Kibékíthetetlen érdekellentét

Látogatók száma: 66

Amikor az ember már azt hiszi, hogy körülötte minden rendben van, mindig történik valami, amely felkavarja az állóvizet.

Vége a tanévnek, még összeállítok néhány statisztikát és augusztus közepéig nem is kell az iskola környékére se mennem. A férjem tegnap aláírta újabb öt évre a cégvezetői menedzser szerződését, a fiam sikeres érettségit tett, a lányom jelesre abszolválta a gimnázium első osztályát, és én abban a hitben ringatom magam, hogy mindössze a nyári családi programok megszervezése és lebonyolítása vár rám.

Éppen hazaérek a piacról, két nagy bevásárlókosár gyümölccsel, zöldséggel és hússal, melyeket még el kell szortíroznom, amikor felsikkant a csengőnk. Nem igazán jellemző, hogy ilyenkor vendég jön a házhoz, hívatlanul meg pláne nem.

Anyám áll az ajtóban, egy hatalmas bőrönddel.
- Szervusz, kislányom! Ideköltözöm hozzátok egy időre! – kezdi fennhangon, ellentmondást nem tűrően, és szabályosan félretol az útjából. – Elválok apádtól! – közli és nyomakodik befelé a nagy bőröndjével.
- Szervusz, anya! Gyere be! – invitálom teljesen feleslegesen, mert már le is ült a nappaliban
- Innék egy kávét, kislányom!
- Mi történt, anya?
- Apád egy érzéketlen dúvad!
- De…
- Ne védd, tudom az apád, akit imádsz, de ez már sok!
- Anya, hiszen mindketten nyugdíjasok vagytok, élhetnétek békében…
- Az apáddal nem lehet!

Jobb, ha valóban főzök egy kávét, hátha addig csillapodik anya haragja. Negyvenéves házasok, apa már két éve nyugdíjban van, anya is fél éve, nem is értem, mi bajuk lehet?
Viszem a kávét, tálcán, tejszínnek, barna cukorral, ahogyan szereti. Miközben kitölti magának a fekete nedűt és addig abriktolja, amíg fakó tejeskávéra nem emlékeztet a színe, figyelem anyám eltökélt arcát. Ismerős, mindig ilyen az arckifejezése, ha valamit elhatároz és azt tűzön-vízen keresztül is viszi.
- Anya, ki kell pakolnom a kosarakat, most értem haza a piacról.
- Semmi baj, kislányom, megyek veled a konyhába, ott is ihatom a kávémat.

Úgy is tesz. Lehuppan a konyhaasztal melletti székre, és árgus szemmel figyeli minden mozdulatom.
- Mi történt valójában, hogy ennyire kiborultál?
- Apáddal nem lehet együtt élni!
- Ugyan anya, hiszen negyven évig jól megvoltatok!
- De most betelt a pohár! Mindig arra vágytam, hogy nyugdíjasként végre megnézhetem a legjobb sorozatokat a televízióban, nem kell korán kelnem, és mindegy, hogy délben vagy kettőkor ebédelünk. Csakhogy apád miatt nem lehet!
- Hát, apa nem igazán szereti a szappanoperákat!
- Az nem lenne, baj, nem kell, hogy velem nézze. Ám a sorozataim időpontjában mindig van valamilyen sportközvetítés, melyet meg szokott nézni, percre pontosan tudja, melyik sportcsatornán mi megy. Nekem pedig esélyem sincs, hogy nézzem a sorozatokat.
- No de, anya, ez nem válóok!
- Dehogynem! Erre mondják, hogy kibékíthetetlen érdekellentét!
- Képes lennél elválni apától a sorozatok miatt?
- Nem lennék, képes vagyok! Délután kettőre vár az ügyvédem! Eldöntöttem, punktum! Egy ideig itt leszek nálatok, amíg találok albérletet.

Sírjak, vagy nevessek, magam sem tudom.
- Segítek főzni, mi legyen az ebéd? Gulyásleves és palacsinta jó lesz?
- Jó lesz, elkészítem.
- Ne, majd én hasznosítom magam. Te pedig keress nekem egy zugot a házban, ahol meghúzhatom magam!
- Jól van, anya. Mindent ott találsz a hűtőben meg a spájzban.

Kimegy a fürdőszobába, gondosan kezet mos és megáll a konyhaajtóban, felnéz a faliórára:
- Jaj, gyerekem, most ismétlik a Csókos szájak utolsó részét, amit még nem láttam. Megyek, megnézem, addig előkészíthetnéd a főzéshez a nyersanyagokat. Megpucolod a zöldségeket, de vékonyan, ahogyan tanítottam, összeaprítod, a húst felolvasztod, felkockázod, és régi hagymát teszünk alá, nem újat, mert az még nem igazán jó. Mire elkészülsz, addig vége lesz az epizódnak és a Csalfa árnyak kezdetéig lesz húsz percem, hogy feltegyem főni a levest. Míg azt nézem, megsütheted a palacsintát, én majd betöltöm a film után. – adja ki az ukázt, és elviharzik a nappaliba filmet nézni.

Nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Amint hallom a televízió hangját, felhívom apát.
- Szervusz, apa! Itt van anya, és azt mondja, hogy elváltok!
- Szervusz, gyerekem! Ez nem mehet így tovább! Valóban elválunk! Tudod, szépen kialakítottam a nyugdíjas napirendemet és anyád át akarja rendezni, pedig neki kellene alkalmazkodnia hozzám, ő ment később nyugdíjba!
- Apa, felveheted a kedvenc műsoraidat és lejátszod, amikor anya nem nézi a tévét.
- Nincs olyan időpont, kislányom! Válunk és kész!

Hát ez igazán érdekes! Szóval apa is válni akar!
- Nincs igazam, kislányom?
- Nyugodj meg, apa, megoldjuk.
- Meg bizony! Kettőkor ott a helyem az ügyvédünknél! Ha válni akar, akkor válunk!

Gyorsan elköszönök.
Felhívom a férjem, elregélem neki szüleim elhatározását, mire elkezd hahotázni.
- Szívem, mind a ketten Béla bácsihoz mennek a válás ügyében?
- Igen.
- Majd beszélek az öreggel, hogy tartsa őket szóval. Neked annyi lesz a dolgod, hogy megszerezd anyád lakáskulcsát és add oda Csabinak, ha hazamegy ebédelni.

A Csókos szájak epizódjának végére más a gulyásleves ott gyöngyözik a tűzhelyen és a palacsinták is elkészülnek. Anya meózza a palacsintát, gyorsan megeszik öt darabot, csak úgy natúr, majd megjegyzi, hogy maga sem tudott volna jobbat készíteni.
Közben megérkezik a kislányom, s segített a nagyanyjának eltüntetni a maradék palacsintát. Mikor már mozdulni sem tud, megkérem, hogy nézze a nagyival a sorozatot, mert nekem dolgom van, de nem a nappaliban lévő készüléken, hanem azon, ami a szobájában van.

Nincs kedvem újabb adag palacsintát sütni, inkább túrós buktát sütök. Előbb azonban elcsenem anya lakáskulcsát.
Csabi fiam pontosan délre ér haza. Négyesben megebédelünk. Ízlik az ebéd, úgy látom. Ha nem tennék el előre a férjemnek a túrós buktából, akkor morzsányi sem maradna neki.

Ebéd után mindenki megy a dolgára.

Négy órakor hív az apám, hogy szent a béke, mert Csabi vitt nekik még egy televíziót és adaptert, be is állította, így mindketten nézhetik kedvükre kedvenc műsoraikat.

Vacsorára ismét együtt a család.
Gina lányom ugyan kissé titokzatoskodik, nem kérdezgetem, majd elmondja.
Vacsora után felpattan, és előhoz egy aranyos kis blökit
- Mazsola a neve és gondoltam, nagyiék örülni fognak neki! El is viszem azonnal!

Egy hét múlva, vállán hatalmas, tömött utazótáskával, hóna alatt Mazsolával, váratlanul beállít az apám.
- Szervusz, kislányom! Válunk anyáddal! Képtelen nyugton maradni és nézni a televíziót, amíg Mazsolát sétáltatom. Állandóan velünk akar jönni!
- Szervusz, apa! Ez nem válóok!
- Dehogynem, kislányom! Ezt nevezik kibékíthetetlen érdekellentétnek!
- Olyanok vagytok, komolyan mondom, mint a gyerekek! Állandóan veszekedtek!
- Jaj, ha tudnád, milyen jó kibékülni! Meg aztán – kacsint rám -, változatossá kell tennünk a nyugdíjas éveinket!