Titkos vonzalom

Látogatók száma: 145

Feleségem féltékeny, nem oly rég, csak az esküvőnk óta, pontosan negyedszázada. Közölte velem, ha megcsalom egy régi vagy új nőmmel, megöl.

Mit mondjak, hűséges vagyok, de nem bírom tovább, amióta megismertem azt, akiről álmodozom, amióta csak két lábon járok a földön. Magas, manöken alkatú, hosszú combokkal, formás fenékkel és mit tagadjam, érzéki ajkakkal, valamint csodálatos barna szemmel megáldott a kedvesem, akit azonnal magaménak érzek, pedig ahhoz a puszta látásnál sokkal több szükségeltetik.

Napokig kerülgetem, mire végre megszólítom és mosolyogva válaszol. Elbűvöl a hangja, ott cseng a fülemben esténként is, amikor kedvenc egyetlen feleségem mondja a magáét, hogy mi történt vele aznap, mi lesz vele másnap, mi történt két gyermekünkkel, akik immár felnőttek és maguk életét élik, s eszébe sem jut megkérdezni engem, hogy velem történt-e valami érdekes, egyáltalán, hogyan érzem magam. Csakhogy ez már nem számít, hallom, amit mond, de nem értem, mert nem figyelek rá, egyre csak kedves körül járnak a gondolataim.

Repes a szívem, felmegy az adrenalin szintem, végre vadászhatok életem legnagyobb vadjára. Stratégiákon jár az agyam, egymás után jutnak eszembe azok a véletlen esetek, amelyekkel megismerkedhetnék vele.

Reggelente egy villamoson utazunk, hazafelé, ha kihagyok két villamost, akkor együtt utazunk hazafelé, csak ő egy megállóval korábban leszáll.
Szemezgetünk vagy tíz napja, amikor a reggeli zsúfolt villamoson szorosan mellém áll, hozzám simul a tömegben, szinte minden porcikáját érzem, és alig tudom magam türtőztetni.

Végre elszánom magam, megbeszélek vele egy randit, s annyira feldobódom, hogy az még az asszonykámnak is feltűnik, rákérdez, mire annyit mondok csupán, hogy sikerült megoldanom végre egy régi problémát. Nem tesz megjegyzést a nejem, de látom a szemén, hogy nem hisz nekem.

A randevúnk időpontjában a feleségem anyósomat megy meglátogatni, így még csak lelkiismeret furdalásom sem lehet, hogy későn érek haza, és reményeim szerint, boldogan.

Elegáns étteremben vacsorázunk a kedvesemmel, éppen csak összeér időnként a kezünk, mégis szikrázik közöttünk a levegő és mindketten érezzük, hogy egymásnak vagyunk teremtve. A desszert utáni pezsgőzésnél tartunk, amikor beállít a feleségem, mint egy fúria, éppen jelenetet akar rendezni, amikor meglátja kedvesemet, és csak annyit mond:
- Ja, megint találtál magadnak egy ivócimborát! – veti oda nekünk, és ahogyan jött, elviharzik.

Fellélegzek, nincs semmi baj! Fizetek, és elindulunk a kedvesemhez.
A pincér az ajtóig kísér bennünket és hosszan néz utánunk.
Nem is értem, mi érdekes abban, hogy két férfi kézen fogva sétál az éjszakában.