Negyvenhét 23
Látogatók száma: 41
S, mint ahogyan az jó magyar szokás szerint szokott történni, hát az velünk mind meg is történt, miután elhagytuk Grétivel a lakást. Megnézték rendesen. Őszintén? Megbámulták inkább. Kevés, szinte megszámolható, hogy mennyien fordultak felé-felénk normálisan. Leginkább a feltűnő, könyökből induló böködés a mellette lévő karja felé, és közben a másik kezével száját eltakarva "súgva" hangosan:
- Nézed már! - mozdulatok, szavak zavartak. Vagy mások, - szinte ma is hallom még hangjukat.
- A Horn Gyulának is ilyen volt! - s hozzá mosolyogtak, elégtételt érezvén bölcs észrevételükön.
Jut eszembe, a lányom egyszer meg is jegyezte az említett személlyel kapcsolatosan:
- Mindig is láttam a fotóin, hogy nem volt őszinte a mosolya.
Augusztus vége felé, amikor a türelme kezdett szegény lányomnak fogyni, egy ilyen beszólásra, mármint a kinek is ilyenje volt, ezt mormogta maga elé nézve.
-Anyádnak is lehet még!
Sajnos csak én hallottam meg mellette, túl halkan mondta, az idegenek vihogva tovább mentek. Bizony. Kell is jó móka kikapcsolódásképp értelmi szintünknek megfelelően...
Mindezek ellenére, mi mentünk, ha csak tehettük, vittük az emberek közé akkor is, különben is , amúgy is. Egyik este, pont Szent-Iván éjjelén az állatkertben volt egy program. Amúgy Gréta nem kedvelte igazán ezt az állatkertet, mert neki a fővárosi az igazi, ebben túl sokszor volt már. Kicsinyelli talán az egészet, úgy, ahogy van. Most viszont éjszaka, azaz sötétedés után mentünk. S a lényegek lényege, vihette az apukája elemlámpáját. Imádja a sajátjait is, de ez különösen becsben tartott darab. Hiszen Apáé! Megnéztük az állatokat hogyan viselkednek este. Valahol butaságnak tartottam a rendezvényt, a vezetés sem volt szervezett. Ittas felnőttek is bejöttek, holott kimondottan gyermekprogramnak volt hirdetve. Szerencsére Gréta nem fordított ezekre figyelmet. Azért vannak a sérültségének előnyei is.
Voltunk állomáson is egy délelőtt, ahol 100 éves szerelvényt néztünk meg. Nem teljesen zárt, csak fedett előtérben egy vidámkodó vasutas hölgy, megnyomott valamit a mozdonyban és akkorát szólt, hogy mi magunk is összerezzentünk a lányommal, meg mindenki, aki ott volt, de érdekes mód, mindketten ösztönösen Grétit öleltük meg, akinek a kis arca egy pillanat alatt már el is torzult, sírt a félelemtől, s mindössze annyit tudott mondani:
- Megijedtem.
A lányom annyira ügyesen és spontán kezeli ezeket a dolgokat, azonnali magyarázatba kezdett.
- Látod! Ezért nem hoztuk el a babát, ő még kicsi, és nem tudta volna, hogy ez a mozdony füttye volt csak, elkezdett volna itt sírni nekünk és vigasztalhattunk volna...
Megvigasztalódott. Bezzeg én gondoltam magamban rendesen: - ez a nő se normális! Mindig is mondom:
- A felnőttekkel van a legnagyobb gond.
A cikket írta: Laura
Hozzászólások
időrendi sorrend
Én összekötném:
..."Azért vannak a sérültségének előnyei is. "
A részeg állatkert látogató és a szórakozott masiniszta között nincs különbség, mind a kettő tud feltünést kelteni...
"Voltunk állomáson is egy délelőtt, ahol 100 éves szerelvényt néztünk meg."
Nem bántásképp a felnőttekkel szemben, de a gyerekek még tisztának születnek, és mi fertőzzük meg őket a sok-sok képmutatásunkkal.
Jó? Legyen, ha mondod… :)
jó írás
:)