Negyvenhét 20
Látogatók száma: 50
A múlt éveben történt és még most is elszorul a torkom, ahogyan megpróbálom leírni. Késő tavasszal jött a lányom a hírrel:
- Ismét műtét.
Az odáig vezető út se volt semmi. Ha Gréti nem lovagol, ha a terapeuta nem küldi vizsgálatra, ha a röntgenképet nem az nézi, aki nézte, ha...ha.. mennyi véletlen örömteljes egybeesés valahol.
Kiderült, Gréti atlasza nem fejlődött ki rendesen. Micsodája? Mint azt említettem is már talán egyszerű, hétköznapi mami vagyok, mindössze középiskolai végzettséggel, azt sem egészségügyben végeztem. Biológiát ezer éve tanultam. Maradt a net. Ezerrel böngészni, bogarászni, az orvos amit mondott a szülőknek, ők átadva, idegességemben, ami megmaradt bennem...Kegyetlen felismerések. Nyolc milliméterrel el van csúszva a koponya, nem fekszik, nem tudott felfeküdni az atlaszra. Bassza meg!!! Bármelyik pillanatban egy rossz mozdulat következtében nyaktól lefelé lebénulhat. S ez, ha megtörténik, visszafordíthatatlan. Ebből a felvételből értettem meg igazán mi is volt a baj.
http://href.hu/x/cqa1
Vártunk a műtétre és kimondottan gyűlöltem vele lenni. Gyűlöltem a közelségét, mert rettenetesen féltem attól, hogy pont akkor fog egy életre lebénulni, amikor egyedül vagyok vele. Nekem már nem lett volna erőm azt feldolgozni. Végigfutott az agyamon az is, milyen szerencsések is voltunk eddig. A trambulinon való ugrálásaira is gondoltam. Én vettem azt is neki. Marcangolt az önvád. Nem mentegetem magam, de hát én erről semmit nem tudtam! Kegyetlen hónap állt előttünk. S ez a kis vakarék, semmit sem sejtett. Csak mi felnőttek óvtuk minden mozdulattól. Bár a Juniális és egy esküvő megelőzte a műtétet.
A Juniálist sokkal jobban kedveli, mint a Majálist. Egész napos rendezvény egy távolabbi településen, mint ahol lakunk. S ott van az a hatalmas ugrálóvár, amit imád. Fájt hallanom, ám anyai szívem értette valahol még is, amikor a lányom valami ilyesmit mondott.
- Legalább nagyon boldog lesz az utolsó ép emléke.
Tudom, nekem se lett volna szívem lemondani az aznapi eseményt. Hónapok óta, szinte naponta kérdezte, hogy mikor mennek már!? Így hát, mentek.
A másik meg az esküvő. Az Apátságban megtartott szertartáson ő dobálta a rózsaszirmot a pár előtt. Felkérte rá a vőlegény, már esztendővel előbb. Gréti meghallgatta a kérést, majd olyan hangnemben válaszolt, rajtam aztán ne múljék a boldogságotok...
- Ha akarod...felőlem...
Nem mentem el megnézni, inkább megvártam a felvételeket, nem akartam megzavarni a jelenlétemmel a kis mozdulatait. Hajnal kettőkor, egy ismeretlen hölgy ült a lányomék mellé ezzel a mondattal.
- Azt hiszem a lányotok vitte el a párom táncolni, addig beszélgettek velem?
Majd, amikor negyed ötkor a zenekar is kezdett pakolászni, egyedül Gréti reklamált hangosan.
A felvételeket pár hónapra rá megnéztem és nem volt nehéz megállapítanom, a menyasszonyról jóval kevesebb kocka található, mint az unokámról. Szégyen ide, szégyen oda, ez nem az új asszony napja volt. ( Mint kiderült, több kamerás is dolgozott. Szerencsére.)
Közben esténként titkon imádkoztam érte. Én, az ateista.
A cikket írta: Laura
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nem is tudom...olykor azt gondolom, nem méltatott reá, hogy higgyem...(Ady után szabadon, azt hiszem..) Néha meg kérlelem, s ígérek fűt-fát, csak most az egyszer, csak ezt az utolsót...
Megteszem. :)
Na, mondom én, hogy mindent elolvastam tőled, de...
Ha az embernek gyerekei vannak, felesége és az egész kitaláció, amit ír a rossz házasságáról, a húsos asszonyáról -nem igaz-, akkor nem jut ideje a barátaira.
Azért raboltam neked. Remélem lesz pozitív folytatás!
Igen, lesz, mert a szeretet és az orvostudomány mindent legyőz(het).
Ha az embernek gyerekei vannak, felesége és az egész kitaláció, amit ír a rossz házasságáról, a húsos asszonyáról -nem igaz-, akkor nem jut ideje a barátaira.
Azért raboltam neked. Remélem lesz pozitív folytatás!