A főnököm a szeretőm
Látogatók száma: 1 478
Történt, hogy elég régóta magányosan tengettem életemet, és persze, barátnőm ezt nem nézte jó szemmel. Anyáskodón próbált a lelkemre beszélni, hogy ez így nem mehet tovább, ez így nem normális, meg, hogy az ember fia társas lény, de én nem hallgattam rá.
Önérzetesen elhárítottam minden próbálkozását, hogy legalább néha dugjam ki az orromat a lakásból, nem savanyodhatok meg itt magamnak, hisz fiatal, üde, és vonzó vagyok, bármelyik férfi megnyalhatná mind a tíz ujját utánam. Hosszas unszolására végül aztán beadtam a derekamat, mondván, menjünk el szórakozni, legalább egy darabig nem hallgatom a kedvesen anyáskodó zsörtölődéseit.
A „rúgjunk ki a hámból” felkiáltással megrendezett estére nem öltöztem túl magam, nem vártam tőle semmit, és ezt barátnőm hűvös fejcsóválással, mosolyogva vette tudomásul. Elegáns bárba vitt, ahol halk zene szólt, pincérek sürögtek, mindenki láthatóan jól érezte magát, rajtam kívül. Feszengve foglaltam helyet egy sarokasztalnál. Mit keresek én itt, mondtam volna, de barátnőm már rendelte is az első feszültségoldó italt. Mire észbe kaptam, már a második cseresznyét szopogattam a martinis pohárból. Most már kicsit körül mertem nézni, bár ne tettem volna… először a szeme ragadott meg, és nem engedett többé. Abban a pillanatban a bár megszűnt létezni és éreztem, hogy szívem a torkomban kalapál, szememet pedig le sem vettem a jóképű idegenről. Működhet a telepátia, mert nem sok kellett hozzá, hogy megforduljon és éjfekete szemét rám emelje. Többre nem is emlékszem, csak azt tudom, hogy másnap reggel az ő ágyában ébredtem, kissé kótyagosan, habár az efféle viselkedés egyáltalán nem volt rám jellemző. Megvolt a véleményem az egy éjszakás kalandokról, úgyhogy szégyenkezve kapkodtam magamra a ruháimat és oldottam kereket, szinte köszönés nélkül. Ebben az időben éppen állást kerestem és izgatottan készültem az állásinterjúra, fekete szűk szoknya, enyhén dekoltált blúz, hogy ne legyen túlságosan kihívó, magas sarkú cipő, és egy kis parfüm. Még egyszer elismételtem magamnak a tükörben, mit is fogok mondani, határozott leszek és megnyerő, szögeztem le magamat biztatva. A recepción bejelentkeztem és leültem az előszobában, majd vártam. Sorra jöttek ki a jelöltek, mígnem én következtem. Bentről ismerős hangot hallottam, csak azt nem tudtam, honnan ismerhetnék itt bárkit is. Belépve az ajtón a lábam földbe gyökerezett. Tamás ült ott a bőrfotelben, az a férfi, akit a bárban ismertem meg. A szívem ismét a torkomban dobogott, csak most más okból kifolyólag. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy sarkon forduljak-e, vagy tegyek úgy, mintha mi sem történt volna és üljek le vele szemben a székre. Ilyen megalázóan kényelmetlen helyzetben még életemben nem éreztem magam. A másodpercek óráknak tűntek, és Tamás még mindig nem nézett rám. Valami papírokat rakosgatott, én meg enyhén szólva szédültem. Nem állhatok itt mint Bálám szamara, mondtam magamban, úgyhogy erőt vettem magamon és leültem a nekem odakészített székre. Dolgozott már hasonló körülmények között, kérdezte és nekem nem jött ki hang a torkomon, azt sem tudtam igazából, hányadik kérdése volt ez. Igen, nyögtem, mint akinek épp a fogát húzzák, de semmi nem történt. Úgy látszik, nem sokat beszéltünk azon az éjszakán, ha még a hangomat sem ismeri meg, méláztam, mikor végre felém fordult. Én a cipőmmel voltam elfoglalva, meredten vizsgálgattam a pántját zavaromban és nem mertem ránézni. Most fogok elsüllyedni. Itt a vég. Ezt a szégyent nem élem túl, de Tamás megmentette a helyzetet. Amint felismert, hangja megváltozott és kedvesen üdvözölt. Szervusz Évi. Örülök, hogy látlak. Néhány pillanatig csend volt, majd odament a bárszekrényhez és elővett egy martinis üveget. Azt javaslom, most ne foglalkozzunk a múlttal, mondta és kezembe nyomta a poharat. Mindkettőért hálás voltam neki, úgy az italért, és a lojális, megértő magatartásáért is. Az ital után hosszasan beszélgettünk és én már nem éreztem olyan feszengve magam. Két dolgot nyertem aznap, és mindkettőt barátnőmnek köszönhetem. Egyik az állásom, másik a férjem. Így lett a főnököm a szeretőm, de barátnőmnek sokáig nem mertem elmondani. Egyszer aztán szülinapi bulit rendeztünk, amire őt is meghívtam. Mikor megjött, férjem épp a konyhában tevékenykedett, így barátnőm csak később szembesült a helyzettel. Mikor meglátta, nevetve ugrott a nyakamba. Te képmutató. Még hogy emancipált, meg büdös zokni, fuldoklott a nevetéstől. Megvagyok én magamban is, mi? Később átöleltem és megköszöntem neki, hogy nem hagyott magamra. Mire valók a barátok, mondta nem minden él nélkül a hangjában, és hozzám hajolva kérdezte: milyen az ágyban? Ettől aztán megint nevettünk és csak mi ketten tudtuk az igazi okát, hogy miért.
A cikket írta: lori139
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nekem nagyon tetszett, őszintén gratulálok: a sztorid tele van életképekkel, hihető és nagyon érdekes stílusban írtad, valami profizmust is vélek felfedezni benned, persze mint férfitől ,ezt most bóknak veszed, holott remekül egybeszabott írásodat "mindössze" élvezettel olvastam.
..és köszönöm. Valóban jól érzed, de nem szeretnék nagyképűnek tűnni, profi nem vagyok, csak annyi, hogy már írtam egy-két könyvet, ami meg is jelent.
Üdv: Lóri
Gratulálok:-) Írj még nekünk:-))) !
Köszönöm szépen. Ez már valami, ha te is megdícsérsz.
Üdv: Lóri