Zsenikék

Látogatók száma: 77

Ha egy lapot indítunk, akkor mindig megjelennek, akik százkilencvennégy centit tudnak ugrani... aztán, ha nem kapnak saját dobbantót, akkor egyszer csak fogják a sátorfájukat, és sértődötten elvonulnak a pályáról (többnyire ugrás nélkül).

A léc százkilencvennégy centin állt. A magasugró nekifutott, és az előtte magasodó látvány előtt elkanyarodva, nem ugrott, csak legyintett egyet.
- Ma nem ugrok - dörmögte magának. Miért is piros a léc? És miért sárga a szőnyeg??? Különben is...

Az atlétikai verseny reggel kezdődött.
A verseny előtt az atléták szerelésbe beöltözve kezdtek melegíteni. Mindenki rendesen nyújtott és lazított. A bemelegítést egyetlen ember hagyta csak ki. Zsenike karba tett kézzel nézte versenyzőtársait. - Nekem nem kellenek ezek a frinc-francok - gondolta. Én helyből ugrok százkilencvenet... nekem egy ilyen verseny csupán ujjgyakorlat. A területi döntőre talán hajlandó leszek felkészülni. Az országos bajnokságon megmutatom a fogam fehérjét és a két méteres flop technikámat. Itt csak pancserekkel kellene ugrálgatni. Majd a végén, amikor mindenki kiesett, ugrom egyet - agyalt magában Zsenike.

A magasugrókat délelőtt kilenckor szólították. Tizenketten voltak. Az első kört százötven centin kezdték. A tizenkét ugró közül kilencen teljesítették az alapszintet. A mi kis zsenink ezt a magasságot három lépésről nekifutva abszolválta. A lécet öt centinként emelték. A következő kört mindenki különösebb gond nélkül vette. Barátunk itt már ugrás nélkül emeltetett, ő ezt kihagyta. Százhatvan centin hárman elvéreztek. Ekkor következett a százhatvanöt, egy kiesővel. Százhetvenen már csak hárman mentek át. És közülük ketten eljutottak száznyolcvanöt centiig. Onnantól három centikkel emelték a magasságot. Zsenike, mint addig - a beszálló szinttől eltekintve - mindent, ezeket is kihagyta.
A versengés végén, egy nyurga fiú száznyolcvannyolc centiig jutott, a százkilencvenegyet, mind a három kísérletére leverte.
Ekkor Zsenike állt oda, hogy megnyerje a versenyt, és egy lépéssel túlugorjon mindenkit.
A léc százkilencvennégy centin állt. A magasugró nekifutott, és az előtte magasodó látvány előtt elkanyarodva, nem ugrott, csak legyintett egyet.
- Ma nem ugrok - dörmögte magának. Miért is piros a léc? És miért sárga a szőnyeg??? Különben is... mindenki tudja, hogy én vagyok a legjobb.

Az eredmény hirdetésnél valamiért nem Zsenike kapta az aranyérmet, de még csak a helyezetteknek járó oklevélből sem jutott neki.
Barátunk sértődötten, felhúzott orral lépett tovább a távolugró versenyzők közé, ahol három belépés után, nem jutott be a döntőbe.

Tanulság: ugorj kisebbeket, alacsonyabbról kisebb a pofára esés.

Ajánlom Szabó2 és Kis3 uraknak, akik ide is írtak volna, de nem kapták meg hozzá az állami támogatást...