A szomszéd nője mindig zöldebb...
Látogatók száma: 1 051
"A selyemfonál ha elszakad, össze lehet kötni, de a csomó megmarad."
Tegnap a barátainkhoz voltunk meghívva kerti partira. Délután 16 órára mentünk, nagyon jól indult a buli. Egyik előző cikkemben már lehetett olvasni a szomszéd srácról, náluk voltunk. Nagyon rossz a kapcsolata a párjával.
A férjemmel igyekeztünk mindent megtenni annak érdekévben, hogy valamicskét javuljon, de egyikőjük sem volt engedni a saját maga igazából. Makacsok és sértődöttek voltak mindketten.
A férjem a pár férfi tagját én pedig a nőit próbáltam jobb belátásra bírni, teljesen sikertelenül.
Engem elhívtak táncolni a párom meg bement a sértődött csajhoz vigasztalni. Vége lett a zenének, így én is elindultam befelé, nagyon furcsa dolgot pillantottam meg az ablakon. A férjem és a szomszéd nőjének az arca Kb. 2 cm távolságra lehetett egymástól. Nem volt gusztusom tovább figyelni őket. Azt hittem minden rendben velünk. Úgy gondoltam igyekszünk mindketten a kapcsolatunk megmentéséért tenni.
A párom kijött hozzám, elkezdte simogatni a kezem én, meg persze sértődötten odébb álltam, nem akartam ott mindenki előtt jelentett rendezni, inkább emésztettem a dolgot és tűrtem szépen csendben. Feri (férjem) látta, hogy valami baj van. Csak nem bírta tovább odajött hozzám és megkérdezte,
-Mi a baj?
Én válaszként azt felelte, hogy
-Láttalak titeket az ablakból.
Persze elkezdett esküdözni, hogy semmi nem történt, hogy Ő hűséges hozzám és szeret.
Nem bírtam és nem is akartam tovább hallgatni ezt az álszent beszédet és inkább hazajöttem.
Persze Ő jó fél órával utána jött és még neki állt feljebb, hogy miért vagyok ennyire megsértődve.
Nem hinném, hogy a folytonos viták után, lehet még olyan a kapcsolatunk, mint régen, pedig hittem benne, hogy most mindketten akarjuk, de úgy látszik mégsem.
A cikket írta: K. Anna
Hozzászólások
időrendi sorrend
A férjed azért van veled, mert szeret.
Egy-két ártatlan flört simán belefér szerintem akár még egy házasságba is...az hogy tetszik neki a szomszéd vagy bármilyen nő teljesen természetes. Ő egy különálló ember, az hogy téged elvett egy csodálatos dolog, de ne akadj ki apróságokon...azért ezt a szomszédbarátságot ne erőltessétek, mert hosszútávon jóra nem vezet az biztos...és az ő magánügyük, hogy helyre jön e a kapcsolatuk vagy sem, jobb nem beleavatkozni....
Minden jót neked, puszi:)
A szomszéd fiú iránt elfojtott érzéseim vannak. Lehet, hogy tudnék iránta komolyabb érzéseket táplálni, de akarattal elzárom magamtól azt a lehetőséget, hogy egy picit is kettesben legyünk, a telefonszámát meg töröltem.
Azért gondolom, hogy a páromnak tetszik a szomszédasszony, mert nem egyszer mondta már, a parti alatt többször észrevettem, hogy erőteljesen nézik egymást.
Őszintén remélem, hogy ez is csak a hullámzó életszakaszunk egyik mélyebb pontja volt, és leszünk még olyanok, mint régen. Nem igazán volt még nálunk ilyen. Az utóbbi 2 hónapban ingadozunk ennyire. Régebben is voltak viták, de nem ilyenek. Én úgy gondolom mindenki életében, vannak mély pontok, amikor meginog, de annak ellenére ki kell tartani a másik mellett.
Köszönöm Ginesz, hogy írtál!
Anna! Már vártam az irást...bár nem gondoltam, hogy ilyet fogok olvasni Tőled.Két kérdés van bennem:
1. Te mit érzel a szomszéd fiu iránt ?
2.Miért gondolod, hogy a férjednek tetszik a szomszédasszony?
Szerintem ők nem sms-tek egymásssal...az ember először a saját házatáját tegye rendbe!
Azért gondolom, hogy a páromnak tetszik a szomszédasszony, mert nem egyszer mondta már, a parti alatt többször észrevettem, hogy erőteljesen nézik egymást.
Őszintén remélem, hogy ez is csak a hullámzó életszakaszunk egyik mélyebb pontja volt, és leszünk még olyanok, mint régen. Nem igazán volt még nálunk ilyen. Az utóbbi 2 hónapban ingadozunk ennyire. Régebben is voltak viták, de nem ilyenek. Én úgy gondolom mindenki életében, vannak mély pontok, amikor meginog, de annak ellenére ki kell tartani a másik mellett.
Köszönöm Ginesz, hogy írtál!
1. Te mit érzel a szomszéd fiu iránt ?
2.Miért gondolod, hogy a férjednek tetszik a szomszédasszony?
Szerintem ők nem sms-tek egymásssal...az ember először a saját házatáját tegye rendbe!
És akkor, most nem rágnád magad a dolgokon.
De, ha tényleg más volt, akkor tudnál leülni a pároddal és nyílt kártyákkal megvitatni a dolgokat.
Egyébként ezeket a hibákat, sok százzal együtt, én is elkövettem.
Hidd el, amikor ezen a bájos pofin, amit a képen látok, majd lesz egy kis ránc, akkor már másként fogod értékelni ezt a helyzetet is.
Addig is kitartást.