Játékra, Szilvafa, Nagyszájú, Barna, Árvácska, Elképedt,

Látogatók száma: 37

Csak szavak ... Hát hol is kezdjem?

Régen, amikor kiskertem még az édesapám gondos keze munkáját viselte, bizony más volt minden. Egy szál gaz semerre, az utak fölgereblyézve, néhol még el is söpörve, nem is mentünk be, nem szerettük volna lábbal tiporni.
Úgy volt beültetve fákkal, veteményekkel, hogy mindig legyen benne friss fogyasztásra is valami újdonság.
Az első epret, barackot amikor levette behozta, és mindig hozzá tette egyétek meg anyáddal.

Szép idők voltak azok, amikre szívesen emlékezem.
Volt a kertben szilvafa is, az egyik amiről lehetett volna lekvárt főzni, de a szorgos munka ellenére, sosem volt üvegbe való rajta. Igazi bio termés volt, azt meg nem szerettük, így aztán édesapám fogta és megsemmisítette. Egy másik fa, hatalmas nagy szemű termésekkel, ízletes, finom volt, de csak pár évig volt a kertben, kipusztult. Tavasz elmúltával, amikor szép zöldnek kellett volna lenni, először a levelei lettek barnák, majd az ágai és már látszott rajta az elmúlás.
Talán édesapám hiánya mutatkozott meg a kerten, mert szép lassan minden fa kipusztult.

Erős, gondos ember volt, akinek mindennél fontosabb volt a családja, no meg én. Igazából sosem voltam agyon becézgetve, de nagy ritkán; édesapám szájából a Klárácska, édesanyám szájából a Pannikám olyan jól esett, amik még ma is eszembe jutnak. Édesapám a nyelvelést, ó uram bocsá’ vissza szólást nem tűrte. Néha megjegyezte gyermekkoromban, nagyszájú vagy kislányom, én aztán abban a pillanatban el is hallgattam.
Ötven éves is elmúltam már, amikor a véleményem kissé erősebben fogalmaztam meg: nono, vigyázz már a szádra! - szólt rám édesapám. Tudtam, túlléptem a határt és egy szó sem hagyta el a szám.

Jól esik a párom figyelme, aki néha elképedten hallgat egy-egy történetet az életemről, a szüleimről, a velük megélt emlékekről.

Közeleg halottak napja, a temetőbe mindig tudok vinni saját virágot a kertből, de az árvácska sosem hiányzik a sírról.

A cikket írta: D Klári

támogatóink