Érzelmek viharában
Látogatók száma: 410
Azok a kedves olvasók, akik olvasták előző cikkeimet, megtudhatták hogy a házasságunk hanyatlásnak indult, sőt az utóbbi néhány hónapban annyira elfajultak a dolgok, hogy elhagyni kényszerültem közös otthonunkat.
Történt tavaly nyáron, hogy az egyik közösségi portálon megismerkedtem egy környékbeli férfival, aki 8 évvel fiatalabb volt nálam. Nem zavarta őt a köztünk lévő korkülönbség, úgy gondolta hogyha két ember jól megérti egymást, a korkülönbség nem lehet zavaró tényező.
Többszöri levélváltás és telefonbeszélgetés előzte meg személyes találkozásunkat.
A legelső talin minden olyan információt elmondtunk egymásnak, amit fontosnak tartottunk tudatni a másikkal, közben alaposan szemügyre vettük egymást. A szimpátia első látásra kölcsönös volt,innentől kezdve napi szinten tartottuk egymással a kapcsolatot.
Munkámból adódóan ritkán tudtunk találkozni személyesen, hiszen én folyamatos műszakba járok dolgozni. Naponta többszöri hívás, sms, és email formájában biztosítottuk egymást a kölcsönös szimpátia meglétéről.
Az idő előrehaladtával egyre bizalmasabb és bensőségesebb lett köztünk a kapcsolat, egyre több mindent megtudtunk egymásról: munka, hobbi, család stb.
Többször is biztosított arról hogy csinos és vonzó nőnek tart - mivel kevés az önbizalmam - őszintén bevallom jólestek dicsérő szavai. Az udvarlás, a többszöri szerelmes sms-ek csak növelték az önbizalmam, ezért amikor randira mentem, igyekeztem ápolt és csinos külsővel megjelenni, hiszen azt mondják, a külső megfog, a belső megtart.
Tettem mindezt annak tudatában, hogy férjemmel kötöttünk egy megállapodást, miszerint ő is, én is keresünk egy társat, mivel a kettőnk közti érzelmek már kihűltek. Volt, és lesz is ilyenre példa, hogy az elhidegült házastársak más valaki mellett találják meg a boldogságukat. Mivel beleegyezését adta, így nyugodtan mertem randizni, hiszen férjem is intenzíven ismerkedett.
Aztán bekövetkezett amire még csak gondolni sem mertem: férjem menet közben felrúgta a megállapodást!!
Mivel nyilvános helyen találkoztunk, többen is láttak minket, ez a férjem fülébe jutott, hiszen mindenkinek vannak "jóakarói", akik fontosabbnak tartják mások szemében a szálkát megtalálni, mint a sajátjukéban a gerendát!
Nem tudom hogy mi játszódott le a férjem lelkében és fejében - nem közölte velem - az egyik forró nyári délutánon annyira "elszállt az agya" hogy agyba-főbe vert! Teljesen kifordult emberi mivoltából, szinte tajtékzott! Az alapos verést fizikailag néhány nap elteltével kihevertem, a zúzódások és a véraláfutások is begyógyultak rövid időn belül, de a lelkem annyira fájt, hogy még az utcán is sírva jártam, napszemüveget hordtam, hogy ne lássák a könnyeimet. Napokig sírtam reggeltől estélig, és ha mindez nem lenne elég, munkahelyi problémák is aggasztottak, nagyon megviselt voltam fizikailag is, és pszichésen is.
Ő mindenről tudott, megirtam neki hogy véget kell vetnünk ennek az ismeretségnek mert a férjem úgymond meggondolta magát! Nem akarta elfogadni ezt a helyzetet, de belátta hogy a megpróbáltatásaim nem mehetnek tovább. A történtek után már csak email-ben tartottuk a kapcsolatot, amik egyre ritkábbak lettek. 1 hónap elteltével msn-en érdeklődött felőlem, amit a férjem visszaolvasott! Ettől újra "begőzölt" épp az első éjszakás műszakomból értem haza, őrjöngve fogadott! Teljesen kikelt önmagából, szinte eltorzult a dühtől! Nem engedett aludni, több mint 24 órát voltam alvás nélkül, szándékosan csapkodta az ajtót, üvöltött a hifi hogy ne alhassak, követelte, hogy takarodjak el azonnal!
Felhívtam a nagylányomat, hogy még ma el kell költöznöm, enne hallatára engedte, hogy néhány órát aludjak. Amint felkeltem, drága vejem már jött is értem és a holmijaimért, és mivel közel lakunk egymáshoz, néhány óra alatt végeztünk is a hurcolkodással.
Rettentően kiborultam hogy el kellett hagyni az otthonomat, de nem volt más választásom, mennem kellett!
5 hétig voltam nagylányomnál, ő is, a vejem is szeretettel és megértéssel vettek körül. Sokszor olyannyira rámtört a depresszió és a sírás, hogyha nem lett volna mellettem ez a két szeretett ember, talán már nem lennék az élők sorában! Ők tartották bennem a lelket, vígasztaltak, nyugtattak.
Miután lecsillapodtak az indulatok, férjem és én próbáltunk közeledni egymáshoz! Többször kerestük egymást, próbáltuk helyrehozni a dolgokat, és akkor úgy tűnt, hogy rendeződnek dolgaink.
Miután férjem által megbocsájtásban részesültem, 5 hét után hazaköltözhettem!
Nagyon vágytam haza, nem tudtam kezelni a honvágyat, ezért nagyon örültem amikor közölte velem a jó hírt! Igaz feltételeket szabott, én ezeket elfogadtam!
Történetem ezzel még nem ért véget, vesszőfutásom tovább folytatódott!
Az 5 hét különélés megtette hatását, lelkileg és testileg is eléggé eltávolodtunk egymástól. Napirenden voltak a súrlódások, nézeteltérések, a múlt felhánytorgatása!
Rendszeresen ellenőrzött, elszámoltatott napi szinten, minden olyan tettemért magyarázkodnom kellett ami a megszokottól eltérő volt! Elmondása szerint már nem bízott bennem, amit egy egészséges határig meg is értek! Olyannyira túlzásba vitte a számonkérést, hogy ettől belső feszültség, szorongás lett úrrá rajtam, amitől IZOMGÖRCSÖT kaptam!
Január végén jelentkeztek a tünetek, csak egyszerű hátfájásnak tulajdonitottam, hiszen volt már ilyen esetem amikor a fizikai megerőltetéstől úgymond "beálltak" az izmaim.
Több, recept nélküli gyógyszert és krémet vettem, de a panaszaim továbbra sem enyhültek! Kezdett egyre elviselhetetlenebbé válni, nyaktól derékig olyan fájdalmaim voltak, hogy nem tudtam sem ülni, sem állni, de feküdni sem!
Elmentem a háziorvosomhoz, aki tovább küldött szakorvosi vizsgálatokra. A reumatológus által előirt kezelések és gyógyszerek sem eredményeztek javulást,ezért újra visszamentem a háziorvoshoz, jelezve, nem érzek hajszálnyi javulást sem!
Erre ő közölte velem: panaszaim hátterében súlyos lelki problémák állnak!
Rögtön "kapcsoltam" hogy mik lehettek ezek a lelki problémák, de hát a családi szennyes senki sem teregeti ki szívesen, ezért munkahelyi problémákra hivatkoztam. Mereven ragaszkodtam ehhez az álláspontomhoz, habár tudtam hogy ez nem fedi a valóságot, bár ez is nagyban hozzájárult a betegség kialakulásához.
Minden olyan módszert - amit ismerőseim - ajánlottak pénzt nem kímélve kipróbáltam!
Elsőként gyógymasszőrhöz jártam, aki nagyon lelkiismeretes volt, 10-ik alkalomra tudta annyira "rendbe" rakni a hátamat, hogy már nem volt elviselhetetlen a fájdalom. Elmondása szerint annyira begörcsöltek az izmaim, hogy a keresztcsontom felett 2 csigolyám is elmozdult, ő "ugrasztotta" vissza.
Használtam gyógyteákat, krémeket, 100%-os tisztaságú illóolajokat, sőt még anabólikus fehérjét is vett nekem a férjem, ami kimondottan izomerősítő protein. Izomerősítő tornagyakorlatokat ajánlott a reumatológus, becsületesen tornáztam hogy engedjenek a merev izmok. A gyógyulás mindezek ellenére továbbra is távolinak tűnt, pedig még gyógyfürdőbe is voltam 4 napig!
Egyik barátnőm ajánlott egy lélekgyógyászt, gondoltam hogy nem veszítek semmit ha elmegyek hozzá. Előzetes időpont egyeztetés után el is mentem hozzá, elmondása szerint a lelkem annyira túl volt terhelve negatív energiával, hogy a lélek a test által üzent, hogy valami nagyon nincs rendjén! Elsőként a lelki békémet kell visszanyernem ahhoz, hogy a testi fájdalmak is megszünjenek. Ez akár több hetet, hónapot is igénybe vehet, hosszú gyógyulási folyamat lesz!
Néhány hónap elteltével a hátam és a derekam annyira rendbe jött, hogy tudtam járni dolgozni, egyébként 9 hétig voltam betegállományba! Ez idő alatt azon is aggódtam, nehogy munkanélkülivé váljak a hosszú táppénz miatt!
A nyak és váll izmaim továbbra sem akartak engedni merevségükből, minden mozdulat fájdalommal járt! Továbbra is eljártam a lélekgyógyászhoz, hiszen semmilyen gyógyszer, krém nem használt! 2.alkalommal megmondta - anélkül hogy tudta volna - hogy a nyakam és a vállam továbbra is fáj. Ennek egyszerű magyarázata van: érzelmi gúzsbakötést, érzelmi bilincset szimbolizál!
Nagyon sokat sírtam a betegségem miatt, rettentően elvoltam keseredve, úgy éreztem soha nem nyerem vissza az egészségemet!
A lélekgyógyász azt javasolta, próbáljuk meg rendezni dolgainkat a férjemmel, mert amennyiben nem mozdulunk el pozitív irányba, ettől sokkal komolyabb testi fájdalmaim is lehetnek, amin egyetlen orvos sem fog tudni segíteni!
Nagyon megijedtem a lélekgyógyász intelmeitől, hiszen untig elég volt a jelenlegi fájdalmakat is elviselni! Közben a háziorvosom írt fel FRONTIN nyugtatót, ami nem csak oldja a szorongást és depressziót, de izomlazító hatása is van. Nem mertem rendszeresen szedni a nyugtatót, féltem hogy rászokok, mivel ennek elhagyása elvonási tüneteket okozhat.
Nagyon sok pénzt és időt fordítottam a gyógyulásomra, de mindezek ellenére továbbra is fájt a nyakam és a vállam!
Végső elkeseredésemben újra visszaköltöztem a nagylányomhoz a gyógyulás reményében! Olyan helyzetben voltam, mint a vízben fuldokló, aki még egy szalmaszálba is belekapaszkodik, hogy életben maradjon! Úgy gondoltam, ha megértés és nyugalom vesz körül talán gyorsabban beindul a lélek öngyógyító folyamata is, ezáltal a testem is hamarább gyógyul!
Sajnos az otthonomban nem igazán volt nyugalom és békesség, hiszen a férjem többször is a képembe vágta: köszönjem magamnak hogy beteg vagyok. Mondta ezt annak ellenére, hogy az elején beleegyezését adta! Rosszul esett nagyon ez a kijelentése, ez úgy hangzott minden felelősség engem terhel, én vagyok egyedül a hibás mindazért, ami történt!
Jelenleg amikor ezeket a sorokat írom, még mindig a nagylányomnál lakom, itt nyugalom és békesség vesz körül, hiszen most erre van a legnagyobb szükségem! Nehezen birkózom meg a honvággyal, vágyakozom az otthonom után, mindent hátra kellett hagynom amit a 20 év alatt kétkezi munkával elértem!
De most a gyógyulásom, az egészségem a tét, nem véletlenül tartja azt a mondás: egészség a legnagyobb kincs!!!
"LÉLEKTÜKÖR" OLYKOR-OLYKOR KORTÓL FÜGGETLENÜL MINDENKI KÖVET EL OLYAT, AMIT KÉSŐBB MEGBÁN. DE EZ AZ ÉLET, ENNEK ÍGY KELL LENNIE, MERT GONDOLJUNK CSAK BELE. HA SOHASEM HIBÁZNÁNK AZ ÉLETBEN, AKKOR MIBŐL TANULNÁNK KÉSŐBB? MIBŐL EREDNE A BOLDOGSÁGUNK? ÉS A LEGFONTOSABB:MITŐL LENNÉNK EMBEREK?!
A cikket írta: Polly
Hozzászólások
időrendi sorrend
Sok kitartást és türelmet kívánok neked.
A férjeddel próbáld meg rendezni viszonyodat higgadtan, felnőtt, épp ésszel. Beszéljetek a múltról amikor összejöttetek, idézzétek fel a közös szép emlékeket az esküvő pillanatát satöbbi, megéri e felrúgni egy ilyen mély bensőséges viszonyt egy aprónak tűnő semmiségért?!
Ugyanakkor ő bántalmazott téged, s ennek ellenére még ő szabja a feltételeket?!
Két út lehetséges: - vagy megbékéltek és nem hánytorgatjátok többé a múltat
- vagy elváltok papíron is és felesbe dobjátok az anyagi javakat függetlenül attól h ki mennyit tett bele.
Amit magadért tehetsz, hogy találsz egy hobbit és kikapcsolod magadat mások elvárásaiból.
puszillak:)
l
Nekem ugy tünik a férjednek nem feleség kell, hanem tulajdonjog feletted.
A helyedben soha nem gondolnék arra, hogy mégegyszer megadjam neki az esélyt.
Kezd elölről, mintha soha nem is létezett volna.
Sokkal értékesebb vagy annál, hogy eltékozold egy ilyen emberre az életedet.
A többit pedig irrd ki magadból, hidd el sokat segít.
Maresz
Ez sajnálatos, hogy így alakulnak a történések körülötted :-( Remélem legközelebb valami javulásról tudsz beszámolni nekünk!
Pussz,
Tündér
Szomorúan olvastam sorait. Nékem az semmiképp nem fér bele egy házasságba, hogy az egyik a másikat fizikailag bántalmazza. Ezt kellene sürgősen megszüntetni, mármint a köteléket a férjéhez, és utána keressen új kapcsolatot az interneten.
Bokor
Valamennyi cikkedet ismerem... Azt is észrevettem, hogy nem kommunikálsz szinte senkivel. Leírod a veled történteket. Érződik belőlük, hogy igényelnéd, kéred a segítséget és mi megpróbáljuk... De te szinte semmire nem reagálsz. Nem válaszolsz. Nem jól van ez így!
Puszi,
Éva
Bár a férjed változatára is kíváncsi lettem hirtelen...(Az életben ritka, hogy egyik fél a teljesen fehér, a másik a teljesen fekete -a sakkot kivéve-...)
A bemutatkozó soraidat olvastam, mint írod sok mindent szeretsz, olvasni, a növényeket, az állatokat. Megismerkedtél az írás örömével...
Ha az ember eljut egy ilyen pontig, amikor már nem talál egyéb kiutat, mindent meg kell ragadnia az egészsége helyreállítása érdekében.
Amiket oda leírtál jó lenne tudatosan alkalmazni, mint egy terápiát...
Írj sokat! Írd ki magadból mindazt, ami nyomasztott, mint tényt kezeld, ne szerencsétlenségnek fogd fel, ami veled történt, ne panaszkodva, hanem nézd magad kívülállóként, és a körülötted lévőket. Úgy írj, mintha nem is te lennél. Biztos vagyok benne, hogy segíteni fog. Az őszinteség magaddal szemben mindenképpen. :-)
Puszi,
Éva