A tölgy, avagy kiugrik a nyúl a bokorból...
Látogatók száma: 187
A barát segít a bajban. Ki tudhatná ezt jobban Tysonnál? A sok segítségéért cserébe, amit kaptam eddig tőle, egy egyszerű kis mesét ajánlok most Néki.
Hat hete egy csöpp eső sem esett. A szárazság sanyargatta a vidéket. Növény és állat az életet adó vízre várt. De a mai napon a sárga tűzgolyó minden eddiginél hevesebben égette szerte a tájat. Az égszínkék égbolt látványát, néha egy-egy szürkébb, fodros bárányfelhő csúnyította ugyan, de közel-távolban véletlen sem volt várható egy párától teli, kövér esőfelhő érkezése. Az erdők, mezők is az öreg nap pihenéséért imádkoztak, de láthatólag kevés sikerrel.
Az erdőszélen egy idősödő tölgyfa emelkedett. A fa hűvösében két apró kisgyermek játszadozott. Egy ötéves fiú és egy négyéves lány. A kisfiú korához képest magas, hamiskásan mosolygó, kis rosszcsontnak nézett ki. A lányka kerek pofijával, aranyos, copfba fonott hajával vidáman nevetgélt.
- Hozzunk még inni Tölfinek? - kérdezte a fiútól.
A fiú válasz nélkül megragadta a lány előtt heverésző egyik üres homokozóvödröt, felpattant és elindult a tó felé... majd pár lépést megtéve visszafordult a lány felé.
- Akkor jössz Katica? - kérdezte.
A lány felállt, és a másik vödörrel a kezében a kissrác után szaladt.
Az út egy darabig kissé emelkedett, majd egész a tópartig lejtett. A gyerekek könnyeden szaladtak. A tavat a környező hegyek egy kis gyöngyszemeként ölelték körbe. Futás közben a fiú a tó tükrén gyémántként meg-megcsillanó napsugarakat pillantott meg.
- Nézd de gyönyörű! - állt meg, és ujjával a tó felé bökött. Ott a vízen... tündérek táncolnak - mondta lelkesen.
A lány is megállt, pont a fiú mellett, és erősen nézett a mutatott irányba. De semmit nem látott. Csupán a tavon megcsillanó szikrázó napsugarak verődtek vissza feléjük.
- Nem látom a tündéreket. Hol vannak? - kérdezte a másikat.
- Ott te butus! Ott ni! - és a fiú még egyszer ugyanoda mutatva, közelebb hajolt a kislányhoz, kicsit a fejét is megfogva, a fények irányába fordította. - Hunyorogj csöppet, akkor jobban látod - mondta kedvesen.
A lány kicsit hunyorított... és tényleg meglátta a táncoló tündérfényeket.
- Én is látom! Én is látom! - kiabálta örömében. Ez csodálatos. Gyerünk, nézzük meg őket közelebbről!
Amikor a vízhez értek, egy kóbor, nyájától elszakadt bárányfelhő pont eltakarta a napot. A lány szomorúan megmerítette a vödrét.
- Ma már kitáncolták magukat... - mondta elgondolkodva a fiú. Siessünk vissza a szomjas tölgyünkhöz!
A két gyermek teli vödrökkel robogott vissza a tölgyfához. Az út az erdőn keresztül vezetett, a hegyoldalban. Az ösvényt amerre jártak, csak az ő picurka gyermeklábnyomaik taposták. Bejáratott csapás volt ez. Nem egyszer tették már meg ezt a nem kis távolságot az öreg barátjuk kedvéért. Az pedig hálás volt, ebben a melegben is hűs árnyékot nyújtott nékik. Amikor megérkeztek, mindketten a hatalmas tölgy tövére locsolták az iciripiciri vödrük tartalmát, és boldogan nézték a hálát intő leveleket.
- Látod ott - mutatott fel a kislány -, az a levél köszönetet int nekünk.
És a fiú mosolygott... ő már nagy volt, tudta, hogy nem csak egy levél, az egész tölgyfa lelke mond nekik köszönetet.
Egy nap múlva eleredt az eső.
- Látod - mondta a fiú -, ma ő segít nekünk.
És a két gyerek vidáman játszott tovább az esőben, a fájuk alatt.
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Kiváló írás
Köszönöm a dicséretét!
Bokor
Természetesen örülök, hogy ilyen és ehhez hasonló mesékkel kábítja magát és az olvasóit. Csak van a dolognak egy szépséghibája. Éspedig, hogy végig kísérjük egy írótársunk mondandóját.
Bárki beleképzelhette magát ebbe a kis visszaemlékezésbe, mégsem tudja elvonatkoztatni a jelentől. Erről már csak a felnőttek tehetnek. Mert míg a gyermek azt éli át, amit lát, egy felnőtt beleszövi azt is, amit érez. Hogy - esetleg - becsapták? Az a jelen hibája.
Nehéz szembesülni egy ilyen kritikával, de nem haszontalan.
Előbb-utóbb felnövünk a jelenhez. A múltunkat dédelgetjük, aztán a jelen megmutatja a maga valóját. Kiderül, hogy ez meg a való.
Egy régi írásunkat a jelen mutatja meg, hogy mennyire volt igaz, vagy hamis, és mindjárt más színezetet kap a múlt is. Egy életen át elkötelezni magunkat valaki felé, valaki mellett, akinek sokat köszönhetünk, aki már lehet, nem is az, aki volt, de hát a hálát nem elég többször is leróni...
kívánom, hogy sikerüljön, ne legyen hiábavaló és ne vezesse tévútra!
Üdv. Éva
Régi írásom, köszönöm, hogy megtisztelt azzal, hogy olvasta! Remélem, Nékem is kijár a tisztelet írótársaimtól! Kívánok Önnek több alázatot az íráshoz!
Bokor
Tisztelt Éva!
Régi írásom, köszönöm, hogy megtisztelt azzal, hogy olvasta! Remélem, Nékem is kijár a tisztelet írótársaimtól! Kívánok Önnek több alázatot az íráshoz!
Bokor
Tiszteletet az emlékei érdemelnek! Bennem az alázattal az írásaimat illetően nincs semmi hiba, ha elmondhatjuk, hogy ember sincs hiba nélkül. Szerintem az alázatra való figyelemfelhívást nem a megfelelő személynek címezte.
Ami nem tetszik ebben a játékban, azt egy jelen feltett írásához, nem Önhöz szólóan, de már kifejtettem. Mint mondottam a továbbiakban nem kívánok ebbe a játékba résztvenni.
Üdvözlettel,
Éva
Tisztelt Cikkíró!
Tiszteletet az emlékei érdemelnek! Bennem az alázattal az írásaimat illetően nincs semmi hiba, ha elmondhatjuk, hogy ember sincs hiba nélkül. Szerintem az alázatra való figyelemfelhívást nem a megfelelő személynek címezte.
Ami nem tetszik ebben a játékban, azt egy jelen feltett írásához, nem Önhöz szólóan, de már kifejtettem. Mint mondottam a továbbiakban nem kívánok ebbe a játékba résztvenni.
Üdvözlettel,
Éva
Bokor