újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Az ördög ügyvédnője (2.)

Látogatók száma: 114

Ha az önzés lesz úrrá rajtunk, sokszor az ördögnek kell tükröt állítani elénk...

Dr. Vörös Olga befordult a cabriojával a Fenekesi útra. Még három lámpa választotta el az irodától. A pirosnál meg kellett állnia. Könnyű kis ruha volt rajta. Csinos, de mégis elegáns. Vonalvezetésében, színeiben, követte az épp aktuális trendet. A nyári szellő átfújta a pesti benzingőzös illatot a nyitott autón. Beleszippantott. -Mintha a pokolban lennék. A kénsavas, füstös, benzingőzét neki! - bosszankodott. Hiába a varázslatos illatfelhő, amit magamra fújtam, a ruháim is átveszik ezt a bűzt - zsörtölődött tovább.
Olga ezen a napon különösen csinos akart lenni. Szerette az új világát, amibe belecsöppentette lenti főnöke. Imádta a pokol trükkjei nélkül is az ujja köré csavarni az embereket. Na persze olykor-olykor, elő-előfordult, hogy kedvenc eszközeit is igénybe vette, de ezeket csak kis ördöglányi mókaként fogta fel. Ma az egyik dúsgazdag ügyfelükkel volt megbeszélve találkozója. Dr. István őt jelölte ki, mint aki a kiemelt ügyféllel foglalkozni fog. Előre csak annyit mondott neki, hogy egy építkezési perben lesz szükség az irodájuk szaktudására, no meg természetesen, kapcsolataikra.
- Na végre. Harminchárom. Itt is vagyok - szállt át az agyán, és motorikusan indexelt. De a bérelt helyét egy hatalmas, számára ismeretlen márkájú terepjáró foglalta el. - Ejha! - kiáltott fel hangosan -, ennek a kerekei magasabbak, mint az én autóm. Mire jó ez itt Pesten? - jutott elsőnek eszébe a kézenfekvő kérdés. A kátyúk - ugrott be neki -, és máris megértőbb lett. Magában még gondolkodott pár másodpercet, úgy százat... Közben a mögötte lévő forgalom hangos kürtölésbe kezdett.
- Anyukám, vedd le a szőke napszemüveged, nem látod, hogy állnak már ott? Hajts tovább cicababa! - kiabálta a közvetlen mögötte lévő nagy fekete BMW gazdája, és középső ujja magasba emelésével, vizuálisan is megerősítette az iménti verbális közlését. Olga elmosolyodott és intézkedett...

Kálmán úr a MEGA-vállalkozó, pár perccel hamarabb érkezett az egyeztetésre. Mire Olga felszaladt az irodába, a férfi már a tárgyalóasztal mellett susmusolt dr. Istvánnal. Mihelyst megpillantották őt, szétrebbentek.
- Az új kolléganő, aki veled fog foglalkozni Tibor - mutatott főnöke Olga felé. Az ügyvédnő elővett egy kis varázslatot, pár pillanatot ellopott a csörgedező időből; kicsit rendezte vonásait, csent egy kis magnólia illatot lentről, kigombolt egy gombot a dekoltázsán, végül két kezével kissé beletúrt a vörös hajába. - Csak hogy dögösebb legyek - és csettintett. Kész is... A férfi ahogy a nő feléje lépett, kihúzta magát, egy lépést tett irányába, majd erősen az ügyvédnő szemébe nézett.
- Kálmán úr..., dr. Vörös Olga - nyújtotta felé a kezét a csinos amazon.
Kálmán jóvágású ötvenes úriember, tudatában volt saját kisugárzásának. A nők körében városszerte híresen hírhedt volt sikereiről. Olga érzékelte a férfi rezdüléseit - egy pillanatra nem hagyta nyugodni a kisördög -, és az úriember magabiztossága, na meg nem mellékesen, az ügy mögé nézett. Nem lepődött meg az eredményen. - Ez az ember mindent elért a pénzével és kapcsolataival, ez tette ilyen fölényessé. Úgy látom, itt a világ a pénzről és politikáról szól... - pörögtek halkan az ördöglányi tekervényei.
- Micsoda pokoli szép szemek, látom már is jó kezekbe kerültem. Ez a Stefán tudja, hogy kire kell engem bíznia - mosolyodott el magabiztosan a vállalkozó, és egyet kacsintott a másik férfi felé.
- Tán az ördögre... - válaszolt a bókra Olga, és szája sarkából egy gúnyos mosolyt engedett el.
- Akkor én magatokra is hagylak benneteket... - és dr. István kislisszant az irodából.
Olga elgondolkodott. Mit is szeretnének ezek tőlem? Ennek a férfinak nem számít ez a piti kis ügy. Neki ez aprópénz. Miért is kapta pont ő, a kezdőügyvéd ezt a fontos ügyet? Itt valami másról van szó.
Közben a férfi már letett minden iratot a tárgyalóasztalra, a nő felé tolta azokat, és a székében kényelmesen hátradőlve, figyelte az ügyvédnőt. - Elbűvölő, valami megfoghatatlanul ellenállhatatlan van ebben a nőben - gondolkodott a férfi -, mintha repülnék...
Olga közben kinyitotta az iratokat, és úgy tett, mintha átfutná a tényvázlatot.
- Mondja Kálmán úr, miről is van itt szó pontosan? Röviden mondja el nekem! Ha lehet, akkor azt is kérném, hogy mit szeretnénk elérni! De kertelés nélkül. Higgye el, én átlátok önön.
A férfi meglepődött.
- Ezekkel a szemekkel nem csodálom... - mondta, majd belekezdett. Tudja kedves Olga, az egyik ZRt-m, az ezelőtti második kerületi polgármester szóbeli kérésére - más engedély híján -, felépített egy villát, az egyik, ma már bukott miniszternek a Rózsadombon. Mivel a szelek megváltoztak, így az új politika kiszúrta a kis vityillót. Találtak is egy szomszédot, akinek nem tetszett az épület, és bontási határozatot adtak ki rá, amit mi megfellebbeztünk, amiből meg lett ez a kis jogi tortúra. Első fokon törölték a bontási határozatot, és valami eszmei pénzbüntetésre kötelezték az építtetőt és bennünket is megbírságoltak egy csöppet. Szeretném, ha mindent megtennénk, hogy megnyerjük ezt a kis ügyecskét a kerület ellen. Én és a kollégáim, minden támogatást megadnak önnek. A dossziéban benne vannak az érintettek elérhetőségei is. Tegyen meg mindent, ami csak tudásából kitelik! Nekünk ez presztízs kérdés.
A férfi ezzel a mondattal elégedetten elmosolyodott. - Mindent, amit tud... - nevetett magában.
Olga látta a szemben ülő gondolatait. - A szemét vén strici, engem akar felhasználni... Rosszal kezdett.
- Édes Tibor... Kis hatásszünetet tartott. Akkor most én is összefoglalnám.
Kálmán Tibor összehúzta a szemöldökét. - Mire készül ez a nő? Nem voltam egyértelmű?! Nem értette?
Olga folytatta.
- Ha jól értem, akkor te egy pert szeretnél, amit a céged látványosan elveszítene a második kerülettel szemben. Az első fok politikailag túl enyhe ítéletet hozott. Így titeket összemoshatnak a volt elittel. Ugye ez nem kellemes. A mai világban, az állami megrendelések nélkül, melyik nagy építő cég tud talpon maradni?! Ha ezt az ügyet látványosan elbuknátok, akkor a végeredmény az lenne, hogy ti megmutattátok a lojalitásotokat arra is, de a másik irányba is látszik, hogy nem gáncsoskodtok. Azonban ehhez, látványosan meg kell tömnötök a kerület pénztárcáját. Ez a per a ti érdekkörötöknek egy csodás lehetőség a benyalásra. A város legjobb ügyvédi irodája... Kikezdhetetlen. Értem én...
- Na de Olgácska... - próbálkozott Kálmán.
- Nem kell Tibor, én mindent el tudok intézni. Többet is, mint szeretnéd - nevetett ördögien dr. Vörös Olga.

- Kezdjük elölről, nem lesz ez így jó... - gondolta magában. A varázsoljunk egy csöppet...

A Fenekesi út harminchárom előtt szirénázó rendőr- és mentőautók álltak. Egy fekete BMW és egy ismeretlen márkájú hatalmas terepjáró karambolozott. Dr. Vörös Olga épp csak megúszta a balesetet. Alig, hogy bekanyarodott bérelt parkolóhelyére, a két autó szemből totálisan karambolozott egymással. A terepjáró gazdája, megmagyarázhatatlan okból, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott a szabályosan haladó fekete BMW-nek ütközött. A kisebb autó tulajdonosa, a légzsákjainak köszönhetően, jobbkezének eltörésével, valamint nyolc napon túl gyógyuló zúzódásokkal megúszta a balesetet. De a terepjárót vezető Kálmán Tibor vállalkozó - a bekötetlen biztonsági öve következtében -, kirepült a szélvédőn és a BMW-t követő gépjármű kerekei alá zuhanva, életét vesztette.
Olga közben látta a férfit. Rámosolyodott. Egy röpke pillanatra megállította az időt... Tibor repülés közben rápillantott. - Elbűvölő, valami megfoghatatlanul ellenállhatatlan van ebben a nőben - majd az idő folyásának megindulásával, bezuhant a neki kijelölt autó alá.
- Talán többet érdemelt volna az élettől - gondolta az ügyvédnő. De mindenkinek csak egy esélye lehet egy életben, ő már ezzel visszaélt... Talán a következőben!

A cikket írta: Pinokkió

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Ördögöt játszik, Olga nem képzeli magát angyalnak. Ja hogy néha... "Ha az önzés lesz úrrá rajtunk, sokszor az ördögnek kell tükröt állítani elénk..." hm..., hát igen! Ha már Di nem teszi...

Teszi, csak nem feltétlen tudsz róla.... :))

megtekintés Válasz erre: Ailet

Szia P!
Olga egy dög, de azt észre kell vennem, hogy az élet ilyen. Minden kis hibáért mindig megfizet mindenki, még akkor is, ha itt egy önző kis dög a csaj. :)) Én azt látom, hogy istent játszva osztja az ítéletet, ám ebben nem látok semmi különöset. Ha mi döntenénk (emberek) sokkal rosszabb lenne, fűt fát kínoznánk. A sorssal nem lehet packázni.
A

Ördögöt játszik, Olga nem képzeli magát angyalnak. Ja hogy néha... "Ha az önzés lesz úrrá rajtunk, sokszor az ördögnek kell tükröt állítani elénk..." hm..., hát igen! Ha már Di nem teszi...
Szia P!
Olga egy dög, de azt észre kell vennem, hogy az élet ilyen. Minden kis hibáért mindig megfizet mindenki, még akkor is, ha itt egy önző kis dög a csaj. :)) Én azt látom, hogy istent játszva osztja az ítéletet, ám ebben nem látok semmi különöset. Ha mi döntenénk (emberek) sokkal rosszabb lenne, fűt fát kínoznánk. A sorssal nem lehet packázni.
A

megtekintés Válasz erre: bokorur

Tisztelt Pinokkió!
Az Ön Olgája egy kéjgyilkos. Nékem ez a "tükör" kicsit erősre sikeredett, ennyi hibát találtam. Lassan én is félek az ügyvédnőről rosszat írni.
Nékem ez a rész jobban tetszett. Folytassa!
Bokor

Tisztelt Tanár úr!
Lassan rázódik bele az ember. Folytatom!
De kritikát is kérek!
Üdv,
Pinokkió

megtekintés Válasz erre: Yolla

Szia, PÍ!

Dögös vörös hölgyeményed elég érdekesen oldja meg az ügyfelek problémáit!
nagyon ügyes írás! Gratula!

Üdv:_ Yolla

Szia Yolla!
Csak az apró kis trükkjeit szereti használni... hahahaha
Köszi, hogy olvastál!
Üdv,
Pí.
Tisztelt Pinokkió!
Az Ön Olgája egy kéjgyilkos. Nékem ez a "tükör" kicsit erősre sikeredett, ennyi hibát találtam. Lassan én is félek az ügyvédnőről rosszat írni.
Nékem ez a rész jobban tetszett. Folytassa!
Bokor
Szia, PÍ!

Dögös vörös hölgyeményed elég érdekesen oldja meg az ügyfelek problémáit!
nagyon ügyes írás! Gratula!

Üdv:_ Yolla
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: