Erotikus
Smink nélkül... (1)
Látogatók száma: 137
A gondolataim akkorra nyúlnak vissza az időben, amikor a társkeresőn megismertem őt...
Egykedvűen szörfözgettem,... miközben valaki már régóta figyelte minden mozdulatomat... Hát felkeltette valami a figyelmét. Amin nem is csodálkozom. Szemre való fotót tettem fel magamról, olyan optikai tuningoltat. Jó a fotósom is!... Eddig őt észre sem vettem. Egyszer csak rám röppent... Becserkészett tudattalan... Elkezdtünk csevegni...
Lehengerlő volt a szövege, már elsőre... Az enyém is. Virtuális kapcsolatunk felforrósodott. Aztán váratlanul gondolt egyet a drága,... elege volt a szövegelésből, és a tettek mezejére lépett. - Egy óra múlva ott vagyok nálad! - közölte... Na, de!! - Semmi de!... meg sem várva a választ. Kocsiba vágta magát és ellenkezést nem tűrően ideröppent hozzám, kb. egy óra alatt... Annyi időt sem hagyva mindössze, hogy legalább a fizimiskáját megnézhettem volna jobban a fotón. Bár baseball sapka fedte egy részét. Úgysem láttam volna többet. Deréktól lefelé meg szinte semmit... Csak van valamije?...
Nem hagyott időt tiltakozni sem és az elszántsága meggyőző volt. Nem volt más hátra, mint össze kapnom magam, és szédületes sebességgel helyrehozni a helyrehozhatatlant. Amit addig igen nagy szeretettel eltűrtem. A saját kis szemétdombomon amúgy jól éreztem magam. De most helyzet van!
Ez a pasi mindjárt itt lesz és én még sehol sem vagyok... Gyorsnak kell lennem... Eltüntetni mindent a szem elől. Nehogy már lássa a gyűjtögető életmódomat. Nem úgy van az!... (ruhák, cipők,... porcicákról nem is beszélve, szanaszét...)
Tapasztalatlanságomnak tudható, azt azért sejtettem, hogy az első benyomás rendkívül fontos. Nem mindegy mit hoz le a drágámban úgy első slukkra a látvány… Még képes lenne következtetéseket levonni! És nem lenne elég, amit belőlem kap. Ez pedig félrevezető lenne. És rám nézve nem a legjobb ismertető. Mert volt idő - múlt idő - amikor igen nagy hangsúlyt fektettem a környezetemre is. Sőt első helyen landolt az agyamban a rend, mint olyan. De most, ez a váratlan, hirtelen jött randi némiképp kizökkentett méla egyhangúságomból. Kénytelen voltam felocsúdni, és rekord idő alatt összekapni magam. Végül is mire várjak? Ezt akartam, nem?
Már nyoma sem volt bennem az iménti izgalomnak. Az agyamat már egészen más dolgok foglalkoztatták. A többi már nem az én dolgom lesz… - gondoltam naivan. A várakozás csak egy része volt a dolognak, de a java még hátra van… - Vajon a személyes találkozás mekkora csapást fog rám mérni? Vagy oda leszek az örömtől, vagy elfutok örökre… - gondoltam.
Pechemre az előbbi történt. Első ránézésre nem is volt olyan riasztó rövidre nyírt fizimiskájával, olyan izmos, férfias termetével. Valahogy elszámítottam a méretét az igaz, az nem látszott a fotón... de tőlem nem sokkal maradt el mínuszban. Így nem is foglalkoztam tovább ezzel. Én sem vagyok túl magas. Hová is gondolok, ott nem tartunk még?... hogy számít-e ez?!.. Nálam a külső nem is szempont, nyugtatgattam magam. Tartogathat még némi meglepetést... Előbb viszont el kell döntenem, és ez volt a nehezebbje, akarom-e egyáltalán… Még mielőtt eldönthettem volna?... Törődött is vele? Akarom-e vagy sem?..., hiszen ő nem a két szép szememre volt kíváncsi, hogy megtegyen ennyi kilométert. Ezt rögtön láttam rajta... Nekem éppen hogy a szeme huncutsága jött be úgy elsőre. Felmértem, mihelyst belenéztem. Majd beültem mellé... Indított. Nem sok időt hagyva hosszasabb szemrevételezésre. Választásom sem volt...
Még visszafordulhattam volna, de nem adott rá okot. Hajtott a női kíváncsiság. Várakozással teli izgalommal néztem a sötét jövőm elébe, amitől mindössze egy óra választott el... Bekövetkezett, amitől annyira féltem... Megérkeztünk.
Hogy is jellemezhetném?... Mi fogott meg benne? A rámenőssége?..., A nyomulása?..., vagy... A lehengerlő szövege?... Mindenesetre nagyon imponált. De mint afféle kezdőt, aki nincs ehhez szokva, megijesztett kissé... A többi is mind belőle jött ugyanis. Hozzá igazodott, passzolt minden attól kezdve, hogy becsukta magunk mögött az ajtót... Ez már az ő birodalma volt. Itt már nekem nem lehetett sok szavam. Mert ahogy tette-vette magát, éreztem, láttam nagyon is otthonos a mozgása!
Azért az izgalmak közepette volt időm körülkémlelni kissé és nyugtázni magamban, hogy ez a barátságos otthon, ahol minden egymáshoz passzol szinte, rámutat a gazdája egy hiányosságára, hogy a külcsín mögött nem igazán fontos számára egyéb másnak esetleg fontos szempont... Semmi nem kerülte el a figyelmem. A szemem nem lehet becsapni. Nem mellékes... Magamból kiindulva, mint már említettem, jó az úgy, ahogy van. Mint ahogy az sem kerülte el, hogy az oroszlán barlangjában egy másik is üdvözölt nagy elánnal és az első adandó alkalommal bekapta a fél kezemet, majd jólesően nyugtázta, hogy én is csak egy nő vagyok a sok közül. Majd kényelmesen elhelyezkedett a kizárólagos foteljában. Onnan szemlélve már a további fejleményeket... Szóval még nézőközönségünk is lesz? - gondoltam.
Honnan is tudhattam volna tapasztalat híján, hogy nem én vagyok az első és nem is leszek az utolsó, aki megfordul e szerény kéjlakban…, mondhatom ezt, mert minden erre utalt... no és ami ezután jött… hát az leírhatatlan!... Azért én mégis megpróbálkozom vele...
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Oké... Még nem döntöttem el, időm meg mint a tenger! :-)
Vajon szükség van e számot adni a tetteinkről? Ha nem is a nagy nyilvánosság, de saját magunk előtt bevallhatjuk e a tévedésünket?... Persze utólag már könnyű rájönni hol hibáztunk. Melyik volt az a könnyelmű lépés, amikor még vissza lehetett volna fordulni. Akkor ma nem ezt mondanám: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember...
Nem minden mese végződhet szépen!
Annyi sok kritikát kaptam már, hogy most megkérdezem, folytassam -e ezt a történetet, vagy úgy, ahogy van, felejtsem el?
Úgy csináld, ahogy érzéseid és a józan ész diktálják.
Pussz,
Tündér
Nem tudom. Néha jó kiírni, néha meg jobb elfelejteni mindent úgy, ahogy volt. neked kell tudnod, hogy mi okozza majd a jobbat.
Vajon szükség van e számot adni a tetteinkről? Ha nem is a nagy nyilvánosság, de saját magunk előtt bevallhatjuk e a tévedésünket?... Persze utólag már könnyű rájönni hol hibáztunk. Melyik volt az a könnyelmű lépés, amikor még vissza lehetett volna fordulni. Akkor ma nem ezt mondanám: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember...
Nem minden mese végződhet szépen!
Annyi sok kritikát kaptam már, hogy most megkérdezem, folytassam -e ezt a történetet, vagy úgy, ahogy van, felejtsem el?
Nem minden mese végződhet szépen!
Annyi sok kritikát kaptam már, hogy most megkérdezem, folytassam -e ezt a történetet, vagy úgy, ahogy van, felejtsem el?
Kedves Éva, nehéz ügy ez, és mindenki előbb-utóbb belefut ebbe a problémába. Én sem szeretek "értékelni," ez valahogy olyan tanító nénis. Kislányom, kisfiam, ez most csak négyes - na, éppen hogy megütötted a mértéket, kettes - tőled jobbat vártam közepesnél, máskor szedd össze magad - meg aztán, felnőtteket nem osztályozunk, mások a szempontok, mint a gyerekeknél. Pl. bár ezt gondolom kevesen fogják elismerni: senkinek se mondhatom azt, ez az írás úgy vacak, ahogy van - hogyne, legközelebb ő is alaposan lerántja az enyémet. Vagy: ezt most jól megdicsérem, akkor ő is meg fog dicsérni, és mindketten jól járunk. Vagy: Dehogy árulom el, hogy piszkálódó természetem van, hadd higgyék, hogy én egy igazi angyal vagyok. Szóval nem könnyű!
Nekem személy szerint csak 2 kritériumom van, tetszik vagy nem tetszik, mindkettő erősen szubjektív, a legtöbbször magam se tudom megmagyarázni, miért igen, vagy miért nem.
Több posztot is lehetne írni ebben a témában, egyszer talán megpróbálom.
Mivel nem kapok senkitől sem értő kritikát az írással kapcsolatban már igen régóta, így kénytelen vagyok magamat értékelni. :-)
Ez az írás jó!... Amatőr létemre. Szerénytelenül mondom ezt. Nem is értem honnan jött, de azt kell mondjam sokat veszített az, aki nem olvasta. :-)
Ritkán érzem, hogy van bennem valami, de most el is kell ismernem.
Nem vagyok egy elveszett ember! :-)
Hová jutottam?
Nekem személy szerint csak 2 kritériumom van, tetszik vagy nem tetszik, mindkettő erősen szubjektív, a legtöbbször magam se tudom megmagyarázni, miért igen, vagy miért nem.
Több posztot is lehetne írni ebben a témában, egyszer talán megpróbálom.
Ez az írás jó!... Amatőr létemre. Szerénytelenül mondom ezt. Nem is értem honnan jött, de azt kell mondjam sokat veszített az, aki nem olvasta. :-)
Ritkán érzem, hogy van bennem valami, de most el is kell ismernem.
Nem vagyok egy elveszett ember! :-)
Hová jutottam?
Várom a folytatást! :) Van-e valamije deréktól lefelé...
Puszi,
Lizi
Érdekesen kezdődik, várjuk a folytatást!
Pussz, Tündér
Puszi,
Lizi