Fogadd el!...
Látogatók száma: 142
A bizonytalanság érzése leginkább valami betegséghez hasonlítható, amely észrevétlenül lopakodik be a tudatodba. Hiába nem gondolsz rá, nem akarod. Egyszerre erőt vesz rajtad, és a legboldogabb perceidet is megkeseríti.
"Tudhatjuk-e, mit érlel számunkra a holnap? Mi közeledik felénk, amely lesújthat ránk, vagy magasba emelhet bennünket, mit tudhatunk a jövőről, mikor az egész mai életünk egy szakadatlan, nagy bizonytalanság."
Várnai Zseni
- Mi lehet neked a jobb?... a biztos tudat, hogy nem kellesz már!... hogy hiába volt minden, értelmetlenné válik szinte egyik percről a másikra, amit abba fektettél bele, hogy felépíts egy új életet. Erre nem sajnáltál se időt, se energiát, szinte mindened, amid volt megosztottál, ennek a célnak rendeltél alá. Te magadat elsősorban. A környezeteddel igyekeztél elfogadtatni, hogy az úgy jó, ahogy te azt jónak gondolod. Elnyomtál magadban szinte mindent, ami ettől a céltól eltávolít, nem ezt szolgálja, elutasítottad az ellenvetéseket..., nem érdekelt semmi más, nem érdekeltek a veszteségek, amit ez okoz. Te nem vagy számító! Feketén fehéren tudtad, idővel tisztába jöttél mindennek a következményével, de azt is vállaltad volna... Nem hiszed el!
... vagy... az a fajta bizonytalanság, ami annak ellenére, hogy minden veled megtörtént eseménytől, addig, ameddig, de jól érezted magad ebben a szerepben, az életednek egy kis része volt mindössze, egyik napról a másikra a semmivé válik? Azzal, hogy nem szólnak hozzád napokig, hetekig, eltelik egy hónap és nem hangzik el egyetlen szó sem? Egyedül vagy megint. A gondolataiddal, a hiteddel, ami még nagyon erős, hiszen érzel, még van benned erő, hogy ez az egész csak egy rossz vicc, ami veled történik, játszanak veled csupán. Hiszed, hogy te beleadtál mindent, magadat, vele voltál minden percben, ott volt a gondolataidban. Játéknak fogod fel még.
Egyszeriben visszaköszön a múlt. Érzed. Megint ott találod magad abban az ürességben, hogy valaki, aki hozzád közel állt, nem vesz rólad tudomást. Hallgat. És ez a hallgatás már kezd az idegeidre menni. Kezd komolyan érdekelni. A tudat, hogy van is, meg nincs is egyre inkább terel a felé, mint régen is érezted, tenned kell valamit. Nem bírod ezt a bizonytalanságot.
Elkezdesz töprengeni... Az idő nem neked dolgozik. A józan eszedre és nem a szívedre próbálsz hallgatni. Szembeállítasz dolgokat, mérlegelsz, egészen más irányból próbálod megközelíteni azt, ami napnál világosabb, de te valamiért még mindig nem akarod tudomásul venni. Azt, hogy valaminek vége lehet. Hányszor élted már ezt át és mégis miért olyan nehéz? Kérdéseket teszel fel magadnak. Igyekszel meggyőződni a saját érzéseid felől... Idővel rájössz, hogy az, aki okozza benned ezeket a kellemetlen érzéseket, nem adott neked szinte semmit. Csak elvárt. Egy önző, egoista embert szerettél. Már abban sem vagy biztos, hogy szeretted-e egyáltalán, vagy csak szerettél benne valamit, ami ha elmúlik, nem marad utána semmi.
Amikor már minden kérdésedre, amit magadnak feltettél és megválaszoltál eljutsz egy bizonyos pontra, szembesítetted magad az elfoglalt szerepeddel, helyeddel ebben a kapcsolatban, amit önként vállaltál, amikor már magad is tudod a választ, semmi értelme tovább folytatni, még mindig valami bizonyosságot akarsz. Mondja ki azt, amit te már eddigre tudsz.
- Fogadd el!...
- Elfogadtam.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Éva!
Nemsokára még tisztábban fogsz látni mindent, hagyd, hogy dolgozzon az idő...
Puszi,
L.
Nemsokára még tisztábban fogsz látni mindent, hagyd, hogy dolgozzon az idő...
Puszi,
L.
Elfogadtad? Hiszen a szíved ott maradt valahol, azt nem sikerült visszaszerezned, Éva. Még mindig ott lapul valaki farzsebébe, aki úgy kapta meg, hogy nem tudta mekkora kincse van! A legnagyobb érték ezen a földön, amire sokan képtelenek rájönni, hosszú hosszú éveken át. Lehet, hogy soha sem tudják meg. De te tudod. Csak azt nem, hogy vissza kéne már venni, elhozni és megdédelgetni önmagaddal. Visszahelyezni és örülni, hogy megmaradt!
Rácsodálkozni az új rügyekre, egy galamb csipegető fejére, a napfényre, mert ez az élet!
A tavasz, a megújulás és újjá születés hónapja itt van. Az elfogadás csak valami produktumra vonatkozhat, csak terád. Önmagadat fogadd el, mert csakis úgy léphetsz tovább az örömök felé. Már tudod, hogy a tok a külső, a hegedű a tokban van. Ahogy az emberi lélek is, mint a tiéd, a testben lévő gyönyörű zenére képes. A lelked hegedűje megszólal majd és mámorító muzsikája megérint egy ilyen-olyan tokban lévő másik hangszert, hogy együtt zenéljetek!
Köszönöm.
Éva
Rácsodálkozni az új rügyekre, egy galamb csipegető fejére, a napfényre, mert ez az élet!
A tavasz, a megújulás és újjá születés hónapja itt van. Az elfogadás csak valami produktumra vonatkozhat, csak terád. Önmagadat fogadd el, mert csakis úgy léphetsz tovább az örömök felé. Már tudod, hogy a tok a külső, a hegedű a tokban van. Ahogy az emberi lélek is, mint a tiéd, a testben lévő gyönyörű zenére képes. A lelked hegedűje megszólal majd és mámorító muzsikája megérint egy ilyen-olyan tokban lévő másik hangszert, hogy együtt zenéljetek!
Néha jobb, hogy ha azok, akik a múltunkba kerültek, ott is maradnak.
Pussz, Tündér