A tanácsadó (2)

Látogatók száma: 53

Néha elég egy érintés, ami megérint...

Ahogy a Facebookon rátalált, már minden világos lett előtte. - Tán három éve is volt - gondolta. Mennyi változás. Félelmetes, fel se ismertem. Hátrafésült fekete haj, balbo szakáll, kisimultabb vonások... és ez az összeszedett megjelenés?! Mindig is mondtam, hogy a férfiaknak mennyivel könnyebb, az idő is nekik dolgozik - morfondírozott a nő, amikor Edit hangjára lett figyelmes. Kicsit bosszantotta, hogy épp most kellett megérkeznie, még kicsit kutatott volna az emlékeiben, de udvarias mosolyt küldve, az asztal egyik üres székére mutatva, leülésre invitálta az érkezőt.

Prof. Dr. Kiss-János Róbert teste hajnali két óra tizenhét perckor részlegesen feladta. Három dupla kávé, egy xanax-frontin koktél és némi scotch whisky se segített rajta. Lestrapáltan, félhullaként dőlt le az ágyába. A bevetetlen hálótárs már több éve egymaga próbálta csendesen szolgálni a professzor nyugalmát. Sikertelenül. A másod- és harmadállása nyomasztóan lopta el az időt az egyetemi feladatai és felkészülése elől, így ma sem sikerült éjfél előtt elkészülnie. - A célok csak erőforrásokkal megvalósíthatóak - gondolt a gyermekeire. És maradt számára az éjszakázás.
A reggeli indulásába a fogmosás már nem fért bele. Borostásan, kócosan, gyűrötten szállt fel az egyetem felé induló buszra. A bőrtáskájából a reggeli pár falat bekapása közben bepakolt jegyzetei kandikáltak ki. A fejében a rendetlenség renddé állt össze. - Ma egy rendhagyó órát tartok. Úgyis olyanoknak kell előadnom, akik már a gyakorlatban rég mindent tudnak a témáról. Néha nem is értem. Az értelmetlen feladatok csak bosszantanak - és legyintett egyet saját gondolatára -, felesleges...
Ahogy belépett az egyetem épületébe, egy szembe rohanó diákba ütközött.
- Bocsánat professzor úr - szabadkozott a bodicsekelő, majd sietett is tovább.
A professzor táskájából az ütközéskor kihullott valami. Egy agyonhajtogatott írás szépen, könnyedén landolt a folyosó kövén.

Erika lehajolt és egy kissé megtaposott papírlapot vett fel a földről. Elindult vele a szemetes felé, majd észrevette, hogy egy kézzel írt levélre lelt. Gondolkodott, majd olvasni kezdte...
"Kedvesem! Vigyázz majd magadra, én többé már nem tehetem. Vigyázz a gyerekekre..."
A nő sötétzöld szemeiből könnycseppek csordultak ki. A pillanat nagyon nehézzé vált számára. A részvét, az együttérzés és a szégyenérzet kavargott benne. - Elolvastam... Jaj!
Az előadás jól sikerült. A professzor a felületes szemlélő szemében brillírozott. Egyedül Erika látott a színfalak mögé. Míg az előadás zajlott, folyamatosan hallotta a fejében az elment feleség hangját. Nem tudta függetleníteni magát az olvasottaktól, végigsírta a háromnegyed órát.
A csengetésre kiürült a terem.
Rajta és a professzoron kívül mindenki kiment. A prof elmélyülten keresgélt a táskájában valamit. Erika mögé lépett, kedvesen megsimogatta a férfi vállát, melegség öntötte el, lelkében át is ölelte volna...
Róbert hirtelen valami régről ismert illatot érzett. Zöldcitrom... valami édes déligyümölccsel... Egy pillanatra megrezzent, majd a nő felé fordult.
- Professzor úr, ez kiesett a táskájából - nyújtotta feléje Erika a kissé megtépázott levelet.
- Ó, köszönöm - szólt a férfi -, már megijedtem, hogy ismét elvesztettem valamit. Végleg - mondta halkan magának.
- Megtalálta - mosolygott már kissé felszabadultabban a nő -, és egy viszlátot köszönve távozott.
- Viszont látásra hölgyem - szólt a távozó felé a férfi. Viszlát... Megtaláltam...