Álarc mögött...
Látogatók száma: 71
Nagyon jó témát vetett fel egyik kedves felhasználó. Első gondolatomat a témához le is írtam hsz-ben, de már akkor tudtam, ebből cikk lesz.
A történet egy munkahelyi közösségről szólt, de inkább egy olyan emberről, aki ha csak tehette a környezetével elutasító, de inkább távolságtartó, provokatív beszólásai miatt körülötte ellenséges légkört teremtve magával szemben olyan tökélyre fejlesztette ki ezt a képességét, hogy szinte nem állt vele szóba senki, kivéve egy embert, egy munkatársát, akinek sikerült megismernie az okot, és választ kapnia a miértekre.
"- Azt mondod, hogy a munkatársad "sündisznó" módon viselkedik kivétel nélkül mindenkivel, ezért nincsenek barátai?..." Nem enged magához közel senkit?... - Neked is öt évedbe telt, amíg a kérdőjel után pontot tudtál tenni a mondat végére, mindezt szemtől szemben, egy vacsora közben és után... - Megtört a jég?"... - Akkor képzelj el egy kevésbé ideális környezetet. Mondjuk a netet."...
Ott nem csak, hogy "sündisznóként" ismertél meg valakit a múltban, attól sokkal rosszabb, inkább „kaméleonként”... Ráadásul rutinos, "majdhogynem" hivatásos szédítővel ültél szemben. Nem panaszkodhatott, hiszen sikerült sokakat, köztük téged is megtévesztenie. Te viszont nem tudhattad kivel "állsz" szemben.
Lehet, még az sem volt igaz, amit "mondott" magáról, hogy jóképű, harmincas férfi, akit körbe rajzanak a nők. Sorra behálózza őket... Ígérgetésekben, bókokban nem is volt hiány. Lehet, hogy a stílusáért szerették? Egyszer csak rádöbbensz, hogy ez a bárány bőrbe bujtatott farkas igazi hivatása mögé bújva, még több elismerésre vágyik, ezért "bántja" a körülötte lévőket.
Ez a férfi, amikor találkozik egy kevésbé rutinos nővel, aki felkeltette a figyelmét, elhatározza, hogy magába bolondítja, ami mondhatnám "majdhogynem" sikerült is neki. Észreveszi viszont egy idő után, hogy vele valamiért nem működnek a jól bevált trükkjei. Ekkor stratégiát változtat...
A nőnek nagyon nehéz dolga van, mert hinni akar a férfinak... Időközben megkedvelte, ismeretlenül és naiv módon elhisz "majdhogynem" mindent, amit mond. Hiába a rengeteg figyelmeztetés, legyen vele óvatos, ne bízzon benne annyira, nem hallgat a körülötte lévőkre. Egyedül az érzéseire hallgat.
Ahogy múlik az idő és az események felgyorsulnak, egyre többször érik atrocitások, így kezd tisztulni előtte a kép. Már nem az a hiszékeny, naiv emberke többé, akit az orránál fogva tudott vezetni hosszú időn keresztül ez a férfi. Belemegy még mindig a "játékaiba", de egyre többször vetíti ki belső feszültségeit, kételyeit a "külvilág" felé. Nem várt fordulatok végül megtörik az érzéseit, melyek egészen addig befolyásolták a gondolatait, cselekedeteit. Magára marad.
- A játéknak még nincs vége! Igaz, még csak két év telt el... De a nő még mindig nem a józan eszére, hanem az érzéseire próbál hallgatni egyre kevesebb meggyőződéssel. És azok az érzések azt sugallják: Ha képes volt ilyen hatást elérni ismeretlenül nála, és ő olyan naiv volt, hogy el is hitte minden egyes szavát, akkor hibáztatható e egyedül ez a férfi?
Hasonlóan, most már mint ellenfele, mert jó tanuló, stratégiát változtat. Ebben a megváltozott körülményei nagyban hozzájárulnak. Egykori barátja segíti. Bár a bizonytalanság valahol legbelül elkezdődött, kezdte egészen más szemmel megközelíteni a kérdést. A tanácsokat, hagyva leülni a dolgokat, részben elfogadta. Vár. Már nem tudja mire, de vár. Még mindig játéknak gondolva azt, ami talán már rég nem az.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Éva!
Érdekes történet, kicsit mesét költve a valóból. Ilyen történetekből szoktak keletkezni a népmesék... Kis kiegészítés a KV klubban pont a te cikkednél (nagyjából már sejtheted az igazságot), és talán érdekes elolvasni a Szomorú vasárnap című írásomat is (az is jó ehhez a sztorihoz).
Én már nem hiszek a felnőttmesékben, te se higgy!
Üdv,
Pinokkió
Sajátomként kezelem a "Kemény viták helye klubot"... A szívemhez nőtt szinte. Sok igazság, ellenvetés... éppen az a hely, aminek lennie kell. Ahol elmondhatjuk, ha valami nem stimmel.
A "Szomorú vasárnap" c. cikkedet ismerem... Nem hiszek én sem, mégis belefutottam ókor-ókor. Jóhiszeműségemnek volt tudható... Mások szerint csak egy balek voltam.
Puszi,
Éva
Érdekes történet, kicsit mesét költve a valóból. Ilyen történetekből szoktak keletkezni a népmesék... Kis kiegészítés a KV klubban pont a te cikkednél (nagyjából már sejtheted az igazságot), és talán érdekes elolvasni a Szomorú vasárnap című írásomat is (az is jó ehhez a sztorihoz).
Én már nem hiszek a felnőttmesékben, te se higgy!
Üdv,
Pinokkió