Zöldszemű szörnyeteg...
Látogatók száma: 198
Őszintén bevallom az ihletet, hogy ezt a gondolatébresztő írást ide varázsoljam először egy frissen feltett cikk, egy régi kedves népszerű írónk adta... később pedig egy másik, ettől a témától teljesen elrugaszkodott kedves, népszerű írónk cikke sugallta.
Mindkettő cikke a "Zöldszemű férfi" rovatban található meg.
Egy történeten keresztül, teljesen mindegy, hogy mi vagyunk, vagy mások a szereplők, lehet igazán bemutatni ezt az életünket nyomorgató jelenséget.
Azok az emberek, akik ezt a témát tudományosan körbejárták, vették a fáradtságot és utánanéztek az eredetének, biztosan közelebb juttatnának a valósághoz, de ennek hiányában kénytelenek vagytok beérni egy egyszerű megközelítéssel, saját vagy mások tapasztalatából kiindulva.
Engem is foglalkoztat, miután egyik szenvedő alanya vagyok/voltam ennek az életünket egy rossz irányba elmozdított "gyötrelemnek".
Biztos vagyok abban, ma nem írnék erről, ha nem ismerném ennek az életet megkeserítő "gonosz" (igyekszem kifejezni minden módon), "félrevezető", "minden egyéb, józan gondolkodást félretevő",
"életünket mérgező"... röviden "szörnyetegnek" nevezett, valójában a féltékenység jelenlétét.
Induljunk ki abból, hogy szükségünk van egymásra. Addig, amíg ezt tapasztaljuk nincs is semmi gond. Az érzés belülről jön, ami kiváltja ezt. A viszonzás, amit érzünk a másik iránt, amit kapunk tőle, az jó.
Akkor kezd el valamilyen irányba, még nem rossz, még csak kellemetlen, elsősorban nekünk az, egy érzés előnyomakodni, amit igyekszünk elnyomni magunkban..., amikor azt vesszük észre, hogy fontos nekünk a másik, sokkal fontosabb, mint szeretnénk, jó vele, jó lenne mindig, de ebben akadályoztatva vagyunk. Bármennyire is szeretnénk, nem lehetünk mindig együtt. Túlteng bennünk az érzelem... nem tudjuk kifejezni kellőképpen, vagy éppen az a baj, hogy nagyon is ki szeretnénk fejezni... mennyire hiányzik.
Ezt a másik fél kezdetben jólesően veszi tudomásul, és legyezgeti a hiúságát is, ennyire ragaszkodnak hozzá. De egy bizonyos idő eltelte után, ha ez túlzásba fordul, kezdi magát kényelmetlenül érezni...
Ilyenkor szoktunk a szabadság vágyunkra hivatkozni. Szükségünk van arra, hogy átgondoljuk és tisztába jöjjünk egyáltalán saját magunkkal, az érzéseinkkel. Valóban ennyire szeretjük a másikat?... az ő személyét, vagy pusztán az érzést?... a valakihez tartozás érzését?
Ezt akadályozzuk meg, mert egymásról szeretnénk többet tudni... Itt lép be a csak nekem, csak velem... elképzelni se tudom, hogy mással is?... erőteljesebb érzés. Miért? Mert saját magunkból indulunk ki. Ami nekünk jó, az másnak is az, hiszen valamennyien azt keressük, azt a valakihez tartozás érzését... Hozzám tartozik. Az enyém. Én kellek neki, senki más!...
Ekkor lép be minden egyéb addig magunkban elnyomott, de még a felszínre nem került természetünk, amit magunkkal hoztunk, láttuk, megtapasztaltuk..., hogy el is lehet veszíteni azt, amiben pillanatnyilag jól érezzük magunkat... Ekkor válunk önzővé, számon kérővé, gyanakvóvá..., felszínre tör a félelem, amit elnyomtunk magunkban a múltból...
Ezt a kezdeti, még csak magunk előtt bevallott kellemetlen érzést erősíti meg az a tapasztalat, ha ennek alá is játszanak... okot szolgáltatnak rá, és megerősítik a gyanút, ami eddigre már felébresztette bennünk a kételkedést, ami szép lassan be is igazolódik...
Eljutunk, eljuttatjuk egymást odáig, hogy tudni szeretnénk hol is állunk ezzel a kérdéssel. Mit jelentünk egymás számára... Eljön az a pillanat, amikor ezt szóvá tesszük. Ekkor már nagy a baj. Elsősorban bennünk zajlanak már régebb óta ezek a gondolatok, érzések, ami idáig vezetett.
Mit várunk a másiktól? Amikor már magunknak sem hisszük el. Mert mit is mondtam? Tisztában voltunk már az elején azzal, hogy ami nekünk jó, az jó a másiknak is... Hát akkor?
Ettől kezdve bármit is mond a társunk, a párunk, ha a bizalom megingott okkal, vagy ok nélkül, már mondhat, amit akar, nem hiszünk. A féltékenység ( a szörny), ami utat talált magának erősebb minden érzésnél, és csak idő kérdése mikor tör a felszínre, megkeserítve egymás életét, melyet, ha nem veszünk elég komolyan és nem próbáljuk meg csírájában elfojtani, pokollá teheti elsősorban a saját, ezen keresztül a másik életét. Akkor is, ha nem szolgált rá, csak alá tett egy-két lapáttal, felkeltve a gyanút, nem számolva a következményekkel, a bizalom elvesztésével...
Mit lehet ez ellen tenni? Vissza lehet-e állítani a bizalmat?... Ugyanis előfordul, hogy nagy a tét, a kockázat, mert ezzel együtt élni - szerintem - lehetetlen.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Juszt se mondom meg, mi volt az írásaik címe! :-)
Tisztelt Éva!
Én soha nem voltam féltékeny, pedig volt amikor a számomra kedves a másé volt. Akkor is csak örültem a boldogságának. Amikor pedig megkaptam, nagyon szomorú voltam...
Bokor
Köszi, hogy olvasott. :-)
Éva
Én soha nem voltam féltékeny, pedig volt amikor a számomra kedves a másé volt. Akkor is csak örültem a boldogságának. Amikor pedig megkaptam, nagyon szomorú voltam...
Bokor
Hogy találtad ki? :-)
Sok minden nem található meg a neten, de azért jó pár dolog igen:)
Amúgy én sem tudtam. Most már igen:)
Innen a "zöld szemű szörny". Shakespeare Othellojából.
Vagyis, Shakespeare az illetékes ebben, h. miért pont zöld szemű szörny?
Köszi Bianka!
Ez a vers nagyon igaz! :-)
Puszi,
Éva
Vagyis, Shakespeare az illetékes ebben, h. miért pont zöld szemű szörny?
Shakespeare: Othello
“Oh őrizd a féltéstől szívedet.
Zöld szemű szörny az, mely játékot űz
A vérrel, a melylyel táplálkozik.
Még boldog, a ki tudva csalatását,
Meggyűlöli a csalfát; de minő
Kínperczeket számlál, ki hőn szeret,
S gyanútól rágva mégis csak szeret!”
Ez a vers nagyon igaz! :-)
Puszi,
Éva
“Oh őrizd a féltéstől szívedet.
Zöld szemű szörny az, mely játékot űz
A vérrel, a melylyel táplálkozik.
Még boldog, a ki tudva csalatását,
Meggyűlöli a csalfát; de minő
Kínperczeket számlál, ki hőn szeret,
S gyanútól rágva mégis csak szeret!”
Hát az egyszer biztos, az nagyon nem jó!!! :-)
De mit lehet ez ellen tenni? Hogyan lehet visszaállítani a bizalmat, amit már egyszer elvesztettek? Ez a kérdés. :-)
Szia Éva!
De a féltékenység színe vajon miért zöld...
Miért zöldszeműnek jellemzik.
A műtőkben is a falak zöldek, az öltözék zöld, a fák is zöldek...
A zöld elvileg egy nyugtató szín...
Gondolatébresztésként itt akadtam eltöprengésben...
Pux. Üdv. Lacó
Talán azért zöld, hogy ezzel valamit leplezzen, félrevezessen..., mert ahogy mondod a zöld szín a falakon, és úgy általában a bizalmat kellene, hogy jelképezze... Nekem sem a féltékenység jut az eszembe a zöld színről, hanem a természet..., a kedvenc színem amúgy. :-)
Azt hittem te majd megmondod. :-)
Pusz,
Éva
De a féltékenység színe vajon miért zöld...
Miért zöldszeműnek jellemzik.
A műtőkben is a falak zöldek, az öltözék zöld, a fák is zöldek...
A zöld elvileg egy nyugtató szín...
Gondolatébresztésként itt akadtam eltöprengésben...
Pux. Üdv. Lacó
Nem jó féltékenynek lenni…
De mit lehet ez ellen tenni? Hogyan lehet visszaállítani a bizalmat, amit már egyszer elvesztettek? Ez a kérdés. :-)
Szia Éva!
Azok az emberek féltékenyek, akik nem bíznak saját magukban (sem). Én például tudom, hogy minden szempontból a legideálisabb partnere vagyok a páromnak, és eszembe sem jut, hogy félreléphet. Már a gondolat maggal is azon lennék, hogy utat adjak az esetleges megcsalásnak.
A birtoklási vágy egy nagy baromság. Nem rendelkezhetünk a másik felett, nem tekinthetjük a tulajdonunknak, mert ő is (mint mi), egy teljes, egész, kiforrott személyiséggel bíró egyén.
Ha valaki igazán szeret és önzetlenül, akkor az a fontos számára, hogy a másik boldog legyen, és ha menni akar, hagyja menni....:)
Puszi,
L.
Gondolatébresztőnek szántam. Gondolkodjunk. :-)
Azok az emberek, akik valamiért nem bíznak a másikban, esetleg azért lehet, mert egy korábbi kapcsolatukban már megtapasztalták, és a következményeket sokkal rosszabbul élték meg, mint az gondolták. Egy félrelépés, egy szoros kapcsolatban nem lehet bocsánatos bűn, mert ezzel elindul egy folyamat, aminek nem tudni a végét.
A te szavaiddal élve, az utat már nem csak egy gondolat maggal, de elindította ez a félrelépés a megcsalás felé. Ettől kezdve már nem biztos, hogy számít ki, mire gondol. A kételyek akkor is jelen lesznek, amikor nem akarod, ha nincs okod rá, akkor is.
Puszi,
Éva
Szerintem te is abba a csapdába estél, amibe néha én. MI valahogy kevésbé tudunk kötődni... azt is csak időszakosan, amikor szükségünk van rá. Ettől aztán azt hiszik, hogy kevésbé szeretünk, vagy tartjuk fontosnak a másikat, de nem. Csak kell a távolság, a rálátás a dolgokra, hogy aztán közelebbről is élvezhessük a melegséget utána. Ezt a ritmust nehéz másoknak követni... tény. A féltékenység talán ebből adódik nálunk (vízöntőknél).
Ja és nem felejtettem el a szülinapos cikket sem :) Rajta vagyok :)))
Pusz:Ailet
Azok az emberek féltékenyek, akik nem bíznak saját magukban (sem). Én például tudom, hogy minden szempontból a legideálisabb partnere vagyok a páromnak, és eszembe sem jut, hogy félreléphet. Már a gondolat maggal is azon lennék, hogy utat adjak az esetleges megcsalásnak.
A birtoklási vágy egy nagy baromság. Nem rendelkezhetünk a másik felett, nem tekinthetjük a tulajdonunknak, mert ő is (mint mi), egy teljes, egész, kiforrott személyiséggel bíró egyén.
Ha valaki igazán szeret és önzetlenül, akkor az a fontos számára, hogy a másik boldog legyen, és ha menni akar, hagyja menni....:)
Puszi,
L.
A féltékenység nehéz teher, egyfajta birtokolni akarás. Mert szükségét érezzük a másiknak. Érdekes és velős gondolatok. Köszönjük.
Pussz, Tündér