Bukdácsoló jó szándék
Látogatók száma: 68
Ádám egyenletes szuszogással alszik, amikor óvatosan felkelek a hitvesi ágyból. Kinn, a konyhában látom, hogy már megreggelizett, ott a mosogatóban a tányér és az evőeszköz.
Tusolok, hosszan engedem magamra a forró vizet, s érzem, hogy kimossa belőlem az ünnepi fáradtságot. Egymásnak adták a kilincset a vendégek, nem győztem sütni, főzni, teríteni, mosogatni és kezdhettem elölről, Ádám pedig derekasan helytállt a szórakoztatásukban.
Fogytán a kenyér, elsétálok a közértbe, kell a friss levegő, hiszen napok óta a lakás foglya vagyok. A táskámban ott lapul a kocsi kulcsa, mégis gyalog megyek, ráérősen. Rajtam kívül senki emberfia nem jár az utcánkban, autó is ötpercenként megy el mellettem.
Nagyon jó megoldás, hogy az ünnepet követően három napig ejtőzhetünk, ez még nekünk, nyugdíjasoknak is jól jön, pedig számunkra már összefolynak a napok, és a hétköznap is lehet ünnep, attól függően, milyen események történnek velünk, például amikor a lányom ránk bízza Petronellát, a három éves unokánkat. Olyankor nem fáj Ádám dereka, képes órákon át játszani a gyerekkel, hajlongani, nyakába venni, és úgy tenni néhány kört a kertben, egymás után három mesét is felolvasni neki és megbeszélni vele, miről is szól a történet. Petronella imádja a nagyapját, ártatlan nagy kék szemével úgy néz rá, mint egy istenre, és csacsog, csivitel neki, hogy mi történt az óvodában, majd délelőttönként kéz a kézben elsétálnak a cukrászdába süteményt vásárolni, persze, az ebédet már csak turkálja, mert nagyapját rendszerint ráveszi arra, hogy egyenek ott is egy süteményt, mert élvezi, hogy magas, kerek kis asztalhoz kell ülni, magas forgószéken, és lóbázhatja a lábát nassolás közben.
A lányok egyébként is apásak, ez alól Petronella sem kivétel, így anyára és nagyanyára hárul a nevelése, nekünk kell megmondanunk, mit tehet és mit nem, hogyan kell késsel és villával enni, nem szabad csúnya szavakat mondani, a fogmosás sem maradhat el sem reggel, sem este.
Ezzel szemben a fiúk anyások, Bence fiam is az, hiába százkilencven centi magas és elmúlt huszonhárom éves, még mindig igényli a babusgatásomat, mint gyerekkorában, csak most másként. Együtt él a barátnőjével, úgy látom, jól kijönnek egymással, ám a fehér ingeit nekem kell kimosnom, kedvenc ételeit is csak én tudom elkészíteni, s ha komoly dilemma előtt áll, azt elsőként velem beszéli meg.
Rám melegszik a dzsekim, ám amint lehúzom a zipzárt, rögtön alábújik a hideg levegő, és fázni kezdek.
Bence fél év múlva befejezi az egyetemet, ideje lenne elengednem a kezét, ne legyen többé anyuci kedvenc kisfia, mert Bianka, a barátnője, megunja ezt az állapotot, és otthagyja. Okos, művelt lány Bianka, ám sem kedve, sem affinitása nincs a háztartáshoz, akkor mosogat, takarít vagy mos, ha már az utolsó tiszta edényt vagy ruhát veszi ki a szekrényből, és ujjnyi vastag por lepi a bútorokat. Ellenben a negyedik nyelvből vizsgázik, és jeles tanuló az egyetemen, s ki nem hagyja egy jó színházi előadást vagy érdekes kiállítást, melyekre úgy viszi magával a fiamat, mintha Bencét is lelkesítenék a látottak.
Visszafogom magam, nem szólok egy rossz szót sem, ez már nem az én dolgom. Lilla szerelmi életébe sem avatkoztam bele, mégis jól választott. Aggódtam miatta, persze, hogy aggódtam, de bíztam benne, hogy szülőként jó példát mutatunk neki, ahogyan Bencének is, és mindketten pontosan tudják, hogy ott vagyunk a hátuk mögött, bármi történik velük, segítünk, amennyit tudunk. Nem szeretnék rájuk telepedni, úgysem tudom, megvédi őket a csalódásoktól, hiszen vannak dolgok, melyeket muszáj mindenkinek magának megtapasztalni, és egyébként is, a világ annyira gyorsan változik, velünk együtt, hogy az újonnan felmerülő, megoldandó feladatokra új válaszok kellenek, hiszen azokkal anno mi nem találkozhattunk, így válaszaink sem lehetnek rájuk. Nem sokkal az után, hogy Bence bemutatta nekünk Biankát, közölte, hogy hozzá költözik az albérletébe, és kérte, hogy finanszírozzuk az önállósodását. Ádám nehezen fogadta el, hogy egyetemistaként kirepül a családi fészekből, és alig tudtam meggyőzni, hogy vegye úgy, mintha egy másik városban tanulna, akkor sem látnánk minden nap.
Egyetlen vásárló vagyok a mini Tescóban. Ráérősen válogatok az áruk között, a kenyér mellett több mindent veszek, hála a rafinált elrendezésnek, mert körbe kell mennem a teljes üzleten ahhoz, hogy a pénztárhoz érjek.
Az eladók most töltik fel friss áruval a hűtőszekrényeket.
Milyen szerencse, hogy még nem döntöttem az ebédről és nem vettem ki húst az otthoni hűtőszekrényből, mert lám, csodás csirkemellet pakolnak, veszek belőle és juhtúróval meg aszalt szilvával megtöltöm, beletekerem bacon szalonnába, megsütöm, készítek hozzá rizibizit és kész az ebéd. Maradt két tányér lencseleves is, mi kellene több?
Megfejelem egy mirelit leveles tésztával, majd lekváros papucsot sütök belőle, melyet melegen porcukorba forgatok, azzal kedveskedek Ádámnak, mert tudom, hogy nagyon szereti.
Kényelmesen sétálok a januári napsütésben, kimondottan élvezem a tiszta levegőt. Ráveszem a férjemet, hogy ebéd után sétáljunk fel a Gellérthegyre, nincs is messze, és ránk fér a mozgás, annál is inkább, mert az ünnepek alatt sokat ettünk, édességet is, és szinte biztos, hogy felszaladt ránk néhány kiló plusz.
Csörög a mobilom, már nem veszem fel, még két sarok és hazaérek, majd visszahívom az illetőt. Szokás szerint valahol a táskám alján lehet a telefon, ezernyi kacat között. Ádám szerint toronyóra is van benne, láncostul, és még akkor sem nyúlna bele, ha én kérném, mert tartalmától felmenne a vérnyomása, én meg magyarázkodhatnék, hogy miért hordom benne a rúzst, púdert, szemfestéket, manikűrkészletet és parfümöt, ha sohasem festem magam, amióta nyugdíjas lettem, azok csak a komfortérzetem miatt kellenek.
Belépek a lakásba és megérzem a gulyásleves illatát, s biztosan tudom, hogy egyórás távollétem alatt nem várt esemény történt, ha az én kedves férjem főzésre adja a fejét.
- Hol voltál? Már hívtalak! Gulyáslevest főzök és sütök hozzá pogácsát. Hazajönnek a gyerekeink ebédre.
Átveszem a konyhai teendőket, nekem gyorsabban megy a sütés, főzés, férjem pedig az alatt rendbe teszi a lakást, porszívózik, port töröl, kiszellőztet és megterít.
- Mondd, szívem, milyen italt készítsek az ebédhez? Bort és pezsgőt, mert ünneplünk, vagy józanító sört?
- Ugyan, Ádám, te beszéltél a gyerekekkel, honnan tudjam, mivel állnak elő?
Spiccre elkészülünk. Kiveszem az utolsó tepsi lekváros papucsot, amikor csengetnek, és egyszerre betódulnak gyerekeim. Petronella a nyakamba ugrik, ad egy puszit és közli, hogy Hamburgba költöznek, mert ott fog tanítani az apja.
Nem kapok levegőt, mintha valaki erősen mellbe vágott volna. Erre nem számítottam! Ádám is elsápad, Lilla zavarba jön, hogy a gyerek azonnal kikotyogta jövetelük okát. Bence betereli a társaságot a nappaliba, és leültet bennünket, hogy mindjárt jön, és a sógorával együtt eltűnnek a konyhában, hogy onnan poharakkal és egy bontatlan üveg whiskyvel térjenek vissza, melyet ők hoztak, mert nálunk legfeljebb egy fél üveg konyakot találnának, de azt is keresni kellene a spájznak csúfolt kis fülkében, valahol a befőttek mögött.
Végül Péter, a vejem közli velünk a döntésüket:
- Kedves Erika és Ádám! Ne haragudjatok, hogy csak most mondjuk el, de nem akartuk, hogy az ünnepek alatt is ezen rágódjatok. Február elsejétől a hamburgi egyetemen tanítok egy szemesztert és kimegyünk mindannyian, nem baj, ha Petronella megtanul németül és keresek annyit, ha nem lesz Lillának kinn állása, akkor is megélünk az én fizetésemből. Ha a rektor elégedett lesz velem, akkor meghosszabbítja a szerződésemet és akár évekre kinn maradunk. Addig is Bencéék beköltöznek a lakásunkba, legalább nem törik fel, mert nem áll üresen és nekünk sem kell a rezsit fizetnünk. Persze, bármikor meglátogathattok bennünket ti is, meg kedvenc sógoromék is.
Ádám ölében ül Petronella, aki alig várja, hogy apja elmondja a mondókáját, máris kapacitálja a nagyapját, hogy menjen velük, mert nálánál szebben senki sem tud neki mesét olvasni.
- Mióta tudjátok? – kérdem halkan, mert a döbbenettől alig tudok szóhoz jutni.
- Két hónapja, anya. De ez nem változtat a lényegen.
- Mi lesz a karriereddel, kislányom? – kérdezek vissza és összevillan Ádámmal a szemünk.
- Kistestvérem lesz! – kiáltja közbe az unokám és ezzel azonnal helyre teszi a kételyeimet.
Az én kislányom egész életében virológus akart lenni, s lám, feláldozza a karrierjét a férje kedvéért.
- Anya, fél állásban majd a Virológiai és Immunológiai Kísérleti Intézetben dolgozom, félév múlva pedig megszületik a kisfiunk, és majd meglátjuk, hogyan alakul az életünk.
Férjem megköszörüli a torkát, mielőtt megszólal:
- Egyszóval, gyerekeim, eldöntöttétek, hogy kinn fogtok élni. Egyenesebb lenne, ha ezt mondanátok, nem kertelnétek, hogy majd meglátjátok. Ott sincs kolbászból a kerítés. Majd ti is rájöttök.
- Jaj, apa, nehogy lebeszéld őket az utazásról? A végén nem tudunk a lakásukba költözni!
- Bence, nekem ne mondd, hogy számodra ez a legfontosabb! –vörösödik el a férjem feje.
- Ugyan, apa, hát mi lenne?
- Nem érted, fiam, most kimennek egy fél évre és soha többé nem jönnek vissza! Ott születik meg a második unokám, és ha látni akarom őket, nekem kell kiutaznom hozzájuk?
- Ádám, szívem, ne izgasd fel magad!- csillapítom, mindhiába.
- Ugyan, Erika, harminc éves házasok vagyunk, megértünk jót és rosszat, mégsem hagytuk el a hazánkat, hogy gyökértelen bevándorlók legyünk!
- De, apa, nem leszünk azok! Az EU-n belül szabad a munkaerő vándorlás! – szól közbe a lányom és megsimítja a pocakját.
Ez az év is jól kezdődik!
- Bence, hozzátok az italok, üljünk az asztalhoz, mert elhűl az ebéd.
Terelem a gyerekeket a szépen megterített asztalhoz, sorra helyet foglalnak, Bence és a vejem az italokat kínálják, még szerencse, hogy asztalra készítettem narancslevet az unokámnak, így Lillának is abból töltenek.
Koccintunk az újesztendőre, és azonnal hozom a forró gulyáslevest, Bianka segít, a kenyeres kosárkát, meg az Erős Pistát is szervírozza.
Finom a gulyásleves, sok benne a hús, tulajdonképpen egy tál étel, most mégis örülök annak, hogy elkészítettem a göngyölt csirkemellet is, rizibizivel. Petronella meglátja a lekváros papucsot és a pogácsát, s azonnal elmegy az étvágya, nem kér a második fogásból, spórol a süteményekre.
Látom, a férjem sem éhes, csak tologatja tányérján a falatokat.
Bianka tartja szóval a társaságot, mindannyian szórakozottan hallgatjuk, Bencét kivéve, aki egyre izgatottabbnak tűnik, mintsem azt a helyzet indokolná.
Ingázom a konyha és az ebédlő között. Utánam jön Bence, segít kávét főzni és kajánul bazsalyog.
- Halljam, kisfiam, mit akarsz mondani?
- Anya, megkérem Bianka kezét!
Lerogyok a székre, kimegy belőlem minden erő.
- Meggondoltad, Bence?
- Meggondoltam! Lilláék már úgysem jönnek haza egyhamar!
- De, kisfiam, ne azért kérd meg Bianka kezét, mert a nővéredék lakása egy időre felszabadul!
- Nem azért teszem, anya, de itt az alkalom. Megbeszéljük apával is, február első vasárnapján elmegyünk Biankáékhoz és hivatalosan is megkérem a kezét!
- Bence, útban van a harmadik unokám?
- Még az is lehet, anya! Hamarosan kiderül!
Szedd össze magad, Erika! Biztatom magam és Bencével beküldöm a társaságnak a kávét, kell nekem néhány perc, amíg megemésztem a hallottakat.
Nem célozgatna Bence az újabb unokára, ha nem lenne biztos Bianka várandósságában. Nyilván külön akarja bejelenteni, nem a nővéréhez csatlakozva, és a leánykérést is előkészítették, akár már időpontot is egyeztettek Bianka szüleivel. Mehetünk Jászberénybe, leányt kérni! Közben addig segédkeznünk kell Lilláék háztartásának Hamburgba költöztetésében is.
Gyorsan feje tetejére áll a világ körülöttem, alig telt el a szilveszter.
Mit tesz az utas, ha útközben akadályba ütközik? Megkérdi a GPS-t, amely azonnal újra tervezi az útvonalat.
Ebben nem tud segíteni, de Ádámmal még megtalálhatjuk a teendőinket.
Egy biztos, Bencéék gyermekét eleinte nekünk kell nevelnünk ahhoz, hogy befejezhessék mindketten az egyetemet. Lilláék már eldöntötték, hogy kimennek Hamburgba és kinn is maradnak, csak egyszerre nem akarják elmondani nekünk.
Visszamegyek az étkezőbe és kihívom Ádámot, hogy egyedül nem boldogulok, rám néz és felpattan, jön utánam.
Vitáinknak és az egyezkedésinknek egyaránt a konyha a színhelye, így nem csodálkozik férjem egy pillanatig sem, amikor mellém ültetem és ismertetem vele a magam GPS változatát, majd meghallgatom az övét is és összefésüljük a kettőt.
Utánunk jön Petronella, befészkeli magát az ölembe és megpaskolja az arcomat:
- Nagyikám, azt mondta Bence, hogy az ő kisbabájuk is az én szobámban alszik. De akkor én hol alszom, ha hazajövünk?
Összenézünk Ádámmal.
- Tudod, kicsim, Bencéék nem laknak a ti lakásotokban, megmarad a szobád.
- Jaj de jó, megmondom apának! – csúszik le az ölemből és futva megy ki, az ebédlőbe, hogy fennhangon tudósítsa a többieknek a nagy hírt.
Ádám feláll, megfogja a kezem:
- Gyere, Erika, mondjuk el a gyerekeknek, hogyan döntöttünk.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Yolla!
A történeted majdnem a végéig kiváló! Azért (szerintem)
jobban is utalhattál volna a befejezéskor az egész család
távlati terveire, nem pedig ilyen kurtán - furcsán, mintegy
lefejezve a történet végét, - abbahagytad! Az jó, ha egy történet
elgondolkodtatja az olvasóját, de ne ő találja ki, mert félre viszi
az eredeti gondolatokat! Lehet, hogy nem így van, de ez az én
szubjektív véleményem!
Pussz: emillio
Azért nem írtam többet, mert akinek jó a füle, kiolvashatta belőle, hogy a szülők nem hagyják, hogy a lányuk lakását kisajátítsa a fiuk, ahogyan azt egy szülő sem engedné, megoldást találnak a gyerekek lakásproblémájára, és természetes, hogy a befejeztetik a gyerekekkel az egyetemet, még akkor is, ha nekik kell az unokát nevelni.
Szóval, bízom az olvasókban, hogy erre gondolnak.
Puszi: Yolla
A történeted majdnem a végéig kiváló! Azért (szerintem)
jobban is utalhattál volna a befejezéskor az egész család
távlati terveire, nem pedig ilyen kurtán - furcsán, mintegy
lefejezve a történet végét, - abbahagytad! Az jó, ha egy történet
elgondolkodtatja az olvasóját, de ne ő találja ki, mert félre viszi
az eredeti gondolatokat! Lehet, hogy nem így van, de ez az én
szubjektív véleményem!
Pussz: emillio