Az új rokon 7. rész

Látogatók száma: 55

Mme. Amelie Corbeau ragaszkodott ahhoz, hogy a Bois de Boulogne közelében keressenek lakást, miután mindhárom gyermekük kirepült, annak érdekében, hogy az unokáival mihamarabb kiérjenek a parkba, ha sétáltatja őket.

Végül a Maréchal Maunoury sugárút 41-ben találták meg a megfelelőt, a legfelső szinten, amely ugyan csak százhatvan négyzetméteres, ám tartozik hozzá egy ugyanekkora tetőterasz, melyet kellemes kis kertté alakítottak át, alkalmassá téve mind a pihentető, csendes olvasgatásra, vagy egy pohár bor melletti meghitt beszélgetésre, mind sokszemélyes grill partik tartására.

Ahogyan nőtt a család, és az unokák száma nyolcra szaporodott, a tetőkert felében fűthető télikertet húztak fel, melyben a gyerekek kedvükre elfoglalhatták magukat.
Amelie a konyhában elzászi almatortákat süt, egyikkel Mireille de Laplace-t akarja meglepni. Csak reméli, hogy férje időben hazaér, és még átérhet barátnőjéhez, mielőtt annak fia hazaérne. Nincs neki semmi baja Jules-lel, aki egyidős a legidősebb fiával, Lionellel, csak nincs közös beszédtémájuk. Együtt jártak az orvosi egyetemre, és akkoriban Jules gyakran megfordult náluk, Colmartban, nem is egyszer az egész nyarat velük töltötte, és élvezte, hogy a két kisebb gyerek, Yvonne és Robin, úgy tekintett rá is, mintha a bátyjuk lenne, pedig jól benne voltak maguk is a kamaszkorban. Akkoriban Jules is életvidám, mindenre kapható fiatalember volt.

Peter imádott Colmartban lakni, abban a festői városkában, amely a 170 km hosszú elzászi borút egyik állomása, sőt, többek szerint az elzászi bor fővárosa. La Route des Vins d’Alsace, ahogyan az útikönyvekben hirdetik, szőlőültetvények között vezet, három kilométerenként érint egy kis települést, ahol a vendéget minden ültetvényes szívesen lát egy kis borkóstolóra. Főként a fehérborok híresek erről a vidékről, mint például a rizling vagy a muskotályos

A városka a Vogézek-hegylánca és a Fekete-Erdő hegyei között fekszik, melyet leginkább kis macskaköves utcák színes, favázas házak, muskátlis erkélyes rengetege, és összefonódó csatornák uralják. Történeti múltja régre nyúlik vissza, Nagy Károly óta a királyok kedvelt városa. A középkor óta pedig igazi szellemi központ, amihez mára dinamikus gazdasági tevékenység is társul. A gazdag építészeti örökség máig uralja a város hangulatát, a jellegzetes bájos, többnyire fából készült kis épületeket még a 15-16 században emelték, és csodával határos módon máig túlélték a történelem szeszélyeit.
A reszelt almát meghinti egy kis barna cukorral, fahéjjal, majd tesz bele csipetnyi vaníliát, s meglocsolja fél deci savanykás borral.

Ezt a receptet is Colmartból hozta magával, ahogyan ott tanulta meg az igazi mézeskalács és kuglófkészítést is, amely a karácsonyok elmaradhatatlan süteménye lett.
Colmartban és környékén békésen együtt élnek a német és a francia családok, olyannyira, hogy még egy közös keveréknyelvet is kitaláltak maguknak, melyet persze már nem beszélnek, csak az öregek, de Amelie még ma is pontosan emlékszik rá és örömmel használja is, ha a régi házukban időznek, amely nyaralóvá lépett elő. Peter sohasem engedte eladni a több száz éves favázas épületet, melyet nászajándékul kaptak M. Millertől, Amelie apjától, és melybe be friss házasokként költöztek be.

Az ismerősök és barátok nem értették, mivel lopta be magát az a kis vézna magyar a hagyományokat őrző Miller család életébe, hogy nem csup
án a családfő jobb keze lett a hatalmas borgazdaságban, hanem a lányát is hozzáadta.

A két almatorta már ott illatozik az étkezőasztalon. Amelie ránéz az órára, még legalább egy óra, míg hazaér a férje, s nekilát a kuglófsütésnek. Az eláll és magával viheti Budapestre, meg eléggé laktató is ahhoz, hogy elverje az éhségét, ha nem ízlene neki a magyar étel.

Negyvenöt éve házasok, és ez ideig soha sem féltette úgy a férjét, mint most, amikor hetvenévesen visszatér szülőföldjére, ráadásul a befektető társaság elnökeként, üzletet akar kötni egy magyar bankkal. Ki tudja, milyen körülmények várják, és milyen érzéseket szabadít fel Peterben a szülőföld.

Legszívesebben férjével tartana, de nem hívta magával és megtanulta, hogy annak jó oka lehet. Peter szorgalmas, kiváló adottságokkal rendelkező ember, aki a családi szőlőtermesztésből és borászatból komoly céget hozott létre, amely országszerte keresett borokat állít elő. Ehhez már nem elégséges a saját százhektáros terület, felvásárolják a környékbeli kisebb gazdaságok szőlő termését is. A haszon egy részével tőzsdézni kezdett és ezzel megalapozta a jelenlegi befektető társaságot, míg a gazdaság irányítását legkisebb fiukra, Robinra bízta.

Robin szakképzett borász, számos nemzetközi versenyt nyert már a boraival, korán megnősült és három gyerek boldog édesapja. Yvonne, a középső gyerekük, tanár lett és Normandiában él a mérnök férjével és a két lányukkal. Lionelnek is három gyereke van, a felesége könyvtáros és Nimes-ben élnek, ahol fiuk megbecsült, sikeres családi orvos.
Emlékszik, mennyire rosszul esett neki, mint anyának, elszakadni első szülöttjétől, amikor Lionel Párizsba került, az orvosi egyetemre. Féltette a fiát, aki álmodozó, romlatlan lelkű, mondhatni idealista fiatalemberként az ember gyógyításának akarta szentelni az életét. Tartott tőle, hogy beszippantja a metropolisz és összeroppan a család közelsége és óvó figyelme nélkül.

Szerencsére nem így lett, és ebben nagy szerepe volt annak, hogy megismerte az egyetemen Jules Laplace-t, akinek édesanyja, Mirelle de Laplace figyelemmel kísérte Lionel tanulmányait is.

Fiuk annyit mesélt a Laplace családról, hogy Peter meghívta nyári vakációra Julest, és néhány napos kirándulásként a szüleit is. Jules Lionellel ellentétben, mindenre kapható, energikus fiatalember volt, aki szerette feszegetni a határait. Ha jobban belegondol, jót tett fiukkal, azzal, hogy önbizalmat és némi kockázatvállalást plántált belé.

Peternek nem igazán tetszett Jules mentalitása, csak akkor nyugodott meg, amikor megismerte a szüleit. Mireille-t, a tehetős és rátarti, fia vadhajtásait szigorral nyesegető anyát, és a csupa szív, munkájának élő, kissé szórakozott arisztokrata apát, akit tulajdonképpen csak az univerzum csillagai tudtak lázba hozni. Jean-Simon de Laplace megkedvelte Peter Corbeaut, mert kiváló hallgatóságnak bizonyult, s kedvére beszélhetett neki esti borozgatás közben, az éppen aktuális csillagászati problémáiról.
Hosszú évek alatt ugyan, de meghitt családi barátság alakult ki közöttük, melyben kétségtelenül nagy szerepet játszott az is, hogy a Corbeau házaspár a fővárosba költözött.

Megérkezik Peter, tömött aktatáskáját egyenesen a dolgozószobájába viszi, csak azt követően üdvözli feleségét:
- Kézcsókom, kedvesem! Mennyei illatokat érzek! – ad egy puszit Amelie arcára. – Átöltözöm, és máris jövök! Megéheztem a kedvenc almatortámra!

Amelie megterít, gyorsan kisüt két szelet húst, melyet a hűtőben érlelt salátával tálal. Oda készíti az asztalra Peter kedvenc borát is.
- Jó étvágyat, Amelie! Tölthetek neked egy pohár bort?
- Nem, köszönöm, nem kérek. Átmegyek Mireille-hez, viszek neki egy almatortát. Tudod, mennyire szereti és most igazán ráfér egy kis kényeztetés.
- Csak nem arra gondolsz, hogy Jean-Simon miatt?
- Pontosan arra gondolok.
- Igaza volt a barátomnak, én a helyében ezt már legalább tizenöt évvel ezelőtt megtettem volna.
- Hogy mondhatsz ilyet, Peter! Mireille kiváló feleség és anya.
- Azt nem kétlem, hogy jó anya, de mint feleség! De ez nem a mi dolgunk. Kitűnő a saláta! És ez a bélszín, pontosan olyan, ahogyan szeretem!

Beszélgetésnek vége, nyugtalankodik Amelie, pedig lelke mélyén érzi, hogy férje tud valamit, amit nem oszt meg vele.

Felhívja Mireille-t, hogy tudja-e fogadni. Nagyon örül barátnője, aki éppen hívni akarta, hogy mikor lenne alkalmas időpont egy jó kis beszélgetésre.

Az almatortának nagy sikere van, Mireille alig tudja megállni, hogy megkóstolja. Mégis inkább elteszi, hogy Jules-lel együtt fogyasszák le, ha a fia hazatér úgy este tíz óra körül.
Forró tea és gyömbéres keksz mellett beszélgetnek.
- Ma megérkezett Jean-Simon ügyvédjétől a válással kapcsolatos ajánlat. Nagyon aggaszt, mert nem értem az okát.
- Mireille, hiszen elhagyott, egy amerikai nő tőle vár gyermeket, nem meglepő, ha válni akar.
- Nem a válás ténye okoz gondot, hanem az, hogy a távcsövei, a csillagászati szakkönyvein kívül a kedvenc foteljét és szekreterjét kéri, meg egy közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatot Julestől, hogy a válásunk napjától kezdődően lemond Jean-Simon de Laplace- szal szembeni mindenféle anyagi és szellemi jussáról, beleértve az örökségét is.
- Már megbocsáss, de úgy tudom, hogy Jean-Simonnak nincs vagyona, azt te hoztad a házasságba.
- Így igaz.
- Akkor nem rövidíti meg Julest semmiben.
- Ám ez fordítva is igaz. Ő sem tekinti többé fiának Julest, s tartok attól, hogy kipattan a fiam homoszekszualitása, amely tönkre teheti a karrierjét.

Amelie meglepetésében leejti a teáscsészét, mely millió darabra törik a márvány burkolólapon és a barna teacsöppek ellepik a cipőjét, s beterítik a bokája körül a harisnyáját is.

Folyt.köv.