Barátok , Kapcsolatok az interneten ...
Látogatók száma: 146
Az internet közelebb hoz embereket egymáshoz . Még azokat is, akik a világ másik végén élnek és amúgy soha nem találkoztak volna össze az internet segítsége nélkül ..... de vannak buktatói is ....
Én nagyon jó tapasztalatokat tudok elmondani az internetes kapcsolataimról . Sok barátom lett így ,akikkel amúgy soha nem találkoztam volna össze . Sok értékes embert tudtam interneten keresztül megismerni a világ minden tájáról.
Az egyik legjobb barátomat is így ismertem meg, akivel már sok éve tartjuk a kapcsolatot itt a neten, mert még arra nem volt lehetőségünk, hogy élőben is összefussunk. Elmondhatom, hogy szinte mindent őszintén megbeszélünk egymással. Kikérjük egymás véleményét. Amikor kicsit " padlót " fogok én, vagy akár ő is, rögtön megbeszélünk akkor is mindent. Nem hagyjuk a másikat ekkor sem magára. Netán, ha nem tudunk sokáig az interneten keresztül beszélgetni, őszintén aggódunk egymásért és akkor telefonon hívjuk egymást. Ő Romániában él.
A Nagy -Britanniában egy másik barátom él, akit szintén így ismertem meg évekkel ezelőtt. Ő is tudja a telefonszámomat és ha örül, vagy éppen bánat éri, rögtön megkeres sms-ben, de szívesen ír akkor is, ha éppen szeretne nekem szép napot kívánni, stb..... Mindig érdeklődik, hogylétem felől. Soha nem feledkezik meg rólam. A nagybátya halálát is velem közölte legelőször. Elnézést kérve, mert késő este kaptam az sms -t tőle ...
Van egy oldal, ahol sok barátom van évek óta szintén. Itt tudják mivel tudnak nekem örömet szerezni, naponta megteszik azt. Nagyon jó, amikor az ember már nagyon el van fáradva, fellép ide és az itteni emberek meglepetéssel fogadják őt.Természetesen ezt én is viszonozni szoktam, hiszen én is szeretek örömet szerezni, bár én nem tudok mindig gép közelben lenni, mint sokan, de mindig igyekezem válaszolni.
Nagyon boldog voltam, amikor Mexikói zenész barátom, a saját zenéjüket küldte át nekem, amiket ők játszanak az együttesével. Tudta, hogy nagyon szeretem a zenét. Török barátom is szintén szép képekkel, zenékkel kedveskedik nekem ... de, hogy maradjak ebben az országban, itt is vannak barátaim, akik ebben az országban élnek, de teljesen más helyeken, tőlem távol.
Amikor nagy sokára belépek, mert nem tudok mindig itt lenni, a világ minden tájáról keresnek és kérdezik hol vagyok. Ez csodálatos érzés, hiszen rájössz arra, hogy vannak mások is akik hiányolnak, nem csupán a közeledben élő embereknek vagy már fontos, hanem másoknak is, akik tőled nagyon távol élnek. A szövegek mellé szép mozgó képeket is tesznek fel, hogy meg tudják mutatni érzéseiket. Pl.: ahol egy nyuszi sír ... :-)
Itt az interneten sok Társközvetítő is van.
Több ismerősöm itt találta meg a párját. Mivel a munkájuk is a számítógéphez kötött, nem jártak sehova, gondolták itt megpróbálják. Azóta boldogan élnek és már nem egyedül.
Sajnos az internetnek rossz hatása is van.
Kialakulhat a függőség. Sok szülő panaszkodik arról, hogy gyermekeik éjjel fent vannak, majd délutánig alszanak és ha felébrednek, kezdődik elölről minden. A gyerekek a gépnél élik az egész napos életüket, az iskolában meg fáradtak.
Itt vannak a felnőttek.
Ők is szinte állandóan a gépnél ülnek, nem mozdulnak ki vagy csak alig. Kapcsolatok mennek miatta tönkre, mert vagy az egyik,vagy a másik mindig a gépnél van. Megfeledkezik valamelyik fél a másikról, elfelejtenek beszélgetni egymással. A virtuális világ létezik csak a számukra. Arról nem is beszélve, hogy itt sok flörtölési lehetőség alakulhat ki, ami megint csak sok kapcsolatot tett eddig tönkre.
Nagyon jó az internet, mert közel hozhat embereket egymáshoz, de ez veszélyes is lehet, mert nem mindenki tudja megfelelően kezelni ezt a helyzetet és a jót felválthatja a rossz. Ami nem biztos, hogy rögtön az elején még észrevehető ...
Hozzászólások
időrendi sorrend
és jó ismerkedni, csak úgy megismerni másokat
minden cél nélkül
:)
Válasz erre:
Szia ,kedves Barátom ,Pinokkió !
Igen , én igazat adok neked mindenben . Szinte azt írtad le , amit én magam is .
Én úgy gondolom , hogy az emberek valós énje itt a neten is érezhető . Az irásokból sok minden átjön ...
Sok barátság ,de kapcsolat is alakult már ki a neten keresztül . Örülök annak a lehetőségnek ,amit a világháló nyújt nekem . Közel hoz hozzám embereket , akik az én ÖSZINTE netes barátaim lettek és ez a barátság már évek óta tart . Elmondhatom , hogy ők jóban ,rosszban mellettem vannak és én mellettük . Sokszor leírtam már , hogy egy öszinte beszélgetés mindennél többet ér és ezt én itt is megkapom , de viszonzom is ...
Én még nem csalódtam itt senkiben sem . Ha csalódnék , elsőképpen önmagamat kellene megvizsgálnom , mert akkor biztosan bennem van a hiba .
Puszillak .
Persze csalódhat az ember, például hoztad a fiad. Én a tapasztalatlanságát emelném ki, ellentétben veled. Őt be lehetett csapni. Még egyszer már ugye nem sikerülne?! Ő a saját kárán tanult...
Nekem se volt több rossz tapasztalatom (nem nulla) a neten, mint a valós életben (ott sem nulla).
Válasz erre: Pinokkió
Kedves Léna! Barátom!
Azt hiszem, hogy amit írtál tökéletes. Voltak erről a témáról más írások is és más vélemények is, de azt hiszem, te fogtad meg a legjobban! Értem én a kétkedőket, de akit átvernek itt, azt a "valós életben" is simán átverik! Mert hozzászoktunk valamihez, amiben könnyebben mozgunk, még nem jelenti azt, hogy egy másik közeg alapjaiban rossz lehet! Csak a NET-es közegben máshogy és másra kell figyelni, mint a real világban. Ott könnyen átver egy jó ruha, egy finom illat, egy csalárd mosoly..., itt teljesen mások vannak. Nyilván ezt is meg kell tanulni. Tudni kell, hogyan azonosíts be valakit, hogy nem csak kamuzik. (Vannak rá trükkök, kérdezzetek személyesen levélben).
Szóval persze, óvatosnak kell lenni! De nem a NET miatt, ahogy ezt írod is. Az emberek azok akik nem tanulták meg még a kibertér működését. Az unokáinknak, de már a gyerekeinknek se lesznek már ezzel gondjaik. Vagy akinek igen, az a "valós" életében is problémahegyekbe ütközik.
Nekem is vannak NET-es barátaim, sőt üzlettársaim. Olyanok akkikel hosszú évek óta állok kapcsolatba. És én se találkoztam sokukkal..., de némelyik becsületesebb, mint egynémelyik face to face üzleti partnerem, vagy akár "barátom"...
Szóval én konklúziónak ezt vonnám le:
Mindenki mindig legyen körültekintő, főleg ha barátot, üzleti partnert és legfőképpen ha társat keres! Maximum más eszközeink legyenek a bizalmunk megadásában a NET-en, mint a valós életben!
Igen , én igazat adok neked mindenben . Szinte azt írtad le , amit én magam is .
Én úgy gondolom , hogy az emberek valós énje itt a neten is érezhető . Az irásokból sok minden átjön ...
Sok barátság ,de kapcsolat is alakult már ki a neten keresztül . Örülök annak a lehetőségnek ,amit a világháló nyújt nekem . Közel hoz hozzám embereket , akik az én ÖSZINTE netes barátaim lettek és ez a barátság már évek óta tart . Elmondhatom , hogy ők jóban ,rosszban mellettem vannak és én mellettük . Sokszor leírtam már , hogy egy öszinte beszélgetés mindennél többet ér és ezt én itt is megkapom , de viszonzom is ...
Én még nem csalódtam itt senkiben sem . Ha csalódnék , elsőképpen önmagamat kellene megvizsgálnom , mert akkor biztosan bennem van a hiba .
Puszillak .
Válasz erre: katalina
Légy óvatos, Léna. Egy kolléganőm nagyon rosszul járt, amikor még nem is az Inerneten, csak levelezés és telefon összeköttetés útján ismerkedett meg valakivel. Aztán - amikor találkoztak... olyan csalódás érte, hogy még talán még ma is emlegeti. De nem folytatom. Majd fölteszem az anyagot, mert leírtam, figyeld, a történet címe: Márta randevúja.
Óvaosnak kell lenni, nem csak az ilyan távoli, de a közelebbi ismeretségekkel is, ha az ember közelebbi kapcsolatba szeretne kerüni valakivel.
Szeretettel: Katalin
S
Köszönöm szépen a hozzászólásodat és a tanácsaidat .
Nekem eddig még nem volt rossz véleményem senkiről sem ,de nem is csalódtam senkiben sem.Talán azért nem ,mert én mindenkit úgy fogadok el ,amilyen . Én viszont magamat adom mindenkinek .... így eddig ők is ezt tették felém .
Viszont , ha itt tartunk , az én fiam megismert egy lányt itt a neten , aki barátai köréhez tartozott , aki szép nő fotóját tett fel magáról . A fiam levelezés útján megkedvelte "őt" és képes volt elutazni messzebbre is hozzá . Szerencsére a barátjával együtt mentek . Sajnos , ahogy mesélte , a vonat már elindult és nem tudott visszaugrani ,mikor meglátta a lányt . Élőben nem volt szép , de még nagyon dundi is volt ... Csalódás érte a fiamat ... Nagy csalódás ... Ezek után sokáig nem érdekelték a lányok , az is biztos ....
Ez csak azért végződött igy ,mert nem volt öszinte a lány .... Nem úgy ,mint a fiam volt hozzá ....
Közben az is kiderült ,hogy a barátnővel msn-ezett és nem azzal , akinek kellett volna a fiam .... Kamerát is használtak és ott sem az a lány volt ,akivel ekkor találkozott ... Kamera előtt egy szép és okos nő volt / a barátnő / ... mint kiderült a végén .... de neki már volt párja ... :-)))))
Ezek után el lehet képzelni ,hogy a fiam mindig aggódott értem , ha itt leveleztem valakivel és ha azt mondtam neki ,hogy ő csak a netes barátom . Mindig arról beszélt nekem , amit ő élt át .... Sokáig megmaradt benne ....
Sajnos nők ,de férfiak is vannak ,akik nem őszinték egymáshoz .... Soha nem is lesz nekik tartós kapcsolatuk ,de lehet ,hogy ők ezt nem is akarják .... Lehet ,hogy nekik ez így a jó ....
Mindenki más kapcsolatot keres ,de akkor ezt rögtön meg kellene mondani egymásnak .... Akkor nem lennének csalódások ,vagy csak nagyon kevés ....Gondolom én ....
Puszillak : Léna
Azt hiszem, hogy amit írtál tökéletes. Voltak erről a témáról más írások is és más vélemények is, de azt hiszem, te fogtad meg a legjobban! Értem én a kétkedőket, de akit átvernek itt, azt a "valós életben" is simán átverik! Mert hozzászoktunk valamihez, amiben könnyebben mozgunk, még nem jelenti azt, hogy egy másik közeg alapjaiban rossz lehet! Csak a NET-es közegben máshogy és másra kell figyelni, mint a real világban. Ott könnyen átver egy jó ruha, egy finom illat, egy csalárd mosoly..., itt teljesen mások vannak. Nyilván ezt is meg kell tanulni. Tudni kell, hogyan azonosíts be valakit, hogy nem csak kamuzik. (Vannak rá trükkök, kérdezzetek személyesen levélben).
Szóval persze, óvatosnak kell lenni! De nem a NET miatt, ahogy ezt írod is. Az emberek azok akik nem tanulták meg még a kibertér működését. Az unokáinknak, de már a gyerekeinknek se lesznek már ezzel gondjaik. Vagy akinek igen, az a "valós" életében is problémahegyekbe ütközik.
Nekem is vannak NET-es barátaim, sőt üzlettársaim. Olyanok akkikel hosszú évek óta állok kapcsolatba. És én se találkoztam sokukkal..., de némelyik becsületesebb, mint egynémelyik face to face üzleti partnerem, vagy akár "barátom"...
Szóval én konklúziónak ezt vonnám le:
Mindenki mindig legyen körültekintő, főleg ha barátot, üzleti partnert és legfőképpen ha társat keres! Maximum más eszközeink legyenek a bizalmunk megadásában a NET-en, mint a valós életben!
Óvaosnak kell lenni, nem csak az ilyan távoli, de a közelebbi ismeretségekkel is, ha az ember közelebbi kapcsolatba szeretne kerüni valakivel.
Szeretettel: Katalin
S
Válasz erre: Orsolya
Léna! Lehetnek jó ismerőseid, barátaid a neten én tudom....! Viszont abban igazad van hogy sokan kihasználják a netet és állnéven vannak fönt, vagy nem úgy írják le magaukról a dolgokat, ahogy ténylegesen vannak. Óvatosnak kell lenni, főleg, ha valaki párkapcsolatot keres! Mai világunkban egy igen sarkalatos kérdésről írtál, nagyon tetszett cikked! üdvözlettel Orsolya
Igen óvatosnak kell lenni itt a Társkeresésnél , de hol nem ?! Sajnos az emberek nem merik felvállalni önmagukat . Sem a külsejüket , sem pedig a belső értékeiket nem merik megmutatni . Minden emberben van valami érték , valami szép . Számomra nem létezik ronda ,mint ahogy teljesen tökéletes ember sem . Ha az emberek megtanulnának öszintének lenni egymással szemben , - ha el tudnák fogadni magukat olyannak amilyenek és nem akarnának másnak látszani ,mint akik , - ha megtanulnák elfogadni másokat is a hibáikkal együtt ,hiszen senki nem hibátlan , ők maguk sem , akkor sokkal sikeresebbek lennének a társkeresésben is . Akár itt a neten is . Ne akarjon mindenki más lenni ,mint aki a valójában .... Így megkiméljük önmagunkat ,de másokat is az esteleges csalódásoktól .
Nem a net a hibás kedves Orsolya , hanem az emberek nem öszintesége . Nem a net a veszélyes , hanem mi magunk vagyunk azok , ha nem vállaljuk fel a valóságos önmagunkat a hibáinkkal együtt ....
Puszillak .