Randi volt?!
Látogatók száma: 171
Az alábbi történetet, "sztorit" rátok bízom minek nevezitek ajánlom a "FÉRFIAS DOLGOK: Miért nem kellek? c. cikkhez. Én úgy érzem oda való. Tudják meg a férfiak, mi az, ami NEM KELL! a nőnek, mi az ami kiábrándító, gusztustalan, hangulatot romboló,....
amit nem szabad elkövetni soha, ha egy nő becsülését ki szeretné – ha akarja persze - érdemelni az a férfi. Még akkor is, ha csak egy éjszakás kalandra vágyik!
Randi volt?!
Elviselhetetlen forró nyári nap volt. Egyedül voltam a „tanyán”, amúgy lazán, alig semmiben és éppen azon elmélkedtem miért kell ennek így lennie. Már rég nem volt párkapcsolatom, szokták mondani se kutyám, se macskám! Maradjunk a kapcsolatnál.
Szóval nem vagyok már mai csirke, de még nem olyan öreg, hogy ne kellenék egy férfinek, csak éppen gyávaságból, lustaságból, bizalmatlanságból nem indultam el társat keresni, de azt tudtam előbb-utóbb el kell valamilyen irányba indulnom.
Az egyedüllétet nagyon nehezen viseltem, de annyi csalódás után elég hosszú ideig távol tartottam magam minden kezdeményezéstől, minden közeledéstől.
Ezen a napon valami történt. A nyári forróság, a gondolataim, vagy az égiek meghallották elmélkedésem és honnan – honnan se odatévedt egy férfi.
Kellő távolságból beszélgetésbe elegyedtünk, pláne mit keres errefelé, ahol a madár se jár!? Mivel nem látszott betolakodónak, csak keresett valakit, akit nem talált, én pedig nem ismertem, akit keresett, semmi okát nem éreztem egy kis idő eltelte után, hogy félnem kellene bármitől is.
Azt leszámítva, hogy én egy szál alsóneműben bújócskát színlelve kukucskáltam az ajtó mögé elrejtve, azt, amit feltétlen muszáj volt, elkezdtünk egymással élcelődni. ¬ Nem vagyok én gyáva! Neki sem akarózott elmenni dolga végezetlenül. Így kellő távolságban – magamra kapva valamit – megismerkedtünk.
Kölcsönös bizalom alakult ki e rövid idő alatt és amikor felajánlotta, hogy a közelben van a „tanyája” és lenne-e kedvem elmenni hozzá, nem mondtam nemet.
Itt valami elkezdődött. Ilyen egy ismerkedés?
Miután mindketten kerestünk valakit, vagyis mindketten ugyanazt gondoltuk. Miért ne? Valahol el kell kezdeni. A hajlandóság adott volt mindkettőnk részéről. Kölcsönös.
Miután megismertem az otthonát, mint kiderült, nem kellett nagy képzelőerő ahhoz, hogy kapcsolatot keres, vagy legalábbis partnert és nem csak a lakását akarta megmutatni. Úriember módjára viselkedett, nem tett semmi olyan félreérthetetlen mozdulatot rövid ott-tartózkodásom alatt, amiért ne bízhattam volna meg benne. Felajánlotta, hogy hazavisz, ami növelte az amúgy kialakulóban lévő szimpátiámat. Ilyen szituációban még nem voltam, ha voltam is már alig emlékeztem rá, hiszen régóta nem volt kapcsolatom. Jólesett a hiúságomnak, egyáltalán ez a gesztus nekünk, nőknek kijár! Ez így volt természetes abban a helyzetben, mert valami elindult közöttünk akkor. Mindketten egyedülállóak voltunk és már nem gyerekek.
Megismerte az otthonomat, megismerkedett a lányommal és megbeszéltünk másnapra egy „randevút”. Pontos volt. Én pedig mint az első találkájára készülődő lány (nő), izgultam. Annyira hihetetlen volt maga az egész sztori, hogy házhoz jött a „herceg” fehér lovon. Ez már randi!? Akkor még nem tűnt fel a magabiztossága, még talán imponált is annak ellenére, hogy nem mai gyerek, még jól is tartja magát. A lányom intelmei közepette, hogy „Vigyázzon rám!” indultunk el hozzá, útba ejtve egy nagy bevásárló helyet, ahol gondoltam valami nem akármilyen harapni- és innivalót fog vásárolni, megadja a módját. Itt egy kicsit csalódott lettem a kicsinyessége miatt, mert hiába asszisztáltam hozzá – éhes is voltam már nagyon, a nagy izgalmamban enni sem tudtam otthon, számomra nem volt túlságosan vonzó a választása, ha már egyszer meg sem kérdezte, nemhogy egy kisvendéglőben, ahol megadhatta volna a módját, gyertyafényes vacsorának sem volt ígéretes az amúgy szerény választék.
Na mindegy gondoltam, fiatal még az idő, messze még az este. Megérkeztünk hozzá. Irtózatos, füllesztő meleg volt még mindig, izzadtak voltunk mind a ketten. Jó volt felfrissíteni magunkat, nem voltunk egyáltalán szégyenlősek. Körbevezetett, megmutatta a kertjét, a házát kívülről is. Láttam, hogy van egy kutyája, amúgy egy kis termetű házőrző és nem álltam meg szó nélkül, vizet kellene neki adni, hol találom a vizet? Elég durván válaszolt ahhoz képest, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, amit nem lehetett nem észrevenni és részemről természetes volt, hogy ebben a melegben a kutyának inni kell adni. Ekkor már valami elkezdett bennem megváltozni. Valami nem stimmel – gondoltam.
Amikorra már kezdett sötétedni és felvetettem, miután nem láttam semmi nyomát annak, hogy vacsorához készülődne, hogy ő nem szokott vacsorázni? Szándékosan provokatív volt részemről és tudatos a kérdés, mert a kutya után már nem volt sok kétségem afelől, hogy a látszat csal, és nem biztos, hogy azzal állok szemben, akire gondoltam és akire vágytam. A válasza még kiábrándítóbb volt. - Miért? Nem vacsoráztál otthon? Hoppá! Ennek már fele sem tréfa. Eszében sem volt, hogy mekkora furkó lett a szememben és mennyire változott percről percre bennem az ellenszenv irányába. De mindezt felfogva mégiscsak éhes voltam és kiszolgálhattam magam a hűtőjéből, ettem pár falatot és ittam egy pohár bort. Egyedül az asztalnál, amin nem csak az én vacsorám volt, hanem minden egyéb nem odavaló tárgyak. - Ez az ember nem készült „randira” – gondoltam. De akkor mit akart?
Hát nem kellett sokat várnom, hogy megtudjam. A legkiábrándítóbb ennek tetejébe az volt, hogy amúgy pucéran megállt az ajtajában és nem éppen kis szerszámát és magát megmutatva teljes valójában megkérdezte. Elég lesz-e nekem? És ha befejeztem a vacsorát feküdjek le mellé az egy ággyal és tévével berendezett szobájába.
Ezután minden addigra maradék illúzióm elszállt, és végre a tettek mezejére léptem. Kerek perec kimondva, hogy én el akarok menni. Meggondoltam a dolgot. Nem volt jó ötlet ez az egész. Még kíméletes is voltam vele. Nem mertem kimondani, amit gondoltam, hogy mekkora bunkó. Emlékeztettem viszont arra, hogy mit mondott a lányom – miután az idő előre haladtával teljesen besötétedett - hogy „Vigyázzon rám!”. Legyen szíves és kísérjen el. Pont. Ekkorra már ő is vette a lapot és leplezetlenül adta magát, hogy eszébe sincs elkísérni, menjek, ha akarok, végül is - „Mi történhet velem?” felkiáltással. Ennyi volt.
*
És én ezen a napon, egyedül féltem a sötétben az úton. Ugattak a kutyák és alig vártam, hogy kiérjek hozzám a kertbe, ahol egyedül töltöttem az egész éjszakát egy korty ivóvíz nélkül, abban a forróságban. A szememre nem jött álom, annyira hihetetlen volt az egész és annyira felszabadító érzés, hogy ennek az embernek nem adtam oda magam. Megfogadtam soha többet az életben ilyen helyzetbe nem fogok kerülni!
Győztesnek éreztem magam, mert ebbe a kutyaszorítóba ugyan önként mentem bele és kiszolgáltatott helyzetbe saját magamat hoztam, de volt annyi bátorságom, hogy ezzel szembeszálljak.
Azóta sem bántam meg azt, hogy akkor otthagytam azt az embert. Mint mindennek ennek a sztorinak is van tanulsága részemre, de mások részére is, legalábbis remélem.
A férfiaknak talán az, hogy ilyen helyzetbe soha ne hozzanak senkit. Ne a farkuk helyettesítse az észt, mert ész nélkül az sem működik. Adják meg a módját még akkor is, ha egynapos kaland az egész, mindegy miért, valamiért. Becsületből?!
A női nemnek viszont talán az szolgáljon tanulságul, hogy bármennyire is nehéz egyedül, az önbecsülésünket nem szabad elveszítenünk egy „kapcsolat” reményében, mert sokkal többet érünk annál, hogy ilyen áron szerezzünk társat magunknak.
Nincs annál kiábrándítóbb mint utólag bánni, hogy átvertek, megaláztak, becsaptak, hazudtak. Így legalább az illúzió megmaradt. Másként is történhetett volna!
Utószó:
Egy év múlva talán, amikor megszólalt a telefonom. Egy férfi, illedelmesen bemutatkozva, - nem tudtam ki az - egy bizonyos telefonszámra hivatkozva, amit állítólag én adtam neki, felhívott. Ismerkedni szeretett volna. - „Egyedül van?” - kérdeztem. - Igen - felelte. - Én is.
Sokáig nem tudtam rájönni ki az illető. Kinek adtam én telefonszámot? Aztán lassan-lassan a beszélgetés kapcsán, ahogy körülírta hol él, hol lakik, rájöttem, ismerem ezt az embert. Bár ne ismertem volna meg soha. Neki is leesett kivel beszél. Elkezdett mentegetőzni, hogy az nem úgy volt, ha jobban megismertem volna? …. stb.
Rövidre fogva, úgy elküldtem, hogy soha többet úgy nem fogok az eszébe jutni...
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ehhez én is gratulálok a jó írásodhoz, sok fiatal nőnek el kellene olvasnia, nehogy hasonlóhelyzetbe kerüljenek.
Szimpatikus a fotód, én is veled együtt nevetek. Köszönöm a gratulációt, ha már egy embernél ezt el tudtam érni, már megérte.
Szép napot neked!
Éva
Klassz. Na igen sokan azt hiszik, ha lóg a lábuk között valami az akkor már mindenre elég, és mindent pótol. Hát nem. Az udvariasság és intelligencia pedig nem alapvető emberi tulajdonság. Mint sok mindent ezt is hozzuk és útunk közben tökéletesítjük, vagy csökevényesítjük. Ki hogyan van az életével. Lehet ez az álszemérmes pasi azt gondolta eddig elég volt otthon ez is, hát most is elég lesz. Jól tetted, hogy a méltóságodat megőrizted és nem herdeltád el egy ilyen emberre!! üdv Éva.
Tetszik a véleményed. Örülök, hogy egyet értesz velem. Azóta se bántam meg. Kiragadtad az írásból azt a jelenetet, amikor megjelent a pasi az ajtóban. Képzeld el, hogy - esetleg - erre készültél, ill. már nem volt részed benne régen. Mégis, amikor szembesültél vele úgy ámblok, akkor egyszrűen leforráztak. Nem azért mert mekkora szerszáma volt, hanem mert magamutogatóvá vált. Nem tudhatta a szerencsétlen, hogy utálom az öntelt embereket. Ez az ami kiábrándító volt egyszer s mint és szabadulóra fogtam a dolgot. Legyen már tartása, adja már meg a módját minden férfi, ha egy nőt meg akar kapni.
Szia
S
A tanyán élő öreg, aki kiáll egy szál farokban az ajtóba. Erős a gyanúm, hogy ez ún. "urban legend", városi legenda, terjed, hallották valahol, de senki sem tudja, kivel történt.
Miért kell lejáratni a férfiakat? Hogy még kevesebb házasság legyen?
Sántít ez a történet is, mint a legtöbb zsoltne.eva írás. Menti a cikkírót, ha pénzért írja ezeket, a kimódolásért jár valami aprópénz... A Randi volt sorozat darabjai kitalált, fiktív történek, az szinte biztos. A női lapoknál mindig ez megy, álinterjúkat, áltörténeteket alkotnak. (Csak keresztneveket írnak, sémák vannak.) Ezeket az íróasztalnál találja ki az újságíró, de legalább a havi fixért. Itt azonban más történik. El kell olvasni, a Randi volt sorozat célja, hogy bemutassa, milyen bunkók a férfiak, csórók, nem ismerik az illemet, sok aberrált van. Hogy lehet, hogy a cikkíró csak ezekkel találkozott? Nincsenek normális férfiak?
A tanyán élő öreg, aki kiáll egy szál farokban az ajtóba. Erős a gyanúm, hogy ez ún. "urban legend", városi legenda, terjed, hallották valahol, de senki sem tudja, kivel történt.
Miért kell lejáratni a férfiakat? Hogy még kevesebb házasság legyen?
Remélem addigra, míg visszajövök lehiggadsz.
Mindenesetre nem ártana objektívebbnek lenned, ha tényleg közfogyasztásra szánod a cikkeid. Mert akadnak itt férfiolvasók is, akik hasonló cikkeket fogalmazhatnának. Csak ők nem érnek rá írni, mert dolgozniuk kell, hogy a nőjüknek legyen mit elkölteni...
Akinek nem inge, ne vegye magára! Szívesen olvasnánk a Te cikkeidet is, ha szakítanál egy kis időt az írásra! A hozzászólásod utolsó mondata nem a nők lejáratása?
További szép napot Neked! Üdv: Angel
Mindenesetre nem ártana objektívebbnek lenned, ha tényleg közfogyasztásra szánod a cikkeid. Mert akadnak itt férfiolvasók is, akik hasonló cikkeket fogalmazhatnának. Csak ők nem érnek rá írni, mert dolgozniuk kell, hogy a nőjüknek legyen mit elkölteni...
Megnéztem az adatlapodat. Pontosan annyi idős vagy, ahány évet én ledolgoztam, mielőtt nyugdíjba mentem. Hiszed, vagy nem, a te dolgod, hogy a sztorik, melyeket írok mennyire valósághűek, vagy mennyire kitalációk. Nem ismerlek, nem tudom miért kellene téged meggyőzzelek.
Ezt a cikket mindkét nem részére tanulságul tettem fel. "Mint mindennek ennek a sztorinak is van tanulsága részemre, de mások részére is,......"
Ha nem vetted volna észre! :-)
Felületesen olvasol, kedves.
Pussz,
Éva
Ui.: Megmagyaráznád, mit jelent az, hogy a "kimódolásért jár valami aprópénz...."
Miért nem nyitnak vitát erről, kinek milyen élményei vannak? És akkor férfiak is elmondhatnák a magukét, akiknek nincs idejük arra, hogy állandóan sirámokat fogalmazzanak, valahányszor valaki bántja őket.
Sajnos, meg is látszik a sajtó hozzáállásán.
A párkeresés egy ingoványos terület, a neten pedig, hajjaj! Tudnék mesélni! És más is!
Miért nem nyitnak vitát erről, kinek milyen élményei vannak? És akkor férfiak is elmondhatnák a magukét, akiknek nincs idejük arra, hogy állandóan sirámokat fogalmazzanak, valahányszor valaki bántja őket.
Sajnos, meg is látszik a sajtó hozzáállásán.
Ez éppen egy olyan hely, ahol lehetőség van oda-vissza hozzászólásokkal alátámasztani a megélt helyzeteket.
Mert buktatója mindennek van, a netes kapcsolatnak is. Aki ezt megtapasztalja, nem kellemes. De csak úgy tudunk ez ellen tenni, ha odafigyelünk egymásra. És a negatív tapasztalatainkat megosztjuk másokkal.
Ez a cikk, ahol most éppen beszélgetünk nem egy netes kapcsolat és még ennek is vannak olyan pontjai, amiket nem szeretünk. Vannak viszont cikkeim, "hajjaj!"...
A párkeresés egy ingoványos terület, a neten pedig, hajjaj! Tudnék mesélni! És más is!
Miért nem nyitnak vitát erről, kinek milyen élményei vannak? És akkor férfiak is elmondhatnák a magukét, akiknek nincs idejük arra, hogy állandóan sirámokat fogalmazzanak, valahányszor valaki bántja őket.
Sajnos, meg is látszik a sajtó hozzáállásán.
Már alig várjuk a meséidet, de inkább az igaz történeteidre lennénk fogékonyak. Érdekes, hogy rajtad kívül senkinek nem jutott eszébe, hogy fikció. Mi ebben a hihetetlen?
Ha még vagy, mutasd magad! :-)