Az álomlovag
Látogatók száma: 123
Több, mint húsz éve már...osztálytársak voltunk és a legjobb barátok. Attisnak szeretettel...
Azóta is tart ez a barátság. Kisebb- nagyobb kihagyásokkal, de mindig ott folytatjuk, ahol abbamaradt.
Még a gimiben egymás lelki szemetesládái voltunk. Arra már nem emlékszem, hogy alakult ez ki, de egyszer csak azon kaptuk magunkat, ha baj van, a másikhoz megyünk panaszra. Persze, jóban is együtt, de az ugye kevésbé tűnik fel.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sose akart az egyik többet, mint a másik. De szerencsére - vagy sajnos -, mindig úgy alakult, hogy ha az egyik szerelmes lett, akkor épp a másiknak volt valakije és fordítva. Így, mivel ezt is mindig megbeszéltük, maradt a fiú - lány barátság. Sosem volt epekedés a másik iránt, szerettük a tiszta helyzeteket.
Érettségi után, ahogy az lenni szokott, elváltak útjaink. Ő nagyon messze lakott, haza ment.
Elkezdtem dolgozni, majd egy szerelem hatására Debrecenbe költöztem.
Itt ért az első meglepi, összefutottunk Attilával, mint kiderült, ő odajárt főiskolára.
Mivel a kollégiumok nem nyugalmukról híresek, kulcsot kapott lakásunkhoz, akkor jött- ment, amikor akart. Néha, amikor haza értem, ő volt ott és nem a párom. Ez nagyon jó érzés volt. Nagyon sokat beszélgettünk, nevettünk, sőt, ő lett az alibim is, mert néha szükség volt rá ;-))
Nem mondom, hogy sose villant össze "úgy" a tekintetünk, de szerencsésen megúsztuk ezt az időszakot is, a barátság barátság maradt.
Teltek-múltak az évek, már nem tanult ott, valahogy megszakadt a kapcsolat. Nagyon vártam az osztálytalálkozót.
Ha jól emlékszem, egy közös faházban aludtunk jó néhányan, mivel a mi osztályunk annak idején országos beiskolázású volt, a legtöbben messziről érkeztek.
Természetesen ilyenkor megtörténnek a telefonszám cserék és egy darabig újra kialakulnak a kapcsolatok. Erre az időszakra nem annyira emlékszem, én már férjnél voltam és gyerekes anya, ő még önálló. Nem nagyon hívott, hiszen megvolt a magam élete.
Azért én nagyon vártam, hogy újabb öt év elteljen.
Amikor belépett az étterembe, megkérdeztem: ki ő? Egy sármos, talpig férfi volt, amikor bejött, szívdobogást és arcpirulást váltott ki belőlem. Úgy éreztem, rögtön meg kell hódítanom!! Erre a mellettem ülő közölte, hogy ő Attila, az én barátom és már nevettek is rajtam. Na, kikerekedett a szemem, nem ismertem meg! Felszedett jó néhány kilót, kiizmosodott és ha nem is kopasz, de kicsi hajjal jött. Ez persze csak annak volt meglepő, aki előtte ismerte, hiszen legendásan vékony, göndör lobogó fürtökkel rendelkező emberke volt.
Alig vártam, hogy odaérjen hozzám a puszijával. Ezen az estén mindent bevetettem volna, hogy belém szeressen.
A beszámolójából kiderült, az utóbbi években csak 30 km választott el egymástól, és megnősült, boldog. Az ember lánya nem teszi tönkre a barátja boldogságát, így -bár minden porcikám kívánta-, ezen az osztálytalálkozón se történt olyan, amit később megbántunk volna. Természetesen később sem hívogattuk egymást, hiszen neki is megvolt a maga élete.
Úgy jött ki a lépés, hogy a következő találkozót én szerveztem. Nagyon izgatott voltam, de Attilát nem tudtam elérni a megadott számon, címen. Nem adtam fel, aktív nyomozásba kezdtem, végül egy közös barátunktól, aki szintén osztálytársként a férfi nem képviseletében volt a legjobb barátja, megadta a számát. Azonban azt is mondta, ne csodálkozzak, ha nem veszi fel, ő se beszélt már vele jó ideje, mert problémái lettek.
És lássatok csodát! Már első hívásomra felvette! Bár nem tudtam rávenni, hogy jöjjön el a találkozóra, de mi azóta is tartjuk a kapcsolatot.
Időközben mindketten elváltunk. Vannak próbálkozásaink, amit mindig megosztunk a másikkal, ilyenkor ritkásabb a kapcsolat.
Jelenleg épp mindketten egyedül vagyunk - milyen érdekes, néhány nap különbséggel szakítottunk párjainkkal, szinte ugyanazon okból kifolyólag.
Nagyon sokat poénkodunk azon, hogy egyszer, majd valami nyugdíjas otthonban egymásra találunk, bemutat a tv, hogy 50 év kimondatlan szerelem után végre egymásra találtunk.... : -)))
Jelenleg is nagy a távolság közöttünk, de hetente egyszer telefonálunk, sms jön-megy,ha történik valami és az internet lehetőségeit is kihasználva szinte napi kapcsolatban vagyunk.
Nem tudok az ő érzéseiről nyilatkozni, de én mindig nagyon várom, hogy hívjon, imádom a hangját, a stílusát. Jó néhány éve nem láttam, de amikor rá gondolok érdekes módon nem a sármos pasit látom, hanem azt a vékonyka srácot, aki azelőtt volt.
Nagyon szeretnénk már egy találkozást, amiről szintén sokat nevetünk, hogy vajon majd külön szobában alszunk-e?
Egy biztos, lelki társak, nagyon jó barátok vagyunk. Hogy lesz-e ebből bármikor több, azt nem tudom. Kevesebb már biztosan nem. Néha elgondolkozom, talán így alakul ki egy ideális kapcsolat, hiszen a legbensőbb, legféltettebb titkunkat is tudja a másik. Ugyanakkor mi lenne, ha mégsem viselnénk el egymást 24 órában? Biztos vagyok benne, hogy meg tudnánk oldani, pont emiatt. Senki nem lenne képes becsapni a másikat.
Ez persze csak fantáziálás, a sorsunk, utunk annyira más... Más? Hiszen egyszerre szakítottunk, kiderült ugyanabba az országba készülünk menni dolgozni, annyi minden közös....Az életünk miért ne lehetne az?
Ez maradjon a jövő titka.
Nincs az a kincs, amiért feladnám ezt a barátságot!! Mert van, mert LÉTEZIK FÉRFI-NŐ KÖZÖTTI BARÁTSÁG!
A cikket írta: MindenHatÓ
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
"Jó, hogy vagy nekem!
Mást nem vagyok képes írni, .. elvarázsolt ez az egész."