újabb események régebbi események további események

Megcsalás vagy mégsem...

2010. április 16. - Látogatók száma: 368

Még egy dolog amit másképp látok mint Ő

Azt hogy miért mennek a férfik "k"-zni olyan kérdésnek tartottam, amire egy nő nem tud válaszolni és megkérdeztem a páromtól. Részben olyan választ kaptam, amit én is tudtam, de a válasz másik felén nagy meglepődtem.

A férjemnek a feltett kérdésre ugyanis a válasza az volt, hogy:

-A férfiaknak ez szükséglet

-Kell a változatosság

-A férfiak nem csak szerelemből, hanem szükségből is szexelnek.

Nagyon meglepődtem, amikor erről teljesen úgy beszélt, mintha teljesen természetes dolog lenne miközben ezt egy nő, úgy gondolja, hogy egyáltalán nem az.
Ezek után újabb kérdést szegeztem a férjemnek.
- Szerinted akkor a "k"-zás nem is megcsalás?
-Nem, persze, hogy nem, az egy igénybe vehető szolgáltatás, amit még sokan igénybe is vesznek.
Teljesen úgy beszélt róla mintha természetes és elfogadott dolog lenne ez.
Én persze egyből arról kezdtem kérdezgetni, hogy vele megesett-e már az, hogy ilyesfajta szolgáltatást igénybe vett? Az válaszolta, hogy nem, neki nincs szüksége ilyesmire.
Nagy kő esett le a szívemről, de most már tudom, hogy ha ilyen megtörténik vele, neki nem lesz lelkifurdalása.
Megéreztem Tőle, hogy ez fordított helyzetben is így működik? Ha Én fizetek egy férfinek örömszerzés céljából, akkor az sem megcsalás? Azt mondta, hogy de az megcsalás, ez nőknél nem elfogadott dolog.
Mi nők a férfiaktól nagyon sok mindenben különbözünk, még most is remélem, hogy a férjem csak viccből válaszolta a leírtakat.

A cikket írta: K. Anna

9 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2016. február 18. 20:26
NEM K-ZNI, HANEM ÖRÖMLÁNYHOZ.
A MIHEZTARTÁS VÉGETT!
Nem a "büdöskkat" kellene szidni, hanem azokat, akik poénból házasságokat dúlnak fel. Persze az manapság menő.
2014. október 1. 23:22
A férfiak épp azért mennek el kurvázni amiért a nők pasizni.
2010. július 22. 17:19
szerencséje van a férjednek, hogy nem ismer engem, mert úgy kioktattam volna, hogy nagyon.....
2010. július 12. 13:57
Az a férfi aki nem igényes Önmagával és a párjával szemben,igen, az elmegy más szolgáltatást igénybe venni!Többször elgondolkodtam,amikor útszélén látom,hogy éppen kiszált a "hölgy" az autóból,ránt egyett a ruháján,és már ragadozó módon ráveti magát a következő áldozatra. Higénia? Minek! Mi lehet abban jó,hogy mint egy gép, pár perc ,és kész! Kérem a következőt! Aki ezt igényli, lelke rajta-egésségére!
2010. július 2. 00:36
Az ajánlat, ....... van valami elfogadható? Az elfogadható pedig mindig az amit annak tartunk, közösen.
2010. június 29. 06:50
magyarázat férfi módra!
nem semmi!!!
:)
2010. június 20. 11:22
dehogy kap meg mindent. akármennyit kap, mindig kitalál valami újat.
2010. június 8. 23:11
Ha egy férfi megkap mindent otthon eszébe sem jut elmenni máshová.Ennél sokkal lustábbak egy idő után...:-)
2010. május 26. 09:30
Érdekes, épp egy férfi mondja, hogy férfiközpontú a világunk... Én meg úgy látom, hogy a média által sulykoltan lassan ez egy olyan MÁSmilyen központú világ lesz... :-P
2010. május 26. 08:28
Khm... elnézést, azért vitatanám az u.n férfiközpontúságát ennek a világnak.
2010. május 11. 22:38
Tipikus példája ez a mai "férfi-központú" világnézetnek. = "Nekem szabad, nekem nem". Ha ez a teória papíron lenne, összegyűrném, és kidobnám, mert nem fair. Senki sem jogosult olyanra, amit a másik félnek meg úgymond 'megtilt'.
2010. április 25. 19:32
Úgy látom, Petike érti ezt az örök dilemmát. Reméljük ilyen marad akkor is, ha nős lesz. :)
 
2010. április 24. 20:24
Érdekes DZTUNDE hozzászólása, mi pasik azt mondjuk az olyan nőre, aki több pasival kavar, szexel, vagy hívhatjuk bárhogy, hogy "k"-va, főleg akkor, ha mi nem "férünk" oda! De, ha mi pasik, csajozunk, csalunk, "k"-zunk, akkor az természetes, vagány, stb., mert jobban elfogadottabb tőlünk, és természetesnek vesszük!
Szerintem úgyan olyan megcsalás, mintha nem fizetne érte! Én még soha nem "k"-ztam, de nem is vágyom rá, inkább akkor "magam úram, ha szolgám nincsen.." :)
És én már a csókot megcsalásnak venném, báár, a "k"-vák nem csókolóznak.. :))))
2010. április 19. 20:51

megtekintés Válasz erre: Devil - 2010. április 17. 07:49

Igen, ilyen a világ, nem vagyunk egyformák. És mennyivel jobb lenne, ha ezt megértenétek...

Kedves Devil! Ti megértitek,azt,ha esetleg a nőnek is több vagy éppen neki több a szexuális igénye? Dehogy értitek! Kiélvezitek,amit lehet és kikiáltjátok k..nak!
2010. április 18. 16:03
Devil!
Én nagyon is megértem és elfogadom, csak vannak olyan dolgok amit egy Nő nehezebben emészt meg és fogad el. Ezt meg igen is, nektek kellene megérteni.
Köszönöm a hozzászólásokat!
2010. április 17. 07:49
Igen, ilyen a világ, nem vagyunk egyformák. És mennyivel jobb lenne, ha ezt megértenétek...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: