A tölgy, avagy kiugrik a nyúl a bokorból...
Látogatók száma: 187
A barát segít a bajban. Ki tudhatná ezt jobban Tysonnál? A sok segítségéért cserébe, amit kaptam eddig tőle, egy egyszerű kis mesét ajánlok most Néki.
Hat hete egy csöpp eső sem esett. A szárazság sanyargatta a vidéket. Növény és állat az életet adó vízre várt. De a mai napon a sárga tűzgolyó minden eddiginél hevesebben égette szerte a tájat. Az égszínkék égbolt látványát, néha egy-egy szürkébb, fodros bárányfelhő csúnyította ugyan, de közel-távolban véletlen sem volt várható egy párától teli, kövér esőfelhő érkezése. Az erdők, mezők is az öreg nap pihenéséért imádkoztak, de láthatólag kevés sikerrel.
Az erdőszélen egy idősödő tölgyfa emelkedett. A fa hűvösében két apró kisgyermek játszadozott. Egy ötéves fiú és egy négyéves lány. A kisfiú korához képest magas, hamiskásan mosolygó, kis rosszcsontnak nézett ki. A lányka kerek pofijával, aranyos, copfba fonott hajával vidáman nevetgélt.
- Hozzunk még inni Tölfinek? - kérdezte a fiútól.
A fiú válasz nélkül megragadta a lány előtt heverésző egyik üres homokozóvödröt, felpattant és elindult a tó felé... majd pár lépést megtéve visszafordult a lány felé.
- Akkor jössz Katica? - kérdezte.
A lány felállt, és a másik vödörrel a kezében a kissrác után szaladt.
Az út egy darabig kissé emelkedett, majd egész a tópartig lejtett. A gyerekek könnyeden szaladtak. A tavat a környező hegyek egy kis gyöngyszemeként ölelték körbe. Futás közben a fiú a tó tükrén gyémántként meg-megcsillanó napsugarakat pillantott meg.
- Nézd de gyönyörű! - állt meg, és ujjával a tó felé bökött. Ott a vízen... tündérek táncolnak - mondta lelkesen.
A lány is megállt, pont a fiú mellett, és erősen nézett a mutatott irányba. De semmit nem látott. Csupán a tavon megcsillanó szikrázó napsugarak verődtek vissza feléjük.
- Nem látom a tündéreket. Hol vannak? - kérdezte a másikat.
- Ott te butus! Ott ni! - és a fiú még egyszer ugyanoda mutatva, közelebb hajolt a kislányhoz, kicsit a fejét is megfogva, a fények irányába fordította. - Hunyorogj csöppet, akkor jobban látod - mondta kedvesen.
A lány kicsit hunyorított... és tényleg meglátta a táncoló tündérfényeket.
- Én is látom! Én is látom! - kiabálta örömében. Ez csodálatos. Gyerünk, nézzük meg őket közelebbről!
Amikor a vízhez értek, egy kóbor, nyájától elszakadt bárányfelhő pont eltakarta a napot. A lány szomorúan megmerítette a vödrét.
- Ma már kitáncolták magukat... - mondta elgondolkodva a fiú. Siessünk vissza a szomjas tölgyünkhöz!
A két gyermek teli vödrökkel robogott vissza a tölgyfához. Az út az erdőn keresztül vezetett, a hegyoldalban. Az ösvényt amerre jártak, csak az ő picurka gyermeklábnyomaik taposták. Bejáratott csapás volt ez. Nem egyszer tették már meg ezt a nem kis távolságot az öreg barátjuk kedvéért. Az pedig hálás volt, ebben a melegben is hűs árnyékot nyújtott nékik. Amikor megérkeztek, mindketten a hatalmas tölgy tövére locsolták az iciripiciri vödrük tartalmát, és boldogan nézték a hálát intő leveleket.
- Látod ott - mutatott fel a kislány -, az a levél köszönetet int nekünk.
És a fiú mosolygott... ő már nagy volt, tudta, hogy nem csak egy levél, az egész tölgyfa lelke mond nekik köszönetet.
Egy nap múlva eleredt az eső.
- Látod - mondta a fiú -, ma ő segít nekünk.
És a két gyerek vidáman játszott tovább az esőben, a fájuk alatt.
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
időrendi sorrend
Köszönöm ezt a megtisztelő cikkett! A rossz csont gyerek akár én is lehettem.
Tyson
Gratulálok, végre egy könnyed vidám kis cikk Öntől is! Nekem tetszenek a régivágású, aranyos gyerekek. Jó volt olvasni.
Üdvözlettel,
Pinokkió
Ez a mese nagyon érzékeny és finom kis szökkenése az élet igazi szépségének. Köszönjük!
Pussz, Tündér
egy játszótérre néz az ablakom, tudom, hogy miről beszélek.
Önnek sikerült! :-) Mert már szinte gyerek... :-)