"... pokolra kell annak menni ..."
Látogatók száma: 161
Egyszer egy egész hónapig nem ivott egy kortyot sem. Igaz, folyton rosszkedvű volt, feszült és ideges. Látod, bírom én, mondogatta ilyenkor, de aztán újra kezdődött minden.
Egyáltalán miért kezdett el inni? Hülyére dolgozta magát, közben iskolába járt, majd levizsgázott. Péterrel úgy szerették egymást, mintha ezen kívül semmi sem számítana ezen a világon, megszületett Dani, a világ legédesebb, legokosabb gyereke. Remek munkahelye volt, a munkáját elismerték, a kollégái szerették. Minden a legjobban alakult, amikor beütött a mennykő. Egy nap Péter azzal ment haza, hogy előléptették, el kell költözniük egy másik városba. Nem volt mit tenni, menni kellett. Feladni az addigi nyugodt, békés életüket, felszámolni munkahelyet, lakást, búcsúzni barátoktól, új otthont keresni, óvodát, na és persze munkát Jankának.
Mire berendezkedtek, kiderült, hogy Janka állapotos. Mivel már az első terhességével is gondjai voltak, nem dolgozhatott, feküdnie kellett. Ezt nem bánta, mert nem szerette az új munkahelyét. Nem sikerült a végzettségének megfelelő munkát találnia, nem voltak közös nevezőn a főnökével, állandóan szorongott, hogy nem tud megfelelőképpen teljesíteni. A legjobbkor jött a terhesség. Ugyanakkor rettenetesen magányos volt, bezárva a négy fal közé egyedül. Péter késő estig dolgozott, Dani az óvodában. Ha legalább barátaik lettek volna, de a lakótelepi típuslakás, a mindig siető szomszédok, a lehangoló környezet nem adott lehetőséget az ismerkedésre. Aztán megszületett Panka.
Panka kicsinek is apás volt. Amikor a férfi hazaért, mint az árnyék követte mindenhova. Az meg nevetve dobta fel a magasba az ő kis hercegnőjét, sose unt rá a lányára, ugyanakkor Dani és Janka egyre kevesebb figyelmet kapott. Nem beszéltek a problémákról. Péter élte az elfoglalt, késő estig dolgozó, vezető beosztású emberek életét, Janka meg inkább csak volt. Sütött, főzött, takarított, nevelte a gyerekeket, de a férje mindezt még csak észre sem vette. Soha nem dicsérte, ha finom volta az étel, ha új volt a függöny, vagy ha valami szépet rajzoltak a gyerekek. Először csak esténként ivott meg egy-egy pohárka bort, miközben az egyre később hazaérkező férjét várta. Aztán rájött, ha iszik, sokkal jobban érzi magát, felszabadultabb, eltűnt azt az iszonyatos függőség a férfitól. Persze sohasem itta holt részegre magát, hiszen a gyerekeket el kellett látni, de nem bírta a nyomást ital nélkül. Néha fizikai rosszullétei voltak. Nem kellett sok idő, hogy kitapasztalja, ezek is enyhülnek egy-egy pohár italtól.
Egy idő után Péter is észrevette, hogy nincs minden rendben. Először csak a kellemetlen lehelet tűnt fel, a borízű csókok, aztán a rosszkedv elleni esti pohárka, a reggelente karikás szemek. Janka tagadott. Bármikor képes leállni, mondta, csak össze kell szednie magát. Keres munkát, aztán minden rendbe jön. Ennyiben maradtak. Többször is nekifutott. Egyszer egy egész hónapig nem ivott egy kortyot sem. Igaz, folyton rosszkedvű volt, feszült és ideges. Látod, bírom én, mondogatta ilyenkor, de aztán újra kezdődött minden.
Mindenki azt mondta, hogy ez a világ nem kedvez a munkát keresőknek. Janka mégis optimistán gyártotta az önéletrajzokat, figyelte a hirdetéseket, interjúkra járt, egy ideig eredménytelenül. Aztán megpályázott egy újabb állást. Végre valami, ami megfelel az ő adottságainak, kedvező a munkabeosztás, nem lesz gond, hogy ki menjen a gyerekekért óvodába, iskolába. Az első rostán sikeresen átjutott, hamarosan megvolt az interjú is, és úgy érezte, most jött el az idő, hogy gyökeresen megváltozzon az életük. Végre a saját lábára áll, nem függ Pétertől, nem nyomják össze a falak, valami jó is történik. Aztán pár nap múlva megkapta a levelet, hogy a következő fordulóba nem jutott be. Annyira bízott benne, hogy őt választják, a kudarc teljesen összetörte. Akkor egy egész üveg bort megivott ültő helyében.
Próbált felállni, de nem sikerült. A gyerekek azonnal észrevették, hogy baj van. Beküldte őket játszani a szobájukba, hogy fáj a feje. Nem akarta leinni magát, csupán csak azt az iszonyatos nyomást szerette volna enyhíteni valahogy a torkában. Persze sikertelenül.
Péter később jött haza, mint szokott, azonnal felmérte a helyzetet. Jankán látszott, hogy ivott. Sokat ivott. Nem ment oda hozzá még puszit adni sem.
- Elutasítottak – dadogta Janka.
- Nem baj, kicsim, majd a következő sikerülni fog. A gyerekek?
- A szobájukban – vágta rá mérgesen – kérsz egy pohárral?
- Nem. És neked sem kellene, nem old meg semmit.
- De kell, nem érted? Kell. Soha sem vagy itthon amikor kellene, a telefont sem vetted fel. Biztos nem is dolgoztál, hanem…
Akkor jött Panka, hogy éhes, mert még nem vacsoráztak, fürdés sem volt, mert anyának fáj a feje.
Nagyon összevesztek. Házasságuk alatt, talán még soha ennyire. Péternek olyan érzése volt, hogy egy idegennel él együtt, nem ismeri ezt a nőt, aki kócosan, magából kikelve, obszcén szavakat ordít neki a fotelből. Mindezt a gyerekek előtt. Szó nélkül bement a vendégszobába, bevágta az ajtót.
folyt. köv.
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
időrendi sorrend
hogy mennyire elhanyagolta a feleségét és most szivesebben eldobná
Milyen önző a férfi
Sajnos a munkanélküliség nagy probléma sok családnál. De az ital nem megoldás, gyerekek előtt meg pláne. Szeretem, hogy olyan finoman ábrázolod még egy alkoholistává váló, két gyermekes anya figuráját is. Várjuk a folytatást, talán nem szomorú vége lesz a történetnek.
Pussz,
Tündér
Nagyon jó, mint mindig. Az életből merített szomorú valóság. Néha érzem én is, hogy összecsapnak felettem a hullámok, és csak átfut az agyamon egy gondolat. Hogy még egy jóízűt inni sem lehet! Nem mintha ez lenne a megoldás, de néha segítene. Hát a tól - ig itt hiányzott. Meddig szabad elmenni? Jó kérdés!
A férje kicsit későn eszmélt rá, hogy baj van...
Pussz,
Éva
Nagyon jó életrajzot írtál a nehéz helyzetről és sajnos az azzal járó megoldatlan problémáról az italról, mely ma már sok családba felüti a fejét, vagy egyik, vagy másik fél oldalán. Nehéz a megoldás, de mindenki menekül a saját odujába, s begubózik a gondolataiba. Van aki azt hiszi ez megold bármit is, pedig nem, csak nehezebb lesz általa. Örülök az írásodnak ! Sok hasonlót látok itt a lakótelepen is. Puszi Éva.