A kenyér illata
Látogatók száma: 53
Két napja kerülgeti a nappaliban a két nagy dobozt, melyben a munkahelyén összeszedett személyes holmijai lapulnak, ahhoz képest, hogy huszonöt év hordaléka, nem is olyan nagy kupac. Férje Debrecenbe utazott egy hétre, a legkisebb lányuknak segít a lakásfelújításban és az új bútorok beszerelésében, mert jó ember a vejük, de gyakorlati érzéke annyi sincs, mint körme alatt a piszok. Márpedig az nincs, olyan ápolt a keze, mint a nőké.
Elhúzza a függönyöket, kinyitja az ablakokat, had áradjon be a februári napsütés a lakásba. Az éles napfényben láthatóvá válik mindaz, melyet pedig látni sem szeretne, a lehet vékony por a polcokon, a festmények keretein, a kristálycsilláron, az üveg dohányzóasztalon, és a fehér függönyök halvány szürkeségét is a rárakódott porszemek okozzák.
Lehet, mégiscsak szól Balassa néninek, jöjjön el hétfőn segíteni a nagytakarításban, mert egyedül egy hét alatt sem végez a házimunkákkal, mert selejtezni is kell, melyet férje jelenlétében nem lehet.
Hoz a konyhából egy nagy szemeteszsákot, először ennek a két nagydoboznak a tartalmával kell szembenéznie, és érzelmek nélkül kidobni a tartalmából mindent, amire nyugdíjasként már nem lesz szüksége.
Rögtön itt a nagyobb doboz tetején a névjegykártyája: Kardosné dr. Létai Anna, közgazda, főkönyvelő, rajta a cégnév, Alföldi Kenyérgyár Kft, cím, elérhetőség. Tóth Kornél, a cég ügyvezető igazgatója elfogadtatta a tulajdonossal, hogy a teljes könyvelést adják ki egy könyvelő cégnek, mert azzal végre évente sok millió forintot megtakaríthatnak. Annyi emberség sem volt benne, hogy mindezt ne Anna jelenlétében adja elő, mert így úgy nézett ki, mintha a főkönyvelő nyugdíjazásával elhárulnának az akadályok a vállalkozás költséghatékonyabb működtetése elől.
Előveszi a nagyollót és miszlikre vagdalja a száznál is több névjegyet. Jól fog az olló, ürül a doboz, s ezzel arányosan nő a szemeteszsák tartalma. Végül a három gyerekének bekeretezett fényképe marad meg, még a dobozt is felszabdalja.
A kisebbikből a munkaszerződése, azok számtalan módosítása, a kitüntetései, a tolltartója, a postabontó kése, és a névnapokra kollégáitól kapott apróbb ajándékok kerülnek elő, legalulról pedig a kristályváza, melyet Szabó Karcsitól kapott, öt évvel ezelőtt.
Megtöri a napfényt a mívesen csiszolt kristályváza. El kellene búcsúznia Szabó Karcsitól, az utolsó nagy bölénytől, akinek még a kisujjában a szakma. Elég, ha belecsippent a lisztbe, megdörzsöli az ujja között és gondolkodás nélkül megmondja, hogy abból mit célszerű sütni. Ezer alkalomból legfeljebb egyszer téved, még a laborvezető is őt hívja konzultációra, ha gondja akad. Úgy tudja, Karcsi is a napokban megy nyugdíjba, de annyira lefoglalták az átadási munkálatok, hogy még felhívni sem volt ideje.
Ránéz a faliórára, lassan tizenegy óra. Ha igyekszik, még ott éri Karcsit. Tusol, csinosan kiöltözik és húsz perc múlva már ott araszol a körúti autófolyamban. Útközben megáll a belvárosban és ajándékot vásárol kollégájának.
Az ötven éve épült, jobb napokat látott kenyérgyár az egyik külső kerületben üzemel, melyben valaha egymás mellett három gyár is üzemelt. Igazi munkáskerületként fontos volt a jó kenyér, azért építették ide a kenyérgyárat. Hajdani szépsége megkopott, a modernizációnak köszönhetően ma már elektromos kemencékben sülnek a kenyerek és a péksütemények, melyekkel óránként megpakolják a szállító járműveket és még langyosan kerül ki az üzletekbe a termékek.
Anna útközben felidézi az első napot, amikor harmincöt évvel ezelőtt, a két fiatal diplomásként idekerültek a céghez Karcsival, az élelmiszeripari mérnökkel, mindkettőjüknek ez volt a második munkahelye. Végigjáratták velük a szamárlétrát, ám Karcsi rövid időn belül besokallt a párthű, ám szakmailag abszolút alkalmatlan vezetéstől és kikérte magát a kenyérgyárba, ahol két éven belül vezető helyettes lett, majd újabb három év múlva, elődje nyugdíjazástól kezdődően, kinevezték a gyár első számú vezetőjévé. Emberséges, ám keménykezű vezetőként megkövetelte a munkát, de ki is állt az embereiért, és nem engedte, hogy a központban döntsenek olyan ügyekben, amely az ő hatáskörébe tartozott. Ezzel persze számos ellenfelet szerzett az évek során, de senki sem tudta elmozdítani a helyéről, mert a termelési adatai taroltak a piacon.
Annával véd és dacszövetségben álltak, mert az asszony pontosan tudta, hogy csak kiváló alapanyagból lehet jó árut előállítani és mindig pártolta Karcsi változtatási javaslatait. Megvettek egy vidéki malmot, majd egy búzatárolót, hogy megvehessék a legjobb sikértartalmú búzát, melynek köszönhetően szinte az egész fővárosban a cégük termékeit keresték.
A privatizáció során azonban a vidéki telephelyeket külön értékesítették, és a kenyérgyár termelési részlegeit is összevonta az új tulajdonos, hogy az ily módon felszabaduló területeket raktárként hasznosíthassa. Már nem számított a minőség, csak a nyereség és ennek érdekében képes volt az új vezetés a legolcsóbb alapanyagokat megvenni, melyekből alig lehetett ehető kenyeret varázsolni. Közben elmaradtak a nagy karbantartások, modernizációról meg szó sem lehetett, és eljött a nap, amikor felmondta a szolgálatot három kemence is és a tulajdonos gyorsan eladta a céget, fillérekért, jóformán az ingatlan értékében. A lét és a megszűnés között lebegtek másfél éven át, mert az új tulajdonos megelégedett volna azzal is, ha bezárja a gyárat és kizárólag az ingatlan bérbeadásából származó haszonnal számolhatna.
Akkor összedugták a fejüket, Karcsi hozta a fejlesztési lehetőségeket, Anna pedig éjjel – nappal számolt, a beruházás megtérülési idejét igyekezett tíz év alá szorítani, ehhez persze kellett termékfejlesztés is, amellyel megjelenve a piacon, nagyobb haszonra tudnának szert tenni. Megingott Anna házassága, mert a férje nem tolerálta felesége munkamániáját, és azt, hogy a két gyerekkel neki kell foglalkoznia. Végül helyreállt a családi béke, megszületett a harmadik gyermekük. Karcsinak nem volt ekkora szerencséje, elhagyta a felesége és egy szem fiukat a férfinek kellett felnevelnie.
Lám, milyen is az élet, egyszerre kezdtek dolgozni a cégnél, és egyszerre mennek nyugdíjba, pedig dolgozhatnának még néhány évig, a gyerekeik felnőttek, mindketten egészségesek, csakhogy a tulajdonos a cégvezetéssel nagy mellényű, pökhendi fiát bízta meg, akinek szemében a negyven felettiek élő múmiának számítanak.
A kocsi lehúzott ablakán át kenyérillatot hoz a szél. Hamarosan odaér.
Szalutál neki a portás, mert nagyon tiszteli a főkönyvelő asszonyt.
- Kézcsókom, Anna! Idejében ideért! Megvan még a parkolóhelye, senkit sem engedtem a helyére állni. Itt van az igazgató úr is! Most mutatják be az új főnököt is!
A kenyérgyári műszak valamennyi dolgozója ott álldogál az előkészítőben, előttük Tóth Kornél beszél, széles gesztikuláció kíséretében. Termelési adatokat citál, jövedelmezőségről beszél, meg arról, hogy miért marad el ismételten a béremelés, majd röviden elbúcsúztatja Szabó Károlyt, ünnepélyesen kezet ráz vele és átadja neki a nyugdíjazásához szükséges papírokat.
- Kollégák, engedjék meg, hogy bemutassam a kenyérgyár új vezetőjét, Balla Dénes barátomat, aki kiváló szervező, nem mellesleg a hoki csapatunk oszlopos tagja! Úgy is mondhatnám, hogy a kulcs ember, mert ő a kapusunk! Remélem, ugyanolyan elánnal és szorgalommal dolgoznak a keze alatt, mint tették ezt eddig is!
Anna látja az arcokon a meglepődést. Pillanatnyi habozás után előre megy, köszönti a társaságot és megszólal a világ legtermészetesebb hangján. Szavai erősek és visszhangzanak a térben.
- Tisztelt kollégák, kedves Karcsi! Engem ért az a megtiszteltetés, mint aki a legrégebbi dolgozó vagyok, azaz voltam a cégnél, hogy ismételten megköszönjem a több évtizedes áldozatos munkádat, amellyel nagyban hozzájárultál ahhoz, hogy cégünk még ma is működjön, és ellátási területén megtartsa piacvezető szerepét. Teszi ezt úgy, hogy a nehéz gazdálkodási körülmények között is nyereséges, felveszi a versenyt a multi cégek olcsóbb, ám minőségileg gyengébb termékeivel szemben. Még emlékszem azokra az időkre, amikor éjszakákon át számolgattuk az új termékek bekerülési árát, az alapanyagok optimális beszerzési lehetőségeit, hogy megmentsük a céget a felszámolástól. Ketten hittünk a sikerben, pontosabban én csak Szabó Karcsi barátomban hittem, mert tudtam, amit felvállal, azt meg is valósítja, tűzön, vízen át, nem kímélve embert és eszközt, de legfőképpen saját magát. Engedd meg Karcsi, hogy a cég vezetése nevében átadjam neked csekély ajándékunkat, mely reményeink szerint, a jövőben is emlékeztet ránk, a régi kollégáidra!
Apró, gondosan becsomagolt dobozkát nyújt át a meghatódott Szabó Károlynak, akinek szeméből kiesik egy könnycsepp, amikor átveszi azt és átöleli Annát.
A műszakvezető, Dobos Jani int a többieknek, akik szétrebbennek és pár perc múlva négyen behoznak egy asztalt, melyen ott gőzölögnek a gyár termékei, a kenyértől a meggyes rétesig, a sós kiflitől a lekváros buktáig valamennyi.
- Tudja, kedves Főnök, nem kenyerem a beszéd. Fogadja tőlünk szeretettel ezeket a süteményeket, de a kenyérrel vigyázzon, abba sütöttük bele az ajándékunkat. Kívánunk magának jó egészséget, hosszú, boldog nyugdíjas éveket! Aztán, ha horgászni megy és találkozik öngyilkos halakkal, amik a horgára akadnak, hozhat ám belőle nekünk is! De megsütve ám! Majdnem elfelejtettem, hogy a sütéshez a lisztet a gádorosi malomtól vettük, összedobtuk rá a pénzt. Mindig is az volt a Főnök kedvenc malma és mondhatom, ott még mindig jó lisztet őrölnek!
Meghatódik Szabó Károly, sorra kezet fog valamennyi kollégájával, a kolléganőktől sorra puszit is kap. Mire Anna észbe kap, nem látja sem Tóth Kornélt, sem Balla Dénest.
Megcsörren a telefon, a portás hívja Karcsit.
- Főnök, elment az igazgató, aztán megérkezett a maga fia, és azt mondja, küldjön neki segítséget a parkolóba, mert egyedül nem tudja bevinni, amit hozott, egy egész sült pulykát, rácpontyot, rántott húst, sült oldalast, két rekesz üdítőt, savanyúságot.
Alkohol tartalmú ital nem kerül elő és nem is hiányolja senki.
Sötétedik, amikor oszlik a társaság és Karcsi is készülődik. Összepakolja a kollégáitól kapott ajándékokat és hazaküldi a fiával, mert Annával tart.
Már a kocsiban ülnek, amikor Karcsi elnézést kér Annától, de muszáj egyet telefonálnia. Az asszony akaratlanul is hallja, amint fél órával későbbre megbeszél valakivel egy randevút.
- Látod, milyen figyelmetlen vagyok, előbb meg kellett volna kérdeznem tőled, hogy ráérsz-e, mert szeretnélek megismertetni valakivel, aki egyre fontosabb számomra.
- Ráérek, Karcsi, a férjem Debrecenben van a lányoméknál.
- Akkor rendben van! Irány a Kockás étterem! Tudod, Anna, ahol gyakran vacsoráztunk az éjszakába nyúló munka után.
A Kockás egy kisvendéglő a szomszéd kerületben, amely olcsó árairól és jó konyhájáról híres, de ez minden, ami elmondható róla. Szerencsére divat a retró, mert bizony ez a kiskocsma küllemében, berendezésében megmaradt a szocreál szinten.
Középmagas, telt alakú, szőke, mosolygós asszony várja őket, akit Karcsi menyasszonyaként mutat be Annának.
- Kelemen Klára és nem vagyok menyasszony! – nyújtja kezét széles mosollyal Annának.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Kardosné Létai Anna!
- Sokat hallottam ám rólad! Ha nem lennél férjnél, már bizonyára megkérte volna a kezed Karcsi, mert annyira imád téged! – szólja el magát Klára, és nem tűnik el a mosoly az arcáról.
Karcsi szórakoztatja a hölgyeket, fecseg, mint egy szerelmes kamasz, és húzza az időt, mert a fiának is hamarosan meg kell érkeznie, amit egyelőre nem akar a nők orrára kötni. Örömmel látja, hogy Anna és Klára megértik egymást és jobb híján, az ő rovására köszörülik a nyelvüket, hiszen még nincs más közös témájuk.
Rábeszéli Annát, hogy vegye igénybe a sofőrszolgáltatást és pezsgőt rendel, koccintanak, közben rápillant az órájára, fia öt percen belül megérkezik.
- Klára, mondtam neked számtalanszor, hogy Anna barátnőm egy csodálatos asszony. Nézd, mit kaptam tőle – nyúl a zsebébe, előveszi a dobozt és kinyitja.
- Jézusom, ez egy szép arany nyakkendőtű! – veszi kezébe Klára az ajándékot és alaposan szemügyre veszi.
- Ugyan, semmiség, egyébként is a cég ajándéka! – szabadkozik Anna, de elárulja magát arca pirossága.
- Nem, nem, Anna, tudom, hogy tőled kaptam, csak amikor láttad, hogyan búcsúztat Tóth Kornél, akkor találtad ki az egészet! Mármint azt, hogy a cég ajándéka!
Megérkezik Péter, Karcsi fia, immár öltönyben és nyakkendőben, két csokor virággal. Felpattan Karcsi, elveszi fiától a körcsokrot, ünnepélyes arccal letérdel Klára elé és megkéri a kezét.
A kocsma személyzete és a vendégek mindannyian őket figyelik, látják, amint Klára meglepődik, Anna meghatódik, Péter vigyorog, Karcsi meg várja menyasszonya válaszát.
- Igen, igent mondok! – ugrik a nyakába Klára és megtapsolja őket a teljes közönség.
- Csókot akarunk! – kurjantja el magát a kocsmáros, és nyúl a következő üveg pezsgőért, mert az lesz a cég ajándéka az ifjú párnak.
Ennél nagyobb reklám nem kell a kocsmának, ezután lesz itt annyi eljegyzési vacsora és esküvői ebéd, amennyiből milliószor megtérül az egy üveg pezsgő ára.
Szemérmesen rövidre sikeredik a csók, majdnem tovább tart Karcsinak felállni. Visszaül az asztalhoz, zakója belső zsebéből előhúzza a szép brillköves jegygyűrűt és menyasszonya ujjára húzza.
- Mielőtt azt hinnéd kedvesem, hogy a másik csokor is a tiéd, ki kell, ábrándítsalak.
Nyújtja a másik csokrot Péter, és Karcsi ismét feláll, most azonban Anna elé kerül és megkéri, hogy legyen az esküvői tanúja.
Péter jót mulat magában azon, hogy az öregek ennyire meghatódnak, még Anna néni is, akit gyerekkora óta ismer és kemény asszonynak tart.
- Úgy látom, nekem csak a fátylat kell vinnem! – jegyzi meg, mellyel oldja a hangulatot, majd kitölti a második üveg pezsgőt.
Jó hangulatban vacsoráznak. Nyolc óra körül jár az idő, amikor eszébe jut Annának, hogy lehalkította a mobilját és a férje már többször is kereshette.
Kimegy a mosdóba, valóban többen keresték, többek között Tóth Kornél is, aki sms-t is küldött, hogy nyújtsa be neki Karcsi ajándékának számláját, majd kifizeti a cég.
Felhívja a férjét és elújságolja neki a búcsúztatót és az eljegyzést.
- Képzeld, szívem, én leszek Karcsi esküvői tanúja!
- Ideje, Anna! Azért én is ott lehetek az esküvőn?
Nevet az asszony, még mindig féltékeny Karcsira a férje, hiába, a szerelem már csak ilyen.
- Persze, drágám, elvégre te az én elválaszthatatlan tartozékom vagy!
Még egy dolgot elintéz. Küld egy sms-t Kornélnak, hogy üljön csak a pénzén, nem tart igényt rá.
Az étterem felől recsegő zene hangjai hallatszanak.
A kocsmáros időközben előhozza a raktárból a kiszuperált, évek óta nem használt, zsetonnal működő zenegépet, melyet beüzemel, és az boldogan, bár recsegő hangon ontja magából a negyven évvel ezelőtti slágereket.
A vendégek hamarosan átrendezik az asztalokat, hogy legyen helye a táncnak.
Annának úgy kell átverekednie magát a táncolók között, de nem tud leülni a helyére, mert Péter azonnal felkéri a következő rock and roll számra.
A kocsma előtt lassít a fekete BMW, kinéz belőle Tóth Kornél, és arra gondol, már itt is a múmiák mulatnak! A fenébe is, a nagy okos főkönyvelő asszony jól kicseszett vele! De ezután másként lesz! Majd Döme rendbe teszi a gyárat! Lecsapó ellenőrzések lesznek, az elsőn, a main, ő maga is részt vesz! Hoz magával alkoholszint mérőket, mert biztosan piáltak a dolgozók a főnökük búcsúztatóján! Aki ivott, annak holnap már be sem kell jönnie! Lesz itt rend, az biztos!
Rezeg a telefonja, Döme keresi:
- Szia, Kornél! Nem baj, ha most nem tudok bemenni?
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Benne volt ebben az írásban minden, ami minket érintett (érinthetett) ...
Többek között eszembe jutott, hányszor akartam már elégetni a régi munkaszerződéseket, de ahányszor hozzáfogtam, mindig hagytam belőle.
Az jó kollégák, mindig azok maradnak.
5*
puszi
Kedves Yolla!
Benne volt ebben az írásban minden, ami minket érintett (érinthetett) ...
Többek között eszembe jutott, hányszor akartam már elégetni a régi munkaszerződéseket, de ahányszor hozzáfogtam, mindig hagytam belőle.
Az jó kollégák, mindig azok maradnak.
5*
puszi
Itt, kis hazánkban, nincs új a nap alatt. Szinte mindenütt egyformák az emberek, illetve ugyanolyan embertípus kerül vezető pozícióba, sógor, koma, jó barát, a szakértelem már nem számít. De az vigasztal, nem nőnek a fák az égig, s minden divatnak egyszer vége szakad.
Puszi: Yolla