újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Párcsere (2.)

Látogatók száma: 1 053

- Alszok még -gondolta magában a lány és átölelte a mellette lévő fiút. Ahogy így hozzábújt, eszébe ötlött az álma. - Hú de marhaságot álmodtam én?! -forgott a fejében a gondolat, és nem tudta elengedni, így kényszerből Viktort ölelte.

Viktor magas, kisportolt testalkatú, szőke hajú, barna szemű, jóképű pasi volt. Buktak rá a csajok. Ha kukának születik, akkor is drótkefével kellett volna magáról levakarni a hódolóit. Ráadásnak az isten még ésszel és dumával is megdobta. A két pár tíz éve alatt, azonban kissé fejébe szállt a sok-sok sikerélmény folytán jött strigula. Ha egy csajt meg akart szerezni, mindig sikerült neki. A beképzeltsége már-már átcsapott néha bunkóságba.

Viktor megdörzsölte a szemét és rápillantott a szoba közepén álló asztalra rakott órára. 7:30 volt. Csak 9-kor akartak kelni, volt még idő a lustálkodásra.
Érezte Zita ölelését, és biztos volt benne, hogy a lány most is őt kívánja. Felé fordult, és a takaró alatt elkezdte simogatni az édes kis idomokat. Belemarkolt a fenekébe, majd csak ennyit súgott a fülébe.
- A többiek még alszanak -és sokatmondóan még szorosabban ölelte barátnőjét. Már nem csak a hálóruhán keresztül simogatott. A lány meleg combjai közt játszott kezével, ujjaival. Érezte a másik vágyát, egyre magabiztosabban és céltudatosabban cselekedett. Zita kicsit védekezett.
- Ne! -suttogta.
De Viktor biztos volt benne, hogy ez csupán az ő ellenállhatatlanságának szól, és a lány csak kéreti magát.
- Nyugi, alszanak még -mondta, és merevségét a lány combjai közé helyezte. Majd amikor érezte, hogy az is kívánja és engedi, akkor beljebb és beljebb hatolt a nedves combtövek közé.
Rövid volt. Viktor nem sokáig bírta. Tudta, hogy Zita is kívánja, így meg se próbálkozott visszatartani..., érezte, együtt szálltak el.

Viktor ránézett az órára, 7:38. Elfordult a lánytól és 9:00-ig szunyókált.

Ölelte... és ekkor hirtelen a másik visszaölelte. Érezte a meleg kezet a hátán végigsiklani, majd lejjebb és beljebb. Zita megijedt, hisz nincsenek egyedül. De a barátja csak egyre hevesebben ölelte őt.
- A többiek még alszanak -súgta a fülébe a fiú és tovább erőltette az elkezdett akcióját.
Zita fejében tovább motoszkált a gondolat. Tamás arca ugrott be neki, a tegnapi beszélgetésük biciklizés közben. A kedves, meleg hang, a megértő válaszok. Annyira nem szokott ehhez hozzá. Eddig a fiúk csak "azt" akarták tőle. Viktor is.
- Ne! -kérte halkan, látszatból, és mert így kívánatosabbnak érezte magát. De Viktor nem reagált a kérésére.
- Nyugi, alszanak még -nyugtatta Zitát és tovább nyomult.
Amikor érezte, hogy már elveszett, hagyta hogy történjen vele, amit Viktor akar. De egyet nem tudott hagyni. Tamásra gondolt és élvezte, úgy, mint soha.
Nem tudta mi volt ez, csak annyit tudott, hogy jó volt és szerette volna tovább élvezni, de nem bírt magával. Elélvezett Viktorral, vagy ő se tudta..., Tamással.

7:38 volt. Hátat fordított Viktornak.

És tudta. Neki Tamás kell.

folytatódik...

A cikket írta: Pinokkió

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Nagyon jó Pinokkió nekem meg már alvás kellene, de itt gunnyadok és nem vagyok álmos, pedig azt mondták, ha olvasok elálmosodom. Üdv Éva.

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Köszönöm Orsolya! És tőled külön elnézést! Puszi: Pinokkió

Pinokkió! Ugyan már, ne mondj ilyeneket! pusszancs Orsolya

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Húh, ezt már soha nem mosom le szegény Zitáról!


Zita nem qrva...
(még);-)

De még lehet:)
Ja, és még egy Péter maradt benne a vége felé. Bocs, hogy szólok, most láttam meg.

megtekintés Válasz erre: Orsolya

Nem baj, de nagyon jó írás és a többi is! üdv Orsolya

Köszönöm Orsolya! És tőled külön elnézést! Puszi: Pinokkió

megtekintés Válasz erre: anubis

Pedig én már azt hittem, hogy Zita Viktorral jár, de Tamást szereti, viszont Péterről fantáziál:)))

Húh, ezt már soha nem mosom le szegény Zitáról!


Zita nem qrva...
(még);-)

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Bocsi Orsolya! Én vok a hunyó! Javítottam!
Persze, hogy Tamás:-)))
Pinokkió

Nem baj, de nagyon jó írás és a többi is! üdv Orsolya
Pedig én már azt hittem, hogy Zita Viktorral jár, de Tamást szereti, viszont Péterről fantáziál:)))
Akkor éljen megvan a fonal! Halihó! üdv Orsolya

megtekintés Válasz erre:

Értem én...ez is egy keringő, csak másmilyen. Van ilyen... ;-)

Neked siettem ;-) ...el!
Pinokkió

megtekintés Válasz erre: Orsolya

Jól van na megyek az elejére, hát ha ott a fonal. Amúgy Zita nem Tamást szeretné elcsípni? Örülten jó írás!üdv Orsoly

Bocsi Orsolya! Én vok a hunyó! Javítottam!
Persze, hogy Tamás:-)))
Pinokkió
Most mit bénáztál? Nem értem ez a fonal is elment....vagy rátapintottunk valamire?
 
Értem én...ez is egy keringő, csak másmilyen. Van ilyen... ;-)

megtekintés Válasz erre: anubis

Érdekes csavar a történetben Péter, ő eddig egy csendes útitárs volt, várom a folytatást, Pinokkió!

;-)

Hú, ezt elbénáztam:-)
Köszi lányok!
Javítom;-)
Pinokió
Jól van na megyek az elejére, hát ha ott a fonal. Amúgy Zita nem Tamást szeretné elcsípni? Örülten jó írás!üdv Orsoly
Érdekes csavar a történetben Péter, ő eddig egy csendes útitárs volt, várom a folytatást, Pinokkió!

;-)

megtekintés Válasz erre: Orsolya

Te Pinokkió most akkor kivel? Most már elvesztettem a fonalat, mert már nem is tudom kivel is volt? De biztos nem ugyan azzal, hú! Várom a folytatást, hogy kiderüljön a dolog...üdv Orsolya

Hi, Orsolya! Ha emlékszel 4 szereplő van. Viktor és Zita járnak együtt. És van Péter, valamint Tamás, aki lassú csiga volt Zitával együtt ;-)
Ja, most a barátjával volt, de a "csigára" gondolt...
Pinokkió
Te Pinokkió most akkor kivel? Most már elvesztettem a fonalat, mert már nem is tudom kivel is volt? De biztos nem ugyan azzal, hú! Várom a folytatást, hogy kiderüljön a dolog...üdv Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: