újabb események régebbi események további események
18:42
Tündér módosította a naplóbejegyzését
18:26
Tündér módosította a naplóbejegyzését
18:23
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
15:58
Visszafogott Vénusz új bejegyzést írt a naplójába
14:12
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
12:14
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
10:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
08:24
peonia új bejegyzést írt a naplójába
06:18
Gaya módosította a naplóbejegyzését
06:16
Gaya új bejegyzést írt a naplójába
22:03
Visszafogott Vénusz új bejegyzést írt a naplójába
14:42
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
11:31
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:29
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
10:09
peonia módosította a naplóbejegyzését
09:50
peonia válaszolt egy szavazásra
09:50
peonia válaszolt egy szavazásra
09:49
peonia válaszolt egy szavazásra
09:49
peonia válaszolt egy szavazásra
09:49
peonia válaszolt egy szavazásra

5.parancsolat / részlet 22.

2012. szeptember 6. - Látogatók száma: 68

Réveteg tekintetét ráemelte és szótlanul nézte. Anikó megijedt ettől a tekintettől. Gyorsan felöltöztette a magával hozott intézeti ruhákba és elviharzott. A gyerek továbbra is üldögélt az ágy szélén. A többi kislány ébredező meglepetéssel tapasztalta, hogy új társuk van. Az még inkább meglepte őket, hogy nem szól, csak ücsörög némán, s ha valaki közel megy hozzá, elhúzódik. Mártika, a négy esztendős árva kislány, szeretettel teli mosollyal ült az ágyára.
- Szia. – nézett egészen az arcába, és kezét Éva kezére tette. Évi azonnal elhúzta a kezét, és kissé hátrébb ült. Hagyjatok békén! Sugározta picike lénye mindenkinek. Márti is felállt, szomorúan hátrálva ment öltözni. Csak nézegette Évát messziről. A rácsos ágyakból is kimásztak a kicsik, csak úgy, ügyesen, maguktól. Jött valaki, egy újabb néni, aki segített öltözni nekik. A gyerekek felöltöztek, ágyukat megigazítva csoportba fejlődve álltak az ajtóban, mint az idomított állatok, és vártak. Évára ferde pillantásokat vetve álltak, és várták az indulásra való engedélyt a reggelizéshez.

Évát ölben kellett a reggelihez is levinni. Nem szólt, és nem mozdult. Az ételhez sem nyúlt, pedig kakaó volt, amihez otthon ritkán jutott, és nagyon szerette. A gondozónő megpróbálta etetni.
- Nézd Évike! Finom kakaó. Itt főzték a konyhás nénik. Kóstold csak meg!

Szájához érintve az ennivalót, Éva nem nyitotta a száját. Nem húzódott el, nem szorította össze az izmait, de ha mégis az ajkai közé került a kakaó, kifolyt szájának két sarkán, le az ölébe. Hamar felhagytak a kísérletezéssel. Anikó visszacipelte a játszószobába, hátha a játékok között majd felenged kicsit. Ám Éva csak ült, fásult tekintettel bámulva maga elé, és nem csinált semmit. Ott maradt, ahová rakták őt.

Anikó volt az első gondozó az igazgató irodája előtt. Nem szívesen jött ide. Leginkább hívatni szokták ebbe a szobába azokat, akik valamiféle letolást kaptak, vagy külön elvárásnak állítva kényszerítették őket a lemondásra. Kicsit tipródott, mielőtt belépett a külső szobába, de aztán határozottan benyitott. Barna haját hátrasimítva fordult Jolihoz, a szemüveges, vékony termetű titkárnőhöz.
- Azonnal be kell mennem az igazgató úrhoz. Szólj neki légy szíves! Baj van az új kislánnyal.

Joli szó nélkül emelkedett fel, kettőt koppantott, és már bent is volt. Szinte azonnal nyitotta az ajtót, beeresztve a gondozónőt maga mellett.
- Jó reggelt Igazgató elvtárs! A kis Halál gyerek miatt jöttem, akit este kaptunk meg.
- Mi van vele?
- Nem lehet vele mit kezdeni. Csak hallgat, és nem is eszik. Ölben kell vinni mindenhová, magától nem megy. Ott marad, ahová leteszem.
Az igazgató fura tekintettel nyugtázta a dolgot, hogy egy három éves óvodás nem hajlandó se beszélni, se enni. De mivel más ötlete nem volt, úgy határozott, hogy megnézi. De talán mégis csak keríteni kell egy pszichológust, hogy a gyerek lelkéhez közelebb kerülve sínre tehessék a dolgot. Azonnal telefonált, majd elsétált a gondozónővel, a folyosó végén lévő játszószobához. Anikó karcsú termete mellett furán hatott a köpcös férfi, kopaszodó koponyáján keresztbe fésült frizurájával.

Az irodából csak akkor lépett ki, ha munka végeztével hazaindult. Nem volt se oka, se kedve barangolni abban az intézményben, amit ő vezetett. Ez most azért nagy dolog volt. Kirívóan nagy dolog, az elmúlt esztendőkhöz képest. De olyan gyereket még nem kapott, aki nem beszél, nem eszik, de még inni se akar. Ilyet még nem látott. Már-már az a gondolat kezdett megfoganni benne, hogy a kislány nem is tud beszélni. De a gyerekfelügyelők erősen bizonygatták, hogy tud, még kiabált is az este, amikor átvették őt. No, hát akkor majd jön szakember, addig hagyjátok a gyereket, ne zaklassa senki!

Még egy futó pillantást vetett a kislányra, aki csak ült a szőnyegen, körülötte hancúrozva játszottak a többiek, ő meg csak nézett maga elé.
Az igazgatói irodában újra csak a telefonért nyúlt. Kiküldte Jolikát, és megkérte, hogy ne zavarja senki.
- Újra én vagyok. – jelentkezett be a vonalon. – Megnéztem a gyereket. Valóban apátiás, úgy nézem, sürgősebb lenne a találkozás, nem ér rá.
- Hogy mit hozott magával? Semmit. Tudtommal nem hozott semmit.- válaszolt.
- Nem hiszem, hogy az anyját, vagy az apját elérhetnénk. Viszont, várjunk csak. Talán valaki mást. – Remény terült az arcára, ahogy beszélt a fekete kagylóba. Már örült a saját gondolatainak.
- Igen, valami ajándékot. Rendben. Intézem, aztán szólok mi alakult. Azért fontosnak érzem a látogatását! Köszönöm. Jó. Rendben.
Nem is tette le a telefont, csak a vonalat szakította meg. Nyíregyházát hívta, majd utána végigvonult újra birodalmán, keresve Anikót, hogy megtudja mit hozott magával az új kislány.

A gondozónő ölében tartotta Évát, mikor rátalált. A szobában gyerekek játszottak mindenféle játékkal, ami csak létezett. Hatalmas felfordulást okoztak ezzel a tevékenységükkel, és nem kis zajt.
- Tegye le a kislányt kollegina! – Szólt Anikónak, majd karját fogva kivezette a szobából a zavarban lévő gondozónőt. A folyosón megállt, elengedte a nő karját, és kérdőre vonta.
- Mi volt a gyereknél?
Anikó elsápadt, azt gondolta, talán valamivel meg akarják vádolni őt. Fojtott hangon szólt.
- Semmi. Az égvilágon semmi nem volt, egy fadarabkán kívül.
- Hol van a fadarab?
- Tessék?- Nézett értetlenül a nő.
- Azt kérdeztem, hol van a fadarab.
- Ja? A gyerek párnája alá tettem, mert éjjel elejtette a kezéből. Felvettem, és betettem a párna alá. Majd kidobom igazgató úr. Bocsánat.

- Eszébe ne jusson! Vigye a gyereket a párnához, és emelje fel, hogy lássa. Ha a bot miatt bánkódik, biztosan elveszi. Persze lehet, hogy nem old meg semmit, de legalább, az meg van. Meg lehet próbálni.
Köszönöm.
Azzal faképnél hagyva Anikót, végigsietett a folyosón, hogy minél elébb irodájában legyen újra.

Zsóka csodálkozó arccal sietett Anikó felé, hogy a fülébe súgjon. – Figyeld, már az öreget! Csak nem festik a szobáját, hogy ilyen sokszor kiette a fene közénk?!
Aztán belekarolt kolléganőjébe és nagy léptekkel húzva magával, csak beszélt neki.
- Melyik az új gyerek? Mutasd, majd megtömöm én neked, ne aggódj. Hallom, nem is kajált semmit. Lecsavarunk neki egyet, aztán rögtön tudja, hol van! Hehe. Na, mutasd az új kislányt, hadd nézzem! Tényleg érdekel, he! Diri bácsi be van zsongva miatta. Mit mondtál neki? Még sose láttam a folyosón. El se tudtam képzelni, hogy a lába leér a kőig. Nahát! Csak kószál ma reggel óta föl, s alá a folyosón. Ki tudja mikor jön szembe újra! Óvatosnak kell lenni mától, én úgy látom.

Zsóka nevetett, Anikó meg mosolyogva ment mellette.
- Gyere, adunk a kislánynak egy kis fát.
- Fát. – nézett rá Zsóka, még meg is torpant egy pillanatra.
- Igen. Gyere.
Beértek a játszószobába, ahol Éva ült egy szőnyegen. A többiek főzőcskéztek, hatalmas fagyöngyöt fűztek, összevissza rohangáltak. Már nem is törődtek vele.
- Gyere Évike, – szólt Anikó –gyere, éjjel elejtettél egy fadarabkát, és én eltettem neked. Akarod?
Éva felnézett, lassan felállt a szőnyegről és elindult Anikóhoz. A gondozónő megfogta a kezét, és az ágyhoz vezette. Felemelte a párnát, és a kislány kivette a fadarabot. Kicsit előre dőlt, behajolt szinte a párna alá, hogy elérje a kincset. Fogta pici kezébe, nézte, aztán a másik kezébe tette. Felnézett Anikóra, és szemében halvány örömmel, pici mosolyt küldött a szája, gondozónője felé.

A cikket írta: Zsomwin

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. szeptember 8. 19:31

megtekintés Válasz erre: Virág - 2012. szeptember 8. 11:10

Én is...

Én meg titeket! :)
2012. szeptember 8. 19:30

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. szeptember 7. 23:07

Úgy megölelgetném azt a kislányt!

Na, igen. Az ártatlanok mindig kiszolgáltatottak is...
2012. szeptember 8. 19:30

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. szeptember 7. 08:50

Kedves Zsomwin!

Ez annyira szomorú, szegény Évike.
Várom a folytatást!

Pussz,

Tündér

Köszönöm!
2012. szeptember 8. 11:10

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith - 2012. szeptember 7. 23:07

Úgy megölelgetném azt a kislányt!

Én is...
2012. szeptember 7. 23:07
Úgy megölelgetném azt a kislányt!
2012. szeptember 7. 23:07
Úgy megölelgetném azt a kislányt!
2012. szeptember 7. 08:50
Kedves Zsomwin!

Ez annyira szomorú, szegény Évike.
Várom a folytatást!

Pussz,

Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: