újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

RANDI VOLT!… III. RÉSZ

Látogatók száma: 78

Kerestem a megerősítést ahhoz, hogy ez a még nem randi, rövid, kötetlen beszélgetés, ismerkedés sikerüljön.

Kérdést tettem fel a KÉRDEZD A FÉRFIT rovathoz, melynek az volt a tárgya, hogy „Nyugtalan vagyok, mit tegyek? Két nap múlva találkozom egy férfival, először, ez még nem randi, és én bele akartam nézni a szemébe. Azt mondják a szem a lélek tükre. Az én szemem pedig pont most gyulladt be. Akkor mit nézzek, a cipőjét?”

Kedvesek voltak a válaszadók, akik különböző tanácsokkal láttak el a kérdéseimre válaszaikban, hogy a legfontosabb, hogy ne én igazodjak a kretén nagyot mondó szólásokhoz, csak, ha úgy jön ki a lépés, igazítsam magamhoz őket, amikor remekül kitöltik a közhelyek szerepét, másrészt pedig egy ártalmatlan gyulladást pár nap alatt KO-ra lehet gyűrni. Ha pedig végképp parázok, úgyis nehezebben fog gyógyulni a szemem, ezért javasolják, menjek szakemberhez, nyilván kapok rá valami cseppet. Nézzek a szemébe bátran, úgysem a vérereket fogja látni az enyémben. Lefelé semmiképpen ne bámuljak, mert félreértheti az érdeklődésem célját. Szembenézés nélkül elég nehezen képzelhető el őszinte kommunikáció. A szemmozgás a testbeszéd része, amiből következtethetünk. A javasoltak között szerepelt még, hogy kérjek halasztást a randira, már csak azért is, mert ha nem érzem magam jól a szemem miatt, nem leszek megnyerő.

Miután jókat mulattam a válaszaikon, melyeket igyekeztem hol komolyan, hol kevésbé annak véve humorra venni, gyulladt szemmel, ami a majdnem randi idejére kicsit már gyógyulóban volt, reménykedve, hogy talán neki is be lesz gyulladva a szeme és akkor az orráig sem fog látni, elindultam a majdnem randira.

Nem volt szerencsém abban, hogy papucsban érkezett a megbeszélt helyre, bár igazán szép idő volt ezen a napon a kora reggeli órákban, így aztán nem tudtam belenézni a tyúkszemébe, viszont igyekeztem a lehető legjobb benyomást keltve, a szemébe nézve, magamat adva megismerni őt, megismertetni magamat, amennyire ez alatt a fél óra alatt ez lehetséges volt.

Szemtől, szemben a megismerkedésünk zökkenőmentes volt, bár néha úgy éreztem, addig, amíg megérkezett, mint az a téren sétálgató bizonyos hölgyemény, aki éppen kiszemelt áldozatára vár.

Az ember nem is hinné, hogy rövid idő alatt mi minden derülhet ki, akár akarjuk akár nem, például, az is pillanatok alatt, hogy ő nem dohányzik, mert erre a kijelentésére nekem azonnal rá kellett gyújtanom, úgyhogy ettől kezdve már nem az volt a kérdés, hogy be van gyulladva a szemem, hanem az, hogy én dohányos vagyok, ő pedig nem az, lehetett erről is beszélni, és a kedvéért leszoknék-e? Senki kedvéért, csak a magam jószántából tenném meg és csak a jól felfogott érdekemben. Már az elején ezt letisztáztuk.

Vidéki lévén nem sok reménnyel kecsegtetett, hogy az elkövetkezendő időben ebből randi lesz Kiderült, hogy beteg édesanyjáról neki kell gondoskodnia, ezért a munkája végeztével haza kell sietnie, ami persze érthető, de akkor vajon mire gondolt, amikor társkeresésre adta a fejét. Vagy ez nem is erre irányult?

Nem telt bele sok idő, miután kölcsönösen szimpatizáltunk egymással, úgy ránézésre, hogy kiderüljön mi mindent is szeretne velem tenni, hogy enyhítse magányát, a skála széles volt a fantáziáját illetően, amit jámbor kinézetéhez képest, olyan bátran tudott előadni számítógépen keresztül, hogy még számomra is kissé bizarrnak tűnt. Nem feltételeztem, ilyen színes fantáziát róla, mert én két ember kapcsolatát másként képzeltem el. Az is egy akadálya volt, mindazt, amit velem szeretett volna elkövetni, hol tegye meg?
Nem is értem miért jutottam arra az elhatározásra, miután annyira ötlettelen volt, hogy az már szinte fájt, és egy épkézláb randit sem tudott összehozni, végül is döntöttem. Válaszlevelemben megírtam neki, hogy ő valami tévedésben van a társkeresés fogalmát illetően, mert egy normális gondolata sincs és teljesen feleslegesen gyötri magát a továbbiakban, mert bizony én mindenképpen ragaszkodnék egy randihoz, amire ő ezek szerint nem képes. Én már csak ilyen maradi gondolkodású vagyok, aki mielőtt még azt a sok mindent megtenném vele, először is meg kellene ismernünk egymást valahol? Az nálam kizárt, hogy az a valahol a lakásomban történjen, pláne a saját ágyamban, főleg akkor nem, ha a másik szobában ott van a lányom, az ágyamban pedig a cicáim.
Az meg végképp betette a kaput, hogy nincs-e véletlenül egy rokonom, ahol mindezt le tudnánk bonyolítani.

Ami nem megy, ne erőltessük, mondtam én, „Arra sem vagy képes…., semmire” ő pedig úgy reagált minderre, hogy elbocsátó szép üzenet? Mintha már olvastam volna valahol.

Hát igen, megírtam cikkemben az üzenetet.

„A csókot nem lehet követelni, mint valami jussot. A csókot kívánni kell, nem ízlelgetni, mint valami cikket, azt élvezni kell, akarni, hagyni, hogy teljesen birtokba vegye a szánk, hogy szinte beleborzongjon a testünk minden porcikája.
Bennem tűz lobog, sok éve visszafogott, vágyak, de bírom még. Én ilyen vagyok. Azzal együtt teljes és egész, ami voltam. A szabadság nekem nagyon sok fájdalom, gyötrelem és meg nem értés árán született. Nem adom olyan könnyen. Az elvesztegetett időt egy pillanat alatt nem lehet bepótolni. Fogalma nem lehet arról, mit veszített. Igaz, amit nem ismerhetett meg, az nem is tud annyira fájni.
Az én szívem az alatt a röpke idő alatt egyszer sem dobbant hevesebben. Ott szemben vele nem éreztem azt a tüzet, ami ahhoz kell, hogy valakit meg akarjak ismerni, akarjam, és megkívánjam. A kapcsolataim, ha nem is úgy fejeződtek be, ahogyan szerettem volna, mindig szenvedéllyel voltak tele. Ezt a szenvedélyt az első találkozásunkkor, nem éreztem, sajnos. Nem tudok többet adni, mint ami vagyok. Úgy vagyok teljes és egész, hogy nem vagyok egyedül, ezt az egyedüllétet magamnak kellett vállalni oly sok éven keresztül, ezért ne szabjon nekem feltételeket. Halva született kapcsolat az, ahol akadályokat keresünk, gördítünk magunk elé, és nem fogadjuk el a másikat azzal együtt, amije van. Formálgatni, csiszolgatni lehet, de megváltoztatni, soha.”

Elbocsátó szép üzenet volt ez. Tetszik. Ő ebből mindössze annyit értett meg, hogy „…. semmire nem képes”, vagyis hülyének tartom, és ő ehhez nincs hozzászokva. Meg tudom érteni, bár az üzenetem nem erre irányult. Ezek után már nem volt kétségem afelől, hogy semmi nem lesz a randiból. Igaz, az ellenkezőjéről meg sem próbált meggyőzni. Itt vége lett annak, ami el sem kezdődött.

Folytatom!

A cikket írta: zsoltne.eva

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

 
Ez is jó !!4 Folytatom az olvasást ,lenyűgöztél !!!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: