újabb események régebbi események további események
20:14
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
16:43
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
16:37
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
16:33
Ilona új cikket töltött fel
11:41
zsoltne.eva új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
10:45
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
09:50
Kőnig új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
21:41
Ilona új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
19:11
Hayde regisztrált a weboldalra
14:09
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
13:51
Anyu válaszolt egy szavazásra
10:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:05
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
06:48
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
18:56
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
17:57
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
17:49
Ilona új cikket töltött fel
17:42
Ilona új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
17:38
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
16:52
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez

Elég egy rossz döntés…

2010. június 26. - Látogatók száma: 311

Sokszor elég egyetlen rossz döntés, amit hamarosan megbánunk, azonban hiába próbálunk rajta változtatni, már elkéstünk. Velem is ez történt, amikor áldásom adtam arra, a párom édesanyja alá költözzünk.

Soha semmi bajom nem volt a párom édesanyjával. Segítőkész, humoros nő, aki teljes szívvel - lélekkel törődött a fiáról, és a válás kimondása után csak neki szentelte minden figyelmét. Nagyon jól megértettük egymást. Második anyámként szerettem, tiszteltem, és ha bárki kérdezett, csak jót tudtam róla mondani.
Aztán egy kora este párom megkérdezte, mi lenne, ha megvennénk az édesanyja alatti lakást, mert ma hallották, sürgősen el kell adniuk. Belementem. Bárcsak ne tettem volna! Egy pillanatra meginogtam, de mivel ott állt mellette az édesanyja, meg ugye egy fillérrel se szálltam be, beleegyeztem. Szüleim mondták, ez így nem lesz jó, nem szabad egymáshoz ilyen közel lakni, de nem hallgattam rájuk, hiszem a mamámék is mellettük laknak.
Ekkor még utolsó éves voltam az egyetemen, egy másik városban, így csak azokat a napokat tölthettem lent páromnál, amikor nem volt tanítás.
Aztán eljött a költözés, és anyós megmutatta az igazi arcát. Előszeretettel pakolt nálunk, segített mindent elrendezni, természetesen a saját ízlése szerint. Nem szóltam, hiszem nehéz elválni egy gyerektől, és egyedül maradni, így amikor elment, visszapakoltam. Imádtam ott élni, gondoskodni a páromról. Vagyis csak imádtam volna, ha a kedves mama nem osztogatta volna a tanácsait. Akármit tettem, semmi nem volt jó. Mindent azzal indokolt, az Ő fia nem így szereti, hanem úgy, ahogy Ő csinálja. Ami persze nekem szokatlan volt, mert korábban is főztem már rá, és soha nem panaszkodott az ételre, se az öblítő szagára, vagy a vasalásom eredményére.
A legidegesítőbb talán az volt, amikor én a szüleimnél voltam, a párom otthon, és webkamerán keresztül néztem, ahogy anyós pakol a háttérben. Nem nagy dolgokat, csak átrendezte a kanapén a párnákat, és egyéb ilyen apróságok. Ha lent voltam, mikor párom hazaért, beállított egy tányér étellel, hogy a fia egyen végre valami normálisat is, hiába főztem meg, amikor pedig nem voltam ott, nem engedte a fiának azt megenni, csak a sajátját.
Soha nem tiltottam volna meg, hogy hordja az ételt, hisz úgy nekem is könnyebb lett volna, ha nem csak egy adagot hozott volna. Ha ott voltam, akkor is úgy kezelt, mintha ott sem lennék, továbbra is szigorúan egy adagot hordva.
Mondanom se kell, veszekedés veszekedést követett, köztem és a párom között.
Mikor végre befejeztem a sulit, sem lett jobb a helyzet. Addig azért járt le anyós, mert nem voltam ott, és nem tudok gondoskodni a fiáról, utána pedig megszokásból jött. Ha nem jött, elvárta, mi menjünk fel. Halálra untam magam, amikor csak azért kellett felmenni, nézzük egymást, hisz túl sok beszélnivalónk nem volt. Ha nem mentünk, lelkileg zsarolta a fiát.
Többször el akartam hagyni a párom, mert nem bírtam lelkileg, hogy ennyire feleslegesnek, bénának, senki nem érezzem magam.
Egy darabig tűrtem, tűrtem, aztán egyszer csak kibuktam, jól összevesztünk.
Most már ha hoz valamit, visszaküldöm. Félreértés ne essék, nem az bánt, megveszi és odaadja, hanem erről nem kérdez meg. Leküld egy fél tábla szalonnát, holott előfordult, hogy előtte nap vettem én is, így az ételek nagy része folyamatosan tönkrement.
Most is egymás alatt lakunk, kéthetente egyszer illendőségből felkísérem a párom, Ő kétnaponta látogatja, vagy felhívja telefonon, hisz soha nem tiltottam tőle.
Lassan azonban abba a korba értünk, elkezdjünk gondolkodni a gyerekvállalásról. Eddig nem is volt gond, csak amióta felvetődött, félek. Kerek - perec kijelentettem, amíg Ő vagy mi el nem költözünk onnan, nem merem bevállalni. Borzasztóan félek, mi lesz, ha megint olyan lesz, mint régen. Mindent jobban fog tudni, állandóan ott lesz, vagy nekünk kell menni.
Pénzünk új lakást venni nincs, hiszen a mostanit is párom csak szülői segítséggel tudta megvenni, amit még vissza kell adnunk. Számolgattunk. Majd arra jutottunk, a mostani fizetésünkkel kb. 5 év múlva tudjuk a banknak a szükséges fedezetet bemutatni.
Lehet, én képzelem el előre a rosszat, de nem hiszek abban, hogy az ember hirtelen megváltozik.
Tudom, anyósom most is csak azért nem jön mindennap, mert tudja, Én otthon vagyok.
De mi lesz, ha meglesz a pici, és páromat ismét elkezdi lelkileg zsarolni, hogy neki joga van mindennap látni, akkor elvinni sétálni, amikor csak akarja....?

A cikket írta: Myrthil

3 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2015. május 14. 04:57
Kedves Myrthil,

Ket tuz kozott anyoskent es menykent egyarant erdeklodessel olvastam a cikkedet. Valoban nem volt jo otlet ennyire kozel koltozi anyosodhoz, de ezen mar nem erdemes bosszankodni. Nem kis feladat, de talan annal szebb ezt a helyzetet megoldani. Ugy kommunikalni anyosoddal azt, ami teged zavar, hogy az hatarozott de megis tisztelettudo legyen.
Nem tudom, letezik valamifele kommunikacios trening gyakorlo menyek reszere anyos problema kezelese celjabol? Oke csak vicc akart lenni.
Egyebkent egyetlen helyzetet tudok, tapasztalatbol is, amikor jo az, ha a nagyiva elolepett anyos ennyire barmikor keznel van, az az, amikor mar van csemetetek. Egy rendes unoka kepes a nagyi osszes energiajat lefoglalni, ugyhogy rad mar nem fog neki jutni. Lehet a vegen ez lesz a legjobb megoldas.
2010. július 18. 22:36
Én azt hiszem a párodnak kellene egy kicsit határozottabbnak lennie, bár Én is anyós vagyok, valószinülg nem is a legjobb, de a lányom szól ha úgy gondolja, hogy tulzásba esem, Én pedig megpróbálom elfogadni, hogy felnőttek.
2010. július 8. 13:31
Kedves Bozidarka!

Bárcsak ő is így gondolkodna.
Tudod, az a legrosszabb az egészben, hogy 6 éve vagyunk, igyekeztem bebizonyítani, jó feleség leszek, aki tud a fiáról gondoskodni, de mégis most is látom még a szemében, nem elégedett velem, semmi sem jó neki, és vágja a grimaszokat.
Most igyekszem nem foglalkozni vele, hisz ritkán látom, a párom pedig velem él együtt, hozzám jön haza.

Igen, én is azt mondom, hogy önző. És nem is kicsit...
2010. július 3. 20:57
Kedves Kiki!

Én sem érzem, főleg, amikor a gyerek is már jelzi, nem kér a szülői gondoskodásból.
Talán nehéz elfogadni, felnőtt a gyerek, el kell engedni a kezét, és már nem ő az első az életében.
2010. július 3. 20:56
Kedves Luca!

Akkor a ti helyzetetek sem volt egyszerű!
Azárt jó, hogy el tudtatok költözni. Szívünk szerint mi is mennénk, de hát tudod, a piszkos anyagiak.
Az az egy nyugtat, még nem vagyunk semmivel elkésve!
2010. július 3. 20:55
Kedves Ginesz!

Inkább a konfliktus kerülő típus vagyok, de sajnos hiába akar valamit az egyik fél, ha megegyeznek valamiben, a másik mégsem tartja magát hozzá.
2010. július 3. 20:53
Kedves Orsolya!

Én sem tudnék már a szüleimmel sem együtt lakni!
Azóta annyiban javult a helyzet, hogy párom is szeretne már elköltözni.
Most a lehetőséget keresük!
2010. június 29. 06:24
nagyon kemény egy helyzet
jómagam sohasem értettem az anyósokat, mire ez a nagy oltalom fiacskáik védelme érdekében?????
felesleges szülői szeretet-szerelem, le kellene már válni egymásról

:)
2010. június 28. 11:40
Őszintén beszéltetek már a férjeddel a témáról.?Mi a férjed véleménye? Fontosabb a mama minden napi ottléte,vagy eltudják vágni a "köldökzsinórt,és élhet a fia felnőtt módra?!
2010. június 26. 19:56
Ja... amúgy apósom a fejébe vette, hogy a leendő gyerekeimet arra neveli, hogy bosszantsák az anyósomat. Ez sem jó, még ha első pillanatban viccesnek is tűnik. Mert mi lenne, ha más nőket is bosszantatnának után. Fiúk esetében pedig pláne.
2010. június 26. 19:50
Mi is megjártuk. Se anyósomékhoz közel, se anyámékkal lakva nem volt jó.
Van valami abban a mondásban, hogy inkább távolról szeretni, mint közelről gyűlölni.
És a leghasznosabb tanács pedig, hogy az anyóstól olyan messze kell költözni, hogy papucsban ne tudjon átjönni.

Amióta anyóstól 50km-re, anyuéktól pedig 10km-re lakunk, viszonylag szent a béke.
Mert összeveszni mindig egy harmadik miatt szoktunk csak.
2010. június 26. 19:47
Ha azt nehezen viseled, hogy a párod is csak magának akarja az anyuka, akkor azt sehogy sem fogod tudni elviselni, hogy a közös gyereketeket a mama akarja majd "nevelni" mert Ő mindent jobban tud, mint Te.
De lehet ugy élni egymás alatt is, hogy nem kell találkozni mindennap, ahogy Te is már megtetted a szükséges lépéseket. Ez a Ti életetek!
2010. június 26. 18:16
Kedves Myrthill! Talán jobb lenne, ha messzebb laknátok, bár én sem anyósommal és anyukámmal se laknék együtt és egymás mellett meg főleg! A testvérem megjárta ezt, a végén elköltöztek az anyós mellől! Próbáld a párod rábeszélni, hogy költözzetek odébb tisztes távolságba. Ha meg lesz a pici, akkor is mutasd meg kis az asszony a gáton, ne hagyd hogy mindenbe beleszóljon, de a tanácsait esetleg fogadd el, de ne engedd túl közel! sok sikert üdv Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: