újabb események régebbi események további események
09:38
wadbikaiy új cikket töltött fel
21:44
Ilona új cikket töltött fel
10:55
Új cikk került fel a weboldalra
09:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
09:08
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
08:42
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
14:04
Ilona módosította a cikkét
14:03
Ilona új cikket töltött fel
13:40
Juhász András Géza új hozzászólást írt Virág naplóbejegyzéséhez
08:51
Tündér módosította a naplóbejegyzését
08:50
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
08:49
Tündér módosította a naplóbejegyzését
10:10
Htesiesere regisztrált a weboldalra
13:30
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
09:20
Új cikk került fel a weboldalra
21:17
Virág módosította a cikkét
18:34
Ilona új cikket töltött fel
10:49
Black Ice módosította a cikkét
10:41
Black Ice új cikket töltött fel
08:07
Új cikk került fel a weboldalra

Párterápia, házasságjavítás? Muhaha.

2012. április 8. - Látogatók száma: 497

A házasság intézménye alapból rossz, nem lett volna szabad kitalálni.

Párterápia, házasságjavítás? Muhaha.
Mindenfelől azt halljuk, hogy a házasság intézménye veszélyben van, elavult, nem tölti be a szerepét. Az emberek nem egyszerűen benne élnek a házasságban, állandóan harcolniuk kell azért, hogy megmentsék: a válás egyenlő a kudarccal, azt jelenti, nekem sem sikerült.
De miért is sikerülne, vagy miért is kellene megmenteni?
Az évszázadok vagy évezredek folyamán annyi elvárás tapadt a házasság fogalmához, amennyit csak a mesében lehet teljesíteni. Örök és tökéletes menedék, amely mindig és maradéktalanul kielégíti a feleket, az egyre szaporodó gyereksereget, a rokonságot, a szomszédságot, nem is házasság, hanem példakép, amelyet többnyire azok a papok formáltak ki, akik sosem próbálták ki személyesen.
A régi Indiában nagyon bonyolult volt az esküvői szertartás. Ételt-italt ajánlottak Púsan, Bhaga és Arjamán isteneknek, hogy gondoskodjanak az új pár gazdagságáról, szerencséjéről és hűségéről. Megérintették egymás szíve táját, ami azt jelentette, hogy ketten vannak ugyan, de szívben egyek. Aztán felálltak egy kőre, és azért imádkoztak, hogy a szerelmük olyan szilárd legyen, mint a kő, amelyen álltak. Éjszaka megmutatták nekik a Sarkcsillagot és az Arundhati csillagot; ettől a ceremóniától azt várták, hogy a vőlegény állhatatlan, a menyasszony erényes lesz. A szertartás legfontosabb része a szaptapadi volt, a hét lépés a szent tűz körül. Ettől azt remélték, hogy a szerelmük örökké tart, gazdagok és boldogok lesznek, annyi gyerekük születik, illetve annyi esélyt kapnak a sorstól, ahányat akarnak. Végül kölcsönösen megfogadták, hogy valóra váltják egymás reményeit, támogatják egymás törekvéseit, és soha, még a túlvilágon se szakadjon meg a kapcsolatuk.
Nem mellékes, hogy a nagy fogadalmak megtétele idején a főszereplők 6-10 éves gyerekek voltak, elismételték a szavakat, mint a papagájok. Eltartott pár évig, mire rájöttek, hogy mire vállalkoztak.
A helyzet akkor sem jobb, ha felnőttek kötik a házasságot, hiába fogadok meg valamit én ma, hiába gondolom komolyan, néhány év alatt megváltozik körülöttünk az egész világ. A házasfelek nagy része egyszerűen nem érti, hogyan választhatott ilyen rosszul.
Indiában még ma is sok helyen a szülők választanak menyasszonyt vagy vőlegényt, de ha magunk választjuk, az sem garancia. Az ember sem biológiailag, sem pszichológiailag nem alkalmas arra, hogy monogám házasságban éljen. A hormonok változatosságot követelnek, a lélek függetlenséget. Persze lehet erőltetni, be lehet két embert zárni egy nagy ketrecbe, de hol van ott a boldogság, ami minden ember célja?
A házasság siralmas kísérlet arra, hogy fedezzük a gyerekek szükségleteit. De nem fedezzük, mert nem is tudjuk, hogy igazából mit akarnak; amikor már elég nagyok, és el tudnák mondani, csomagolnak és kirohannak a nagybetűs Életbe, egyedül, vagy egy másik kamasszal.
Aztán miközben a gyerek érdekeit hangoztatjuk, megfeledkezünk a saját érdekeinkről, és egyszer csak összeomlik az egész házasság, mint a kártyavár.
Mit lehetne tenni? Valakinek az érdeke feltétlenül megsérül, a férjé, a feleségé vagy a gyereké.
Önkéntes áldozat? Persze itt csak a feleség jöhet szóba, mert a férfi erre alapból alkalmatlan. A feleség meg is szokta próbálni, aztán tönkremegy bele. Kinek az érdekeit szolgálja, ha az anya elhanyagolt, beteg és boldogtalan?
Patthelyzet van. De legalább ne kínlódjunk azon, hogy megmentsünk valamit, ami nem éri meg a fáradságot. Az autónál is eljön a pillanat, amikor nincs más megoldás, mint a roncstemető.

A cikket írta: Müszélia

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. április 9. 12:40

megtekintés Válasz erre: Müszélia - 2012. április 9. 08:21

nem nagyon hiszek én ebben a lélek-párban. megmondta a nagy Hofi, az ember "magány-ember." ideig-óráig persze nem rossz a kapcsolat, de örök életre, mindig magas hőfokon? meg minden nap önfeláldozás, mintha egy ember alapból értékesebb lenne mondjuk 10 évesen, mint 18 éves, "felnőtt" korában,
férfi vagy nő, mindenkinek jogos igénye a szabad választás, függetlenség.
én is ismerek házaspárokat, akik együtt öregedtek meg, de tudod, mi tartja össze őket? megszokás, lustaság, kényelemszeretet. megéri?
az ember alapvetően nem monogám. a házassággal az a gond, hogy a biológiai szükséglet meg a társadalmi elvárás köszönő viszonyban sincsenek egymással.

Sokáig gondoltam én is hasonlóan. De amikor megtalálod azt, akiben már valójában nem is hiszel, akkor átértékeled a világ dolgait. Kívánom, hogy tudd meg!
2012. április 9. 11:17

megtekintés Válasz erre: Müszélia - 2012. április 9. 10:16

a sikertelen társkeresés a garancia arra, hogy nem kötünk sikertelen házasságot.

Ebben is igazad van. Ilyen veszély már nem fenyeget. :-)
2012. április 9. 10:16

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2012. április 9. 09:58

Kedves Müszélia!

A cikked sajnos nagyon is helytálló. De ahhoz, hogy ilyen véleményt fogalmazz meg, melyet én is osztok, a saját bőrünkön kellett megtapasztalni. És ennél már csak egy fokkal rosszabb a sikertelen társkeresés, amely már az előzmények ismeretében bizalmatlansággal is párosul. Próbálkozni persze lehet, mert hiszen társas lények vagyunk... De én is érzem már, hogy kevesebb hittel, több tapasztalattal ezen a téren eljuthatunk inkább a szabadság vágyáig. :-)


Puszi,
Éva

a sikertelen társkeresés a garancia arra, hogy nem kötünk sikertelen házasságot.
2012. április 9. 09:58
Kedves Müszélia!

A cikked sajnos nagyon is helytálló. De ahhoz, hogy ilyen véleményt fogalmazz meg, melyet én is osztok, a saját bőrünkön kellett megtapasztalni. És ennél már csak egy fokkal rosszabb a sikertelen társkeresés, amely már az előzmények ismeretében bizalmatlansággal is párosul. Próbálkozni persze lehet, mert hiszen társas lények vagyunk... De én is érzem már, hogy kevesebb hittel, több tapasztalattal ezen a téren eljuthatunk inkább a szabadság vágyáig. :-)


Puszi,
Éva
2012. április 9. 09:34
Kedves Müszélia!

Érdekes gondolatok ezek, sokat lehetne róla beszélni.
Köszönjük a cikket!

Pussz, Tündér
2012. április 9. 08:21

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ - 2012. április 8. 23:35

Elengedni. A szeretet egy formája az elengedés. Nem kell besavanyodni és nem kell kudarcként megélni a válást. És nem igaz, hogy csak a nők képesek feláldozni magukat egy kapcsolatban. Ismerek megannyi férjet, volt férjet, aki a gyerekei miatt megpróbálta. A házasság tönkremenetele ezer és egy dolog függvénye, boncolgathatjuk kívül és belül, én akkor is azt mondom, ha nem az a két ember köt házasságot, akinek ez elrendeltetett, ha nem két lélek találkozása a dolog, előbb vagy utóbb vége szakad. De ez a vég nem mindegy. Én nem hoztam áldozatot, amikor már nem ment, elváltam. Békességben, nem haraggal. Hogy azóta másként van, az nem rajtam múlott, de nem is boncolgatom. Azóta megtaláltam a lelkem párját. Most így gondolom, már egy ideje. Ha mégsem, akkor el fogom engedni ha eljön a pillanat. Nem kell ezt ragozni. Persze jobb lett volna, ha előbb találom meg, de mit tudok tenni, ha akkor született,amikor én már érettségiztem és 2000 km választott el tőle...Ja és a kalitka. Normális kapcsolatban nem érzed magad rácsok között és elgondolkodtató, hogy egyes indiaiak, ha már ezt hoztad példának együtt tudtak maradni évtizedeket, pedig nem is látták egymást a házasság előtt. Nem lehet, hogy a mi igényeink túl nagyok? A nagy egyenjogúságban most rosszul esik, hogy a férfi már nem a FÉRFI, ugyanakkor mi nők akartuk ezt? Ezt akartuk? Akarjuk?

nem nagyon hiszek én ebben a lélek-párban. megmondta a nagy Hofi, az ember "magány-ember." ideig-óráig persze nem rossz a kapcsolat, de örök életre, mindig magas hőfokon? meg minden nap önfeláldozás, mintha egy ember alapból értékesebb lenne mondjuk 10 évesen, mint 18 éves, "felnőtt" korában,
férfi vagy nő, mindenkinek jogos igénye a szabad választás, függetlenség.
én is ismerek házaspárokat, akik együtt öregedtek meg, de tudod, mi tartja össze őket? megszokás, lustaság, kényelemszeretet. megéri?
az ember alapvetően nem monogám. a házassággal az a gond, hogy a biológiai szükséglet meg a társadalmi elvárás köszönő viszonyban sincsenek egymással.
2012. április 8. 23:35
Elengedni. A szeretet egy formája az elengedés. Nem kell besavanyodni és nem kell kudarcként megélni a válást. És nem igaz, hogy csak a nők képesek feláldozni magukat egy kapcsolatban. Ismerek megannyi férjet, volt férjet, aki a gyerekei miatt megpróbálta. A házasság tönkremenetele ezer és egy dolog függvénye, boncolgathatjuk kívül és belül, én akkor is azt mondom, ha nem az a két ember köt házasságot, akinek ez elrendeltetett, ha nem két lélek találkozása a dolog, előbb vagy utóbb vége szakad. De ez a vég nem mindegy. Én nem hoztam áldozatot, amikor már nem ment, elváltam. Békességben, nem haraggal. Hogy azóta másként van, az nem rajtam múlott, de nem is boncolgatom. Azóta megtaláltam a lelkem párját. Most így gondolom, már egy ideje. Ha mégsem, akkor el fogom engedni ha eljön a pillanat. Nem kell ezt ragozni. Persze jobb lett volna, ha előbb találom meg, de mit tudok tenni, ha akkor született,amikor én már érettségiztem és 2000 km választott el tőle...Ja és a kalitka. Normális kapcsolatban nem érzed magad rácsok között és elgondolkodtató, hogy egyes indiaiak, ha már ezt hoztad példának együtt tudtak maradni évtizedeket, pedig nem is látták egymást a házasság előtt. Nem lehet, hogy a mi igényeink túl nagyok? A nagy egyenjogúságban most rosszul esik, hogy a férfi már nem a FÉRFI, ugyanakkor mi nők akartuk ezt? Ezt akartuk? Akarjuk?
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: