újabb események régebbi események további események
17:30
Fifti regisztrált a weboldalra
09:52
emillio válaszolt a Kérdezd a férfit menüpont egyik kérdésére
00:14
emillio új bejegyzést írt a naplójába
20:35
Yolla válaszolt egy szavazásra
19:44
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
16:21
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:40
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
11:51
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
10:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
22:55
Ilona új cikket töltött fel
21:17
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
19:59
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:58
Ködmadár új cikket töltött fel
19:05
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
18:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
14:51
Ilona új hozzászólást írt egy cikkhez
09:05
zsoltne.eva módosította a cikkét
16:58
Zet új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
16:58
Sáriell regisztrált a weboldalra
14:10
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez

Egy szomorú édesanya története

2011. január 9. - Látogatók száma: 235

Mint ahogy a címben is utaltam rá, egy fájdalmas történetet szeretnék megosztani veletek kedves olvasók, egy átlagos magyar családról, akik szeretetben és egyetértésben éltek, de a sors kegyetlensége folytán már külön utakra sodródtak.

Mint ahogy a címben is utaltam rá, egy fájdalmas történetet szeretnék megosztani veletek kedves olvasók, egy átlagos magyar családról, akik szeretetben és egyetértésben éltek, de a sors kegyetlensége folytán már külön utakra sodródtak és kihűlt bennük az egymás iránti szeretet és megbecsülés. Ma már addig fajultak a dolgok, hogy még a kapcsolatot is megszakították egymással, anya és az ő imádott kisfia.

Egy kisvárosban élt a család, az édesapa, az édesanya és a két fiúgyermek. Az egyik fiú vagány, éles eszű, tehetséges volt, tele ambíciókkal és barátokkal, míg a másik, fiatalabb fiú nagyon jóképű, jó felépítésű, de visszahúzódó, magának való, mondhatni felénk természetű volt.
Az édesanya a fiatalabbik, félénk fiút érezte közelebb magához, mivel ő mindig nehezebben boldogult, nehezebben érvényesült. A szülők imádták a fiúkat, akik sok örömet és boldogságot adtak viszonzásul. Sajnos az apa egyre többször nyúlt a pohárhoz és szépen, lassan alkoholista lett. Hogy mi vezette őt erre az útra? Talán az akkori nehéz megélhetési gondok, a három műszakban végzett munka, de ezt most ne firtassuk! Az idősebbik fiú elkerült otthonról egy művészeti gimnáziumba, ahol zenélni tanult. Őt nem érintette annyira az apa egyre súlyosbodó betegsége, míg a fiatalabbik fiút ez nagyon zavarta.
Az anya egyre többet szenvedett a férje miatt, aki egy értelmes, intelligens férfiból mindig mélyebbre és mélyebbre süllyedő alkoholistává vált, miközben felnőttek a gyerekek. A kisebbik fiú érzelmileg egyre távolabb került az apjától és az anyja próbálta pótolni neki az apai szeretetet és megértést is. Alig volt 18 éves, amikor bejelentette, hogy egy távoli országban szeretne letelepedni. Az apa már nem túl sokat érzékelt abból, hogy a fia el akarja hagyni a hazáját és a családját, de az anya szinte belebetegedett a szomorú hírbe, mégis megértette a fiú döntését. Minden erejével igyekezett támogatni gyermekét, egy jobb jövő reményében. Elérkezett a fájdalmas búcsú napja és a fiú megkérte az apját, hogy amit neki szánna örökségül, azt még életében adja oda, ugyanis a szülők mindkét gyereknek vásároltak egy-egy ingatlant. Az apa ezt a kérést kategorikusan visszautasította, így haraggal váltak el egymástól.
Elment a fiú az óceánon túlra és sokáig csak az anyjával tartotta a kapcsolatot, aki továbbra is erején felül segítette őt. Ha kellett, a föld alól is előteremtette a pénzt a fiának, hogy valahogy boldogulni tudjon az idegen országban. Sokat sírt, mert nagyon hiányzott a fia.
Ezután a szülők házassága olyannyira mélypontra jutott, hogy az anya az első adandó alkalommal a fia után utazott, hátrahagyva a kényelmes irodai munkáját. Igaz, nem egy városba került a fiával, hiszen nem kéjutazásra ment, hanem kemény munkát vállalt, beállt cselédnek egy tehetős családhoz, ahol súrolt, sikált, ellátta a háztartást és vigyázott egy félig vak, 86 éves nénire és a család két kisgyerekére.
Közben az apa rájött, hogy elveszítette a családját és minden erejét összeszedte, hogy lemondjon az alkoholról, ekkor már a nagyobbik fiú is támogatást nyújtott neki. Sajnos minden erőfeszítéssel csupán egy fél évig sikerült lemondania a káros szenvedélyéről. A kisebbik fiú nagyon nehezen boldogult nyelvtudás nélkül az ismeretlen országban, míg az anya a verejtékes munkájáért kapott keresetéből hol az egyik, hol a másik fiának küldött.
Az apa egyre jobban vágyódott a kisebbik fia után, aki az anyja és a testvére unszolására végre jelentkezett egy telefonhívás erejéig, ami után másnapra az apa váratlanul meghalt.

A szomorú esemény még jobban összekovácsolta a testvéreket és az édesanyát, pedig mindhárman távol éltek egymástól. Teltek, múltak a hónapok és az anya egy társra talált, aki kimentette őt a cselédsorból, egy új életet adott neki, egy új országban. Az esküvőn a két fiú is örült az anya új életének és úgy gondolták, hogy végre könnyebb lesz a sorsuk.
A nagyfiú is megnősült és Magyarországon élt tovább, míg a fiatalabbik fiú összejött egy Karib-szigetekről származó lánnyal, akinek volt már egy 10 év körüli kislánya és aki egyre rosszabb irányba kezdte terelni a fiút. Hideg, rideg teremtés volt, aki egy tányér ételt sem tudott elkészíteni. Azt mondta a fiúnak, hogy a magyarok úgy beszélnek, ahogy a majmok makognak. Jól kifogta szerencsétlen fiú a latin lányt, aki egyre jobban eltávolította őt a családjától. Az anya új férje igyekezett beilleszkedni a családba, ami nem volt könnyű a bogaras természete miatt. A kisebbik fiú nem is tudta őt elfogadni, pedig sok segítséget nyújtott számára. Munkát szerzett neki több alkalommal is, majd odafogadta a kislakásukba, ahol 8 hónapig éltek együtt, persze óriási súrlódásokkal és sérelmekkel, ami tovább rontotta a kapcsolatukat. Pár év múlva az anyát egy súlyos baleset érte, aminek következtében az egyik lába maradandóan megsérült. A nagyfiú kölcsönkért pénzből repülte át az óceánt, hogy ő is kivegye a részét az anya ápolásából. A kisebbik fiú is meglátogatta az anyát, de a barátnője ezt nem nézte jó szemmel. Az anya több mint egy évig járó-képtelenné vált, a férje tolókocsiban tolta és odaadóan ápolta, mígnem annyira felépült, hogy újra lábra tudjon állni.
A baleset után szép összegű kártérítést ítéltek meg az anyának, aki mindkét fiának 20-20 ezer dollárt adott belőle ajándékul, sőt a két nehéz sorsú testvérét és az idős édesanyját is támogatta belőle. Lehetőség nyílott arra is, hogy egy új lakást és egy új kocsit vásároljon, ami megváltoztatta az életüket. A kisebbik fiú kevesellte az ajándék összegét és egyre furcsábban viselkedett az anyjával, aki nem értette miért távolodik el tőle a fia. Időközben újra egy városba kerültek és az anya igyekezett mindig a fia kedvenc ételével kedveskedni, valamint meghívni a barátnőt és a családját egy-egy kiadós, magyaros vendéglátásra.
Sajnos ez mindig viszonzatlan maradt, mert sem a fiú, sem a barátnő családja nem viszonozta a meghívásokat. Nagyon fájt az anyának, hogy mindössze kétszer járt a fia lakásában az évek leforgása alatt. Akárhogy próbált kedveskedni a lánynak, nem sikerült közelebb kerülniük egymáshoz, mígnem a fiatalok bejelentették, hogy babát várnak. Az édesanya majd kiugrott a bőréből örömében, hiszen már évek óta gyűjtögette a mesekönyveket, hogy majd abból fog mesélni a kis unokájának. Ezután még jobban próbálta elnyerni a lány kegyeit. Ruhákat vásárolt neki, sütött-főzött, amit csak megkívánt a kismama. 5 hónapos terhes volt a lány, amikor elhatározták a fiúval, hogy egy másik, távoli városba költöznek. Ekkor egy világ omlott össze az édesanyában, mint akit megfosztottak az élete további értelmétől. Hiába volt sírás, könyörgés, a fiatalok elköltöztek.
A baba születése után repülőre ült az édesanya és a férje, hogy meglátogassák az újszülöttet. Felpakoltak szebbnél szebb babaruhákkal és még a kicsi születése előtt nagyobb összeget küldtek a fiataloknak, hogy bevásároljanak a baba részére.
Amikor megérkeztek a fiú lakásába, ott voltak a lány rokonai is, mivel az anyós segített a baba ellátása körüli teendőkben. Furcsa, rideg fogadtatásban volt részük. Megilletődötten ültek a nappali szoba kanapéján, mígnem megjelent a kismama a gyönyörű kisunokával. Sajnos az anya nem ölelhette magához a kicsit, bármennyire is szerette volna.
A fiú elkísérte őket egy szállodába, ahol szobát foglaltak az ottlétük idejére, majd megmutogatta a környező éttermeket, ahol majd étkezni lehet. Az anyának eközben hullottak a könnyei, hogy milyen ember lett a fiából, akit annyira szeretett, akiért annyi mindent megtett és ezt kapja tőle cserébe, hogy még egy szendviccsel sem kínálta meg őket.
Aznap még visszamentek a fiú lakásába megnézni újra a kisbabát, de mivel éhesek voltak, így elmentek vacsorázni, de meghívták magukkal az anyóst is. Másnap újra elmentek, hogy láthassák a kisunokát, de akkor még ridegebb fogadtatásban volt részük.
Mint utólag kiderült, azért húzódozott mindenki, mert az anyának egy herpesz volt az orrán, ami az erős nap hatására jött elő. Úgy bántak vele, mint egy leprással. Csak ültek a kanapén, nem volt sok beszéd, az idő sehogy sem akart múlni. A fiú fáradt volt, mert egész éjszaka dolgozott és amikor megjött a munkából a baba sírása miatt nem tudott aludni. Az anyós már csak messziről üdvözölte őket, talán ő is félt a fertőzéstől. Ilyen fagyos légkörből már csak menekülni lehetett. A szállodai szobában nem jött álom a szomorú anya szemeire.
Hajnalig küszködött a könnyeivel, majd felhívta a fiát és elzokogta neki a bánatát, aki erre kifakadt és gyűlölködve beszélt az anyával. Végül abban egyeztek meg, hogy mindketten élik a maguk életét és megszakítják a kapcsolatot egymással.
Az anya és a férje még két napig ültek a szállodai szobában, mivel a repülőjegyük szerint csak akkor utazhattak vissza, de már nem találkozott a fiával és nem ölelhette át a kisunokáját.
Csak mereven nézett maga elé és gondolkodott, hogy hol rontotta el a dolgot és közben patakokban hullottak a könnyei.

A cikket írta: heleenke

5 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. szeptember 5. 03:42

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2011. szeptember 4. 14:44

Szia Heleenke!

Szomorú, hogy az emberek képtelenek elfogadni a másikat... olyannak, amilyen. Én akkor is hiszem, hogy a sors igazságos, mert "Jó az Isten, jót ád", annak aki hisz. Hinni kell. Akkor erős az ember, ha remél örökké.
Még nagyon sok jót és örömöt kívánok neked, bárhogyan is alakul.

Puszi
Ailet

Szia Ailet!

A sors nagyon kegyetlen tud lenni, de én hiszem, hogy a szeretet mindent legyőz! Köszönöm Neked a jókívánságaidat:-)

Puszillak

heleenke
2011. szeptember 4. 14:44
Szia Heleenke!

Szomorú, hogy az emberek képtelenek elfogadni a másikat... olyannak, amilyen. Én akkor is hiszem, hogy a sors igazságos, mert "Jó az Isten, jót ád", annak aki hisz. Hinni kell. Akkor erős az ember, ha remél örökké.
Még nagyon sok jót és örömöt kívánok neked, bárhogyan is alakul.

Puszi
Ailet
2011. március 29. 21:56

megtekintés Válasz erre: Pipics78 - 2011. március 29. 21:13

Kedves Helenke olvasva a történetedet patakokban folyt a könnyem, hiszen kétgyermekes(fiúk)anyaként ha nem is teljesen de át tudtam érezni mit érezhetsz! Nagyon sajnálom és tiszta szívből kívánom hogy idővel begyógyuljanak a sebek. De talán valahogy mégis jó lenne és kellene valahogy módot találni és tisztázni ezt a dolgot, nem jó haraggal és szomorúsággal élni a szívünkben. Nem tudom mi lenne a jó, hiszen még magamnak se tudok tanácsot adni nem másnak. Na mindegy de kívánom hogy rendeződjenek a dolgok köztetek.

Szia Kedves Pipics78!

Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad ezt a szomorú történetet. Azt mondják az idő a legjobb gyógyszer mindenre. Ez az én esetemben is igaz. A szeretet és a türelem meghozta a gyümölcsét, és szép lassan alakulnak a dolgok. Persze a sérelmeket nem lehet elfelejteni, de a megbocsájtásnál nincs szebb erény a világon.

Köszönettel:

heleenke
2011. március 29. 21:13
Kedves Helenke olvasva a történetedet patakokban folyt a könnyem, hiszen kétgyermekes(fiúk)anyaként ha nem is teljesen de át tudtam érezni mit érezhetsz! Nagyon sajnálom és tiszta szívből kívánom hogy idővel begyógyuljanak a sebek. De talán valahogy mégis jó lenne és kellene valahogy módot találni és tisztázni ezt a dolgot, nem jó haraggal és szomorúsággal élni a szívünkben. Nem tudom mi lenne a jó, hiszen még magamnak se tudok tanácsot adni nem másnak. Na mindegy de kívánom hogy rendeződjenek a dolgok köztetek.
2011. január 21. 21:04

megtekintés Válasz erre: MyLife79 - 2011. január 21. 17:48

Szomorú, és nem szeretnék bántó lenni, de én mégis úgy érzem, ez csak az érem egyik oldala, és a teljes igazsághoz, kéne a másik oldal is.

Remélem rendeződnek a dolgaitok, és az unoka is megismerheti a nagymamáját. Minden jót!

My

Igazad van, csak ugy lehet realisan megitelni a dolgokat, ha mindket fel eloadhatja az ot ert serelmeket. Ebben az esetben csak az en erzelmeim tettem kozkinccse, amit a fiam soha nem fog megtudni....... legalabbis remelem!
2011. január 21. 17:48
Szomorú, és nem szeretnék bántó lenni, de én mégis úgy érzem, ez csak az érem egyik oldala, és a teljes igazsághoz, kéne a másik oldal is.

Remélem rendeződnek a dolgaitok, és az unoka is megismerheti a nagymamáját. Minden jót!

My
2011. január 17. 17:35

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. január 15. 07:11

Ebben a történetben minden megtalálható, ami negatívum lehet egy életben. Az anya önzetlensége, szeretete nem talált viszonzásra. Hihetetlen min ment keresztül és a végsőkig nem adta fel.
Megdöbbentő milyen érzéketlen, üres emberek léteznek, akik nem veszik észre a szeretet megnyilvánulását. Kívánom az ilyen embereknek, hogy visszakapják ezt az életben valaki mástól. Ezt szoktam mondani, ha már végképp tehetetlenül néztem szembe a dolgokkal. Az anya mindent megtett, amit lehetett. Kár volt. De nem szabadna, hogy ez neki fájjon!

Kedves Eva!

Meg nincs vege a megprobaltatasoknak, hiszen minden nap egy gyotrelem, mikor szembesulnom kell a valosaggal! Nem lathatom a fiam es az egyetlen unokam, akinek erkezeset annyira vartam. Allanoan azon gondolkodom, hogy milyen hibat kovettem el,
hol ronthattam el valamit. Talan ott, hogy nem adtam oda mindenem a fiataloknak. Megsem kivanom, hogy a sors visszaadja nekik azt a fajdalmat, amit most en erzek.
2011. január 15. 07:11
Ebben a történetben minden megtalálható, ami negatívum lehet egy életben. Az anya önzetlensége, szeretete nem talált viszonzásra. Hihetetlen min ment keresztül és a végsőkig nem adta fel.
Megdöbbentő milyen érzéketlen, üres emberek léteznek, akik nem veszik észre a szeretet megnyilvánulását. Kívánom az ilyen embereknek, hogy visszakapják ezt az életben valaki mástól. Ezt szoktam mondani, ha már végképp tehetetlenül néztem szembe a dolgokkal. Az anya mindent megtett, amit lehetett. Kár volt. De nem szabadna, hogy ez neki fájjon!
2011. január 15. 06:32

megtekintés Válasz erre: regicka - 2011. január 14. 19:02

Szomorú történet, szép összeszedet gondolatokkal körítve. Minden jót kivánok, szép estét.

Koszonom Regicka! En is hasonlo jokat kivanok Neked!
2011. január 14. 19:02
Szomorú történet, szép összeszedet gondolatokkal körítve. Minden jót kivánok, szép estét.
2011. január 11. 05:34
Csak olvasgas Helenke és fedezd föl az oldalt Legyen szép napod és várom további történeteidet, s remélem megosztod velünk! Üdvözlettel Orsolya
2011. január 11. 04:19

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2011. január 10. 20:13

Helenke! Szerintem hamarabb eljön mint gondolnád...! Legyen szép estéd Orsolya

Koszonom szepen Orsolya! Nezelodom, tanulmanyozom az oldalt.
2011. január 10. 20:13
Helenke! Szerintem hamarabb eljön mint gondolnád...! Legyen szép estéd Orsolya
2011. január 10. 11:18

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2011. január 10. 09:34

Helenke! Ez a tragédiák és fájdalmak ne továbbja, borzasztóan megviselt míg elolvastam, hát ha még benne vagy is...! Remélem az élet hoz majd jót is, valahogy kárpótol! Üdvözlettel Orsolya

Kedves Orsolya! Koszonom az egyutterzesedet es a jokivansagaidat! Remenykedem, hogy lesz idom kivarni, hogy elmuljon ez a remalom az eletemben.
Koszonettel: heleenke
2011. január 10. 11:08

megtekintés Válasz erre:   - 2011. január 9. 23:37

Szomorú történet!
Szeretettel: D. J.

Bizony nagyon szomoru es senkinek sem kivanom, hogy at kelljen elnie ehhez hasonlot!
Koszonettel: heleenke
2011. január 10. 09:34
Helenke! Ez a tragédiák és fájdalmak ne továbbja, borzasztóan megviselt míg elolvastam, hát ha még benne vagy is...! Remélem az élet hoz majd jót is, valahogy kárpótol! Üdvözlettel Orsolya
 
2011. január 9. 23:37
Szomorú történet!
Szeretettel: D. J.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: