Döntés
Látogatók száma: 158
Mi a különbség abban, hogy mákos vagy túrós tésztát főzünk, vagy abban, hogy Gézát, vagy Lászlót választjuk párunknak? A döntés tárgya vajon fontos e?
Teljesen mindegy mi a tárgya szerintem. A KÖVETKEZMÉNYTŐL VALÓ FÉLELEM a különbség.
Példa: szeretem a tésztát, a mákot, hát azt csinálom, és ha nem ízlik? Semmi sincs, majd eszek mást. Szeretem Gézát, „megveszem” ha nem ízlik, akkor mi van? Hm? Semmi. Van másik pali ezer.
Mégiscsak leélünk éveket azzal az eggyel! Miért? Ha nem ízlik a mákos tészta mit teszünk? Legközelebb máshogyan csináljuk meg. Tehát mit teszünk a pasival? Máshogyan állunk hozzá. Ez így pofon egyszerűen hangzik, de miért nehéz ezt kivitelezni? Csak azért mert nem tudjuk hogyan is kéne… a főzésben megtanuljuk, hogy nem mindegy a fűszer, a főzési idő stb. A kapcsolatkora senki sem tanít minket. Magunktól kell rájönnünk.
Tehát a kapcsolatok lényege:
1, a fűszer (változatosság, a szex, a játék, a pillanat öröme, az intim beszélgetések, spontaneitás, az együtt töltött idő, a szabad döntés, az újdonságok, stb)
2, az idő (összekovácsolódni, a gyerekek, az emlékek, a szeretet, bizalom, odafigyelés, stb.)
A főzésnél miért hisszük el, hogy jobb lesz, ha máshogy készítjük el? A kapcsolatoknál miért nem tudjuk, hogy ha ugyanúgy állunk neki, akkor ugyanaz a végeredmény? Miért keresünk kifogásokat? A mákos tészta jobb lesz, ha ugyanúgy elrontjuk és mégis megpróbáljuk kidumálni, hogy jaj, a mák avas volt, vagy a tészta…. jött a postás közben véletlen szétfőtt… vagy én nem tudok tésztát főzni, mindig szétfő, vagy ragad... Nem!! A kaja akkor jó, ha ízletes, a kapcsolat is akkor jó, ha élvezhető, mindkét fél számára. Bele kell tenni a megfelelő hozzávalókat. A kapcsolatnál a fent említett dolgok a hozzávalók kb.
A döntéshelyzet lényege: a hordereje attól függ, mekkora félelmet (kétséget, kényszert) érzünk a végeredményt illetően. Ezért tud más a mi dolgodban mondjuk simán dönteni, hisz nincs kényszer nála. Nálad, bárki másnál nincs kényszerítő tényező, nincs félelem, nincs semmi, ami szubjektívvé tenné az én döntésem tárgyát. Próbáljunk elvonatkoztatni attól hogy szereplők vagyunk. Gondoljuk azt, hogy van egy nő/férfi, akinek van egy férje/felesége, gyerekei stb, hívják mondjuk Klárának/Pistának. Aki ezt és ezt így és így... és mit tenne ő? Mit tehet? Hogyan teheti… és fontos megjegyezni, egy kapcsolat olyan amilyenné mi tesszük. Ha úgy érezzük, hogy a párunk eltávolodott tőlünk, azt magunknak köszönhetjük. Ha a gyerekek, barátok, munkatársak, azt is, ha magunkat nem becsüljük, szeretjük stb. akkor ők sem fognak tisztelni.
"Néha kicsit formátlanra alakítjuk magunkat és az életünket, nem olyanra, mint amilyenre szeretnénk, ami megfelelne az ideáljainknak, de mégsem tehetünk mást – mivel ez az egyetlen életünk –, mint hogy megpróbáljuk szeretni. A világgal akkor lehet különbékét kötni, ha az ember kibékül önmagával, és fölvállalja, hogy ő ilyen. Amíg ez nem történik meg, addig azt sem fogjuk elhinni, hogy más ember szerethet minket, mert mi sem szeretjük önmagunkat. Azt hiszem, ez a kulcsa annak, hogy kitágítsuk a szabad mozgásterünket." Popper Péter: Lélekrágcsálók
Mindegy hogy valaki miben hisz, Istenben, vagy anyagban, egy a lényeg, ha mi szeretjük magunkat, akkor mások is szeretnek majd. Ám abban az esetben lehet egy kapcsolat fojtogató is, ha kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk (egyik cikkemben írtam a kiszolgáltatottságról) erről pedig mi magunk döntünk. Átadjuk e másnak a jogot a döntéshez, vagy nem. Egyáltalán nem muszáj átadni, de kényelmes elhitetni magunkkal, hogy „hát így alakult” vagy „hát így szoktuk” vagy „hát én nem szeretek…” vagy „a párom nem hagyja”, igenis ki kell mondani, hogy „én félek vállalni a döntéseim következményét”. Nincs is baj ezzel, csak akkor ne háborogjon az ember, ha nem úgy van, ahogy ő akarja. Tudom ez kegyetlen így kimondva, de ez az igazság. Mi döntöttünk, hogy a párunk irányít. (az is döntés, ha nem teszünk ellene és beletörődünk) Akkor? Miért várjuk el, hogy ne irányítson? Tehát ez mind csak önigazolás. Mitől fojtogató az a kapcsolat, amit mi tettünk fojtogatóvá? A félelmeinktől, nem a párunktól, nem a körülményektől. Nem fulladnánk bele, ha nem félnénk tőle. Aki nem FÉL a fulladástól, az úszik, ringatózik, lebeg.
A megoldás szerintem felvállalni a döntéseket. Ennek van egy egyszerű menete nézetem szerinti. Első lépés: akarom-e? ( mákos tésztát, Gyurit, Zsuzsit, stb) Második lépés: hogyan kaphatom meg amit akarok, ha az életem múlna rajta? (nem az akadályokat nézni, hanem mi a leghatékonyabb módja?) Nincs megoldhatatlan dolog, nincs lehetetlen. Mit vagyok hajlandó tenni azért, amit akarok? Mi az ára? Itt azonnal előjönnek a félelmek. Ezt vagy azt nem merem, nem akarom, nem szeretném, stb… miért? Mert félek tőle…. Mitől is félek???? Önismeret. A félelmeink befolyásolnak a döntéseinkben, nem a szabad jog. Ha szabadon döntenénk, akkor a kapcsolatainkban sem lenne gondunk, mert akkor úgy szeretnénk a másikat, ahogy van, a bogaraival együtt és egyáltalán nem okozna gondot egy egy új helyzet, hisz minden félelem nélkül ugornánk meg a magasságot. Mert tudjuk, hogy nincs veszteni valónk. Csak annak van veszteni valója, aki fél. Ha tudjuk mi az ára egy mákos tésztának, vagy egy aktuális párnak, akkor eldönthetjük, hogy kell e, vagy nem. Ha kell, akkor meg kell fizetni az árát is. Ár érték arány. Rajtunk áll, a félelmeinken, vagy legyőzzük őket.
kép: http://szerintunkigy.blog.hu/
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Ailet!
Dönteni nehéz, de kell, anélkül mások fognak dönteni fejünk felett. Szeretem az elemző pszichológiai írásait olvasgatni. Nékem jól megfogja a problémákat. Remekül, érhetően adja át, így azok is elgondolkodhatnak a problémán, akik egyébiránt nem vennék a fáradságot, hogy ilyen mély dolgokon morfondírozzanak.
Bokor
Ha már gondolkodik az ember, az jó, ez a sikerhez vezető első lépés.
Üdv:A
Dönteni nehéz, de kell, anélkül mások fognak dönteni fejünk felett. Szeretem az elemző pszichológiai írásait olvasgatni. Nékem jól megfogja a problémákat. Remekül, érhetően adja át, így azok is elgondolkodhatnak a problémán, akik egyébiránt nem vennék a fáradságot, hogy ilyen mély dolgokon morfondírozzanak.
Bokor
Szi A!
A döntést egy dolog előzi meg, a mérlegelés (ön- és társ elemzés). Megéri, miért, mennyire, mit, hogyan... stb...?!?! Szóval, egy mélyreható - önmagadat is falhoz állító - mérlegelés után viszont szerintem is igazad van, DÖNTENI KELL! Amíg nem mersz szembenézni azzal, hogy te mit hibáztál el, addig azonban ne dönts, mert téves utat választasz (a másik a hibás út mindig az egyszerű)!
És nincs igaza Sandának, a párkapcsolatok ilyen egyszerűek, csak nem mernek az emberek az alapokig (alap okig) lemenni.
Üdv,
Pí.
Valóban kihagytam az önismeret/társismeret mérleget... hát ez van, még jó hogy idebökted!!! Alap ok, alapok! :))
Minden csak azért bonyolult, mert túlbonyolítják. Túlmisztifikálják. Egyszerű ok okozat minden, csak a felszín alá kell látni. Észben tartani, hogy mit miért tesz az ember. Ésszel következtetünk, a "szívvel" meg érzünk. Nem a felületes cselekvést kell figyelni, hanem a kiváltó okot.
Üdv:A
Szia Ailet!
Az emberekkel való kapcsolataink hordozzák magukban a legtöbb kudarcainkat, vagy örömeinket...
Friss, nem éppen kellemes élményem volt a minap. Még foglalkoztat és kissé elbizonytalanított... Ismerősöm érdeklődött a szokásaim felől, miközben én teljesen jóhiszeműen beszéltem arról, hogy szeretek írogatni... A reakciója túlment minden várakozásomon... meglepett ugyanis. A nekem szegezett kérdés és ahogy kifejezte már eleve sértő volt. "... Nem érzed, hogy mennyire gusztustalan, undorító dolgok a legbelsőbb dolgaidat kiírni?...
De hiszen az életünk nem csak sikertörténetekből áll... Miért, vagy mitől kellemetlen, ha olyan részleteket is megosztunk egymással, amelyek velünk emberi kapcsolatainkkal függenek össze... akkor derül ki másokat olvasva, hogy nem vagyunk egyedül a bizonytalanságainkkal, a félelmeinkkel, örömeinkkel... és sorolhatnám. Olyan érzésem volt, mintha egy fullánkot nyomott volna belém...
Mi a véleményed? Mennyire kell vagy nem ezzel foglalkoznunk, hogy mások másként látják és abszolút értetlenül állnak e kérdés előtt?
Puszi,
Éva
Az ilyen találkozásoknak üzenete van. Mindig. A ki nem mondott kérdéseidre akár. A téged leginkább foglalkoztató kérdéskörben (ami az írásra vonatkozik) Szóval hogy ő akár csúnyán, akár nem, neked szegezte a vasvillát, az én olvasatomban annyit tesz, hogy jó lenne átgondolnod mit/ mennyit/ hogyan és miről írsz. Az, hogy ezzel sértett téged, nekem annyit mond, ott nálad valami gubanc van (egó). Mindenkinek a problémája saját magából indul ki. Ha te érzékeny vagy erre, hát akkor tisztázd magadban, hogy valójában jól csinálsz e mindent és mit miért teszel. Ha elégedett vagy, megkapod a megfelelő visszajelzést a következményekben, hát vállrándítás, kit érdekel, hogy más mit mond? Ha ő máshogy gondolkodik, egészségére. :)) Az ilyeneket azonban jó megfontolni, a sértettségen túl értékelni, hogy a sors, vagy akármi miért jelez... és mit is akar mondani. Ez az én véleményem.
Tehát semmi sem véletlen, minden az épülésünket szolgálja, még egy ilyen eset is. Pozitív lesz abban a pillanatban ez a helyzet, ha rájössz min kell esetleg változtatnod és akkor hurrá van. :)) A negatívból pozitívat gyártottál, ma is tanultál valamit. :) Ennyi a fejlődés lényege. :)) Szerintem. :))
Üdv:A
A döntést egy dolog előzi meg, a mérlegelés (ön- és társ elemzés). Megéri, miért, mennyire, mit, hogyan... stb...?!?! Szóval, egy mélyreható - önmagadat is falhoz állító - mérlegelés után viszont szerintem is igazad van, DÖNTENI KELL! Amíg nem mersz szembenézni azzal, hogy te mit hibáztál el, addig azonban ne dönts, mert téves utat választasz (a másik a hibás út mindig az egyszerű)!
És nincs igaza Sandának, a párkapcsolatok ilyen egyszerűek, csak nem mernek az emberek az alapokig (alap okig) lemenni.
Üdv,
Pí.
Ennél van rosszabb!
Ha valaki nem magáról ir,hanem másokat ir meg!
A rizottó jó döntés volt :))) meg a desszert is. Fincsi. Látod, épp így lazán lehet minden másban is dönteni. Én virslit ettem + musti/majonéz, lusta vagyok ennél macerásabbra... :) hozzá egy cserkós joghurt, egy tál cserkó a fáról és ennyi. Ja meg egy raklap szotyi... lazulós napom van. :)) Úgy döntöttem bűnözök egy rum/lime lötyivel is. (meg is lesz a következménye, de!! vállalom, nem nyüszögök miatta. :)
A
Szia Ailet!
Az emberekkel való kapcsolataink hordozzák magukban a legtöbb kudarcainkat, vagy örömeinket...
Friss, nem éppen kellemes élményem volt a minap. Még foglalkoztat és kissé elbizonytalanított... Ismerősöm érdeklődött a szokásaim felől, miközben én teljesen jóhiszeműen beszéltem arról, hogy szeretek írogatni... A reakciója túlment minden várakozásomon... meglepett ugyanis. A nekem szegezett kérdés és ahogy kifejezte már eleve sértő volt. "... Nem érzed, hogy mennyire gusztustalan, undorító dolgok a legbelsőbb dolgaidat kiírni?...
De hiszen az életünk nem csak sikertörténetekből áll... Miért, vagy mitől kellemetlen, ha olyan részleteket is megosztunk egymással, amelyek velünk emberi kapcsolatainkkal függenek össze... akkor derül ki másokat olvasva, hogy nem vagyunk egyedül a bizonytalanságainkkal, a félelmeinkkel, örömeinkkel... és sorolhatnám. Olyan érzésem volt, mintha egy fullánkot nyomott volna belém...
Mi a véleményed? Mennyire kell vagy nem ezzel foglalkoznunk, hogy mások másként látják és abszolút értetlenül állnak e kérdés előtt?
Puszi,
Éva
Ha valaki nem magáról ir,hanem másokat ir meg!
Az emberekkel való kapcsolataink hordozzák magukban a legtöbb kudarcainkat, vagy örömeinket...
Friss, nem éppen kellemes élményem volt a minap. Még foglalkoztat és kissé elbizonytalanított... Ismerősöm érdeklődött a szokásaim felől, miközben én teljesen jóhiszeműen beszéltem arról, hogy szeretek írogatni... A reakciója túlment minden várakozásomon... meglepett ugyanis. A nekem szegezett kérdés és ahogy kifejezte már eleve sértő volt. "... Nem érzed, hogy mennyire gusztustalan, undorító dolgok a legbelsőbb dolgaidat kiírni?...
De hiszen az életünk nem csak sikertörténetekből áll... Miért, vagy mitől kellemetlen, ha olyan részleteket is megosztunk egymással, amelyek velünk emberi kapcsolatainkkal függenek össze... akkor derül ki másokat olvasva, hogy nem vagyunk egyedül a bizonytalanságainkkal, a félelmeinkkel, örömeinkkel... és sorolhatnám. Olyan érzésem volt, mintha egy fullánkot nyomott volna belém...
Mi a véleményed? Mennyire kell vagy nem ezzel foglalkoznunk, hogy mások másként látják és abszolút értetlenül állnak e kérdés előtt?
Puszi,
Éva
De azért a kapcsolatok ennél boönyolultabbak.