Negyvenhét 16

Látogatók száma: 66

S, eljött a legközelebb, s még eszembe van, gyorsan le is jegyzem.

Amikor még egészen apró volt Gréta, már akkor olyan huncutnak bizonyult, s ezért ösztönösen egy kis mondatocskát fabrikáltam, ami a lányomnak nem tetszik a mai napig, a vőm meg egyenesen kijelentette a lányának:
- Ennek a mondatnak semmi értelme.
Éveken át mondogattam, mert megérdemelte szerintem. Ma már Ő mondja vissza nekem és kajánul mosolygunk mellé. Egymásra nézünk, de olyan tekintettel, amit csak mi értünk ketten. Az az ominózusos mondat pediglen így hangzik:

- Velejéig romlott gyermek, határtalan eszmével.

Jó. Jogos. Lehetne kötözködni, de igazán csak akkor fogadnám el, ha a hangom is tudnám kölcsönözni hozzá. Nem mentegetem Én magam. Kibukott és ez már összeköt minket. Így láttam akkor, s még ma is. Vállalom.

S, a reggeli ébredéseket is. Azokat is vállalom. A váltott öleléseket soha nem feledem. Én ültem az ágya szélén, előttem pizsamában állt, és átöleltük egymást, szorosan. A fejem a bal vállán pihent, az Ő kobakja az Én jobbomon, majd megszólaltam halkan eleinte Én, később már Ő is:
- Csere!
S, a fejek visszahúzódtak a nyakunkra és váltottunk irányt, de karunk ölelte a másikat közben is még, s mondtam Én:
- Jóóó reggelt!
Majd mondta Ő:
- Hóóó hegelt!
Kezünk meg közben simogatta a másik hátát. Imádtam az illatát is beszippantani. Neki mindig olyan finom illata van, még ma is.

Egyik reggel, - valamelyik nyáron, amikor nálam aludt éppen, - történt ébredés után, amikor is szintén ilyen pocsék idő lévén be volt borulva az ég, s ez a vakarék beindult a teraszajtó felé, s mondja kezét összecsapva:
- Na, ne már! Megint este van?

Van esze. Nem tudom pontosan mennyi, és miért annyi amennyi, s azt miért arra és úgy használja, de életre való lány valahol bizonyos fokig. Nem megyek messzire, mindössze a most vasárnapi vacsoránkig, csak. Ülünk egy étteremben négyen. Mellettem Gréta, szembe vele az apja, vőm mellett a lányom. Neveletlenkedik ez a rosszcsont lány. Többször rászól az apja, majd közli vele, akkor nincs vacsi után csocsózás. (Egyik kedvenc játéka. Otthon is van neki, de közel sem akkora, mint az éttermi.) Erre, felpattan, odalép az apjához, akinek szó szerint elkapja a nyakát, és vadul öleli, puszilgatja, s közben a vőm szeme bekönnyesedik, de most nem a lelki érzelmektől, a lánya a szemüvegével majd kinyomta az egyik szemét. S, amilyen hirtelen kezdte el, olyan hirtelen is fejezi be, leül mellém. Kérdezem tőle:
- Ez mi volt? ( Mármint a jelenet, ami cuppogástól volt hangos.)
Kezét a szája elé teszi, de a hangját is lejjebb veszi az előzőekhez képest, majd súgja, olyan, de olyan lányosan.
- Nyaliztam Apámnak.