Negyvenhét
Látogatók száma: 299
1997 - ben született, egy augusztusi napon az esti órákban egy kislány...a lányom lánya Gréta.
Annyira kértem a lányom, ha jönnek a fájások, s miután mentőt hívott, utána egyetlen pillanatot szánjon Rám is, csörgessen meg, és indulok utánuk a kórházba. Erre meg! Csak nekem szólt. Én vittem be Őket. Annyira aggódtam vezetés közben. A vőmmel, azóta sem voltam annyit kettesben, mint aznap. Sokórás vajúdás után megszületett.
- Kislány, egészséges - mondta a doki, - mindketten jól vannak, kérem a türelmüket, még olyan félóra, és kitoljuk Őket.
Igen, félórát nagyon-nagyon is boldogok voltunk. A vőm lenagymamázott és Őt leapukáztam. Vidáman vártuk a lányokat, amikor is...Istenem! Mennyire előttem van az a folyosó, a nővér tolja az inkubátort, mellette az orvos, a lányom egy tolókocsiban. Valami nagyon nem tetszett. Laum nyúzott arca is lesújtott. Pedig még bejövetelt nevettünk is. Azt mondta adott az orvosnak egy papírt, melyben megtiltja, hogy Én bemenjek a szülőszobába, bárki bemehet, csak Én nem. Ugyan is állandóan azzal zaklattam, úgy megszülném helyette. Persze, mert féltettem a fájdalomtól, de nem komolyan gondoltam Én azt.
Szóval, ott vagyunk együtt mind és mondja az orvos az Apukának, amit Én látok már akkor. Azt hiszem...talán...lehetséges...feltételezhető...nem kizárt....és egy idegen szó. Így maradtak meg bennem, mint szófoszlányok. Viszont, egy "mocskosan" huncut szempár nézett rám a búra alól, s mintha megszólaltak volna azok a hatalmas szemek, a kilökött nyelv felett:
- Szia, Mami! Ilyen vagyok. Ez vagyok én, Gréta. Na? Mit szólsz hozzám?
Emlékszem mielőtt kiadta a kórház, azaz hazajöhettek, a folyosón az orvos felajánlotta a szülőknek, ha úgy gondolják mégis, ha kiderül, hogy... akkor intézetbe is adhatják.
Én, az üvegfalon át a kezemben a picivel néztem a szülőket és csak ismervén mindkettőjüket a felháborodott értetlenségüket láttam az arcukon, mozdulataikon.
Pár hónaposan már a genetikai vizsgálat eredménye is a kezünkben volt.
A 21-es kromoszómával van a gond. Tiszta triszómia. Down-szindrómás Gréta.
Magyarul: középsúlyos értelmi fogyatékos.
Beszélgettünk még, majd a vőmmel visszajöttünk lakhelyünkre. No, de visszatérve a születésnapra. Útközben sem fogtam fel igazán vagy nem akartam hinni. Mit tagadjam? Üvölteni tudtam volna a fájdalomtól. Otthon a fiam mellkasára borultam, ahogy álltunk a konyhában és ott sírtam életemben igazán utoljára. Mit sírtam? Nyüszítettem inkább. Értetlenül nézett Rám, csak arra emlékszem és szorosan ölelt, mint előtte még talán soha. Később a hálóban az uramnak mondom:
- Megszült ma Lau és Downos lett Gréta, azt mondják lehet, de Én látom, igen.
- Isten nem ver bottal. - Ennyit felelt nekem.
De addigra elfogytak az aznapra adagolt könnyeim. Képtelen voltam sírni. S, azóta sem megy igazán. Megkeményedtem.
(Talán folytatom majd...)
A cikket írta: Laura
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tetszik az írás! Az is hogy mered vállalni az első kétségbe esést. Elsősorban a környezet hozzáállását nehéz elfogadni. Én beleszülettem egy ilyen helyzetbe, a testvérem mozgássérült. Nekünk természetes, hogy Ő ilyen, a sajnálat a legrosszabb, mikor szánakoznak rajta. Sok erőt nektek, meg sok örömöt Grétihez!
Válasz erre: cecill
Adok egy plusz csillagot, akkor még nem lehetett;-)
Bár ne lenne valóság!
Igen, mint azt meg is említem a 17. fejezetben én is. Mi sem vártunk 13 évig, valamit félreértesz bizonyára. Gréti hatodik évfolyamát kezdi a suliba majd ősszel, és volt bölcsis, meg óvodás is, bár azokat integrált intézményben. (Nem mindenki Bp-i lakós, élnek vidéken is emberek.)
Megyek olvasni hozzád...fogjuk egymás kezét!! Úgy minden könnyebb.
Azt hiszem, kezet fogatunk. Olvastam írásodat, bizony az ember kicsit meghökken: miért én jártam úgy, miért... De azán az ember hozzászokik, és annyira kedvesek ezek a gyrekek, ragaszkodók, s nagyon lehet őket szeretni, csak hát sosem lesz belőlük tudós, vagy más diplomás ember. Aki azt szeretné, az nagyon téved. De amúgy is emberek, tele gonddal, jókedéllyel és bánattal, mint mások. Én nem vártam 13 évig, én mindenüvé mentem vele, sőt, bölcsődétől az óvodán át, iskolába is járt, neki megfelelő foglalkoztató iskolába, Budapesten. Én is beküldtem egy cikket róla. A címe: Gyermekem Attila.
Gratulálok az írásodhoz!
Válasz erre: Áné Ági
Szeretettel szorítok neked, KEDVES Laura!!!!!!!! Ági
Válasz erre: Áné Ági
Kedves Laura! Nagyon köszönöm, hogy olvashattam megrázó történetedet, életedet!! Végtelenül erős vagy, ahogyan megpróbálsz élni, továbbmenni!!!
Sok erőt kívánok szeretettel: Ági
Nézd! Sok választási lehetőségünk nem volt.
Ma a vihar előtt leszedtem az epret és elküldtem a vőmtől neki. Meglátta, amikor az iskolából hazaért és azt kérdezte:
- Mami küldte neeekem?
A lányom mesélte.
Hát ezekért érdemes.
Erőt? Az van, míg élek.
Üdv. és köszönöm.
Sok erőt kívánok szeretettel: Ági
Válasz erre: nárcisz
Mélyen megrendített a cikked Laura, és együtt érzek veled. Azt is tudom, hogy milyen nehéz erről beszélni vagy írni, de biztosan könnyebb azután, hogy megszabadulunk a sokévi nyomasztó érzéstől.
Az én egyik gyermekem szívbetegként született (31 évvel ezelőtt), azután epilepsziát kapott,....majd még néhány betegsége jött egyik a másik után. Iszonyatosan sok energia kell ahhoz, hogy folyamatosan készenlétben legyünk mellettük.
Tudom, hogy Gréta szeretete és ragaszkodása sokszor feledteti a gondokat, sok erőt és kitartást.
Azt mondja 8 éves, amikor bárkinek a szemébe nézek és mondom, mesélek róla.
13 éves, amikor bevállalom írásban, és írok a múltunkról, az átélt eseményekről.
Későn érő vagyok minden téren.
Neked sem lehetett leányálom, mint olvaslak. Rengeteget fejlődött a tudomány azóta, ám nem eléggé.
Legyen erőnk a holnapokhoz!
Köszönöm mindegyikőtöknek a figyelmet.
Válasz erre: Babenko
Laura! Nem tudok mit mondani! Van egy barátunk, nekik mind a két fiúk. nagyon súlyosan...már 17 és 19 évesek... :((((
Nem lehet egyszerű az életük. :(((
Válasz erre: juanitasenorita
Laura!
Amikor ma elolvastam egy üzidet amelyben írtad hogy kész a jelentésed , kiindulva több humoros párbeszédünkből másra számítottam.
S most mikor már harmadszorra olvasom azt ami szó szerint robbant szerintem kirobbant belőled , fájdalmas lehetett - köszönöm, hogy olvashattam.
Engem is személy szerint megrendítettél szeretném ha folytatnád.
Írd ki magadból !
Tudod én úgy gondolom formálnak bennünket a próbák , akkor is ha nehéznek érezzük sokszor.
Szeretettel ölellek.
Hogy te mennyire ráéreztél Anita! Robbantak a szavak, majd ahhoz kellett erő, hogy tegyem is nyilvánossá.
Még soha nem írtam Grétáról, pedig öt éve beszélni is tudok róla. Előtte nem ment.
Én meg még azt is gondolom, erre nem is mindenki képes. Biztos más lennék nélküle, de nem teljes.
Ölellek én is!
Válasz erre: ginesz
Szívhez szóló, szeretném tudni, hogy mi lett Veled és Grétával....ha nem nagyon fájdalmas oszd meg.
Mi lett velünk?
Én "öregszem" a "nagyságos kisasszony" meg kamaszodik.
No, de közben mennyi víz lefolyt a Dunán.
Fáj, még ma is, de már nem úgy, mint első napon.
Talán megtanultam kezelni.
Válasz erre: boszorkány
Az elején még nevettem, mert lemaradt egy egyes és gondoltam megírom, jó öreg lehetsz...de a végére lefagyott a mosoly...bár én egy érdekes ember vagyok, nem tartom szerencsétlennek azokat az embereket, akiknek megadatik közelebbről megismerni a másságot, ezt az érdekes világot! Folytasd, ha kérhetem!
Nem is éreztem magam szerencsétlennek, inkább ... de ez sem igazán jó kifejezés, kiválasztott. Ám ez meg olyan sok. Nem tudom mi a helyes szó ide most.
Igen, ebben igazad van. Velük-mellettük élni egy egészen más világba engednek bepillantást.
Megpróbálom.
Az én egyik gyermekem szívbetegként született (31 évvel ezelőtt), azután epilepsziát kapott,....majd még néhány betegsége jött egyik a másik után. Iszonyatosan sok energia kell ahhoz, hogy folyamatosan készenlétben legyünk mellettük.
Tudom, hogy Gréta szeretete és ragaszkodása sokszor feledteti a gondokat, sok erőt és kitartást.
Amikor ma elolvastam egy üzidet amelyben írtad hogy kész a jelentésed , kiindulva több humoros párbeszédünkből másra számítottam.
S most mikor már harmadszorra olvasom azt ami szó szerint robbant szerintem kirobbant belőled , fájdalmas lehetett - köszönöm, hogy olvashattam.
Engem is személy szerint megrendítettél szeretném ha folytatnád.
Írd ki magadból !
Tudod én úgy gondolom formálnak bennünket a próbák , akkor is ha nehéznek érezzük sokszor.
Szeretettel ölellek.