Némaságra ítéltem magam

Látogatók száma: 208

Mostanában egyre gyakoribb, hogy nem tudok megszólalni. Nem tudok kérdezni a férjemtől, nem tudok neki válaszolni. Az, hogy valamit el akarjak mesélni neki csak egy távoli vágyálom.

A szombati ebéd főzése közben azon rágódtam, hogy miért van, hogy nem tudom elmondani a férjemnek, hogy mi bánt.
Régen nagyon karakán voltam. Olyan igazi tűzről pattant kis menyecske, akinek mindig van véleménye, mindig a társaság központja. A férjem élvezte, hogy mindig minden meg tudom magyarázni, hogy mit miért teszek, és mit gondolok a világ dolgairól.
Teltek az évek, és valahogy én is megváltoztam, aminek az okát most is csak sejtem. Ha bármi konfliktusunk adódott Ferivel, a férjemmel mindig meg tudtuk beszélni hol hangosabban, hol nyugodtabban, de mindig szépen le tudtuk így zárni a vitát.

A nagymamám sokszor eszembe jut, aki mindig azt mondta, hogy sohasem szabad haraggal a szívünkben lefeküdni, mert a harag ott lesz másnap is, és szép lassan megmérgezi az életünket. Valami ilyesmi történhetett velem is.

Egy idő után, ahogy a gyerekek nőttek kénytelenek voltunk belevágni egy építkezésbe, ami hatalmas terhet jelentett mindkettőnknek anyagilag és lelkileg is. Nem jutott egymásra időnk. Elmaradtak a jó kis beszélgetések, és amikor én hoztam volna szóba valamit, azt Feri kifejezetten támadásnak vette. Néhányszor megpróbáltam nyugodtan leülni vele, szerettem volni elmondani, hogy én itt vagyok támasznak, de nekem is kell az ő támogatása. Első ilyen „egyeztetésünk” után néhány hétig rendben mentek a dolgok, de nemsokára ismét csak feszültség volt otthon a levegőben. Ha elkezdtem valamiről beszélni, akkor szabályosan lehurrogott, de úgy hogy a végén én éreztem magam gonosznak és háládatlannak, amiért nem értem meg őt.
Lassacskán kialakult bennem az a reflex, hogy jobb csendben maradni.
Ne szólj szám, nem fáj fejem. A cserfes kis feleség egy igazi savanyú nővé vált, akiben tombolnak az indulatok, de egyszerűen már nem akar beszélni. Sokszor azon kapom magam, hogy Feri kérdésére sem válaszolok, nehogy rosszul szóljak és felcsattanjon. Ettől persze begurul és megkérdezi, hogy már megint mi a fene bajom van. És igazából nem tudom, vagy csak már nem tudom elmondani.
Segítség! Újra beszélni akarok.

A cikket írta: Annácska

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

smartee

Csak most keveredtem ide,ezért a késői reagálás.Látom senki sem próbált Neked segíteni.
Kérdezd meg Tőle,mit szeretne Ő?Lehet,hogy meglepődnél,lehet,hogy Ő is várja,hogy visszatérjen az a nő,ki voltál?Erre nem gondolsz?Próbáld meg.
Egy esti séta,így tavasz idején,különösen jó terep erre.

barraqda

Azt hiszem, hasonló szituációt élhetsz meg, csak erősebb kivitelezésben, mint amit az ex-párom tapasztalt 4 éves kapcsolatunk végére. Ő is amolyan tűzről pattant menyecske volt mindig, egyszerűen büszke voltam a cserfes, és sokszor megszégyenítően furmányos természetére, de idővel valami megváltozott benne. Összeköltöztünk, a napi rutinok megszürkítették a hétköznapjait, és erre én is rásegítettem, mint mihaszna, unalmas társa. Nem veszekedtünk sűrűn, de a végére már úgy éreztem, hogy valóban nem tud nekem mit mondani... Hozzáteszem, ez oda-vissza működik. Ha te magad sem tudod szavakba önteni, vagy csak egyszerűen nem fér ki a torkodon a sok tonnányi lerakódott indulat, semmi probléma, arról van szó, hogy nem találsz fogást rajta, de ez orvosolható. Amikor valamit nem tudsz körülhatárolni, nem tudod megmondani mi az, egyszerűbb, ha az ellentétes oldalról közelíted meg: Mondd meg, hogy mi NEM az, ami bánt. Ez butaságnak tűnhet, de egyszerű logikát takar. Olyan, mintha nem tudnád eldönteni, mekkora képet fess, ezért inkább megcsinálod a keretet. Így ott lesz az üres hely, és már körül is határoltad... Pont, mint a barkóba, szűkíted a kört a kizárható opciók segítségével. Ezt gyakorlatban könnyebb megvalósítani, csak ne feledd, hogy ezt nem szabad egyedül végiggörgetni. Itt a közös életetekről van szó, úgyhogy véleményem szerint be kell vonnod a férjedet ebbe a barkóbába. Kérdezd meg tőle, hogy szerinte mi az, ami bánt téged, mi emészt... Talán meglepően rá fog érezni, vagy egyszerű nemleges válaszokkal eljuthattok a megfejtéshez. Egy próbát megér, hogy újjászülethessen az a tűzről pattant menyecske...

ginesz

Ne add fel.Ha gyerek van akkor ezen még a válás sem segit. Szerintem egy próbát megér, hogy az ő fejével gondolkodj, hidd el nem nehéz. Csak figyeld amit mond, és akkor talán rájössz, hogy neki mi baja (mert a saját b ajod ugye tudod) azt nem mondom, hogy könnyű de egy nő rá tud jönni sokmindenre, csak figyelni kell....bár megsúgom tegnap én is figyeltem a párom, hogy mi a fene van vele, hogy járkál mint egy ketrecbe zárt oroszlán, kérdeztem is, de nem mondott semmit....néha van ez igy

Annácska

Hosszú távollét után jelentkeztem ma be újra az oldalra és nagyon örülök neki, hogy ilyen kedves hozzászólásokat írtatok.
Közben taktikát változtattam. Amikor ezt a cikket megírtam nagyon magam alatt voltam, aztán néhány hét elteltével újra elolvastam és rájöttem, ha én nem segítek a magam baján, akkor senki. Ha valami nem tetszik annak hangot adok, nyugodtan és halkan. Eleinte leüvöltött a férjem. Közöltem vele, hogy az lenne a legjobb, ha elmenne pszichológushoz, mert depressziós. Furcsán hangzik, de magába fordult és tudott változtatni. Azt hiszem ez úgy működött, mint egy tükör.

Annácska

Javaslom minden férfinak és nőnek, hogy írja le azt, hogy mi bántja, milyen dolgok zavarják a párkapcsolatában. Nagy igazság, hogy a kérdésben mindig ott van a válasz is.