Elkéstünk!
Látogatók száma: 356
Mit ismerünk a másik életéből?... Ahhoz, hogy megértsük mit, miért tesz?... Hányféle szerepet játszunk... és miért nem tudunk időben lépni, vagy ... Sok kérdés, amelyre nincs válasz, mert elkéstünk.
Senki nem tudhatja, amikor elindul egy úton, hogy hová vezet.
Élte az életét, nem zavarva a mások mindennapjait. Tetteit a legjobb szándék vezethette.
Hogy honnan jött, és merre tart, egy felületes szemlélőt, egy kívülállót miért érdekelhetné? Azt sem vette észre ha felhívta magára valamivel a figyelmet.
Talán a külsejével, esetleg a semmitmondó megjelenésével, vagy a szerénységével, az egyszerűségével. De inkább azzal, hogy egyvalakinek úgy volt fontos a személye, ahogy volt.
A heccelődést jól tűrte. Ha valahol megjelent nem oda illő ruhában, mindig volt egy-két megjegyzés egyesek részéről, amit úgy, ahogy volt, elengedett a füle mellett. Egyszerűen nem érdekelte. Esze ágában sem volt változtatni, és legközelebb is ugyanúgy jelent meg.
- Te Zoli! Miért nem veszed le már azt a ballonkabátot?... Nem veszed észre, hogy már beköszöntött a tél? - mondja valamelyik.
- Nem fázom. - volt a válasza minden alkalommal.
Amikor mások dideregtek, ő csak állt az egy száll kigombolt ballonkabátjában.
- Ez egy fakír!... állapítottuk meg többen is. Ilyen a vére. Hagyjuk már! Ő tudja...
- Nem emlékeztek mit mondott a múltkor is, amikor szakadt az eső és ő ment nyugodtan tovább, miközben mi szaladtunk, ki merre lát?
- Had essen. Akkor is megázom, ha rohangálok!
Talán még esernyője sem volt.
Szép lassan elfogadtuk, tudomásul vettük, hogy ő ilyen. Nem fog a kedvünkért változtatni. Beletörődtünk, hisz amúgy meg közünk sem volt hozzá - megjegyezve azért, hogy fura egy figura abban a drapp ballonkabátjában, vöröses szőke hajával, markáns arcvonásával, a huncut, mosolygós, de határozottságot sugárzó nézésével. Inkább volt kedves, komikus...
Nap, mint nap együtt dolgozva vele szép lassan észrevettük, hogy érdemes odafigyelni a mondandójára. Nagyon tudta hogyan kell csűrni, csavarni. Nem volt senki, aki figyelmen kívül hagyhatta volna, bár látszólag érdektelen előadásain keresztül - mondanivalója tartalmát. Attól kezdve a figyelem középpontjába került, ahogy kinyitotta a száját.
Igazán, hogy ki, és milyen ember lehet ő valójában, előadásain keresztül kezdtük jobban meglátni. Könnyed, laza stílusában adta elő a történelmet, melyet sokan csak felületesen ismertünk, mi akik nem éreztünk késztetést arra, hogy közelebbről is megtudjuk, honnan jöttünk, hová jutottunk, mi magyarok.
Magabiztos volt, meggyőző, minden arról árulkodott, hogy hatalmas tudás birtokában van ami képessé tette, hogy olyan tudattalanok is megértsék mondandóját mint én.
Ettől kezdve változott meg a szememben. Már nem érdekelt a külseje, hanem az ember. A mondanivalója. A férfi.
Milyen lehet az, aki szinte semmit nem törődik a külsejével, mégis a figyelem középpontjába tud kerülni és még engem is arra inspirál, hogy közelebbről megismerjem?
Megismertem...
Megismertem valamit az életéből, hogy mit miért tesz... Hányféle szerepet játszik? Vagy egyszerűen ő ilyen? Fel nem tett kérdéseimre soha nem kaptam választ, de amit elmondhatok, Zoltán, az életemnek egy fontos szereplője, életem egy darabja, akit nem csak kívülről, felületesen szemlélhettem, de megismerhettem általa azt, amit szenvedélynek neveznek. Az Embert, akinek egyszerre volt fontos a Család, a Munkatárs, a Társ, amíg erejéből futotta.
Ő volt maga az Élet.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Sajnos, hajlamosak vagyunk arra, hogy akkor értékeljünk valakit igazán, amikor már nincs mellettünk, a közelünkben. Akkor látjuk igazán, már nem ügyelve a külsőségekre, a lényegét, emberségét, tudását, stb.
Üdv: Yolla
Kedves Évi!
Sajnos, hajlamosak vagyunk arra, hogy akkor értékeljünk valakit igazán, amikor már nincs mellettünk, a közelünkben. Akkor látjuk igazán, már nem ügyelve a külsőségekre, a lényegét, emberségét, tudását, stb.
Üdv: Yolla
Pontosan így van ez! És mekkora veszteség... De mégis azt mondom, mindaddig, amíg így emlékezünk valakire, annak oka van. :-)
Pussz,
Éva
joboszi
Tudod ő volt a maga megtestesült nyugalom.Nagyon hamar megszerettük őt.A természet embere volt.Mindig egyformán viselkedett.Sajnálom, hogy hamar elment ő is közülünk
joboszi
Annak örülök igazán, hogy mindaz, amit megismerhettem belőle az a rövid idő alatt, amíg vele együtt lehettem - minden rossz mellett - ami ellen egyikünk sem tehetett, de küzdöttünk, végül így csapódott le benned is, aki pedig olyan közelről, mint én nem ismerhetted őt.
Úgy ahogy mondod Ember volt. Senki más, egyedül a betegség tudta őt legyűrni.
Köszönöm, hogy olvastál!
Éva