újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Elkésett vallomás

Látogatók száma: 154

A Villányi úti lakás nyitott ablakain a redőnyök ritkásra eresztettek, hogy bejöjjön a friss levegő, mégse süssön a nap az alvó szemébe.

Tibor félálomban átnyúl a franciaágy másik felére, de keze csak a kihűlt párnát találja. Kell néhány másodperc, mire rájön, hogy szombat reggel van, és felesége ilyenkor már a piacon vásárolgat. Házasságuk húsz éve alatt egyszer kísérte el, akkor sem kellett volna. Nagy feltűnést keltettek azzal, hogy a jól öltözött, láthatóan jó anyagi körülmények között elő házaspárként kétszer is körbejárták a teljes piacot, Márta megnézett minden standot, tapogatta az árukat, kérdezgette az árakat, majd harmadszor a kiválasztott kofáknál megállt, és hosszan alkudozott a zöldségre, gyümölcsre, neki meg égett az arca, amikor a néhány forintnyi engedmény tudatában neje diadalittasan eltette a zsákmányt, és vigyed, fiam felszólítással kezébe nyomta a kosarat, látod, mennyit spóroltunk?

Szerencsére sok piac van a fővárosban és Márta minden szombaton másikba megy, nem spórol az idővel, mert számára ez a hét legszebb napja. Végre lehet valaki, mégpedig az úriasszony, aki bár megtehetné, hogy a legdrágább árukat vásárolja, mégis gondosan megnézi, hogy mire mennyit költ. Hazafelé már taxival jön, nem bírja a málhát, s a spórolás többszöröse a viteldíj.

Pékárut azonban kizárólag csak Tibor vehet, mert kényes a gyomra, nem ehet mindenféle gyorsan száradó, kovászt sose látott kenyeret. Ez persze csak arra jó, hogy rendszeresen csináljon magának némi szabad időt.

Felkel, felhúzza a redőnyöket mindenütt a lakásban, és hagyja, hogy a friss levegő átjárja a teljes teret, s a huzat kivigye a lakásból az illatosítók szagát. Nincs olyan szeglete a lakásnak, ahol ne lenne egy illatgyertya, vagy párologtató, mindegyik más-más szagot áraszt. Ez is Márta heppje, a színes függönyökkel együtt, mert most ez a trendi.

Pizsamában elkészíti reggelijét, három tojásból rántotta, két szelet sült sonka, paprika, paradicsom és dupla adag fekete. Tálcára teszi, és a nappaliban költi el, televízió nézés közben. Ha ezt látná Márta, már kiabálna, kitátaná száját, mint a bálna.

Hahaha, ez még rímel is!

A pékségben, pontban kilenckor teszik a polcokra a második adag frissen sütött kenyeret, ezért ráér elindulni nyolc óra negyvenkor, mert itt van, a szomszéd utcában, öt perc kellemes sétányira. Ettől függetlenül gyakran előfordul, hogy két órába is beletelik, mire hazaér a kenyérrel, mert útközben beül egy kávéra a picurka kávézóba, ha találkozik ismerőssel. Márpedig ismerős már a pékség szinte valamennyi rendszeres vásárlója, akik a környéken lakókból kerülnek ki, s többségük a korosztályához tartozik.
Jó lenne még délelőtt elhozni a kocsit a garázsból, hátha vasárnap délután elmennek kirándulni. Gréta, Márta lánya, tízéves volt, amikor összeházasodtak. Évekbe telt, mire elfogadta Tibort, s igazán akkor békült meg vele, amikor anyjával közösen lakást vettek neki nászajándékként. Kisfia, Zsoltika, imádja Tibort, nagypapinak hívja és állandóan a nyakán lóg, ha együtt a család. Lehet, hogy holnap ebéd után áthozza Gréta a gyereket és elmehetnének Visegrádra, megnézni a várat.

Hangosabbra veszi a televíziót, hogy hallja a fürdőszobában zuhanyozás közben is a politikai műsort.

Őszül a halántéka, hiába, hatvan éves. Még mindig vékony, csak a tartása már nem a régi. Időnként fájnak az ízületei. A bőre is kicsit megereszkedett, szeme körül mélyülnek a pókháló ráncok. Igazán nem panaszkodhat, mert szépen öregszik. Még tíz évvel ezelőtt kosárlabda mérkőzéseket vezetett, s maga is rendszeresen sportolt. Ennek köszönheti, hogy most sincs rajta egy gramm súlyfelesleg sem.

A száznegyven négyzetméteres lakásban kizárólag a fürdőszobán látszik, hogy a huszonegyedik század terméke, a kétszemélyes masszás kád és a tusoló egy fél vagyon volt. Márta kérése volt, legyen. A szüleitől örökölt antik bútoroktól képtelen volt megválni, inkább felújíttatta és néhány kiegészítőt vett hozzá.

Mindkét bátyja lemondott az örökségéről, ez volt a megállapodás, hogy Tiboré lesz a lakás, annak fejében, hogy a szülőket halálukig ellátja, gondoskodik róluk. A lakás berendezése, szőnyegek, a képek a falon majdnem annyit érnek, mint maga a budai öröklakás. Amikor negyvenévesen udvarolni kezdett Mártának, a fivérei kikötötték, hogy kössenek vagyonjogi szerződést, mert a vagyonnak a családon belül kell maradnia. Ügyvéd bátyja elkészítette az okiratot, arra azonban nem számított, hogy Mártának is lesznek kikötései, mégpedig az, hogy az eladott lakásának árát beteszi a családi kasszába, de ha felnő a lánya, vesznek neki egy lakást.

Megtörtént.

Kellemesen simogatja bőrét az öt zuhanyrózsából rázúduló víz. Legszívesebben ott maradna a tusolófülkében egész nap. De nem lehet, menni kell kenyérért.
Természetesen csinosan felöltözik, mintha randevúra menne. Hát, az bizony megpezsdítené a vérét, egészen addig, míg Márta rá nem jönne. Akkora balhét csapna, hogy összeszaladnának a házban lakó úri népek, hogy ez itt nem szokás. Romstein néni, a maga kilencven évével, megfenyegetné az ujjával, mint gyerekkorában tette: ejnye, Tiborkám, csak nem rossz fát tettél a tűzre?

Egyre többször kacérkodik a gondolattal, hogy egyszer igazán tehetne már rossz fát a tűzre. A bátyjai megtették, de neki, mint a legfiatalabb fiúnak, ezt nem engedték a szülei. Ismerték a gyerekek megállapodását, ezért minden nőt elmartak Tibor mellől, nehogy bárki idegent kerülgetni kelljen ebben az aprócska lakásban. Arról pedig hallani sem akartak, hogy legkisebb fiuk elköltözzön tőlük.

Pontosan nyolc óra negyvenkor kilép a lakás ajtaján. Hófehér farmerban és égszínkék vászoningében akár tíz évet is letagadhatna, olyan jól néz ki. Az utcára érve felteszi a napszemüvegét, és sétálva elindul a pékségbe. A pénztárcáján és a lakáskulcsán kívül semmit sem visz magával.

A buszmegállóban fiatal csitrik csoportosulnak, vihognak, elvégre vége az iskolának. A legmagasabb halkan odaszól a mellette lévőnek, nézd, milyen jó pasi, s fejével Tibor felé int, aki hallja, de megy tovább, csak somolyog magában. Ha tudnátok, hogy a nagyapátok lehetnék!

Egyre melegebb az idő. A meteorológusok harmincnégy fokot jósolna, de ha így melegszik az idő, lesz az még több is.

A pékség előtt trécselnek a vevők, várják a friss kenyér elkészültét. A térdig érő bermudában, papucsban, zöld, átnedvesedett pólóban az egyik csoport közepén áll Lajos bácsi, a nyugdíjas matematika tanár, aki amint meglátja Tibort, elnézést kér a többiektől és elé siet.

- Üdvözöllek kedves barátom! Jó, hogy jössz! Nekem el kell mennem, perceken belül, és még nem ért ide a szomszédasszonyom, aki felváltana. Egy magas, csinos asszonyka, megismeri, mondja meg neki, hogy Erzsike után következem. No, már látom, most száll le a buszról.

Tibor szíve nagyot dobban. Hiszen Edit az, ifjúkora legnagyobb szerelme! Hogyan keveredett Lajos bácsi szomszédságába?
- Kézcsók Editkém! Már éppen el akartam menni Engedje meg, hogy bemutassam Tibor barátomat…
- Mi már ismerjük egymást, igaz, Tibor?

Bólint a férfi, bár kicsit zavarban van. Lajos bácsi egyikre néz, majd a másikra, s úgy dönt, jobb, ha gyorsan elbúcsúzik és megy a dolgára.
- Nagyon csinos vagy, mint mindig.
- Te sem panaszkodhatsz.
- Nem is tudtam, hogy Lajos bácsiék házában laksz.
- Pedig tizenöt éve vagyunk szomszédok, csak mostanában szoktatott rá az öreg, hogy én is itt vegyem a kenyeret.
- Tudod, mi vásárlás után beülünk a kávézóba, beszélgetni.
- Ha ez felhívás keringőre, akkor benne vagyok!

Negyedóra múlva már ott ülnek a kávézó teraszán. Milyen szép pár, gondolja a felszolgálónő. Kétsége sincs arról, hogy házaspár ez a két a vendég, hiszen mindkettő ujján ugyanolyan jegygyűrű fénylik. Ennek a jóképű fickónak milyen csinos felesége van! A férfi évek óta itt kávézik szombat délelőttönként egy öregúrral, és végre elhozza a feleségét is! Hol tartotta eddig ezt a csinos asszonyt?

Az asztalka egymással ellentétes oldalán szemben ülnek egymással, mégis tapintani lehet a között lévő vibrálást.

A felszolgálónő széles mosollyal veszi fel a rendelést, s most kivételesen, igazán jó kávét kér a pultostól.

Tibor szemérmetlenül legelteti szemét Edit dekoltázsán. Bizsereg a vére, bár harminckét éve nem találkoztak.
- Mi van veled, Editke? Látom, férjhez mentél!
- Igen, ahogyan te is megnősültél.
- Vannak gyerekeid?
- Nincsenek. És sajnos, már férjem sincs.
- Elváltatok?
- Meghalt. Infarktus.
- Őszintén sajnálom.
- Nálad mekkora a család?
- Későn nősültem. Feleségem az első házasságából hozott egy kislányt és már van egy csodálatos unokánk. Ti nem is akartatok gyereket?
- Későn találkoztunk, mindketten benne voltunk már a korban.
- Értem. Még mindig a régi cégednél dolgozol?
- Már nem, mert nyugdíjba mentem egy éve. Gondolom, már te sem ott dolgozol, ahol régen dolgoztál.
- Megszűnt a cég, azóta három-négyévente munkahelyet váltok.
Megérkezik a kávé, a felszolgálónő sokáig matat előttük, addig nem szólnak egy szót sem.
- Hogy kerültél Lajos bácsi szomszédságába?
- Elcseréltük a férjem és az én lakásomat egy nagyobbra. Úgy látom, ti még a szüleid lakásában laktok.
- Igen. Tudod, a bátyáimmal megállapodtunk, hogy én maradok velük.
- Emlékszem. Elégszer elmondta anyukád, nekem, az albérletben lakó, vidéki lánynak, nehogy azt higgyem, hogy csak úgy bekerülhetek a családba.
- Akkor azért mondtad, amikor megkértem a kezed, hogy költözzünk el, bárhová az országban, ahol nekem munkám lesz, mert nem akarsz egyik szülőnél sem lakni, s te mindenhol találsz munkát a szakmádban.
- Így igaz.
- Lehet, hogy hallgatnom kellett volna rád.
- És miért nem tetted?
- Nem hagyhattam a szüleimet.
- Nem változtál semmit.
- Emlékszel, munka után mindig bementem a cégedhez, hogy együtt menjünk haza. Jó fej kollégáid voltak. Téged, mint fiatal vezetőt, állandóan rángatott az igazgatód, én meg jókat beszélgettem a fiúkkal.
- Rég volt, talán igaz sem volt.
- Mindig csodáltalak, hogy mindenre volt időd. A munkára, a sportszervezésre, a második diplomára, rám. Hogyan csináltad?
Elneveti magát az asszony:
- Nem tudom, de ma már képtelen lennék rá!

A férfi elkomorul.
- Editke, öt év után miért szakítottál velem olyan kurtán-furcsán?
- Ennyi idő alatt sem jöttél rá?
- Nem. Pedig sokat gondolkodtam rajta. Mentem eléd, mint mindig. Aznap kaptunk prémiumot és meghívtalak vacsorázni a Vörös Postakocsiba. Sápad voltál és feszült. Megkérdeztem, hogy mi a baj, megjött a menzeszed?
- Emlékszem. Jobban számon tartottad a ciklusaimat, mint én. Azt válaszoltam, hogy nincs semmi baj.
- Tudom. A vacsora végén mégis azt mondtad, ez volt az utolsó találkozásunk, most fejezzük be a kapcsolatunkat. Letaglóztál.
- Szólni sem tudtál!
- Aztán másnap ismét eléd mentem, de ridegen elküldtél, hogy tegnap szakítottunk, ha nem emlékeznék. Miért tetted?

Edit arcán grimasz fut át, egy villanás csupán, de nem kerüli el Tibor figyelmét.
- Aznap reggel tudtam meg az eredményt, hogy nem vagyok terhes. Végiggondoltam a dolgot.
Ha terhes lettem volna, összeházasodunk és anyád kiszekírozott volna a világból. Szerinte nem illettem a családba. Túl őszinte, túl természetes és szókimondó ember voltam.

A férfi elsápad, majd elvörösödik, és mintha a keze is remegne kissé.
- Miért nem mondtad el? Miért nem voltál hozzám őszinte?

Az asszony elneveti magát.
- Ugyan, szívem! Baráti körünkben mindig velem dicsekedtél, hogy milyen fiatalon lettem vezető, hogy már kétdiplomás vagyok, stb. Engem ez nagyon zavart. Magaddal kellett volna hivalkodnod, nem velem. Abban is biztos voltam, hogy édesanyáddal szemben eleve vesztésre álltam. A főorvos asszony ítélete ellen fellebbezésnek nem volt helye!

Percekre csend telepedik közéjük. Edit megissza az utolsó korty kávéját. Tibor zavartan babrál a kávéskanállal. Nem mer az asszony szemébe nézni, csak úgy suttogja maga elé a szavakat:
- Féltem. Nem is jó szó, szabályosan rettegtem attól, hogy egyszer be kell neked vallanom az igazságot. Anyám bevont egyik kórházi kísérletükbe. Annyira biztos volt az igazában, hogy fel sem merült benne, esetleg balul üthet ki a dolog. A gyógyszerkísérlet eredményeként steril lettem. Három gyereket szerettél volna. Hogyan mondhattam volna, hogy velem ez sohasem teljesülhet. Szerettelek! Érted? Nem akartalak elveszíteni!

Az utolsó mondatok kissé hangosabbra sikerültek. A szomszéd asztaloknál ülők felkapták a fejüket és hirtelen csend lett.

A felszolgálónő szabályosan kirohant az épületből, megnézni, mi történt.

- Nyugodj meg, Tibor! – suttogja Edit és átnyúl az asztal felett, hogy megsimítsa a férfi arcát, majd int a felszolgálónőnek – fizetünk, asszonyom!

A cikket írta: Yolla

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
Kedves Yolla !

Véleményem szerint nagyon jó írás ...!
Elkezdtem olvasni és álmomba sem jutott volna eszembe, hogy igazából egy hölgy megkésett vallomására derül fény. Nagyon drámai és megdöbbentő. Arra gondolok, hogy mi férfiak, ha elhagynak sokszor a saját képünkre formázzuk az eseményeket. Ez szinte biztos, hogy zsákutca! Képtelenek vagyunk átlépni saját korlátainkat ...
Fegyverek, erő, elvont eszméken gondolkozunk ... máshogy és másképpen, mint a nő !
A férfiak sokszor éretlenek ! Ha feleségük van szinte törvényszerűen elvárják, hogy első gyermekük fiú legyen ...
S az is igaz, hogy gyermektelenség esetén, jobban feleségüket hibáztatják ...
De ez a történet más, itt egy nő vívódásáról van szó ! Lehet, gyermek születik és összeházasodnak, majd az anyós kiszekálja ... a történet szerint steril lett a hölgy !
... viszont tudta, hogy a férfi szeretne gyermeket - bár a házasságuk akkor is létrejöhetett volna, ha még nincs szó terhességről !
Akkor igazából, hol volt a probléma, mely a hölgy szakítását eredményezte ?
Talán az anyós ! Aki elüldözte volna és nem bízott a férfiba, hogy annyira szereti, hogy az képes szembeszállni anyjával ?
A hölgy minden értelembe bizonytalannak érezte és gondolta helyzetét !
Arra, hogy miért nem mondta el ? Talán tudta a választ, hogy a férfi akkor is szereti és szerelmes ! De, a hölgy a közös, békés, biztonságos jövőre vágyott ! Nem látta annak esélyét, hogy teljesüljön ... ezért marad nyitott az írás vége, és ezért lehet tovább gondolni ...
A történet érdekessége, hogy Édesanyám elmesélte, hogy mit kellett átélnie anyósa miatt. Ennek a végére Apám tett pontot, aki nem az anyját választotta, hanem Anyámat védte meg !

Üdv. Altrev
Tisztelt Yolla!
Nékem ez nagyon stílusos. Elővezet, belevezet, majd egy csattanóval megdöbbent és úgy hagyja az olvasóját... hadd gondolkodjon.
Remek!
Bokor
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: