Rendszerváltás az irodaházban

Látogatók száma: 58

Nem jó megélni az öregkort. Pedig ha tetszik, ha nem ott tartok. Nincsenek üresjáratok. Minden, ami egy életen át megtörtént, az benned van, rekedt, csak idő kérdése, hogy mikor tör a felszínre…

Megpróbáltam a lehetetlent. Késő éjszaka próbáljak már meg elaludni? Minek is erőltetni azt, ami nem megy. Mert se a klíma, se a körülmények nem kedveznek ehhez. Melegem is van. Elegem is. Hiába próbálom enyhíteni külsőleg, a belső forróság akkor is a felszínre tör. És nem hagy nyugodni egy percig sem.
Mi okozhatja ezt a nyugtalanságot, amit érzek? Nyilván a kényszerű és rengeteg pihenő. Miért is nem tudok a teendőimre koncentrálni? Hát, mert nem megy.

Olvashattam egy cikket. Kár, hogy az előzményeit nem ismerem. Mi válthatta ki az írójából? De egy csomó gondolat bennem rekedt. Az elmúlt évek sokaságát juttatja eszembe, a tiltakozás egyetlen formája érvényesül mindössze. Nem tudok aludni. De csak bennem mutatkozik ez, mert kiadni senkinek sem tudom, mert nem lehet, mert nem szabad erről beszélni? Az agymosást egy egész életre szólóan sikerült majdnem tökéletesre stimulálni?

De mi figyeltünk, könyörgöm, szenvedtünk, megalkudtunk és beletörődtünk. A jól felfogott érdekünk ezt követelte. Ha volt némi (nemű) magunkhoz való eszünk, akkor tudtuk mikor kell befogni a szánk. Ezért is maradhattunk talpon. Kit érdekelt az önös érdekünk. Hogy másként gondolunk sok mindent. Hogy ezt, vagy azt talán nem kéne…

Akkora és olyan tág lehetőséged volt! És kiélhetted minden addigi képzelt tehetségedet a munkádban. Mert ehhez értettél, mást nem ismertél, nem is érdekelt. Ezt szeretted. Ebben voltál jó. Nagyon jó! A naivságod áldozata. Honnan és kitől tudhattad volna meg azt, hogy mindez csak átmeneti. Fog jönni egy más, egy jobb, egy ismeretlen, egy előre nem tudott, valami ismeretlen. A rendszerváltás.

Jó voltál ott, abban a közegben, amibe belecsöppentél… Minden, ami ahhoz kellett, hogy felrázd ezt a sötét, ismeretlen, bonyolult világot. Benned meg volt a szándék. A tisztaság, a naivitásod, a hited, a hozzáállásod, a tudásod, a reményeid. Emberek vagyunk, vagy mi?

Ki gondolhatta akkor, az indigó, a stencil, a mechanika világában, az akkori gondolat szabadságában, a saját erődben való hitedben, hogy jön, jöhet majd egy új világ, ami mindezt egy csapásra eltörölheti, és el is törölte.

Nem készítettek fel rá. Az események sodrásában magadtól kellett rájönnöd, valami új kezdődik. Egy új világ. Érezted nap, mint nap, hogy mindaz, amit egyszer megálmodtál, szerettél, jól vagy rosszul értelmezted, megvalósítottad, vége van. Még igazán fel sem tudtad fogni miben leledzel, máris egy új utat mutattak neked. Újat, állítólag egy sokkalta jobbat.

Miért nem érzem most sem, hogy jó volt az a jobb? Mint a régi világ, amiben éltem, amikor megismerhettem a munka világát? Önmagam erejéből, mások támogatásából, segítsége által, magamra számítottan, de ma úgy érzem teljesen magamra maradottan.

A cikket írta: zsoltne.eva

támogatóink