RANDI VOLT! … IV. RÉSZ

Látogatók száma: 89

Igaz, a tölcsér alján nem pottyant ki még egy férfi sem, ettől még a Tölcsér-elvnek működnie kell. Mondja ezt a szakember. A siker sztori egyelőre várat magára. Vajon nekem miért nem működik? Mi az amit alapvetően rosszul teszek?

Amióta fejembe vettem, hogy nem akarok egyedül élni, nem lehet velem bírni. Már több, mint két hónapja, hogy feliratkoztam a „Társkeresés indul” modulra, alkalmazom is a Tölcsér-elvet, mégsem sikerült eddig még társra találnom. Fellelkesültem erre a lehetőségre és elhatároztam, hogy belevetem magam a társkeresésbe, aztán ez a kedv kissé háttérbe szorult, kezdett lanyhulni. Amikor felajánlották a nyolc hetes kurzust, mellyel garantálták volna a sikert, azt nem fogadtam el. Köszönöm a velem való eddigi törődést, de nem fizetek be a jövő boldogtalanságomra. Megpróbálok magamon segíteni, a magam módján, már sokkal nagyobb tapasztalattal, mint ahogy nekiindultam. Nem kell ehhez tanfolyam. Csak magamat kell adnom, őszintének lennem, a többit meglátjuk. Hogy ilyen módon működik-e a társkeresés, nem tudom, de hinnem kell benne.
Ha nem is siker sztorival, de sztorival már elő tudok állni, okulni ebből is lehet, tapasztalatot gyűjteni, legfeljebb még bonyolultabb, és kilátástalanabb lesz a jövőm. Egyszer majd csak belátom, hogy egy igazi társban bízhatok, saját magamban.
Nem siratom a régi kapcsolataimat, már lezártam, nem érzem magam üresnek, értéktelennek. Most sem érzem magam csalódottnak, de keresem a választ a kérdésemre. Végül is mit veszíthetek? A magányomat? Ami nincs is, mert nem vagyok az, csak egyedül vagyok.

*

Aznap reggel a szokásomtól eltérően vettem egy újságot. Pontosan azért, hogy elolvassam az apróhirdetéseket, és ahogy olvasgattam a nem kevés hirdetést, eljutottam a „Tartós kapcsolat” rovatig, azon belül is egy hirdetésig, ami a következőképpen szólt: „172/72/59 éves elvált, pécsi férfi keresi élete párját csinos, filigrán hölgy személyében, aki optimista, humán érdeklődésű és van jövőképe. Csak tartós kapcsolat érdekel.” Megadva a telefonszámát is.
Hoppá. Ezt nekem találták ki. Erre jelentkeznem kell. Annyi idős, mint én, minden stimmel, amit keres, akit keres, az én vagyok. Felhívom telefonon, na nem azonnal, még meg hányom-vetem magamban mit is fogok mondani, hogyan is kezdjem.
Csak elkezdeni volt nehéz. Amint meghallottam a hangját, nem volt visszakozz, csak úgy jöttek a szavak. Tudok én, ha akarok. Kellemes férfihang. Szimpatikus úgy első hallásra, elbeszélgetünk. Ő kérdezget, én válaszolgatok, érzem, komolyan veszi, amit mond, érdeklődés cseng ki a hangjából. – Vajon milyen lehet? A hangja kellemes, konstatálom magamban. Ugyanezt mondja ki, hangosan. – Igen a hangom, mint én fiatalos. Mivel a szándékunk kölcsönösen talált egymásra, megbeszéltük, délután hatra a randit közel az otthonomhoz, még jó. Viccesen megkérdeztem mit vegyek fel? – Na azért nagyestélyit nem muszáj. Megkönnyebbültem, csak egyszerűen, amilyen valójában én is vagyok. Egyszerű, és nagyszerű.
Izgalommal vártam a találkozást. Őszes haj. Miről fogom megismerni, hát erről is. És ő engem? Ne tartsak, mondjuk egy újságot a kezemben? – Á, nem szükséges. Rá fogunk ismerni egymásra. Ez egy megérzés.
Csinosnak érzem magam, mielőtt elindulok, meggyőződök róla. Tetszik, amit látok. Amit nem akarok, most nem látom, csak érzem, tudom, de nem foglalkozom ezzel. Csak finoman sminkelem ki magam, éppen csak, végül is azt kell látnia, amilyen vagyok, a valóságban. A férfiak sem sminkelnek, ő is csak azt fogja adni, mutatni magából, amilyen. Azért van bennem egy kis picinyke félsz.
Felhív, mielőtt elindulok, így beszéltük meg. A randi nincs elhalasztva, megyek.

Folyt.

A cikket írta: zsoltne.eva

támogatóink