újabb események régebbi események további események
19:20
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:11
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
18:10
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
18:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
17:49
zsoltne.eva új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
13:17
kalozlány új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:15
kalozlány új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
17:30
Fifti regisztrált a weboldalra
09:52
emillio válaszolt a Kérdezd a férfit menüpont egyik kérdésére
00:14
emillio új bejegyzést írt a naplójába
20:35
Yolla válaszolt egy szavazásra
19:44
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
16:21
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:40
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
11:51
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
10:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
22:55
Ilona új cikket töltött fel
21:17
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
19:59
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:58
Ködmadár új cikket töltött fel

KIÁLTS MÉG EGY UTOLSÓT

2010. szeptember 25. - Látogatók száma: 141

Az elsőt, talán meg sem hallották. Azt hitték tévedés. A másodikra talán felfigyel valaki. A harmadik kiáltásodat már csak te hallod, vagy még talán te se.

Neked már rég nem itt kéne lenned. Hogy bírtad ilyen sokáig, magad sem tudod. Itt nincs semmi, itt nincs senki, aki meghallaná a kiáltásod. Ordíthatsz, ahogy a torkodból kijönnek a hangok. Meg sem hallják. Ebben a panelrengetegben az álmok mélyek, az érzések eltompultak, itt még akkor is idegen maradsz, mégoly régóta is koptatod az utca kövét, ha innen egyenesen a temetőbe visznek. De te még élni akarsz.
Hová lettek az álmok? Ki, vagy kik rondítottak bele ennyire a lelkedbe, hogy el akarsz innen menni, a lehető legmesszebbre, hogy hírét se halld annak a helynek, amit valamikor otthonodnak neveztél. Mindegy hová, csak el innen.

Ordíts, ha ahhoz van kedved. A lelked nyugalmát bolygatod vele, mást úgysem érdekel. Legfeljebb a hideg futkos végig az emberek bőrén, ha valaki nem tud némán szenvedni., de a takarót mélyen a fülükre húzva, odáig úgysem hallik a hang. Ez is csak egy eltévedt lélek, gondolják, talán részeg a nyomorult. Én is az vagyok. De ha bebújok a takaró alá és jól a fülemre húzom, talán én sem hallom a kiáltásomat. Csak érzem, mert ez a hang belülről kiált.

Elfojtottam már régen. Amikor 1974-ben olyan boldogan vettem birtokomban ezt a lakást, még nem tudtam mi vár itt rám. A kezdeti nehézségeket leküzdöttem, azt hittem minden jó lesz, ahogy elképzeltem, ahogy elindultam az új élet felé. Nem sikerült.
Az első kiáltásom 1980-ban hallatszott az égig. Némán szenvedtem, hogy senki ne lássa, hogy az álmok nem tudtak megvalósulni. De a fájdalom, az őrlődés sem tudott megtörni, újra talpra álltam. Sokáig tartó vajúdásomból egy másik emberi lény ruhájába kapaszkodva sikerült talpra állnom. Újra a régi énem-voltam megint. Még erősebb, még határozottabb, még elszántabb. Harcoltam ezért az emberért, és közben őrlődtem, mert ő nem volt egyedül. Családja volt, gyerekei, felesége. Rossz szemmel nézték a kapcsolatunkat, ami már régóta tartott. Nem szerette az asszonyát. Nem maradhatott sokáig titokban, hogy nálam keresi a vigasztalást. De nekem ez nem volt elég. Hajlandó lettem volna félreállni, ha változtatnak a rossz családi életükön, de már késő volt. A felesége sem bírta már tovább. Amikor meghalt és ott maradt a két gyerek, egy ideig nem találkozhattunk. Megértettem, min megy keresztül. Amikor túljutott az első megrázkódtatáson, ő maga döntött úgy, próbáljuk meg együtt. A nagylánya már járta a maga útját. Már nem szorult segítségre, talán még örült is, hogy megszabadul a kisöccséről való törődés alól. Ezt a feladatot ettől kezdve már én vettem át. Segítettük és támogattuk egymást, amíg tudtuk. Egészen addig, amíg a cég jóvoltából egy lakást utaltak ki a részére. Miközben alakítottuk, csinosítottuk az akkor még csak lakást, egyre mélyebben éreztem, el fogom veszíteni. Már nem lesz szüksége a segítségemre, már vágyakozik a szabad élete felé, amelyet mindig is élt.
Ő volt az az ember, akit soha még a szakításunk után sem tudtam elfelejteni. Végig kísérte az életemet, távolról is, akkor is, amikor már mindketten más utakat jártunk, soha nem szűnt meg közöttünk a kisbetűs barátság.

Újabb álmok következtek, amelyet már egy másik emberrel szőttem tovább sok-sok éven keresztül, amelyből valami megvalósult, de még több elveszett.
Amikor már túljuthattunk volna a nehézségeken, amikor már csillapodott bennünk az előző életünk fájdalma, akkor valaki mindig visszahúzott. Jöttek a barátok, és én megrészegedtem attól, hogy már nem vagyok egyedül. Bátrabb lettem, magabiztosabb és könnyelmű. Nem vettem észre, hogy, amit teszek, ahogy élek csak nekem jó. Biztonságban éreztem magam és ez a biztonság sokáig tartott. Mi pedig eközben egyre távolabb kerültünk egymástól. Nem bírta ezt az iramot, ahogyan be akarok mindent hozni, amit addig elmulasztottam. Nem szerette a barátaimat, amiről én viszont nem tudtam olyan könnyen lemondani. Mindketten őrlődtünk. Amikor már feleslegessé vált egymás vigasztalása, akkor mindketten feleszméltünk, hogy az az élet, amit egymás számára próbálunk nyújtani, üressé vált, az érzéseink halottak.
Ő elment, és én hagytam elmenni.
Amikor elkoptak már a barátaim is kiáltottam volna még egy utolsót, de már nem volt körülöttem senki. Megint egyedül maradtam.
Most ismét elindulok, hogy megtaláljam, amit keresek, és ha megtaláltam, csak akkor fogok kiáltani egy utolsót, egy igazit, de akkorát, hogy felhallatsszon egészen az égig, hátha ott „valaki” meghallja!

A cikket írta: zsoltne.eva

1 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. szeptember 30. 18:10
Sok ember él át hasonló élményeket. Sokan próbálkoztunk újra foltozni az életünket, ki kisebb, ki nagyobb sikerrel. De azt hiszem, arra születni kell, hogy valaki fiatalon ki tudja választani azt, akivel nyugalomban le tudja élni az életét... a többi csak próbálkozás, inkább sikertelen, mint sikeres.
Jó olvasni az írásaidat.
2010. szeptember 26. 12:26
Nagyon meglepett ez az írásod is, és ha ismernénk egymást személyesen, azt hinném, a gondolataimat loptad el. Röviden, mégis hatásosan fejezed ki a történateidban megélt érzelmeidet: Gratula. Talán abban különbözik a kettőnk megítélése az átélt sikertelenségünkről (ha jól értelmeztem a mondani valódat), hogy én tudom, én is hibáztam; a konfliktusokat nem tudtam jól kezelni.

Csak annyit teszek még hozzá: A panel lakásban is, és a lregsilányabb életkörülmények között is, még a csalódások ellenére is, lehet nagyokat álmodni.
2010. szeptember 26. 00:23
Itt élek jó magam is a panelba, és mit mondjak való igaz amit írsz. Sajnos. Bár abban a lépcsőházban ahol lakunk páran összetartunk és figyelünk egymásra, de igazából valóban olyan mintha a földön sem lennél. Vagy, élsz a napok peregnek, de a szomszédodat alig látod, csak a zajokból tudod él a fal másik oldalán is valaki. Bár jómagam érzékeny vagyok és mi sokszor kinézünk a zajokra. Így már megakadályoztuk, hogy kiégjen a lakás, vagy hogy ellopják a szomszéd holmiját. Bátor vagyok, mondja egy idős bácsi, pedig félek, de épp ezért nézek ki. A kilépésem a meglepetés erejével hat, ami miatt a másik ijed meg jobban.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: