Negyvenhét 22
Látogatók száma: 44
Lassan telt el a múlt nyár. Minden napra megadatott a szenvedés valamely foka. Nehéz, nehezebb, legnehezebb. Lehetett válogatni! Így, visszatekintve csak azt mondhatom el, ő vitte a prímet, mi mindössze, csak besegítettünk, asszisztáltunk Grétinek.
Ahová csak ellehetett menni vele mentünk. A víz viszont kimaradt. Pedig ezt imádja a nyárban talán leginkább, a fürdőzést, a pancsolást. Helyette megkapta minden nap a vizes ruhás lemosást, deréktól lefelé a tusolást. S a fejében látni a csavarokkal, valami borzalom volt. Plusz az a többrétegű mellény hozzá! De muszáj volt. S mint azt tudjuk, az meg hatalmas úr. Esténként többször mentem le velük a vízpartra sétálni. Szinte este-éjjel éltünk igazán. Nappalai visszahúzódva a lakás nyújtotta hűvösségében teltek. Lányom készített neki egy fészket, mint a madáranyukák, a fiókáknak, csak ez pihe-puha tollpárnák halmaza volt. Szinte ülőhelyzetben, kissé eldőlve.
Egyik alkalommal, már elmúlt éjfél is kicsivel, trónol a "koronájával" egy díszkövön, ül határozottan, mint aki ott fog maradni örökké. Előtte guggolunk a lányommal, s kérleljük, menjünk már haza, hiszen nagyon késő van, és nekünk dolgozni kell majd, no meg legyen megértő, és bla-bla-bla... Hajthatatlan. Míg nem a semmiből előtűnik kettő járőröző rendőr, - akik azonkívül, hogy megnézik Gréti fején a szerkezetet, ránk sem hederítenek. A lányom és én, sokszor egy tekintetből is értjük egymást, mint most is. Mintha megszűnne minden és mindenki elkezdünk társalogni. ( Mocsok pofáját! Bezzeg most elkezd nagyon figyelni ránk. Míg előzőleg levegőnek nézett mindkettőnket!)
- Jaj! Én félek.
- Mitől mami?
- Rendőrök mennek ott. Nem látod?
- Ne félj! Mi már nem vagyunk gyerekek. Csak a gyerekeket ellenőrzik, hogy mind ágyba bújt-e már, mert késő van.
Mire megszólal ez a kis vakarék:
- Jól van. Menjünk haza lányok!
Lányok!? Agyam eldobom ilyenkor. Olyan beszólásai vannak sokszor.
Másik alkalommal meg becsaptuk. Szintén nem akart hazamenni. Azt kérdeztük tőle, nincs-e kedve a McDonald’sba menni?
- Mooost? - kérdezett vissza és már kis teste mozdult is. Míg odaértünk a kocsihoz, ahol parkoltunk, teljesen feledte az egészet, annyira ásítozott. Ha nem tartjuk szóval a kocsiban, biztos is, hogy elalszik, mire hazaérünk.
Azt tudom vele kapcsolatosan, kétszer ugyanazt a csapdát nem szabad állítani számára, mert azonnal rájön. Furcsa a kis észjárása. Rendesen gondolkodásra készteti a körülötte élőket.
A cikket írta: Laura
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
:)
tetszett az írásod
:)
Mi tetszik benne? Ha egyszer időd engedi, bővebben.
A hibáimról is tegyél említést, kérlek!
Melyik része? A nehéz, nehezebb vagy a legnehezebb?
Mi tetszik benne? Ha egyszer időd engedi, bővebben.
A hibáimról is tegyél említést, kérlek!
:)
Tök jó olvasni amiket írsz, imádom, olyan big brotheresek az írásaid. "Kukkolok" és nem kell szívnom veletek...
Nem volt egyszerű, de olyan jó a nehézségekről múltidőben szólni.
Nagyon nehezen szántam rá erre a három fejezetre lelkileg magam.
Jó túl lenni a megírásukon.
Pinokkió! Kérlek add írásba, hogy nem fizettelek le, hogy olvass! :)))
Nem volt egyszerű, de olyan jó a nehézségekről múltidőben szólni.
Nagyon nehezen szántam rá erre a három fejezetre lelkileg magam.
Jó túl lenni a megírásukon.
aláírás:
Pinokkió
Alulírott Pinokkió igazolom, hogy Laura nem fizette le Pinokkiót, hogy olvassa!
aláírás:
Pinokkió
Két tanú nélkül is érvényes?