Kisiklott házasság: hetedik rész, Pályamű

Látogatók száma: 122

Akaratán kívül megsértette. Az történt, hogy kivételesen Vilmos bácsi is hozzá akart járulni a vacsora kiadásaihoz, talán maga is túlzásnak tartotta a sok potyát, és egy reklámszatyor élelemmel állított be. Óriási pátosszal rakta ki a tartalmát, mindenhez fűzött valami jópofának tartott szöveget. Elvira közben boldog büszkeséggel pillogott a fiára, aki éppen a konyhában tartózkodott. Amikor látta, hogy fia nem osztozik az örömében, lehervadt arcáról a mosoly.
Vilmos valóban kitett magáért: sajt, vaj, téli szalámi és kétféle kínai étel
került az asztalra. Palika nem várta meg, míg az anyja elrendezi a terítéket, kiment a konyhából. Tudta, egy falat se menne le a torkán.
— Hová mész? — szólt utána Elvira. — Máris vacsorázhatunk.
— Nem vagyok éhes — Szólt vissza Palika.
Elvira nem elégedett meg a válasszal, a fia után sietett a szobájába, és becsukta maga mögött az ajtót.
— Nem stimmel valami? — kérdezte Palika közömbös arccal.
— Mi ez a viselkedés újabban, fiam? — szegezte neki kérdését őszinte haraggal az anyja.
Palika hagyta elmenni a füle mellett, és támadásba ment át. — Azt ígérted, vártok három hónapot.
— Amit ígértem, be is tartom, arra viszont nem fogom a beleegyezésedet kérni, hogy itt maradhat-e Vilmos éjszakára? Egyáltalán, mi bajod van vele? Hadd emlékeztesselek, az első látogatás után te is mondtad, hogy mennyire megnyerő, intelligens ember.
— Ebben a tekintetben nem változott a véleményem.
— Akkor, mibe?
— Ne akard hallani, drága anyukám. A te választásod, én pedig tiszteletben tartom. Ezért még nem követek el semmi rosszat, ha nem akarok veletek vacsorázni. Különben holnap reggel Pestre megyünk Ernővel.
— Ne terelj!
— Mindkettőnknek jobb.
— Csak úgy hirtelenében kitaláltátok?
— Mostanában nagyon el vagy foglalva Vilmos bácsival, gondoltam, nem
izgalmas számodra.
— Kettőnk között semmi nem változott.
— De igen, drága anyám, csak nem veszed észre. Rögtön hozzá is fűzöm, szerintem így a természetes.
Most, hogy Palika visszagondolt a tegnap estére, sajgott a szíve, annyira sajnálta az anyját. Ernő zökkentette ki a gondolataiból.
— Ha lebonyolítottuk a küldetésünket, visszafele beugrunk egy autószalonba.

— Oké, de azt az időt levonom a fizetésedből. Vess csak egy pillantás jobbra — kiáltott fel Palika, és megborzongott — Nem semmi, amit látni lehet. Lesz itt akkora vihar, de akkora!
— Rálépek egy kicsit a gázra, és mire ide ér, kikerülünk a hatáskörzetéből.
— Akkor üss a lovak közé!
A vihart valóban elkerülték, de az előszele őket is elérte. Palika megkönnyebbülten felsóhajtott. — Hát pajtás örülhetünk, hogy Európában nincs tornádó. Képzeld el, amilyen kicsi Magyarország, és amilyen közel vannak a határok, egy keletről jövő tornádó az egész országot letarolná.
— A károk így is jelentősek. Azt gondolom, a kétezertizet nem felejti el a magyar nép. — Mit mondunk a hölgynek, kik vagyunk? — kérdezte Ernő.
— Majd akkor kitalálom, ha szemtől-szembe állok vele. Lehet, hogy szóba sem áll velünk.
— Éppen erre gondoltam én is. Hülyén nézne ki, ha az ajtóban hozakodnál elő a látogatásunk céljával.
— Tényleg nem tudom. Zuglónak, melyik részén lakik Borbála?
— Az Őrsvezér tér környékén. Ne aggódj, jól kiismerem magam. Egy nagynéném azon a környéken lakott, míg vidékre nem költözött.
— Nem aggódtam.
Egy ötemeletes ház előtt álltak meg. — Ez lesz az — mondta Ernő. Egy cetlit vett ki a zsebéből, és olvasta. — Fekete Istvánné, Kiss Borbála,
második emelet kettő.
A csengetésre egy ötven év körüli, gömbölyded, bongyor hajú nő nyitott ajtót. — Kit keresnek? — kérdezte gyanakvó tekintettel.
— Fekete Istvánnéhoz van szerencsénk? — érdeklődött Palika.
— Én lennék az.
— Beszélni szeretnénk Önnel, asszonyom, fontos.
— Kinek fontos, nekem vagy maguknak?
— Kénytelen vagyok bevallani, nekem.
— Milyen ügyben?
A két férfi tanácstalanul egymásra pillantott.
— Asszonyom, ismeri ön Wéber Vilmost? — vágott bele Palika.
— Azt a csirkefogót? Sajnos igen.
— Néhány kérdést szeretnénk feltenni vele kapcsolatban, de, ha megengedi asszonyom, nem itt az ajtóban.
— Persze, persze — bólintott megértően a nő, és kitárta az ajtót, közben magyarázott. — Szemben van a szoba, oda menjenek be. — Mit követett el megint az a léhűtő? — kérdezte nemes egyszerűséggel, amikor hellyel kínálta a váratlan vendégeket. — Mondhatnám úgy is, kit csábított el újabban, az a szoknyapecér?
— Az anyámat?
— Részvétem anyukájának. Nem kérdezem meg, hogy jutottak el hozzám, itt vannak, és ha segíteni tudok, segítek.
— Köszönöm, ez a leghőbb vágyam.
Az asszonyt tényleg, csak a lényeg érdekelte. — Összeköltöztek már?
— Csak majdnem.
— Akkor még menthető a helyzet.
— Hogyhogy?
— Röviden. Először házasságot ígér, a házasságkötés előtt összeköltözik a kiszemelt áldozatával, aztán ügyesen kitolja az esküvő időpontját, de addigra már kiforgatja az illető hölgyet mindenéből.
Jóllehet Palika hasonlókra számított, mégis megdöbbentették a hallottak. Nem is tudott rögtön szóhoz jutni.
A nő folytatta: — Nézzenek körül! Ez egy egyszobás lakás, és olyan kerületben, ahová soha nem vágytam. Korábban az öt kerületben laktam kétszobás, hallos lakásban. Anno, annakidején, még a férjem örökölte meg a szüleitől., vagyont érő bútorral, porcelánokkal, kristállyokkal, és minden-minden oda lett. Ráadásul még örülhettem, hogy ebbe a lakásba beköltözhettem, és a magaménak mondhatom. Istenverése, amikor egy negyven körüli nő beleszeret valakibe.
— Borzasztó — nyögte ki Palika.
— Hol lakik az anyukája?
— Győrben, együtt velem.
— Az nem jelent semmit, ha az édesanyja nevén van minden. Vilmos Aradi magyar és jogász, ismeri minden csínját-bínját a törvényeknek.
— Ezt nem tudtam, legfeljebb, hogy aradi.
— Persze nem dolgozik, rangján aluli munkát nem akar végezni.
— Vajon, hová teszi a sok pénzt, amit kicsal másoktól?
— Maga, fiatalember sok mindent nem tud. — Valami nagy gazságot követett el Romániában. Ült is érte néhány évet, és megfosztották a prasszisától, jogászként nem működhet, és Magyarországon sem Aztán kijött a börtönből, de hatalmas kártérítést kell fizetnie valakinek. Arra kell neki a pénz, meg aztán el kell tartania magát.
Már Ernő sem bírta cérnával, hogy közbe ne szóljon. Ön, asszonyom,

Két nap múlva folytatódik