újabb események régebbi események további események
21:09
Yolla új cikket töltött fel
14:15
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:51
zsoltne.eva új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
13:48
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
09:58
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:39
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:33
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
08:27
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
18:03
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
15:44
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
11:45
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
11:25
Anyu új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
23:22
dettó regisztrált a weboldalra
14:02
Janó új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
14:02
Janó új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
14:00
Janó új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:11
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
13:10
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
12:28
Anyu új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez

Kisiklott Házasság: kilencedik rész, Pályamű

2010. szeptember 22. - Látogatók száma: 124

Ernő tréfás szemrehányással ugratott. — Ahelyett, hogy ingyen és bérmentve eltanulnád tőle az értékes trükkjeit, háborogsz. Nem bíborban születtél, még te is megszorulhatsz egyszer.
— Baromságokat beszélsz.
A vonat pontosan érkezett, a két nő olyan vidáman szállt le, mintha
valami kellemes dolgot készülnének megvalósítani.
— Biztos, hogy ott lesz az a szélhámos? — Kérdezte Magda néni, és vészjóslóan villant meg a szeme. Régen várt erre az alkalomra, csak nem tudott róla.
— Remélem, nem szívódik fel közben — felelte Palika mosolyogva. A két nő megjelenése bátorítólag hatott rá, és csökkentette benne a rossz érzést.
— Magának nem szükséges mondania semmit — javasolta Palikának Bori néni. — Az anyukájának nagyobb szüksége lesz rá, hogy rajta tartsa a szemét. Én már megéltem az ilyesmit, tudom. Magdával ki is gondoltuk, hogy bonyolítsuk le a találkozást. Rendben?
— Kíváncsian várom, hogy megtudjam — bólintott Palika. — Nekem úgy sincs ötletem.
— Örülök, hogy egyet értünk. Maguk a lépcsőházban lemaradnak tőlünk, mi ketten becsengetünk, és amikor anyukája kinyitja az ajtót, előállunk azzal, hogy a fia meghívására jöttünk. Gondolom, rögtön beenged. A többi pereg magától.
— És nekünk, mi a szerepünk?
— Mondjuk, úgy öt, tíz perc múlva színre léphetnek. Addig hagyja a kardját a hüvelyében. Aztán... Aztán a helyzet magától előáll.
— Mit gondolsz — fordult Palika Ernőhöz —, jó lesz ez így nekünk?
— Ha nincs jobb ötleted, akkor igen.
A két magabiztos nő mozgásából az látszott, most hogy konkrétan cselekedniük kellett, kicsit alább hagyott a bátorságuk. Mint aki a másik biztatására vár, kérdően néztek egymásra. Vissza már nem fordulhattak, elszántan léptek az ajtóhoz.
*
Úgy történt, ahogy előre megbeszélték. Palika nem látta, nem hallotta, mi történt, mielőtt belépett a szobába, de azt egy szemvillanás alatt megállapított, hihetetlen gyorsasággal pereghettek az események. Wéber
Vilmos teljesen maga alatt, volt már, megsemmisülve ült a fotelban, és mereven nézett maga elé. Borbála és Magdolna sápadt arccal, az ablak mellett a függönyhöz lapulva várakoztak. Elég volt öt perc, hogy kiborítsák
a bilit, a következményétől viszont ők is tartottak
Az anya viselkedése meghökkentette Palikát. Bármire számított, bármilyen rosszra, de arra nem, amit hallania kellett.
Elvira néhány lépéssel távolabb ott állt Wéber Vilmos előtt, s bár a feldúltság meglátszott rajta, hangja határozottan csengett, mint süvöltötte: — Azonnal takarodj a lakásomból, és többé nem akarlak látni — Soha nem tapasztalt sárgás fényű gyűlölet szikrázott ki a szeméből, amikor a fiához fordult. — Dobd ki ezt az embert, míg ki nem kaparom a szemét.
Nem került sor erőszakra, Wéber Vilmos a sokkos állapotból magához tért, a megmaradt méltóságát összekaparva, a megszokott nyájas hang helyet dühösen sziszegte az asszony arcába. — Megbánod még, hogy erre a két nőre hallgattál.
— Biztosítom, Doktor Wéber, anyám sose fogja megbánni.
— Szóval a te kezed van benne, te kis fattyú?
— Mit merészelt mondani? — lépett fenyegetően Wéber felé Palika. — Mit merészeltél mondani, te csirkefogó? — Ismételte meg, teljesen kivetkőzve magából, és felemelve az öklét.
— Fiam, ne! — ugrott eléje az anyja.
Wéber szembesült azzal a ténnyel, itt már bevégződött számára minden, legtöbb, amit kihozhat belőle, ha mielőbb elpárolog. Elpárolog, de egy életre szóló nyomot hagy maga után. Gonosz fény villant a szeméből. — Ha elég szépen kéred meg anyádat, talán elárulja, kik az igazi szüleid, merthogy nem ő és a férje, az biztos.
A két nő, akik Rorrónét megmenteni jöttek, összezavarodva, rémülten néztek egymásra. Erre a fordulatra nem számítottak, de belátták, hatalmas lavinát indítottak Igaz, nem tudták pontosan, kit, mennyire sebzett meg a bomba, amit sikeresen felrobbantottak, összebeszélés nélkül egyszerre léptek oda Wéberhez, és kituszkolták a lakásból.
A megrendüléstől halálsápadtan, kérdően nézett Palika az anyjára. Ő nem magyarázkodott, szó nélkül, lehajtott fejjel, remegve állt a fia előtt.
Néhány másodpercre csend állt be, Palika tekintete üressé vált, aztán elsötétült a világ, és ha Ernő nem ugrik oda, és nem akadályozza meg, hanyatt vágódik.
Mikor magához tért, a kanapén feküdt. És Ernő hajolt föléje. — Na, végre, jól ránk ijesztettél.
Palika csak nézte mereven, de nem válaszolt.
— Én vagyok Ernő, a barátod. Megismersz?
Válaszul Palika csak bólintott, és anyját kereste a tekintetével. Meg is látta, az asztalra borulva fojtottan zokogott. Az agya hirtelen kitisztult, odament, gyengéden megsimogatta a haját. Bár erősen tartotta magát, hangja megremegett, amikor így szólt: — Nem kívánom, hogy most, ebben az állapotban beszámolj mindenről, drága anyám, Csak annyit mondj, valóban nem ti vagytok az édes szüleim?
Az összetört Elvira könnyáztatta szemét Palikára emelte. — Igen, és bocsáss meg nekem. Bocsáss meg nekem és az apádnak!
— Nincs mit megbocsátanom, drága édesanyám, és nincs mit megbocsátani apának sem. Én viszont mélységesen szégyellem magam.
Amíg a drámai jelenet olyan megnyugtatóan alakult, Ernő intett a két nőnek, és mindhárman kiosontak a szobából. — Itt már nincs ránk szükség, csak zavarunk — mondta a lépcsőházban, még mindig felzaklatva a látottaktól, hallottaktól.
*
Vendégek távozása után, Palika megnyugtató szavaira Elvira lelkében dúló vihar valamennyire lecsillapodott, és hogy a konfliktusok görbéje is kiegyenesedjen, először szipogva, majd egyre higgadtabban mesélni kezdett: — Azt hiszem, jobb lesz,ha a te életedet érintő résztől kezdem.
A válasz egy bólintás.
— Amikor összeházasodtunk apáddal, hamar kiderült, hogy fejletlen a méhem és soha nem leszek képes gyereket kihordani. Először kétségbe estünk, végül belenyugvást választottuk. Persze erről senkinek nem beszéltünk, így a kettőnk titka maradt. Ekkor Budapesten laktunk albérletben. Másfél éves házasok voltunk, és én egy nőgyógyászati probléma miatt, kivizsgálásra befeküdtem a korházba. Még azon a napon egy fiatal, szülni készülő fiatal lány került a mellettem lévő ágyra. Nem húzom vele az időt, hogyan elegyedtünk beszélgetésbe, de a lány elmondta, hogy nincs férje, és ahogy megszül, kiszökik a korházból, a gyereket pedig itt hagyja. Miért? — kérdeztem. Ekkor elpanaszkodta, nincs hová vinnie.
Elmesélte magáról, hogy egy kis faluba lakik, nagyon szegény körülmények között, és az apja túlságosan szigorú, nem ismer irgalmat. Nem csak az apjától félt, legalább annyira a falu szájától is. Amikor már meglátszott volna rajta, hogy terhes, elszökött otthonról.
Ekkor megszületett fejembe a gondolat, ha a lány valóban otthagyja a gyermeket, én örökbe fogadom. A lánynak még nem mondtam semmit, de amikor apád bejött látogatni, megbeszéltük, vállaljuk a gyerek felnevelését,
így nem szükséges megszöknie, kitennie magát egy esetleges veszélynek.
Sajnos Magyarországon az örökbefogadás nagy hercehurcával járt, és nem is tudhattuk előre, sikerül-e megszereznünk a gyámügyi hivatal beleegyezését. Akkor támadt apádnak az az ötlete, amikor a lány megszüli a gyereket, bejegyezteti magát apának, és akkor törvényesen jogot formálhat az újszülötthöz.
Ezt a megoldást tartottam én is a legésszerűbbnek, és úgy is történt minden. A gyereket mi vittük haza, a lányt kisegítettük az anyagi zavarából, hogy a szegényes ruháit kicserélhesse, és legyen pénze az útiköltségre hazamenni.
— Utólag nem keresett fel benneteket.
— Nem. Igaz, hogy miattad néhány héten belül Győrbe költöztünk, de ha akarja, megtalálhatott volna.
— És mért nem mondtátok el nekem, például, amikor már betöltöttem a tízedik életévemet?
Elvirának könny szökött a szemébe. Milyen egyszerű most kimondani, de a valóságban nem így működik. Először is nem akartunk törést okozni a szívedbe, és hogy esetleg meggyűlölj minket. Meg aztán... Szóval annyira magunkénak tartottunk, hogy számunkra is megrázkódtatást jelentett volna. Nem vitt rá a lelkünk. Meg tudod ezt bocsátani nekünk, kisfiam?
Elhomályosodott Palika tekintete. Mit bocsássak meg? Az én szememben te és apa maradtok az édes szüleim, és ezen már semmi nem változtat.


Vége

A cikket írta: Jutka

6 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. szeptember 28. 21:19
Tetszik az irásod, de valóságpontot nem adtam egyikre sem...
2010. szeptember 26. 13:41

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. szeptember 25. 21:42

Na most egybe még 1x végigolvastam. Az a baj, hogy darabokban rosszabb volt..., hülyeséget beszélek.., vagyis írok..., tök jó ez Jutka! Érdekes csavar lett a vége, de tetszett, az egész:-)))
Akkor most ezt kinek is írtad? Magadnak, vagy nekünk? Hihi!
Grat.
Pinokkió

Ja!? Majd elfeledtem. Ha akad némi időd, nézd meg a honlapomat, talán akad számodra is valami, ami érdekelhet. (www.irodalom.lapunk.hu).

Jutka
2010. szeptember 26. 12:06

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. szeptember 25. 21:42

Na most egybe még 1x végigolvastam. Az a baj, hogy darabokban rosszabb volt..., hülyeséget beszélek.., vagyis írok..., tök jó ez Jutka! Érdekes csavar lett a vége, de tetszett, az egész:-)))
Akkor most ezt kinek is írtad? Magadnak, vagy nekünk? Hihi!
Grat.
Pinokkió

Magamnak,vagy az olvasóknak? Ezt a kérdést, minden írásomnál felteszem magamnak: Is, is. Az igazság, amikor már bele lendülök az írásba (vannak regényeim), és elkap a hév, már nem csak az olvasók kívánságát kívánom kielégíteni, hanem a saját érzéseimet, elképzeléseimet, tapasztalataimat is kifejezésre juttatom. Egyébiránt, még a szappanoperáim is, 60-70 százalékban igaz történetek, még a kitalált bohózatom sem mentes. Az elbírálást rábízom a kedves olvasókra. Bínám, ha nem a fiókomban vesztegelnének. Kiadók lennének bőven, de a hozzájárúlási összeget képtelen vagyok vállalni.
2010. szeptember 25. 21:42
Na most egybe még 1x végigolvastam. Az a baj, hogy darabokban rosszabb volt..., hülyeséget beszélek.., vagyis írok..., tök jó ez Jutka! Érdekes csavar lett a vége, de tetszett, az egész:-)))
Akkor most ezt kinek is írtad? Magadnak, vagy nekünk? Hihi!
Grat.
Pinokkió
2010. szeptember 25. 16:59
Egészen megkönnyebbültem.
2010. szeptember 22. 17:57
Megtévesztett, hogy a pályázaatnál 15 rész van feltüntetve.
Azonban valóban, ez a kilencedik rész és nagyon jó befejezésnek.
Gratulálok az írásaidhoz.
Katalina
2010. szeptember 22. 17:52
Nagyon jó sorozatot indítottál el.
2010. szeptember 22. 16:28
Jó volt olvasni a történetedet Jutka. Izgalmasan formáltad az eseményeket és szépen le is vezetted. Gratulálok! :)
2010. szeptember 22. 11:19
Jutka! Könnyek szöktek a szemembe, meg modom őszintén! Itt derül ki, hogy nem számít a vérszerintiség, ha igazán szeretünk valakit! Örülök, hogy ilyen élettörténetet olvashattam! Szép napot Orsolya
2010. szeptember 22. 10:57
Szia Jutka!

Gratulálok az írásodhoz! Tetszett a sorozatod:-)

Pussz,
Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: