Negyvenhét 13
Látogatók száma: 43
Ők még maradnak? De már csak egy hétig talán. A műtét a negyediken volt. Az intenzív a harmadikon. Fokozatosan jöttek le az emeleteken. Majd jött a telefon:
- Ugye tudod, hogy a földszintről már az utcára vezet az út?
Édes Istenem! Milyen hihetetlen. Hát sikerült!
Esténként már Grétivel is beszélek, így kioktatom:
- Amikor elbúcsúzol a doktorbácsitól majd, tessék szépen azt mondanod neki:
- Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy ( ezt amúgy is tudta, használta), hogy meggyógyítottál.
Talán egy héten át, minden este mondom neki, hogy rögzüljön a kis kobakjában. Elérkezik a hazajövetel napja, és még egy csoda ért, a lányom megkért, hogy Gréti nem jöhetne-e hozzám? Kialudná magát, meg a lakás is, három hétig a vőm egyedül, ha nem is sterilséget, de egy nagytakarítást csinálna. Szóval madarat lehet velem fogatni.
Megérkeznek végre, együtt vagyunk. Rég voltam már ilyen nyugodt. Aggódni aggódtam, de nyugodt voltam, hogy ilyen sikeresen megoldódott a szívproblémája. Kérdezem is:
- A doktorbácsi? Mit szólt a köszönő mondatodhoz?
Gréta nem felel. Lehajtja a fejét. (Olyankor szégyelli magát, de nem mélyen, csak olyan, látod! illendőségből megteszem.)
Laum kérdezi tőlem:
- Komolyan akarod tudni?
- Hát persze. - feszítettem már titkon belül. Végül is Én tanítottam be neki. Közös öröm.
Erre elkezdi a lányom mesélni:
- A doki, úgy jött be a szobába, mintha figyelte volna, legyenek bent mások is még, szinte megfosztott bennünket a lehetőségtől is, hogy pénzt adjunk neki, és Gréti épp a csapnál mosta a fogát reggeli után, Én pakoltam össze, amikor is minden papírt megkaptunk, mindent megbeszéltünk és jöhettünk is haza. A doki búcsúzóul megcirógatta Gréti fejét:
- Vigyázz magadra! Jó legyél! - erre ez a huncut lány meg azt válaszolta:
- Hagyjál békén! Nem látod, hogy fogat mosok?
Már kilenc éve veleszületett rendellenességekre specializálta magát a doki, reméltem, hogy értette, hiszen tudta, kivel áll "szemben".
A lényeg, hogy itt van Gréta és marad is jó hétig. Első este velünk a lányom is fektetésig, de holnap reggeltől egyedül maradok. Várom is meg aggódom érte. Hálóruhában a frissen húzott ágyneműben az Én műtöttem, amikor is kiált egyet és teszi is, amit mondott:
- Hányok!
Ketten rohantunk háromfelé s, Ő az értelmi sérült, kinyitja tenyerét, ujjacskáit szorosra zárva, és bele az eleje. Mire a tállal odaérek, ügyesen beleborítja és folytatja még kicsit. Azóta se tudom feledni, mert kérem szépen az Én unokám még hányni is nem akármilyen módon tud. Se a ruhája, se az ágynemű, semmi nem lett olyan. Kimentünk kezet, fogat mosni, addig kiszellőztettem s, a kutya se mondta volna meg, hogy ott előzőleg...
Talán idén abbahagyhatja a gyógyszert is, amit azóta is szed.
A cikket írta: Laura
Hozzászólások
időrendi sorrend
BIZONY, még egy felnőttnek sem mindig sikerül!!!!!!!! Remek kislány!!!!!!!
Szuperek vagytok!!! Minden jót!!!!!!!! szeretettel: Ági
Igen, az. Remek teremtés. Bár azt elszoktam mondani, a nehezét mindig ő viszi, mi a környezete, mindössze asszisztálunk hozzá.
Ági! Képzeld! Gréta ma reggel vette be az utolsó fél tablettáját. Végre vége. :)
Üdv: L
Szuperek vagytok!!! Minden jót!!!!!!!! szeretettel: Ági
Aranyos lehet! :)))