újabb események régebbi események további események
22:11
Tündér módosította a naplóbejegyzését
22:10
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:47
EKbvtIaARmVg regisztrált a weboldalra
18:55
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
00:18
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
00:03
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Negyvenhét 18

Látogatók száma: 42

Sokszor úgy érzem még semmit, semmit nem mondtam el Grétáról.

Teli vagyok élményekkel, eseményekkel, ami mind-mind vele kapcsolatos. Érthető is, hiszen életéből jelentős részt töltött el velem. No, közel sem a szülők felelőtlensége miatt, inkább Én szerettem volna segítségükre lenni abban a még nehéz korszakban. A lányom tanult, a vőm sokat dogozott. Elkeltem Én, mint segítség, azt hiszem. Pénteken este jött és vasárnap ment sok éven át az Én kis unokám. Furcsa. Nem is igen használom ezt a szót. Mármint azt, hogy unoka. Nem tudom miért, de inkább Én szívesebben nevezem Őt nevén. Gréta, és kész. Így szoktam meg. Szóval, ha összeadogatnám az órákat, melyeket mi együtt éltünk meg kerek-perec meglenne a három esztendő is majdnem.
Mesélek még róla...bár nehezen megy, mert Én tudom, lassan közeleg a második műtétünk, ami talán engem jobban megviselt, mint az szabad lett volna...lelkiekben készülök a megírására. No, de addig is másról még!
Történt egy napon, olyan kettő - három esztendeje, hogy elmentünk sétálni. Tömeg. Szokásosan tömeg. Nyüzsögnek mindenfelé az emberek. Én meg valamiért nagyon, olyan különösen jól éreztem magam. Jól sikerült a sminkem is kivételesen. De ez a vakarék csak nem szállt le rólam, az anyjával nem is foglalkozott. Kiabált, hogy:
- Mami így, mami úgy, és mami erre, mami arra nézz!
Nem akartam Én megtagadni mamisságom, de komolyan nagyon jól sikerült aznap minden rajtam. Erre Ő meg telekürtöli a világot velem. Még az is megtudja, hogy mami vagyok, aki nem maminak nézne. Mondom a lányomnak, mert ha hárman vagyunk azért az anyjára jobban hallgat:
- Szólj már rá, hogy ne szólítson most maminak egy kicsit!
De közben figyeli az arcom lentről, a lányom azonos magasságból csodálkozik, mint Én s, kérdőn néz rám, meg sem tud szólalni, amikor is Gréta végigmér, ahogyan csak egy nő képes a másikra tekinteni. Érzem a ruhám alatt a hegem is látja szinte. Majd lekicsinylő tekintettel egy pillantást vet még rám és az anyjára nézve, akit Anyának szólít amúgy, most így szól:
- Laura! Mit mondott mami?
Hasonló eset volt, amikor leteremtett egy alkalommal:
- Nem vagy a kuzinom!
Említettem már, hogy hatéves kora óta beszél. Szerintem, ahhoz képest nagyon jól fejlődik és számomra az ad örömet igazán, hogy bővül a szókincse nap, mint nap, nyitott az új szavak iránt is, s ha hall valamit, azt megjegyezvén jókor használja, vagy épít rá.

A cikket írta: Laura

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Én a strandon mondtam egyszer a gyerekeknek, ne szólítsanak anyának. Azok a komiszok meg összefogtak és amikor épp mosolyogva vonultam el egy csapat jobbnál jobb fickó előtt, kórusban üvöltöttek és integettek: Anyaaaaaaaaaaaa!!!

megtekintés Válasz erre: boszorkány

Én a strandon mondtam egyszer a gyerekeknek, ne szólítsanak anyának. Azok a komiszok meg összefogtak és amikor épp mosolyogva vonultam el egy csapat jobbnál jobb fickó előtt, kórusban üvöltöttek és integettek: Anyaaaaaaaaaaaa!!!

Nekem egy nyáron volt hasonló esetem, mármint a strandon, négy gyermekem volt, kettő saját, a másik kettő a tesómé. Tök fiatal voltam, harminc alatt, és négy gyerekkel. De élveztem, és aranyosak voltak, így visszatekintve. Persze mindent nem engedhettem meg nekik minden téren. Ha valamit nem akartam megvenni, akkor azzal "fenyegettek" Anyunak szólítanak. Milyen szép is volt az nyár!

Kicsit szüneteltetem most Gréta történetét. Erőltetve nem megy a mesélés. Rendezem a gondolataim.... írom, s közben kong minden a fejemben csak.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: