Nem kellek?
Látogatók száma: 171
Vajon mitől függ, hogy két ember mikor mondja ki a boldogító igent, van etikett amit követni kell? Vagy csak majd minden jön magától, de mégis meddig várjak?
Másfél éve együtt vagyunk a párommal. Akárcsak a tinik, randizgatunk. Nem költöztünk még össze, a családalapításról is csak nagy vonalakban beszéltünk. És a történethez tartozik, hogy harmincon felül vagyunk.
Én már az első pillanattól fogva tudom, hogy nagyon szeretem a párom természetét, a modorát és olyan nevelésben részesült ő is, amit majd tovább szeretnék én is örökíteni.
Eddig türelmesen vártam, hogy megkérdezze összeköltöznék e vele, hogy feltegye a hőn áhított kérdést. De semmi. Amikor felhozom a témát, csakis az összeköltözést, ő rávágja hogy majd, de mégis meddig várjak?
Erről beszélgettünk barátnőmmel is, és ő azt mondta, ha egy fiú már az első éven belül nem kérdezi meg, hogy lennék e a felesége, és nem költözik össze a kérésemre sem, akkor hagyjam,mert kutyából nem lesz szalonna, avagy ő mindig is megmarad agglegénynek.
Teljes elkeseredésemben elhatároztam, leülök vele beszélgetni, hogy hogyan gondolja a jövőnket. Erre nem várt válasz érkezett.
- Jaj, mindig nyaggatsz, nekem ez így pont jó, majd pár év múlva visszatérünk erre. - mondta és elviharzott, csak onnan tudtam, hogy már nincs a lakásomon, hogy becsapta a bejárati ajtót.
Én csak ültem, és magam elé bámulva rájöttem, én is ezzel hitegettem az exem. Mert tudtam, hogy sosem fogunk együtt élni, de nem akartam elveszíteni sem. Ezért mindig én is azt mondtam, hogy már megint ez a téma, már nagyon unom. És mi lett a vége? Hogy teljesen meguntam a témát és szakítottunk sok év után.
Most én is erre a sorsra kerülök? Vagy ezt meg lehet beszélni? Teljesen tanácstalan lettem. Mégis meddig várjak?
Képforrás : Internet
A cikket írta: dana29
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: dana29
Nem a házasság! Csak szertnék vele több időt tölteni. Tudod ezen a héten nem is láttam :(
A héten dolgoztunk ellentétes műszak :(
Pénteken nem volt dolga, mégsem taliztunk, tegnap legénybúcsú, ami ma is tart. Tehát ma sem lesz ideje rám :(
Tehát én összeköltözni szeretnék vele, aztán mehet ahova akar, csak hozzám térjen vissza.
Válasz erre: Anyu
Drága Dana!
Jó tanácsot nem adhatok.A saját lányomnak sem tudok,aki ugyanebben a csapdában van.Szeretne továbblépni,társat szeretne a másikban,nem alkalmi partnert,családot.De sem előre nem jut,sem kilépni nem tud ebből a kapcsolatból.Marad az egy helyben járás,ami nem jó!Én pedig csak szemlélő lehetek a pálya szélén,de bele nem szólhatok,mert szeretem a lányom és nem vadíthatom el,nem lehetek én a rossz.Nem válhatok egyikük ellenségévé sem.
De ha nem tudja valaki eldönteni,hogy a párjával képzeli el a jövőjét,akkor milyen kapcsolat az?Hát mi is itt tartunk.
Puszi Anyu
Én tudom, hogy Vele akarom leélni, és megosztani az életem, csak nem tudom, ez fordítva is így van e? Szeretnék gyerkőcöt is, és nincs többször öt évem, hogy várjak. Lehet türelmetlennek tűnök, de 1-2 éven bellül nekem változás kell, és úgy érzem, ha annyit elvesztegetek, akkor csak az utódomtól veszem el az időt. Persze, ha úgy alakul minden, ahogy szeretném, akkor semmi gond, de sajnos az exemmel is 10 évet elpazaroltam, és annyi már nincs, hogy csak "járogassak" valakivel . Tehát mindent azonnal akarok, és reménykedni tudok csak abban, hogy szerelmem is ezt gondolja.
Jó tanácsot nem adhatok.A saját lányomnak sem tudok,aki ugyanebben a csapdában van.Szeretne továbblépni,társat szeretne a másikban,nem alkalmi partnert,családot.De sem előre nem jut,sem kilépni nem tud ebből a kapcsolatból.Marad az egy helyben járás,ami nem jó!Én pedig csak szemlélő lehetek a pálya szélén,de bele nem szólhatok,mert szeretem a lányom és nem vadíthatom el,nem lehetek én a rossz.Nem válhatok egyikük ellenségévé sem.
De ha nem tudja valaki eldönteni,hogy a párjával képzeli el a jövőjét,akkor milyen kapcsolat az?Hát mi is itt tartunk.
Puszi Anyu
Válasz erre: dana29
Kedves Yolla!
Én csak szeretnék, nem követelek. Szeretném ha én mindent beleadok, mindent visszont is megkapnék :)
Üdv Dana
Elhiszem, hiszen úgy természetes, hogy visszakapjuk, amit beletettünk egy kapcsolatba.
Ha megborul az egyensúly, akkor érdemes végig gondolni, hol és miben lehet gubanc.
Üdv: Yolla
Válasz erre: dana29
Nem a házasság! Csak szertnék vele több időt tölteni. Tudod ezen a héten nem is láttam :(
A héten dolgoztunk ellentétes műszak :(
Pénteken nem volt dolga, mégsem taliztunk, tegnap legénybúcsú, ami ma is tart. Tehát ma sem lesz ideje rám :(
Tehát én összeköltözni szeretnék vele, aztán mehet ahova akar, csak hozzám térjen vissza.
Olyan érzésem van, hogy te gondoskodni szeretnél valakiről. De leginkább magad sanyargatni. Hát nem ő az, akiért ezt kellene tenned. Ott van neki az anyja. Vagy nem is tudom kije... csak úgy mondom. Neki ez az ideális, amíg még van. Elég önző dolog a részéről, hogy csak magával, senki mással nem törődik, a jövőjével főleg nem. Megrögzött agglegény! De ez az ő baja legyen, ne a tiéd.
Mondom, hogy neked magaddal kell valamit kezdened a jövődet illetően! De komolyan! Mert te alapból jót akarsz, de a legrosszabbat teszed, ha erőlteted az összeköltözést... elfelejtetted már az exeddel való együttlétet? Az sem tartogatott túl sok jót...
Válasz erre: Müszélia
miért is olyan fontos neked a házasság?
A héten dolgoztunk ellentétes műszak :(
Pénteken nem volt dolga, mégsem taliztunk, tegnap legénybúcsú, ami ma is tart. Tehát ma sem lesz ideje rám :(
Tehát én összeköltözni szeretnék vele, aztán mehet ahova akar, csak hozzám térjen vissza.
Válasz erre: zsoltne.eva
Nincs ebben semmi különös. Hiszen meg van mindkettőtöknek a maga szabadsága, függetlensége. Mi kellene ennél több? A reggeli együtt ébredés? A jövő építése, egy gyerek betervezése, azon való munkálkodás. Értelme ugyan lenne. Meg sok-sok lemondás. De per pillanat ő még mindig a szabadságot részesíti előnybe, hiszen jó dolga van. Tőled megy el és hozzád érkezik vissza. Nem akar elkötelezettséget. Az már valamivel többről szólna. Esetleg róla?
Ne erőltesd, mert nem úgy néz ki, egyelőre, hogy ez az ő leghőbb vágya. Építsd fel a saját életed!...
Otthon esetleg meg kap mindent, amire szüksége van, tőled meg, ami otthon neki hiányzik. A legideálisabb ez a számára. Mindenütt kiszolgálják. Ismered ezt?... "Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem!" Valahogy ez jön le belőle.
Sajnos az agyam nekem is ezt súgja, amit te is mondasz, de a szívem mást szeretne :(
Válasz erre: Yolla
Szia, Dana!
Egy jó kapcsolatban mindegyik fél önzetlenül adni akar a másiknak és eszébe sem jut követelni.