Csapdában
Látogatók száma: 38
Kívülről tekintve van sok vidám pillanata egy közepesen demens személlyel együtt élni, segíteni a saját nagyikánkat a békés öregkort széppé tenni. De a mindennapokban elég fárasztó tud lenni, amikor én sem vagyok jól.
Mai reggel ha épp ma az első, akkor semmi idegesítő nincs abban, hogy megkérdezi 9-kor, hogy mi legyen az ebéd - mellesleg épp akkor fejeztem be a reggelit, ami kell a gyógyszereim bevételéhez, de azokat még be se vettem, és ki a tökömet érdekli még az ebéd. De nyilván unatkozik és segítene, értem én, de miért nem lehet engem nyugton hagyni? Férjem kezdi, hogy mama mit akar enni, de mamának mindig mindegy. Ezzel elmegy fél óra. Minden egyes nap. Én a plafonon. És akkor felkelek, pedig épp csak leültem és közben is dolgoztam a neten az online munkámban, és volt a fejemben egy szuper gondolat, és meg akartam csinálni, ehelyett kerestem a fagyasztóban egy kakast és ebédet kezdtem előkészíteni, mert így az egyszerűbb nekem is, és mamával pucoltattam krumplit, hogy ne hagyjam ki, és most itt ülök és semmit se tettem még magamért, hogy jól érezzem magam. De az ingerültségem miatt ilyenkor már nincs is kedvem. Ja, és persze én találtam ki, hogy mi lesz az ebéd. Mind mindig. Sült gesztenyés töltelékes kakas, vele krumpli, alma és hagyma került a tepsibe. Fűszerek. Alufólia rá. Ez elvan magában és addig szabad vagyok.
Már a pszichológusnál is épp szinte végig mamáról volt szó. Mert én nem akarok folyton a plafonon lenni és ingerülten beszélni vele. Nem érdemli meg. Anyám tanácsa, hogy ne idegeskedjek, szedjek xanaxot. A pszichológusom mondta, hogy talán jó lenne mamának egy idősek napközijébe bejárogatni délelőttönként. Legalább a délelőttök szabadok lennének és ha nem akarok nem főzök, bár én mindig főzök, csak nem szeretek reggel 9-kor nekiállni. Mi a francnak? És mikor csinálok akkor mást? Anyám azt mondja, hogy nem jó ötlet, mert ő tudja, hogy kik járnak oda. Pedig mama szeret társaságba járni.
Anyám utána meg jön a másik szenvedős kérdésével, hogy őt ki fogja ápolni? Érdekes, hogy korábban azt mondta, hogy ő nem akar teher lenni, megy egy otthonba. Most meg én ápolom az ő anyját, mert azt nem mondhatom, hogy tevékenyen részt vesz benne, és utána őt is? Jelenleg mama van a legjobb fizikai állapotban, közepesen demens ugyan és kissé lassú, de 81 éves korához képest és a kezdődő zöldhályogot leszámítva, szinte fiatalosabb mit mi. Anyámnál mindenképpen. És engem ki fog ápolni? Nekem még gyerekem sincs. És csak egyre növekszik bennem a düh. Anyám iránt. Aki sose figyelt rám igazán, mindig is az okos és ügyes öcsém volt a sztár, de most meg elvárásai lennének.
A férjem szerint csőbe húztak minket. Amikor ideköltöztünk, elkezdtem kifizetni mama házát a másik lányának. Utána anyámat is ki akartam fizetni, nehogy visszaüssön a dolog, de azt mondta, hogy annyi építőanyagot adott az öcsémnek, hogy annak az ára felért azzal, és ne fizessem ki. És kezdetben kettecskén éltünk, családot terveztünk. Aztán az akkor kb 2 éve a nenémnél lakó mama valahogyan itt ragadt nálunk. És most úgy jön ki, hogy mi akartuk mamát. Nem, arról van szó, hogy bánnám, hogy itt van, de mi azért jöttünk és kezdtem fizetni, hogy a ház ne menjen tönkre, bár nekem van egy másik kis házam is, és ezzel is végülis anyám és a húga terhét vettük magunkra. Most igazából hely sincs egy gyereknek, mert csak két hálószobánk van. És most itt vagyunk, mama csak ránk számíthat gyakorlatilag, én hordom mindenhova autóval és amikor anyám hetente egyszer-kétszer beugrik fél órára, pedig 5 háznyira lakik, akkor megkapom, hogy ingerülten beszélek mamával, pedig már hallja, mert van hallókészüléke. Amit szintén mi intéztünk. Meg az olvasószemüveget, a vérnyomásmérőt, a pszichiátert, a bőrgyógyászatot, a receptjeit, a speciális étrendet a köszvénye és a cukorbetegsége miatt, mindent. Anyám meg mártírarccal jön azzal, hogy ki fogja őt ápolni, pedig mindig is az öcsém volt a kedvenc. Menjen ahhoz. Mondtam, hogy ő úgyis odahúz. Á, ő a betegségeivel nem fog külföldre költözni az öcsémhez. Remek, majd szedek xanaxot. És egyre dühösebb vagyok.
Hozzászólások
Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.