Válasz Lizelotte-nak !
Látogatók száma: 61
"A kedvesem lánya" címmel írt Liz egy érdekes cikket. Szülőként, anyaként tudom a gyerekek néha gonoszak, kegyetlenek is, de azzal, aki közel áll hozzájuk. Egy válás után a gyerek azt érzi választania kell, és néha enged a praktikának, látszatnak.
Mikor eljutottam oda az életemben, a házasságomban, hogy elválok, nagyon sokat gondolkodtam, osztottam, szoroztam, és szenvedtem mit tegyek, mi lenne a gyerekeimnek a jobb.
Az én apám egy öntörvényű ember volt, a szava szent, az akarata kötelesség. Ebben a szellemben nevelődtem, de szeretetben, és tudtam kell apakép a gyereknek, de a döntést meg kellett hozni: VÁLÁS!
A gyerekek kicsik voltak, az apjuk pedig akkor inkább a szabad élet, és az új élet felépítésére koncentrált, nem látogatta, nem kereste őket. Az Ő szülei eljöttek egyszer - egyszer külön- külön és meglátogatták a gyerekeket, de nem mutattak túl nagy kíváncsiságot, vagy érdeklődést irántuk.
Én a volt férjemet nem szapultam, nem bántottam, mert együtt kezdtünk egy életet, valahol ketten rontottuk el, csak rosszkor vettük észre a bajt, vagy későn. A tágabb családomat is megkértem, a gyerekek előtt egy rossz szót sem az apjukról, mert az élet a legkegyetlenebb és legfurább dolog, és ha egyszer szükségük lesz egymásra akkor ne előítélettel és ne haraggal, hanem megismerni vágyással forduljanak egymás felé.
Az én életem alakult ahogyan alakult, voltak jó és rossz időszakok, vannak mélypontok és megismételhetetlen magasságok. Élek, és vagyok, teszem a dolgom, szolgálom a családom.
A volt férjem köszöni szépen, jól van, autó, lakás, egy elvált nővel, akinek szintén volt két gyermeke, de lett közös gyermekük, akit az én gyermekeim ismernek. A közös gyermek sokat tud rólunk, a fiam sokat segített neki kint Londonban, sőt tartották és tartják a kapcsolatot, de a közös gyerek sem beszél ezekről az apjával.
A volt férjem neje is beteg, és ha rossz napja van senkinek nem nyit ajtót, az Ő beteg anyját a volt férjem ápolja, de az édes gyerekei születés napját sem tudja. Ők utazgattak a világban, éltek és élnek ugyanebben a városban, s mégis a gyerekeim, az édes gyerekek már nem kíváncsiak rá, mert mikor a fiam beteg volt, a kórházzal szemben laknak, és nem tudtak bemenni hozzá a műtéte napján megkérdezni mi van, hogy sikerült, mert előző napon sok volt a vendég és mosogatni kellett, takarítani. A fiam akkor azt mondta az apjának:
- Igazatok van, mindent a fontosság sorrendjében kell elvégezni, de ezt Te, Ti is jegyezzétek meg, a későbbi időkre.
Most hogy túl vagyunk a két esküvőn, mármint a lányomén és a fiamén, a volt férjem a képeket az iwiw-en megnézve leöregasszonyozott, a páromat, aki végig a betegségemben társként velem volt, a gyerekeimet támogatta, segítette le pingvinezte, mivel frakk volt az esküvőn az angol hagyomány szerint rajta, és nem egy hórihorgas alkat. A fiam azt mondta anya, az egész nem éri meg, hogy mérgesítsd magad, vagy komolyan vedd, mert féltékeny, Te ott lehettél, ahol Ő soha nem lehet, mert a neje gyerekeit a saját apjuk fogja az oltár elé vezetni, vagy az fog mellettük állni, és a fél testvére is azt mondta, Ő sem kedveli, mert nem egy jó apa típus, és hogy a fiam szerencsés, hogy ilyen jól ki tudta hagyni a dolgaiból.
Kedves Lizelotte a 22 éves kislány a válás ellenére a párod és édesanyja által el lett kényeztetve kicsit, az édesanyja pedig szereti, csak más a fontossági sorrendje. Majd ha a lányka erre rájön, felállíthatja a saját sorrendjét, és helyére kerülnek a dolgok, a párodé, a mamájáé, az anya, majd ott áll a sor végén. A Te helyed ott lesz, ahova Te magad soroltatod vele. Lehetsz az apját támogató segítő társ, aki elnyerheti helyét mint az én párom is! Szembe is szállhatsz vele, de akkor ellenfél leszel neki és az anyjának az nem jó hely. Találd meg a jó középutat, ne légy engedékeny, de párod társaként légy határozott, de főleg következetes. Ne akarj anyja helyett anyja lenni, és barátnője se akarj lenni, mert kizár belőle. Soha ne mond neki:
- Bezzeg ha az én lányom lennél.....
- Jobb anyád lennék....
Inkább ha úgy akarjátok, legyen közös gyerek, és annak nevelésében mutasd meg milyen egy jó anya, mert azt látva megtalálja a lányka ami neki lehet soha nem volt, anyja.
Nő vagyok, nem fiatal, de nő, és én is szeretem ha megnéznek, vagy észrevesznek, de számomra a gyerekem az első.
Egy jól menő házassági ajánlatot rúgtam fel azért mert időben megtudtam, a fiamat aki akkor egy örök mozgó gyerek volt katonai bentlakásos iskolába akarta a leendő kedvesem családja bedugni, távol a városunktól.
Akkor mindenki bolondnak nézett, és az a nő, aki később hozzáment és szült egy fiút, nem régen sírva panaszkodott, hogy a fia nem bírja az intézetis iskolát, így titokban kivette, és eldugta a férje elől egy vidéki elfeledett rokonnál, és oda utalgatja a pénzt, hogy neveljék a fiát, és titokban látogatja.
Annak idején Ő is kinevetett, és "beszarinak " tartott, hogy lemondtam az esküvőt, pedig nagy lakás, autó, pénz, minden lett volna, s nem lenne ilyen gondom mint ma, de nekem ez jobb, mert a fiam és a lányom boldog. Én pedig szépen öregszem, bölcsülök, vakulok és siketülök, de a doki szerint ha jól csinálom még bármi lehet!!
Ne haragudj ezt jól elnyújtottam de ez a véleményem. A kislánynak apukája mondhatja tanulja meg beosztania pénzt, mert nem a fán terem, vagy keríthet számára kisegítő melót, hogy keressen és dolgozzon meg a pénzért, hogy jobban becsülje. Nagyon sok egyetemista ismerősöm van, aki végez munkát a tanulás mellett, hogy több jusson mindenre.
Kedvez Liz kívánok sok kitartást, erőt, bölcsességet hozzá. Puszi Éva.
A cikket írta: Divi Éva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Köszönöm hogy olvastál és válaszoltál!
Körülbelül a cikked felénél könnybe lábadt a szemem... annyira "életszagú" amit írsz, nagyon hiteles!
Puszi,
L.
A te szemléleted nekem és sok mindenkinek példa lehetne. Szeretem olvasni az élet hozta történeteidet, tanácsaidat.
Üdv,
Pinokkió
Elolvastam, nem először Líznek megírt történetedet, amivel a magam részéről azonosulni tudok. Akit az élet ilyen helyzet elé állított az tudja min mehettél keresztül. Példaképem vagy nekem is a kitartásod, az életszemléleted, a bátorságod miatt és ha úgy érzem elbizonytalanodnék a jövőt illetően, ide röppenek, hogy erőt merítsek a továbbiakhoz.
Puszi,
Éva