Negyvenhét 24

Látogatók száma: 47

Egyszer egy kisfiú, aki lehetett olyan négy-öt éves talán, igazi kíváncsi tekintettel nézte Grétit, és meg is szólalt őszintén:
- Anyu! Mi van a kislányon? Mi az?
Anyukája közelebb hajolt hozzá, (Ritka jó anyuka volt. Tudom. Hiszen a jó anyukák lehajolnak - meghajolnak sokszor gyermekükhöz - gyermekükért, nem fentről, a magasból osztják az észt.) s elkezdte magyarázni, amit gondolt.
- Biztosan megműtötték a kislányt és ezt kapta a doktornénitől, hogy gyógyuljon meg. Segít neki a gyógyulásban.
Csak szememmel bólogattam a hölgy felé, és a szívem is mosolygott. Vannak, ha elvétve is, de vannak azért még normális emberek. Máskor egy hölgy futott utánunk gimicukrokkal, ahol éppen vásároltunk. Megajándékozta. Jólesett. Bezzeg Gréti, nem foglalkozott velük. Ő talán nem is érzékel ilyesmit. Nem tudok a fejébe látni, csak sejtem, neki mindenki szép, jó, tökéletes vagy haragszik az egész világra. Megtörténik ugyanis sokszor, úgy megy oda egy társasághoz, mintha minimum vérségi szálak fűznék egyik - másik ott lévő emberkéhez. Ilyenkor van pár szóváltás, egy-két kedves mosoly. A másik véglet a néz ki a fejéből az idegen, de olyan szörnyű tekintettel, én csak ezt tudom kiolvasni belőlük:
- Honnan a francból keveredtél te ide és mit akarsz tulajdonképpen?
Ez, majd különösen később lesz nagy gond. Míg gyermek, el-elmegy. Hogyan magyarázzam meg a világnak? Ő mindig gyermek marad egy szinten. Valahol meg nagyon is felnőtt. Tizenéves annyiszor megjárta már a poklot és soha nem hozott szégyent magára. Csak azok a "nem vagyok veletek" percek ne lennének! Még ezzel a szerkezettel is képes volt a gitárszóra ropni. Nevem napján lekerült a koronája végre. Nyakvédőt kapott, amit fokozatosan el is hagyhatott. Nagyon félt, amikor levették közel három hónap után, mint mondta is szegénykém.
- Anya! Segíts! Leesik a fejem.
A varratokat helyben vették ki. Szerencsére nem kellett visszautazni Budapestre ezért. Guggolt jobbján a lányom, balján a vőm. Összefonódott a három pár kéz Gréta ölében, ahogyan ott ült. Háta mögött az orvos, mellette az asszisztense. Mivel nem tudta igazán, hiába magyarázták, hogy ez elenyésző a sok megtörtént dologhoz képest...bepisilt, de nem sírt.
Kemény nyár volt a tavalyi.

A cikket írta: Laura

előző cikk következő cikk

3 szavazat