Házasságban, mégis magányban!
Látogatók száma: 1 332
44 éves vagyok, 23 éve élek házasságban, pontosabban fogalmazva társas magányban. Akik ismerik ezt az állapotot, tudják miről van szó. Házasságunk már csak kényszerből működik,mi már inkább csak lakótársak, mint házastársak vagyunk.
Az utóbbi néhány évben annyira ellaposodott, elszürkült a kapcsolatunk, hogy igazából már beszélgetni sem tudunk.Férjem soha sem volt partner a problémák megoldásában, képtelen az érzelmeit szavakba foglalni, képtelen bármiről is kommunikálni, ennek következtében teljesen magamra maradtam.
Sohasem érdekelte, hogy én mit szeretnék, mik a vágyaim, mit gondolok.
Ő csak azt látja bennem, hogy van mellette egy nő, akin kielégítheti testi szükségleteit, de semmi több. Soha egy kedves szó, esetleg egy vigasztaló szó a nehezebb időszakokban nem hagyta el az ajkát. Figyelmesség, kedvesség, megértés távol áll tőle, érzelmileg annyira szegény, hogy hozzá foghatót nem is ismerek a környezetemben.
Nagyon vágyom a boldogságra, szerelemre, már magam is kezdem elhinni, hogy nincs a Földön egyetlen olyan férfi sem, aki mindazt megadhatná nekem, amire évek óta hiába várok, amit a férjemtől sohasem kaptam meg, és már valószínűleg nem is fogok.
Keresem a boldogság felé vezető utat, ami igen nehéz, teli ezeregy buktatóval, akadállyal.
Boldogság nélkül nem sokat ér az élet, hisz minden ember vágyik eme csodálatos érzésre.
Talán bennem van a hiba, talán túl görcsösen keresem azt a férfit, aki elfogadna úgy ahogy, és amilyen vagyok, a hibáimmal együtt, hisz senki sem születik tökéletesnek.
Bár regisztrált tagja vagyok egy társkereső oldalnak, de komoly kapcsolat még nem alakult ki, mert az ott lévő férfiak többsége inkább csak testi kapcsolatot keres. Bár szép számmal kaptam bókokat, üzeneteket, leveleket, sőt több ajánlatot is, ami csak arra terjedt ki, hogy kielégítsük testi vágyainkat.
Én ennél többre vágyom - nem vagyok híve az egyéjszakás kalandoknak - olyan érzelmeket szeretnék magaménak tudni, ami az eddigi életemből már régóta hiányzik.
Nem tudom, hogy akad- e olyan férfi, aki olyan nőt szeretne maga mellett tudni, aki a rosszul működő házasságából nem tud, vagy nem akar kilépni. Bizonyára kevés az olyan férfi, aki vállalná a bujkálást, titkolózást, a lopott órákat, mert jelenlegi helyzetem nem teszi lehetővé hogy elváljak, hogy új életet kezdhessek.
Bár a sok csalódás kedvemet szegte, de mindezek ellenére nem adom fel, mert azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára. Talán majd egyszer, hirtelen, váratlanul betoppan az életemben a boldogság, mert igazából azt sem tudom, hogy milyen érzés boldognak, szerelmesnek lenni, hisz már oly régóta nélkülözöm eme két csodálatos érzést.
Minden olyan lehetőséget - amit az élet az utamba sodor - megragadok, hogy még mielőtt túl öreg leszek, túl késő lesz, boldognak mondhassam magam. Bár én azt gondolom, hogy kortól és nemtől függetlenül mindenkinek joga van a boldogsághoz.
Boldogtalan és magányos vagyok, bár előre nem tudom, hogy a leendő boldogságért milyen árat fizettet velem az élet. Kerül, amibe kerül, de egy elfáradt, érzelemhiányos házasságban élni, nem valami felemelő érzés.
A cikket írta: Polly
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Én nem írok ilyet, csak azt, hogy teljesüljön minden kívánságod, akár a férjeddel, akár egy "másikkal".
Én gyakorló egyedülálló vagyok. Egyáltalán nem tetszik ez az állapot. A mai napig keresem a társam, de hiába. Ne hidd, hogy könnyű tanácsot adni, mert aki benne van egy olyan kapcsolatba, mint te, szeretne kikerülni belőle, aki meg nem, mert régóta van már egyedül, az elfogadná az ilyen társat is, mint a tiéd. Keresnék barátokat inkább mellette, akivel meg tudnám osztani, amit vele nem. Amilyen csendes, biztosan nem ellenezne egy kis kikapcsolódást. Nem csak rólad van itt szó, hanem róla is és a gyermekedről. Jogod van a boldogsághoz, de nem úgy, hogy hátraarcot csinálsz egész eddigi életednek.
Puszi,
Éva
Miért 4-es? Nálam 5+1*!!! Nekem ez egy jó írás, egyben szomorú. Ennek ellenére, jól sejtette Fiona, én azt mondom, hogy minden kapcsolat kettőn áll -hisz volt idő, amikor a kapcsolatok többsége boldog volt-, azt együtt lehet csak elrontani.
Persze egy idő után már látszólag csak az egyik a hibás. De ha már ott tartotok, hogy nem forog az a "kerék", és az olajozáson is túl vagytok -amit Orsolya kifelejtett-, akkor tényleg nem nagyon van jó megoldás, talán a továbblépés.
Az azonban nem nagyon működik, hogy találsz olyan szabad korodbéli férfit, aki egy párkapcsolatban lévő nőre vár, ő szabad, szívesen bujkál érted, és nem akar szexet se nagyon. Tű a szénakazalban...
Üdv,
Pinokkió
Jó az írásod. Egyszer írtam valamit a Boldogság kulcsáról...Nos, én azt vallom, először saját magadban kell azt a kulcsot keresni, s ha ez meg van, ha már a magad lábán állsz, nem függsz senki mástól, a saját utadat járod...hát akkor van lehetőséged a zárat is meglelni a kulcshoz. Persze, ezek csak az én gondolataim.
Sok erőt kívánok, és azt, leld meg mihamarabb, amire vágysz!
Üdv.:
Ada
Sajnos nagyon kiérzik a keserűség az írásodból. 40 fölött már nem olyan egyszerű a társ keresés. A független férfiak általában nem szeretnek belemenni titkos találkákba. Pinokkiónak teljesen igaza van, szex nélkül csak lelki szemetes ládát találni az tű a szénakazalba.
Egyenlően kellene ezt a lépést mérni. A netes társkeresés egy lehetőség, valamivel több, mint ha csak az utcán, a boltban, a piacon, a buszon, ritka kivétel, ha egy klubban, uszodában - az már pénzbe kerül -, esetleg könyvtárban - nem hiszem! -, rendezvények - ugyan milyen? -, múzeum - persze! - mozi, színház? - pénz! Nem kevésbe kerül -, ismerkedünk.
Úgyhogy marad a hirdetés, a net, a megelőlegezett bizalom, aminek kölcsönösnek kellene lennie. Ki viszi el a balhét? A nő! A férfi mossa kezeit.
Ha rosszul látom, vagy valamit kihagytam volna, cáfoljátok meg. :-)
Ettől olyan hőfokra izzanak az érzelmeid, h. jobban se kell! Majd meglátod, próbáld csak ki!
A férjednek is jót fog tenni a sivár vegetálás helyett.
Azt tudom javasolni, amit neki. Előbb tanuld meg szeretni magad, becsülni magad, és utána várd, hogy egy férfi is megtegye. Túlságosan a férfihez kötöd a boldogságot. Mintha te nem lennél elég hozzá, szeresd az életed pasi nélkül is, és akkor majd eljön a férfi is. Persze, hogy kell egy társ a teljességhez, de ne sóvárgással töltsd ki az időt, amíg el nem jön, mert egyre keserűbb leszel, hanem találj más módot, arra, hogy boldogságcseppeket kapj, akkor azt sugárzod, és bevonzod akit kell.
Sok sikert hozzá, tudom, nem vagy könnyű helyzetben!
My
Ilyenkor derül ki, hogy mennyien vagyunk ilyen helyzetben.Buszos kiránduláson kapásból három hasonló helyzetben lévő nővel ismerkedtem meg. Merni kell változtatni, bár én is most kezdtem és nagyon nehéz.Ki kell alakítani azt az életet amiben jól érzed magad.Bár én is gyakran elkeseredek, hogy mi értelme van az "új fajta" életemnek, ha egyedül, társ nélkül csinálom.Én is várom, hogy egyszer megtalál a boldogság.
de mit látok?
gondosan megfogalmazott írás, ép mondanivaló, hát ez tényleg igazi eset
megoldást nem tudok másnak adni, sem javasolni
Ja igen, ha én lennék ilyen helyzetben, akkor nem haboznék változtatni
másnak ezt nem ajánlom
/csak ha akrja/
"Kerül, amibe kerül?" Csak a megszokott, kényelmesen unalmas házasságod megmaradjon. HM... Nincs az a férfi, akit ne lehetne érzelmes állapotba hozni.
Ha másképp nem megy, marad a félrelépés. Nem titokban.
Ha bemutatod neki vigasztalódat, lesznek érzelmei, majd meglátod!
Zsanna
Szia Polly!
"Kerül, amibe kerül?" Csak a megszokott, kényelmesen unalmas házasságod megmaradjon. HM... Nincs az a férfi, akit ne lehetne érzelmes állapotba hozni.
Ha másképp nem megy, marad a félrelépés. Nem titokban.
Ha bemutatod neki vigasztalódat, lesznek érzelmei, majd meglátod!
Zsanna
Ne boríts, ne csalj, mert magadat is becsapod azzal.
Tetszett a cikk. Üdv.
Zs.
óh!! ezt most érzem át énis!!! házasságban élek de rettenetesen magányosnak elhagyatottnak érzem magam....átérzem amit te érzel!!
Régre nyúlik vissza e cikk író dilemmája. Hogy változott e valami, nem tudhatjuk. Sok féle megoldás létezett, amit számára az akkor jelen lévők adtunk, megpróbáltuk megérteni a helyzetét. Nem kaptunk visszajelzést azóta, tudomásommal. Azt sem tudjuk, hogy számára az adott válaszok jelentettek e valamit?
Ilyen és ehhez hasonló élethelyzetek bármelyikünknél előfordulhatnak. Te most ezt éled át... Rátaláltál erre a bejegyzésre, ami több mint két évvel ez előtt íródott.
Akkor lenne teljes a kép, ha tudnánk, hogy Polly élete valamilyen irányban elmozdult...
Csak múlt időről beszélhetünk, akkor mit érzett... :-)
Javaslom, olvasd el az erre adott hsz-eket, mert csak azzal együtt érvényes, amit írtam.
Pussz, Éva